Japán Nagydíj

címke rss
Fontos bejelentést tettek a Forma-1 egyik ikonikus helyszínével kapcsolatban

Fontos bejelentést tettek a Forma-1 egyik ikonikus helyszínével kapcsolatban

A Forma-1-es Japán Nagydíj 2029-ig biztosan Szuzukában marad, jelentették be pénteken az illetékesek.

Norris igazi brit eleganciával készült Perez megelőzésére Japánban

Gphírek2023.09.28, 13:54

Lando Norris második helyen zárta a Forma-1-es Japán Nagydíjat múlt héten, a dobogós eredmény ellenére azonban voltak küzdelmes pillanatai a pályán. Például az, amikor a verseny elején a virtuális biztonsági autós fázis alatt Sergio Perez feltartotta.     

Norris elmondta, mi a McLaren előnye a többi Forma-1-es csapattal szemben

Gphírek2023.09.27, 13:08

Lando Norris, a Forma–1-es McLaren csapat brit pilótája bízik benne, hogy csapata megszerzi a negyedik helyet a konstruktőrök versenyében, és elmondta azt is, hogy mi a legnagyobb előnye a vetélytársakkal szemben a wokingi istállónak.

Verstappen szárnyakat ad a Red Bullnak

Gphírek2023.09.25, 12:39

A nemzetközi sajtó egyöntetűen az idei 13. futamán győztes Max Verstappent, valamint a sorozatban második konstruktőri világbajnoki címét megnyerő Red Bull istállót méltatta a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíj másnapján.

Alonso a saját csapatát szidta, majd az F1 vezetőinek is nekiment

Gphírek2023.09.24, 13:32

A Forma-1-es Japán Nagydíj vasárnapi futama nem sikerült túl jól az Aston Martin számára, Lance Stroll nem tudta befejezni a versenyt, Fernando Alonso pedig a 8. helyen zárt. A spanyol pilóta verseny közben összetűzésbe keveredett a saját csapatával, majd később az F1-et is kritikával illette.

Verstappen reakciója mindenkit megdöbbentett az időmérő edzés után - videó

Gphírek2023.09.23, 13:21

A Red Bull kétszeres világbajnok pilótája, Max Verstappen remek teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót a Japán Nagydíj időmérő edzésén, így az első helyről rajtolhat a vasárnapi futamon. A Szingapúri Nagydíjon mutatott visszafogottabb eredmény miatt több kritika is érte a Red Bullt, a holland versenyző pedig sajátos stílusban reagált ezekre.

Kiderült, ott lehet-e a Japán Nagydíjon az Aston Martin pilótája

Gphírek2023.09.21, 15:21

Súlyos szingapúri balesete után ott lesz a hétvégi Japán Nagydíjon Lance Stroll, a Forma-1-es Aston Martin pilótája.

Kiderült, mennyi eső várható a hétvégi, Japán Nagydíjon

Gphírek2023.09.20, 17:09

Hétvégén Japánba látogat a Forma-1-es mezőny, ahol a 16. nagydíjat rendezik 2023-ban. Lássuk, milyen időjárás várható majd a hétvégén.

Sebastian Vettel fontos bejelentést tett a Japán Nagydíj előtt

Gphírek2023.09.20, 16:04

A négyszeres Forma–1-es világbajnok Sebastian Vettel a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Japán Nagydíjon az új méhészeti kezdeményezésének keretében sárga-feketére festették a szuzukai pályán a 2-es kanyar kerékvetőit.

Nagy bejelentést tehet az F1-es csapat az egyik pilótájáról a Japán Nagydíjon

Gphírek2023.09.20, 07:27

A Forma-1-es AlphaTauri a soron következő Japán Nagydíjon jelenti be japán versenyzője, Cunoda Juki maradását.

