János

címke rss
Meghalt János, volt luxemburgi nagyherceg

Meghalt János, volt luxemburgi nagyherceg

Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege. Az uralkodó 98 éves volt, 36 évig vezette az országot.

Továbbra sem találják a budai bankrablót

Itthon2009.02.10, 11:13

Továbbra sem találják a rendőrök azt a 175-180 centiméter magas, 35 év körüli bankrablót, aki kedden túszt ejtett egy III. kerületi bankban Budapesten. Miután elengedte a túszt, a férfi egy panelházba menekült. A kommandósok átkutatták az épület 90 százalékát, de nem találták meg a rablót, akit nem csak az házban keres a rendőrség. Éjszaka tanúkihallgatásokkal folytatódott a nyomozás. Egy szemtanú azt mondta kedd délután, "vadnyugati jelenet volt" a rabló menekülése.

Öt évet kapott az 1956-os tatai sortűzper vádlottja

Itthon2009.02.09, 23:54

Öt évre ítélték a tatai sortűzper vádlottját, miután a Legfelsőbb Bíróság újra lefolytatta az eljárást. Korábban ugyanis az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a férfi nem vádolható emberiség elleni bűncselekménnyel, ezért elévült a bűntett. Ezt írta felül a bíróság hétfői ítélete, amely szerint mégis kiszabható börtön. Az ítélet jogerős.

Csak félmegoldás lett volna a meleg párok bejegyzése

Itthon2008.12.23, 15:11

Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amivel valójában az azonos nemű párok jogaiért állt volna ki. A törvény legnagyobb baja a melegek szerint az volt, hogy számos praktikus dologban nem volt életszerű: nem rendezte például az azonos nemű párok gyerekükhöz való viszonyát. Az igazságügyi miniszter februárra ígér új törvényt.

Egymást hazudtolták meg a Zuschlag-ügy vádlottai

Itthon2008.12.05, 17:04

Csak részben ismerte el bűnösségét a bíróság előtt péntek délelőtt Kubatov Iván, a Zuschlag-ügy tizenkettedrendű vádlottja. A vád szerint hamis számlákat gyártó férfi nyilatkozatot olvasott fel a bíróság előtt, amiben szinte minden ellene felhozott vádat tagadott. Egyben megkérdőjelezte a beismerő vallomást tevő másodrendű vádlott, Lados István rá nézve is terhelő állításait.

LB: szegregáltak a hajdúhadházi iskolákban

Itthon2008.11.19, 17:38

Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdai, jogerős ítéletével a hajdúhadházi szegregációs perben hozott elsőfokú ítéletnek azon rendelkezését, amely kimondta: jogellenes elkülönítés miatt jogsértést követett el a település két általános iskolája. A Bocskai István két tanítási nyelvű általános iskola és a Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskola a településen élő cigány tanulókat elkülönítetten oktatta.

Zuschlag: "Ferinek küldetéstudata van"

Itthon2008.11.12, 11:07

Először nem kívánt vallomást tenni, majd a keddi tárgyaláson felolvasott nyilatkozatában részben elismerte a bűnösségét Zuschlag János csalásban és okirat-hamisításban. A tárgyaláson lejátszottak egy felvételt, amelyen Zuschlag egy Feri nevű embert emleget, aki szerinte már beteges küldetéstudattal rendelkezik. A titokban készült hangfelvételen az egykori képviselő arról is beszélt, hogy nem milliókat kért, hanem valami olyan feladatot, ami számára "egzisztenciális alapokat nyújt és a pártnak is jó".

A hangyaleső lárvát sem kímélik a magyar politikusok

Itthon2008.09.29, 17:19

Polip, hiéna, puma, vakondok, mókus, pók, hangyaleső lárva - az utóbbi években többek között ilyen állatok segítségével tolmácsolták gondolataikat a magyar politikusok. Az [origo] által megkérdezett viselkedéskutató szerint verbális agressziójukat élik ki azzal, hogy lehiénázzák, levakondokozzák egymást. Vagy épp ezzel próbálnak az agyunkba vésni egy ügyet.

