Jao Ming

címke rss

A Houston bebiztosította a pályaelőnyt

Archívum2007.04.17, 11:43

Tracy McGrady 39, míg Jao Ming 34 ponttal segítette a Houston Rockets csapatát a Phoenix Suns elleni 120-117-es győzelemhez az NBA legutóbbi játéknapján. A Houston ezt megelőzően hat mérkőzésen maradt alul a Phoenixszel szemben. Sikerével egyúttal biztosította magának a pályaelőnyt a hétvégén rajtoló rájátszás első körére a Utah Jazz ellen.

Jao Ming vereséggel tért vissza

Archívum2007.03.06, 11:10

Harminckét kihagyott mérkőzés után ismét pályára lépett Jao Ming, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets kínai centere, ám csapata ennek ellenére kikapott a Cleveland Cavaliers otthonában.

Kialakultak az NBA All Star-gála keretei

Archívum2007.02.02, 11:53

Az edzők voksai alapján - majdnem - teljessé vált a két csapat az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) február 18-án, Las Vegasban sorra kerülő All Star-gálájára. Még nem dőlt el, hogy ki kerül a sérült Jao Ming helyére, akit a szurkolók szavaztak be a Nyugat kezdőötösébe. Az AP szerint David Stern, az NBA első embere választja majd ki a helyettest. Ugyancsak kihagyja az összecsapást a szintén sérült Carlos Boozer.

Nagy sorozatot építget a Dallas

Archívum2007.01.01, 12:54

Dirk Nowitzki nélkül is legyőzte a Dallas Mavericks a Denvert az NBA legutóbbi játéknapján, és ezzel sorozatban tizedszer bizonyult jobbnak aktuális ellenfelénél. A texasiaknál Josh Howard volt a kulcsember, aki 28 pontot és 17 lepattanót jegyzett. A Houstonnak is volt egy nagy hiányzója a Memphis ellen Jao Ming személyében, de Tracy McGrady alaposan kitett magáért, és 38 pontjával nagy szerepe volt abban, hogy a Rockets zsinórban harmadszor hagyta el győztesen a pályát.

Gordon parádézott, Ming megsérült

Archívum2006.12.24, 11:35

A Chicago Bulls 39 ponttal verte a Charlotte Bobcats együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, ezzel a legutóbbi tizenöt mérkőzéséből a tizenharmadikat nyerte meg.

A végére hagyta a döntést a Warriors

Archívum2006.12.15, 09:06

Nagyon kicentizte a végjátékot a Golden State a Houston ellen az NBA legutóbbi játéknapján, Baron Davis 1,2 másodperccel a dudaszó előtt dobta be azt a hármast, ami a Warriors győzelmét eredményezte. Hiába szerzett 38 pontot Jao Ming, aki emellé lekapott 18 lepattanót is, a Rockets kínai centere a hajrában két támadásnál is hibázott, talán éppen ezek a pontok hiányoztak a győzelemhez. A Golden State ezzel sorozatban harmadszor nyert otthon, egyben megszakította a texasiak elleni rossz sorozatát.

Jao Ming elintézte a Dallast

Archívum2006.11.05, 12:43

A kínai Jao Ming 36 pontot és hat lepattanót gyűjtött a Dallas elleni mérkőzésen és ezzel nagyban hozzájárult csapata, a Houston Rockets idénybeli első sikeréhez az NBA-ben.

Sikerrel rajtolt a Spurs kosárcsapata

Archívum2006.11.03, 10:50

Idegenben nyerte meg idei első bajnokiját a San Antonio Spurs együttese, amely az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) csütörtöki játéknapján 97-91-re győzött a Dallas vendégeként. A nap másik meccsén a Los Angeles Clippers egyetlen pontocskával győzött otthon a Denver Nuggets ellen.

Jao Ming udvariasságra inti honfitársait

Archívum2006.10.24, 06:58

Jao Ming, a Houston Rockets kínai válogatott kosárlabdázója a 2008-as pekingi olimpia közeledtével arra buzdítja honfitársait, hogy próbáljanak meg udvariasak lenni, és kulturáltan viselkedni.

Még bizonytalan Jao Ming vb-szereplése

Archívum2006.08.10, 12:49

Jao Ming, a Houston Rockets kínai sztárja sérülése miatt április óta harcképtelen, mégis abban bízik, hogy pályára léphet a jövő szombaton, Japánban rajtoló férfi kosárlabda-világbajnokságon.