Újabb speciális sisakfestéssel készül Max Verstappen

Gphírek2023.09.19, 17:09

A Japán Nagydíjra új sisakfestéssel készül a Forma-1 világbajnoki címvédője, Max Verstappen.

Megműtik a Mercedes csapatfőnökét

Gphírek2023.09.05, 07:40

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke műtét miatt kihagyja a közelgő suzukai Forma–1-es Japán Nagydíjat.

Christian Horner: Max Verstappen címvédése a Japán Nagydíjon “hibás döntésnek köszönhető”

Gphírek2022.10.11, 15:21

Két év kihagyás után óriási botránnyal tért vissza a szuzukai verseny, amelyre még évek múlva is biztosan emlékezni fogunk, és amely beárnyékolja némiképp Verstappen második világbajnoki címét is. 

Verstappen és Leclerc is sürgeti a Pirellit, hogy változtasson az esőgumikon

Gphírek2022.10.11, 12:11

A Forma-1 immáron kétszeres világbajnoka, Max Verstappen és Charles Leclerc is arra kérik a Pirelli gumiszállítót, hogy javítson az extrém esős körülményekre szánt gumikon, amelyeket a versenyhétvégékre szállítanak.

Centiken múlt a horrorbaleset a Forma-1-ben: majdnem megismétlődött a tragédia

Life.hu2022.10.10, 22:11

Szinte napra pontosan nyolc évvel ezelőtt szenvedett életveszélyes és később halálosnak bizonyult sérüléseket a francia Jules Bianchi. A pilóta nagy sebességgel csapódott egy, a pályán álló munkagépbe és ehhez kísértetiesen hasonló balesetet sikerült elkerülnie több versenyzőnek is az idei japán futamon.

Káosz volt a Forma-1 legutóbbi futamán: a világbajnok sem tudta, hogy világbajnok lett

Life.hu2022.10.10, 10:42

Az eső majdnem elmosta a koronavírus-járvány okozta szünetről visszatérő japán versenyt, melynek eredményhirdetése elég kaotikusra sikeredett.

Forma-1-es debütálása helyszínén védheti meg vb-címét Verstappen

Gphírek2022.10.06, 12:43

Megvédheti Forma-1-es világbajnoki címét Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a vasárnapi Japán Nagydíjon Szuzukában, ahol 2014-ben bemutatkozott az autósport elitkategóriájában.

Nézd meg az F1-es pilótákat, ahogyan a 'Hello' című slágerre karaokéznak fergeteges hangulatban! - videó

Gphírek2022.10.06, 12:22

A múlt hétvégi szingapúri futamot követően a versenyzők Japánba repültek, ahol Cunoda hazai versenye kerül megrendezésre. Cunoda Juki szívét-lelkét beleadta a karaoke-szeánszba, majd a csapattársa, Pierre Gasly is csatlakozott hozzá.

Lorenzo belebukott a szökésbe, Rossi növelte előnyét

Sport2015.10.11, 10:23

Meglepő eredményt hozott a gyorsaságimotoros világbajnokság Japán Nagydíja, ahol a vb-címért küzdő Valentino Rossi és Jorge Lorenzo előtt Dani Pedrosa végzett az élen. Rossi okos taktikával növelte az előnyét Lorenzo előtt. 

Lewis Hamilton lett a befutó a Japán Nagydíjon

Archívum2015.09.27, 12:17

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat.

Van ügyvédem, és valaki fizetni fog ezért: Megszólalt Jules Bianchi édesapja

Life.hu2015.03.10, 09:57

Immár fél éve, hogy a Forma-1-es autóversenyző súlyos balesetet szenvedett a 2014-es Japán Nagydíjon. Philippe Bianchi a La Gazzetta dello Sportnak beszélt fia állapotáról és arról, az ügyet még közel sem tekinti lezártnak.