Így pattant ki az adatgyűjtési botrány

Itthon2008.09.13, 18:20

Adatlopásból rosszindulatú megfigyelés? Vajon miért kell tudnia az egyik leggazdagabb magyarnak Dávid Ibolya piszkos titkaiban való vájkálásról? Ismerje meg, hogy pattant ki az adatgyűjtési botrány és kik az ügy főszereplői!

Hétfőtől zárják le a rakpartokat a Gellértnél

Itthon2008.06.13, 13:11

Jövő héttől nem lehet majd sem az alsó, sem a felső rakparton közelekedni Budán a Gellért térnél. Az alsó rakparton már most is dolgoznak a budai főgyűjtőcsatornán, a felső rakparton a 4-es metró mozgólépcsőjének lejtaknáját kezdik építeni hétfőtől.

Megrongálták a bakonybéli kálváriát

Itthon2008.06.08, 19:28

Szent János, Szűz Mária és Jézus szobrát is megrongálták ismeretlenek Bakonybél határában. A helyi bencés apátság perjele feljelentést tesz a rendőrségen.

Húsz évet kapott a békési vadászboltban gyilkoló férfi

Itthon2008.05.13, 16:01

Húszéves fegyházbüntetést kapott az a kétegyházi férfi, aki megölt egy vadászbolti eladót még három éve Békéscsabán. A most elítélt 27 éves férfi a rabolt fegyverekkel később egy kocsmát is megpróbált kirabolni.

Hallgat a csecsemőjét megölő kamaszlány

Itthon2008.05.12, 19:05

Megölte újszülött gyerekét egy 16 éves lány, aki szülei tinnyei otthonában adott életet a csecsemőnek. A lány titkolta terhességét. Tettének oka egyelőre nem ismert, és egyelőre a lány sem hajlandó vallomást tenni.

Vándorpostásoktól tartanak a kistelepülések

Itthon2008.04.28, 14:47

Mindössze két órán át nyitva tartó vándorposták, nagy láncok által működtetett hivatalok - ezektől tartanak azok az önkormányzatok és postások, akik szerint a Magyar Posta irreálisan alacsony díjazást kínál a vállalkozásba kiszervezett posták üzemeltetőinek. A tiltakozó postások vasárnap Nyíregyházán gyűltek össze, hétfőn pedig egy fideszes képviselő interpellálja a pénzügyminisztert a parlamentben. A Magyar Posta szerint a program jó, mert a " nemzeti kistőkére" épít.

Még több háborús bűnös a 298-as parcella emléktábláján

Itthon2008.04.24, 19:32

A Rákoskeresztúri új köztemető 298-as parcellájának emléktáblájára legalább 51 háborús bűnös nevét írták fel, a 301-es parcellánál pedig a 315 névből mindössze 190 olyan, ami 1956-os elítélté - nyilatkozta Zinner Tibor történész annak kapcsán, hogy előadást tart a Raoul Wallenberg Alapítvány meghívására.

"Nem űzni, nem hajtani" - a Fidesz a kormányválságról

Itthon2008.04.02, 17:55

Nem a mi balhénk - mondta egy fideszes képviselő arról, hogyan áll hozzá a nagyobbik ellenzéki párt a hétvégén kirobbant kormányválsághoz. A [origo]-nak nyilatkozó fideszes képviselők szerint visszafogottságot kell mutatni, így profitálhat a helyzetből a legtöbbet a párt, azaz nem szabad bukásba hajszolni a kormányt.

Bárkire visszaüthet a Hír tv-s álinterjú

Itthon2008.02.26, 14:41

Az illetékes ügyészség nem tud arról, hogy bárki feljelentést tett volna Veres János pénzügyminiszter kampányfőnöke ellen, akit a Hír tv egy álinterjú kapcsán választási csalásokkal hozott összefüggésbe. A gyanút azonban az ügyészség hivatalból is megvizsgálja. Az álinterjú pedig visszaüthet a Hír tv riporterére is, ha bebizonyosodik, hogy választási csalásra biztatta beszélgető partnerét.

