Janík

címke rss

Janika győzött a Mikulás-Ralin

Több mint kétszáz nevező páros várta a XI. START Autó - Mikulás-Rali rajtját. Ez a verseny nem számít bele a magyar bajnokságba, egyszerűen csak egy jamboree futam, ahol mindenki a maga örömére indul el. Amatőr versenynek indult több mint tíz évvel ezelőtt, aztán szépen kinőtte magát. Legutóbb például Gigi Galli volt a meghívott sztárvendég, aki nagyon látványos autózással kápráztatta el a nézőket és bizonyította, hogy nem véletlenül hívják a rali-világbajnokság fenegyerekének.

A szekrényhátú és az izomagy - Peugeot 207 SW és RC bemutató

Archívum2007.09.07, 16:10

A cím ne tévesszen meg senkit: két meglehetősen kicsi autóról van szó, ám technikai tudásukat tekintve némileg kilógnak a sorból. Az egyik lehagyja a többieket, míg a másikba egy sereg olyan dolog belefér, amit alapesetben nem várnánk el egy ekkora kocsitól.

Benik már várja a murvás futamokat

Archívum2007.05.03, 15:15

Benik Balázs a hétvégén megnyerte a Miskolc-ralit, így minden esélye megvan arra, hogy megvédje banjoki címét. A kétszeres bajnok ennek ellenére még nem bocsátkozik jóslásokba, de szívesen menne megint a világbajnokságon.  

Janika tesztelte a 207-est

Archívum2007.04.25, 12:32

A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János és navigátora, Bahor Bea hétfőn tesztelte először a vadonatúj Peugeot 207 Super2000-es versenyautót, amivel körülbelül 100 kilométert tettek meg a Veszprém közelében található aszfaltos, erdei pályákon.

Az olasz csődör - Alfa Romeo 159 3.2 JTS V6 Q4 Distinctive

Archívum2006.12.01, 14:28

Az alábbi tesztből nem csak az derül ki, hogy milyen érzés a létező legdrágább és legerősebb 159-essel csatangolni, de azt is eláruljuk, hogy mi a párhuzam az Alfa Romeo 3,2 literes motorja és Sylvester Stallone között.

Gázolaj a WRC-ben

Archívum2006.10.15, 09:29

Gázolaj került a 307 WRC üzemanyagtankjába - derült ki abból a vizsgálatból, amelyet a Peugeot Sport és a versenyautót felkészítő BSA indított azután, hogy a szezonzáró Mecsek-ralin megállt a kocsi Janikáék alatt. A bajnokságot elbukták, az eset előtt továbbra is értetlenül állnak - dízelt persze nem ők töltöttek a tankba...

Hárman a ralitrónért

Archívum2006.09.14, 11:12

Péntektől vasárnapig rendezik az ob hetedik, utolsó futamát, a Mecsek-ralit. Az élen nagy a harc ifj. Tóth János (Peugeot 307 WRC) és Benik Balázs (Ford Focus WRC) között: a címvédő Janika mindössze 8 ponttal előzi meg a tavalyelőtti bajnokot. És akár még Spitzmüller Csaba (Mitsubishi Lancer) is nyerhet.

Autósmozi: Janika, Szonja, 307 WRC

Archívum2006.08.28, 08:06

Csemege a ralibarátoknak, érdekesség minden kedves felhasználónak: videócsokorban ifj. Tóth János, Bahor Bea és a Peugeot 307 WRC, no meg Oroszlán Szonja belső felvételekkel tesztről, versenyről.

Janika mellett a 307 WRC-ben

Archívum2006.08.28, 08:15

Tessék nyugodtan megkövezni, lesajnálni vagy kiröhögni, de kevés jobb dolgot tudok annál, mint megérkezni vidékre, szép az idő, s rá két percre arra eszmélni, hogy ifj. Tóth János ralibajnok mellé kötöznek befele. A Peugeot 307 WRC-be. És megyünk, és nem lassan, nem is keveset. Aztán Oroszlán Szonja is megtapasztalja, hogy. Tesztbeszámoló nem is egy, de három videóval - ralifanok, kapaszkodjatok!

Janika nyolcadszor is bajnok lehet

Archívum2006.08.09, 16:05

Pénteken és szombaton rendezik meg a rali-ob hatodik, utolsó előtti futamát: a pontversenyben élen álló ifj. Tóth Jánosnak elég egy második hely ahhoz, hogy begyűjtse nyolcadik abszolút bajnoki címét.