Közleményt adott ki Jules Bianchi családja – megkezdték a pilóta rehabilitációs kezelését

Life.hu2014.12.31, 11:55

Jules Bianchi családja hivatalos közleményben ír arról, hogy a francia pilóta továbbra sincs eszméleténél, de orvosai megkezdték rehabilitációs kezelését.

Bianchi a felelős a balesetéért: nem lassított eléggé

Life.hu2014.12.04, 11:52

Lezárult a részletes vizsgálat: a FIA bizottsága szerint a Marussia brake-by-wire fékrendszere is meghatározó szerepet játszott Jules Bianchi balesetében, a fő hibát mégis a Forma-1-es pilóta követte el: nem lassított eléggé.

Magyar barátnője van Bianchinak?

Archívum2014.11.24, 13:43

Egy Zsófi nevű lány azt állítja, hogy a súlyos balesetet szenvedett Forma-1-es pilóta, Jules Bianchi barátja lett két hónapja. A lány szavaiban azonban sokan kételkednek, egész egyszerűen hazugnak tartják.

Ebből az állapotból egyhamar nem fog kijönni Bianchi

Archívum2014.11.18, 16:44

Továbbra is kómában van Jules Bianchi. Barátja, az egykori Forma-1-es pilóta Philippe Streiff szerint Bianchinak, ha ki is jön a kómából, súlyos fogyatékossággal kell majd élnie.

Továbbra is Japánban ápolják Bianchit

Archívum2014.10.30, 17:47

A minap arról szóltak a hírek, hogy Bianchit átszállítják Lausanne-ba , ahol Schumacher orvosa kezeli majd, ám ezeket az információkat most cáfolják - írja a telesport.hu. 

Svájcba szállíthatják Bianchit, ahol Schumachert is kezelték

Archívum2014.10.28, 12:04

A Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchit olasz források szerint hamarosan átszállítják a lausanne-i kórházba, ráadásul ugyanabba az épületbe, ahol a közelmúltban Michael Schumachert is ápolták. Hivatalos megerősítés nem érkezett.

Megszólalt Bianchi megtört édesanyja

Archívum2014.10.17, 17:14

A francia RTL Japánban tartózkodó tudósítójának pénteken néhány szó erejéig sikerült megszólaltatnia Christine Bianchit, a Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedő Forma-1-es pilóta, Jules Bianchi eddig hallgatásba burkolózó édesanyját.

Ismét megszólalt Jules Bianchi édesapja: hol javul, hol romlik fia állapota

Archívum2014.10.14, 13:06

A súlyos balesetet szenvedő francia pilóta, Jules Bianchi édesapja őszintén mesélt egy olasz újságnak arról, min mennek keresztül ezekben a napokban.

Megszólalt Bianchi édesapja

Archívum2014.10.10, 11:36

Ahogy megírtuk, október 5-én, a Japán Nagydíjon súlyos baleset érte a Forma-1-versenyzőt, Jules Bianchit. A sportolót eszméletlen állapotban, súlyos fejsérülésekkel vitték kórházba és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Bianchi állapota stabil, de válságos - kiterjedt agysérülést szenvedett -, derült ki a család közleményéből. Most a francia Nice-Matin című lapnak Philippe Bianchi, Jules édesapja nyilatkozott. 

Schumacher orvosa kezeli Bianchit

Archívum2014.10.08, 10:06

A vasárnapi Forma-1-es futamon súlyos balesetet szenvedő Jules Bianchi állapotát a hírek szerint Michael Schumacher egykori agyspecialistája, Gérard Saillant felügyeli.

Közleményt adott ki Bianchi családja

Life.hu2014.10.07, 22:01

Családja keddi közlése szerint továbbra is kritikus, de stabil az állapota Jules Bianchinak, a Marussia Forma-1-es csapat francia pilótájának, aki autójával egy mentést végző darunak ütközött, és súlyos fejsérüléseket szenvedett a vasárnapi Japán Nagydíjon.