Megdöbbent a tárca a körbehurcolt beteg halálán

Itthon2008.02.06, 12:38

Közleménye szerint "megdöbbent" az egészségügyi tárca azon, hogy meghalt a kórházról kórházra hurcolt férfi. A betegnek gyomorvérzése volt, de erre csak későn jöttek rá, ezért először a pszichiátriára szállította a mentő. A 44 éves férfin koponya-CT-t is végeztek, mielőtt megoperálták volna. A férfi kómába esett, majd vasárnap meghalt.

Ibike néven alakult meg az új bírósági egyesület

Itthon2007.12.28, 08:50

Tibike helyett végül Ibike névre keresztelték azt a most létrehozott bírósági egyesületet, amelynek tervét Cserni János, a Fővárosi Bíróság bírája vetette fel nemrég. A korábban többek által támadott egyesület az ideális bírósági igazgatásért szeretne tevékenykedni.

Elmeintézetből ment a börtönbe Kabai

Itthon2007.12.06, 08:37

Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársa hét hónappal a jogerős bírósági ítélet után kezdheti meg börtönbüntetését. Kabai Károlyt egy elmegyógyintézetből szállították börtönbe - írja a Magyar Nemzet.

Nem zrikálják egymást rágalmazás miatt a képviselők

Itthon2007.09.26, 13:33

Ebben a parlamenti ciklusban még csak két olyan képviselő akadt, akinek felfüggesztették a mentelmi jogát: egyikük ellen közúti baleset, a másik ellen adócsalás miatt indult eljárás. A mentelmi bizottság gyakorlata szerint a rágalmazási és becsületsértési ügyekben nem javasolják a felfüggesztést, de közvádas ügyben is védett már meg képviselőt a parlament. A szavazások egy részénél a párthovatartozás a döntő, szocialista képviselő csak véletlenül szavazhat Gyurcsány ellen.

Magyar fogorvosára dühös egy brit nő

Itthon2007.09.25, 15:10

Egy brit nő állítja, összes fogát elveszítheti egy rosszul sikerült magyarországi beavatkozás miatt. Egy alapítvány épp kedden adott ki közleményt, amelyben óva int minden britet az olcsóságuk miatt egyre népszerűbb kelet-európai fogászati kezelésektől. A Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint azonban ha annyira rosszak lennének a magyar orvosok, akkor nem kapkodna értük a brit egészségügy.

Próbaidőt szabtak ki a vörös csillagért

Itthon2007.09.21, 12:35

Bírósági tárgyalás nélkül egy év próbaidőre bocsátották vörös csillag viseléséért a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét. Fratanolo János ugyanakkor tárgyalást követel, hogy ott fejthesse ki nézeteit a törvény szerint tiltott önkényuralmi jelképről: megfogalmazása szerint ugyanis csak a nyilas jelvényekhez tapadnak "csúnya dolgok".

Megrongálták Antall József szobrát

Itthon2007.09.03, 12:47

Piros festékkel öntötték le Antall József I. kerületi mellszobrát - közölte a Budavári Önkormányzat. A rongálás nem először fordul elő, 2004-ben kétszer is vörös festéket öntöttek a szoborra.

Stabil állapotban van a partfalról lezuhant nő

Itthon2007.08.22, 14:05

Még nem ítélhető meg, hogy lesz-e maradandó károsodása annak a nőnek, aki az augusztus 20-i tűzijáték után zuhant le kislányával a pesti Duna-partra. A nőt súlyos gerincsérülésekkel szállították kórházba, de nincs közvetlen életveszélyben.

A rendőrség is kíváncsi a hasban maradt kendőre

Itthon2007.08.07, 17:32

Az egyik szakvélemény szerint biztos, a másik szerint viszont nem egyértelmű az összefüggés az orvosi műhiba és a beteg halála között abban a soproni esetben, ahol egy idős férfi hasában műtét után bennmaradt egy orvosi törlőkendő. A rendőrség egyelőre tanúként hallgatta ki a műtétet végző orvost, aki akár 5 évet is kaphat, a 8 millió forintra büntetett soproni kórház pedig várhatóan bírósághoz fordul a szerinte méltánytalan eljárás miatt.

