járatritkítás

címke rss

Teljesen elszigetelnek minket - morognak a nógrádiak a leállított vonatok miatt

Itthon2012.04.22, 10:57

Április közepe óta naponta 410 vonattal kevesebb jár az országban. A legtöbb járatleállás Nógrádban volt, ahol horrorvonaton szorongó emberek, kocsmában csocsózó iskolások és szájhagyomány útján terjedő buszmenetrend jelzi, hogy a gyors átállás nem volt zökkenőmentes. Sok helyi úgy érzi, semmit sem számít a Budapesten székelő kormánynak, ráadásul azt sem értik, miért nem szállhatnak fel azokra a szellemvonatokra, amelyek napjában többször utasok nélkül húznak el az ácsorgó emberek előtt.

György: Spórolni csak csúcsidős járatritkítással lehet

Itthon2012.02.16, 09:55

A közszolgáltatási szerződés lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működtetni a BKV-t György István főpolgármester-helyettes szerint. György a Tarlós István által felvetett járatritkításról azt mondta, hogy ilyen típusú megtakarítást csak akkor lehet elérni, ha csúcsidőszakban is kivonnak járműveket, ez azonban jelentős jegyárbevétel-csökkenéssel járna.

Kibabráltak Tarlósék a foghíjas fővárosi koalícióval

Itthon2008.03.28, 13:13

Két hiányzó kormánypárti képviselő miatt többségbe került a fővárosi közgyűlésben az ellenzék, amely ki is használta a ritka alkalmat: több határozati javaslatot is elfogadtatott, amelyek a BKV működését érintik. Az egyik értelmében a teherautók után szedett behajtási díjat a közlekedési cég kapná, ami a VEKE szerint azt jelenti, már nincs is szükség járatritkításra.

Napi 250-nel kevesebb buszt javasol a BKV

Itthon2008.02.21, 19:11

226 busz, 25 csuklós busz, 4 villamos - ennyivel lesz kevesebb egy nap Budapesten, ha elfogadják a BKV javaslatát a fővárosi tömegközlekedés átalakítására. Csökkenhet viszont az átszállások száma. Az erről szóló paraméterkönyv, amely többek között a Budapest körüli HÉV-közlekedést csökkentené, a főpolgármesteri kabinet előtt vizsgázik csütörtökön.

A hajnali buszok bánhatják a BKV spórolását

Itthon2007.12.12, 17:46

Radikális járatritkításba kezdhet a BKV, miután gyakorlatilag szabad kezet kapott a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságától. Az ellenzék és a BKV-t bíráló civilek szerint a cél mindössze az, hogy kivonjanak nyolcmilliárd forintot a rendszerből, míg a kormánypártiak szerint csak a koncepciót fogadták el, az új menetrend megszületéséig még sokszor tárgyalnak majd.

A gyerekekre nyomul a BKV reklámjaival

Itthon2007.12.12, 11:08

Hol a tömegközlekedés fontosságát hangsúlyozza, hol a járatritkításokat védi a BKV, ami nyár óta nagyszabású PR-akcióba kezdett. A gyerekeknek süsüs mesevillamost indítottak, a kalandvágyókat pedig a januárban kezdődő Bamako Rallyra várják. A BKV szerint a fő céljuk ezekkel az akciókkal a gyermekek megnyerése, mert ők a jövő utasai.

A külvárosban megérezték a BKV-sztrájkot

Itthon2007.11.20, 10:08

A belvárosban nem okozott komolyabbb fennakadást a BKV buszsofőreinek kétórás figyelmeztető sztrájkja, a külső kerületekben azonban érzékelhető volt a munkabeszüntetés. A sofőrök a tervezett járatritkítások, leépítések és a munkakörülmények állítólagos romlása ellen tiltakoznak.

Hajnalban sztrájkolnak a BKV buszsofőrei

Itthon2007.11.19, 15:20

Nem sikerült megegyeznie a BKV két szakszervezetének a cég vezetésével, ezért kedd hajnalban két buszgarázsban figyelmeztető sztrájkot tartanak, de várhatóan egyes villamosok sem közlekednek. A munkabeszüntetéssel a tervezett járatritkítások és leépítések, illetve a munkakörülmények romlása ellen tiltakoznak.

Járatritkítás miatt estek a BKV-nak a civilek

Itthon2007.10.01, 14:51

Hazugságdömpinget emleget a a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület a BKV jövőre tervezett járatritkításaival kapcsolatban. A civil szervezet szerint az intézkedést valójában nem a kevés utas miatt, hanem azért tervezgetik, hogy így fedezzék a béremelés és az elmaradt reformok miatt elfolyt pénzeket.

Megszámolja utasait a BKV

Itthon2007.09.18, 10:42

A BKV elkezdte megszámolni utasait, hogy kiderítse, melyek a kihasználatlan járatok - írja a Népszabadság, amely szerint a számlálás végeredménye járatritkítás is lehet. A földalattiban lézersugaras berendezéssel zajlik a számlálás, a villamoson azonban jobb híján csak striguláznak a BKV munkatársai.