A Red Bullnál sem tudták, Vettel vagy Ricciardo lett dobogós

Gphírek2014.10.06, 12:02

Látványos versenyzéssel a 3. és a 4. helyen zárta a Japán Nagydíjat Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo. A Red Bull duója már szombaton is a futamra várt esőre készült, így az időmérő edzésen Vettel csak a 9., Ricciardo pedig a 6. lett. A versenyen aztán jó taktikával és bátor előzésekkel felül tudtak kerekedni közvetlen ellenfeleiken.

Bianchi életveszélyes állapotban van

Gphírek2014.10.06, 08:07

Rosszabbra fordult az F1-es Japán Nagydíjon balesetet szenvedett Jules Bianchi állapota – állítja a Radio Monte Carlo.

Mattiacci kinevezése óta először nullázott a Ferrari

Gphírek2014.10.05, 18:25

Marco Mattiacci kinevezése óta először fordult elő, hogy a Ferrari egyik autójával sem tudott pontot szerezni. Fernando Alonso elektronikai hiba miatt már a Japán Nagydíj elején kiesett, Kimi Räikkönen pedig rosszul beállított autójával küszködve csupán a 12. lett Szuzukában.

Jules Bianchi túl van az első műtéten - önállóan lélegzik

Life.hu2014.10.05, 19:59

Eszméletlen állapotban vitték kórházba és megműtik a francia Jules Bianchit, aki súlyos balesetet szenvedett vasárnap a Forma-1-es világbajnokság Japán Nagydíján- adta hírül az MTI.

A Williamsnek esélye sem volt a Red Bull ellen

Gphírek2014.10.05, 16:04

A Williams versenyzői nem tudták megtartani a második rajtsorban elfoglalt helyüket a Japán Nagydíjon, de elégedetten nyilatkoztak, miután az esőben gyengébben teljesítő autóval is pontokat tudtak szerezni. Bottas szerint a lehető legtöbbet kihozták a helyzetükből.

Az autójával küzdő Rosberg örült a kármentésnek

Gphírek2014.10.05, 15:41

Első szuzukai győzelmével 10 pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben Lewis Hamilton a Japán Nagydíjon másodikként célba érő Nico Rosberghez képest. A futamot egy tiszta előzés döntötte el, túlkormányzott autójával Rosberg nem tudta visszaverni csapattársa támadásait.

Hamilton: A versenyirányítás nem hibázott

Gphírek2014.10.05, 13:54

Megoszlanak a vélemények a  paddockban  azzal kapcsolatban, hogy a Japán Nagydíj versenyigazgatója helyesen járt-e el, amikor az eső erősödésekor nem szakította meg ismét a futamot. A győztes Lewis Hamilton szerint nem volt indokolt a  Safety   Car  beküldése Adrian Sutil  autójának mentése miatt , de mások nem értenek egyet vele.

Räikkönent az időmérő előtt motorcsere akadályozta

Gphírek2014.10.04, 21:42

Élvezte a vezetést  Szuzukában  az 5. helyet megszerző  Fernando   Alonso , aki a z eső miatt nem számít könnyű Japán Nagydíjra.  Kimi   Räikkönennek  már eddig is kijutott a problémákból, a finn versenyzőt motorcsere és a Ferrari nehéz vezethetősége hátráltatta.

Éppen a második rajtsorért hajtott a Williams

Gphírek2014.10.04, 12:51

Száraz pályán a Williams bizonyult a második leggyorsabb versenyautónak  Szuzukában , így a Japán Nagydíjon  Valtteri   Bottas  és  Felipe   Massa  indulhat a 3-4. rajtkockából. A  grove-i  csapatnál örülnek, hogy fejlesztéseik jól működnek , de az esős verseny miatt nem magabiztosak.