Juliskának azért örültek a lerázott romák

Itthon2007.07.13, 10:31

Miért nem csomagolhattak nápolyit a szabadszállási roma asszonyok? A történetet vizsgáló hatóság szerint nem akartak cigányokat felvenni a cégek, amelyek azonban azt állítják, félreértés történt. A roma nőket megdöbbentette, hogy érettségijük és munkatapasztalatuk ellenére így jártak, de az jólesett nekik, hogy a városban többen is kiálltak mellettük. Igaz, akad olyan szereplő is, akinek már "tele van a bogyója" az üggyel.

Lecsót főzni mindhalálig

Itthon2007.07.09, 16:18

Ön mihez kezdene, ha tényleges életfogytiglani börtönre ítélnék, ha a cellából már csak a temetőbe vihetne az útja? Az Európában egyedülálló büntetés következtében Magyarországon tucatnyian tudják, hogy sosem lépnek már ki a börtön falai közül, de több száz másik ember is legfeljebb hajlott hátú aggastyánként szabadulhat. Addig pedig havi egy látogató egy órára, lecsó, jó magaviselet esetén nagyjából heti egy alkalom a közösségi szobában, nagy ritkán egy kis jégkrém és magyar börtönviszonylatban luxuskörülmények. Az [origo] a Csillagbörtönben kutatta a tényleges életfogytiglanra ítéltek örömeit és reményeit.

Békülés után ölhette meg gyerekeit az öngyilkos anya

Itthon2007.07.02, 16:30

A család szétesésével és anyagi ellehetetlenülésükkel indokolta tettét az a hatgyerekes asszony, aki vasárnap két ikerfiának életét is kioltva öngyilkos lett. A férj viszont azt állítja, hogy éppen a tragédiát megelőző napon békültek ki, azt is megbeszélték, mikor költözik vissza. A 35 éves asszony négy gyermeket hagyott hátra, rájuk most édesapjuk vigyáz.

Állítólag elfogták Fenyő János gyilkosát

Itthon2007.06.20, 23:37

Fordulat állhat be a Fenyő-gyilkosság ügyében: az Inforádió értesülése szerint Szerbiában elfogták azt az albán férfit, aki a rendőrök szerint agyonlőtte a médiavállalkozót. A rendőrség csak annyit közölt, hamarosan határtalálkozót tartanak a szerb és magyar rendőrség munkatársai.

Menetrenddel enyhítik a koalíciós feszültséget

Itthon2007.06.10, 23:23

Néhány héten belül rangsorolt menetrendet szeretne a reformokról az SZDSZ. Az MSZP szerint két-három hét múlva kiállnak ezzel a tervvel. A menetrend nem csak az egészségügyre, hanem a nyugdíjrendszerre, és a kis- és középvállalkozások támogatása is vonatkozik majd.

Civilek vizsgálhatnák a rendőri túlkapásokat

Itthon2007.05.09, 18:08

Beolvadhat a rendőrség szervezetébe a határőrség, miután a parlamenti pártok a főbb kérdésekben támogatják a rendészeti tárca elképzeléseit. A törvénymódosítással létrejönne egy civil ellenőrző testület is, amely átvenné a rendőrségtől a rendőrség elleni panaszok kivizsgálását.

Digitális érvelés is volt a tételek között

Itthon2007.05.07, 16:40

Egy Sánta-novella elemzését, Csokonai és Ady egy-egy szerelmes versének összehasonlítását, illetve a hagyományos könyvek és a digitális adathordozók melletti vagy elleni érvelést választhatták a diákok az idei középszintű magyar érettségin. Az általunk megkérdezett diákok nem találták nehéznek az érettségit, és szerintük készülni is legfeljebb csak "lelkileg" lehetett rá. Az [origo] egy végzős magyar szakos egyetemi hallgató segítségével megoldási javaslatokat is kidolgozott a középszintű vizsga kérdéseire.