Janika: Nem lehet minden versenyt megnyerni

Archívum2006.07.25, 09:14

Szinte vébés futammal folytatódott hétvégén, Veszprém környékén a magyar ralibajnokság. A mezőnyt, s a mostoha körülményeket is figyelembe véve. Győzelemmel mutatkozott be Spiciék Mitsubishi Lancer WRC-je. Benik Balázs (Ford Focus) versenye hamar véget ért. Janika második helyével még közelebb került nyolcadik bajnoki címéhez.

Janika volt a leggyorsabb a Veszprém-ralin

Archívum2006.07.21, 20:48

A bajnoki címvédő ifj. Tóth János érte el a legjobb időt a Veszprém-rali első napján, a hétfutamos országos bajnokság ötödik versenyén. Pénteken Királyszentistvánban a prológot, majd ezt követően az úgynevezett szuperspeciált bonyolították le, s mindkét viadal beleszámított az értékelésbe.

Janika: Már jó haverom a helyi traktoros

Archívum2006.07.06, 14:33

A hétszeres abszolút magyar ralibajnok, ifj. Tóth János a Vendégszobában többek között azt is elárulta, hogy bizony tart Benik Balázstól, s csak addig folytatja, míg háttér is van, kedv is van.

Szombathelyen is Janika volt a legyorsabb

Archívum2006.06.27, 18:34

A végsőkig kiélezett küzdelmet hozott az országos ralibajnokság negyedik, szombathelyi, murvás futama. A címvédő, hétszeres legjobb ifj. Tóth János (Peugeot 307 WRC) 2 mp különbséggel nyert Benik Balázs (Ford Focus WRC) előtt, s ezzel növelte előnyét összetettben.

Sztárvendég a Szombathely-ralin

Archívum2006.06.12, 07:50

Június 22. és 24. között a magyar ralibajnokság negyedik, murván második futamát rendezik Szombathely környékén. De nem a címvédő ifj. Tóth, Bahor kettősé (Peugeot 307 WRC) az 1-es rajtszám...

Janika fölényesen nyert a Duna-ralin

Archívum2006.05.28, 19:23

A címvédő, hétszeres bajnok ifj. Tóth (Peugeot 307 WRC) győzelmével ért véget a murvás Duna-rali, második Spitzmüller, harmadik Benik lett egyaránt Ford Focus WRC-vel. Három futam után Janika, Benik, Spici az abszolút sorrend. Turi, Asi vagy tagai is még pont nélkül áll.

Janika magányosan az élen

Archívum2006.05.27, 21:21

Az Ifj. Tóth, Bahor kettős (Peugeot 307 WRC) nagy fölénnyel vezet az országos ralibajnokság harmadik futamán, a murvás Duna-rali első versenynapja után. Asiék (Mitsubishi Lancer Evo) hatalmasat estek, de Turiék sem szereznek pontot, hiszen ismét megadta magát a Skoda Fabia WRC váltója.

Mágnes - Ford Focus ST

Archívum2006.05.03, 15:24

Kiváló versenyalap. Gyönyörű. Ereje, sportossága nem megy az utcai használhatóság rovására. A tesztelő próbál objektív maradni, miközben könnybe lábadt szemekkel püföli a billentyűzetet. Nézzen meghatóan szép képeket, értő videót is - a Ford Focus ST-t Benik Balázs ralibajnok segít megismerni.

Janika egyenlített

Archívum2006.04.30, 17:39

A hétszeres bajnok és a 2003-as legjobb nagy csatáját hozta a Miskolc-rali. Élen az ifj. Tóth, Bahor kettős végzett Peugeot 307 WRC-vel, második a nyitó, egri futamon győztes Benik, Varga duó Ford Focusszal, harmadik a Vizin, Táborszki, Toyota Corolla egység lett.

Janika: Peugeot 307 WRC

Archívum2006.03.29, 18:01

Az országos ralibajnokság hétvégi nyitánya, az egri viadal előtt két nappal bemutatták a címvédő ifj. Tóth János új versenyautóját, a Peugeot 307 WRC-t.

Janika is Peugeot 307 WRC-vel indul

Archívum2006.03.12, 16:24

Korábban szárnyra kelt a hír, hogy a címvédő ifj. Tóth, Bahor kettős 206-ról Peugeot 307 WRC-re vált, majd úgy tűnt, mégsem, végül röviddel a szezonkezdet előtt ismét ez a helyzet. Azaz nem is egy topautót láthatunk az idei ralibajnokságban.