Rosberg fölényt, Hamilton kiszámíthatatlanságot vár az esőben

Gphírek2014.10.04, 21:43

Zsinórban negyedszer sajátították ki a Mercedes versenyzői az első rajtsort a Forma-1 idei szezonja során, Nico Rosberg pedig összesen a 14. pole pozíciót szerezte meg a csapat számára. A német pilóta esőben az eddig látottaknál is nagyobb fölényre számít.

Sárga zászlók hátráltatták a Ferrarit Szuzukában

Gphírek2014.10.03, 17:46

Kisebb műszaki probléma és a piros zászlós időszakok nehezítették a Ferrari dolgát a pénteki nap során, de Fernando Alonso szerint elvégezték a tervezett munkát. A paddockot a tájfun mellett a spanyol világbajnok és az olasz csapat egyre valószínűbb szakítása foglalkoztatja.

Ricciardo elismeri, hogy saját hibájából csúszott ki

Gphírek2014.10.04, 09:16

A világbajnoki pontverseny harmadik helyén álló Daniel Ricciardo elismerte, vezetői hiba miatt ütközött a falnak a Japán Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Csapattársa, Sebastian Vettel szerint Ricciardo kicsúszása nem hozta hátrányos helyzetbe a Red Bullt.

A tájfun miatt előrehozhatják a Japán Nagydíj rajtját

Gphírek2014.10.03, 13:29

Egyre biztosabb, hogy vasárnap eléri Szuzuka területét a Phanfone tájfun, ami nem csupán a Japán, de a jövő heti Orosz Nagydíj megrendezését is fenyegeti. A Honda megvétózta a futam szombati megtartását, de az lehetséges, hogy vasárnap a tervezettnél korábban rajtol az F1 mezőnye.

Verstappen jól szerepelt, pedig meg sem közelítette a határait

Gphírek2014.10.03, 11:06

A tapasztalatszerzés volt a Forma-1-ben bemutatkozó Max  Verstappen  elsődleges célja a Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A mindössze 17 éves holland elmondta, a saját határainak közelébe sem került, így volt csupán 4 tizedmásodperccel lassabb a csapattársánál.

Szuzuka 2018-ig hosszabbított az F1-gyel

Gphírek2013.08.23, 17:19

A japán pálya menedzsmentje ötéves szerződést kötött Bernie Ecclestone-nal.

Jövőre is Szuzukában lesz a Japán Nagydíj

Gphírek2011.03.09, 10:32

Jövőre is Szuzuka lesz a Forma-1-es Japán Nagydíj házigazdája, miután kedden további egy évvel meghosszabbították a Honda tulajdonában lévő pálya szerződését.

F1: új időmérő, ismét kerékcsere jövőre

Gphírek2005.10.11, 12:06

Noha a 2006-os Forma-1-es szabályokat egyszer már véglegesítették, a Japán Nagydíjon a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) változtatási javaslatokkal állt elő.

Teljesen új autót épít a Williams

Gphírek2004.10.19, 10:16

A vasárnapi Brazil Nagydíj lesz a Williams jelenlegi modellje, az FW26-os utolsó versenye. Fujiba költözhet a Japán Nagydíj.

Schumi lazított, a tájfun elvonult

Gphírek2004.10.09, 15:31

A Forma-1-es Japán Nagydíj szervezőinek nagy megkönnyebbülésére a hétvégére várt nagy erejű tájfun végül elvonult Szuzuka mellett, s csak a széle "suhintotta" meg a környéket.

Törölték a Japán Nagydíj szombati programját

Gphírek2004.10.09, 14:15

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bejelentette, a Szuzukát sújtó Ma-on (vagy ahogy másképp nevezik: 22-es) tájfun miatt törölte a Japán Nagydíj szombati programját.

F1: ezer lóerős motort épít a Honda

Gphírek2004.10.07, 12:16

A nyolcvanas években alkalmazott turbómotorok "kihalása" óta senki nem érte el az ezer lóerős álomhatárt a Forma-1-ben, a Hondának azonban hamarosan sikerülhet.

Előző
  • 1
Következő