Mindenki mossa kezeit a mentős halál ügyében

Itthon2007.04.10, 17:16

Csak részben tudott felkészülni a mentőszolgálat a kórházi átalakításokra - derült ki a mentőben meghalt mindszenti beteg esete nyomán. Hódmezővásárhely fideszes polgármestere közben kitart amellett, hogy az idős férfi az egészségügyi reform első áldozata, a szaktárca szerint azonban  a politikus ízléstelenül, mások gyászát megsértve vádaskodik.

Vizsgálódnának mentők a meghalt férfi ügyében

Itthon2007.04.07, 21:01

A kórházaknak - függetlenül az új beutalási rendtől - biztosítaniuk kell az életmentést, vagy a beteg biztonságos szállítását - így reagált Győrfi Pál, a mentők szóvivője arra az esetre, amikor két kórház között halt meg egy férfi a mentőben. A mentősök vizsgálódnának az ügyben.

Műtéteket törlő kórházat meszeltek el

Itthon2007.03.21, 12:18

Az idén létrejött betegvédő hivatal eddig három kórházat marasztalt el - közölte kedden a kormányzati szervezet vezetője. A szekszárdi kórház ellen azért indítottak eljárást, mert az intézményben határozatlan időre több műtétet elhalasztottak. A debreceni kórházat azért marasztalták el, mert 16 rákbeteg nem kapott gyógyszert, a Heim Pál Gyermekkórházat pedig azért, mert több esetben 5 ezer forintot kértek a szülőktől.

Újratanítják az olvasást a tizenéveseknek

Itthon2007.03.20, 10:19

Felső tagozatban is folytatódik szeptembertől az olvasástanítás az általános iskolákban. A szaktárgyak rovására felszabadított időben azért kell visszatérni az alapokhoz a szaktárca szerint, mert a magyarok 20-30 százaléka funkcionális analfabéta. Az olvasási problémákkal küszködőknek egy szerződés aláírása is kockázatos vállalkozás lehet, a Magyar Olvasástársaság elnöke szerint pedig egyes szolgáltatók kifejezetten jól járnak ezzel.

Vasúti mellékvonalakat búcsúztattak

Itthon2007.03.03, 21:52

Demonstrációt tartott kétszáz ember a pápai vasútállomáson, a Pápa-Csorna és a Pápa-Tatabánya-alsó közötti vasúti szárnyvonalak megszüntetése miatt szombaton délután. A demonstrálók szerint a Gyurcsány-kormány vasútfejlesztést ígért, most mégis több vasúti vonalat szüntetnek meg.

Cirkusz lett a kordonos meghallgatásból

Itthon2007.02.16, 15:05

Még abban sem tudtak megállapodni a pártok, hogy ki vezesse le a parlament nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának együttes ülését, így még az előtt véget ért, hogy elkezdődött volna. Pedig fontos témákról lett volna szó: a Parlament elleni állítólagos támadási tervekről és valószínűleg a Teve utcai lövöldözésről is.

Orbán focitelke, Kuncze lakása - friss vagyonbevallások

Itthon2007.02.01, 14:59

Nyilvánosságra hozták az országgyűlési képviselők 2006-os vagyonnyilatkozatait. A december 31-én lezárt nyilatkozatokat a fél évvel korábbi, májusi adatokkal összevetve szerény gyarapodást tapasztalni. Kapolyi László még mindig a leggazdagabbak közt van, a legszegényebbnek továbbra sincs semmije.

Tréningre küldték a cigányozó rendőröket

Itthon2007.01.19, 16:12

Harminc rendőr írt rasszista bejegyzéseket a rendőrség belső fórumára - derült ki az ORFK lezárult vizsgálatából. Az ügyészség szerint a cigányozó rendőrök nem követtek el bűncselekményt. A 30 rendőrnek tréningen kell részt vennie, a büntetéssel egyetért a kisebbségi ombudsman is.

Pénzbüntetést kaptak a kiszavazó MSZP-sek

Itthon2006.12.18, 14:34

Összesen 370 ezer forintot kell befizetnie az MSZP-frakció kasszájába annak az öt szocialista képviselőnek, akik igennel szavaztak novemberben egy, a nyugdíjtörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványra. A képviselőcsoport etikai bizottságának döntését a politikusok tudomásul vették.

Éjszaka kukásmellényben lehet csak biciklizni

Itthon2006.12.12, 17:47

A jövő év elején több ponton is változik a KRESZ. A buszokon is kötelező lesz a biztonsági öv, lakott területen kívül a gyalogosoknak és a bicikliseknek fényvisszaverő mellényt kell majd hordaniuk. Utóbbi ellen azonban a kerékpárosok tiltakoznak.

Megérte a bicikliseknek Kókához vonulni

Itthon2006.12.12, 16:19

A közlekedési miniszter szerint megvalósul az a tavaszi ígéret, hogy az útpénzek három százalékát kerékpáros infrastruktúrára, azaz bicikliutakra költik. A kerékpáros szervezetek azonban másként számolnak, szerintük az útalap három százaléka nem egy-, hanem három és fél milliárd forint, de a kisebb összegnek is örülnek.

100 ezres büntetést kaphat öt MSZP-s

Itthon2006.11.29, 13:42

Öt MSZP-s képviselőn múlott hétfőn, hogy a Fidesz egyik törvénymódosító javaslatát megszavazta a parlament. Az MSZP számára kínos döntés miatt a renitensek a frakcióelnökség javaslata szerint komoly pénzbüntetésre számíthatnak. A megkérdezettek közül van, aki azt mondta, figyelmetlenségből szavazott az ellenzékkel, van, aki viszont nem érti, miért nem rögzítették a voksát, amikor megnyomta a gombot.

Tolnai romák is mentek ki Svédországba

Itthon2006.11.17, 16:03

Nem csak Baranyából, hanem Tolna megyéből is kiutaztak már roma családok Svédországba, hogy ott próbáljanak szerencsét. A budapesti svéd nagykövetség közben fizetett hirdetésben próbálja lebeszélni a romákat a kiutazásról.

Mindenki mást mond az el nem látott rendőr ügyében

Itthon2006.11.07, 07:09

Kórházi belső vizsgálat és rendőrségi nyomozás is indult annak a rendőrnek az ügyében, akit állítása szerint nem látott el egy orvos, arra hivatkozva, hogy "bizonyára sokat szaladgált békés tüntetők után". A megvádolt orvos szerint aznap nem volt ügyeletben, éppen műtétre készült, ezért nem ért rá. A rendőr továbbra is kitart korábbi állítása mellett. Az ügy mindkét szereplőjét Nagy Imrének hívják.

Három gyanúsítottja van az olaszliszkai lincselésnek

Itthon2006.10.16, 20:56

Három férfit vettek őrizetbe a vasárnapi olaszliszkai lincselés miatt. A gyanúsítottak között van a helyi cigány kisebbségi önkormányzat egyik képviselője, akinek a húga volt az elsodort 11 éves kislány. A helyi kisebbségi önkormányzat vezetője szerint azért szabadulhattak el az indulatok, mert ugyanebben a családban pár éve már elütöttek egy gyereket, aki a helyszínen meghalt.

Kivonult a jobboldali jelölt a tévévitáról Szegeden

Itthon2006.09.29, 23:50

Oláh János, a Fidesz-KDNP-MDF-Együtt Szegedért Egyesület jelöltje kivonult pénteken este a Délmagyarország szervezte polgármesterjelölti vitáról, amelyet a városi televízió közvetít. A politikust mintegy háromszáz jobboldali szimpatizáns is követte. A jelölt úgy érezte, becsapták, lehetetlen helyzetbe hozták.

Megválik két alelnöktől a rádió új vezetője

Itthon2006.07.18, 11:43

Such György, a Magyar Rádió új elnöke megválik a gazdasági és az igazgatásszervezési alelnökeitől. Hollós János augusztustól ismét vezető szerkesztő lesz, míg Gőblyös István valószínűleg nem marad a közszolgálati médiumnál.

Előző
Következő