Janika jövőre 307 WRC-re váltana

Archívum2005.11.24, 09:07

A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János a következő idényben váltani szeretne: a jövő esztendőben a jól megszokott Peugeot 206 WRC helyett 307-essel indulna a rali országos bajnokságon.

Janika hetedszer

Archívum2005.10.17, 09:47

Ifj. Tóth János nyerte a Zemplén-ralit, az ob záró futamát és ezzel a bajnoki címet is elhódította.

Autósmozi: Budapest-rali

Archívum2005.09.20, 11:39

Janika nyert. Kőváry Barna most inkább a navigátorokkal bandázott. Monstre videó, de nagyon ajánlott.

Turi lehajrázta Janikát a Mecsek-ralin

Archívum2005.09.18, 17:22

Péntektől vasárnapig a honi rali-ob utolsó előtti futamát rendezték a Mecsekben - a rendkívüli izgalmakat hozó aszfaltos versenyen a bajnoki címvédő Turi Tamás (Skoda Octavia WRC) nyert ifj. Tóth János (Peugeot 206 WRC) és Spitzmüller Csaba (Toyota Corollla WRC) előtt.

Janika vezet a Budapest-ralin

Archívum2005.08.14, 09:24

Nyolc gyorsaságin jutott túl a 19. Nemzetközi Michelin Budapest-rali mezőnye szombaton. A Mátrában, a Zagyvaróna-Tótújfalu, a Szorospatak-Parádasasvár és a Mátraszentimre-Mátrakeresztes közötti, tehát a klasszikus "Salgó" pályákat kétszer teljesítették az indulók, két gyorsaságit pedig a Hungaroringen abszolváltak a párosok, amelyek közül több esélyes is idő előtti búcsúra kényszerült.

Janika nyerte a Budapest-ralit

Archívum2005.08.14, 22:47

Ifj. Tóth János nyerte a Budapest-ralit, az országos bajnokság hatodik futamát. A Peugeot 206 WRC-t irányító hatszoros abszolút bajnok pilóta már szombaton több mint félperces előnyt szerzett, s ezt sikerült végig megtartania.

Janika is kiesett, Benik győzött a Miskolc-ralin

Archívum2005.04.30, 21:32

A pénteki tömeges WRC-kiállás után szombaton az egri első ifj. Tóth János (Peugeot 206) is feladta az ob második futamát. A hatszoros bajnok helyett így 2003 legjobbja, Benik Balázs nyert (Ford Focus), ezüst- és bronzérmes az egyaránt Skoda Octaviát hajtó Bútor Róbert, illetve Tagai Tamás lett.

Janika nagy csatára számít a Miskolc-ralin

Archívum2005.04.26, 18:51

Pénteken és szombaton a borsodi pályákon rendezik meg az országos bajnokság második futamát, a Miskolc-ralit.

Janika győzelemmel tért vissza

Archívum2005.04.03, 19:00

Új autó, új navigátor ide, egyéves kihagyás, zsáknyi WRC oda, a hatszoros bajnok ifj. Tóth János nyerte a szezonnyitó Eger-ralit oldalán Bahor Beával, Peugeot 206 volánja mögött. Második a Benik, Vinoczai, Ford Focus, harmadik a címvédő Turi, Kerék, Skoda Octavia trió.

WRC-dömping az egri ralirajton

Archívum2005.04.01, 12:27

Kezdődik a honi szezon, a nyolcfutamos ob első versenyét hétvégén Eger környékén rendezik. Janika visszatér, lesz egy csomó WRC, sokan új navigátorral indulnak - nagy az izgalom hát raliberkekben.

Janika tényleg visszatér

Archívum2005.03.09, 07:48

A hatszoros abszolút magyar bajnok ifj. Tóth János egy év kihagyás után újra indul a rali országos bajnokságon.

Turi bajnok akar lenni

Archívum2004.10.14, 09:32

Turi Tamás amikor azzal a mérges Nissannal ment, már akkor lehetett érezni, ügyes keze van. Több versenyző mellett, ismerve az RSB állásfoglalását, a legtöbb pont birtokában vághat neki a 2004-es esztendő utolsó bajnoki futamának...

Janika visszatér

Archívum2004.09.27, 12:15

Ifj. Tóth János hatszoros magyar ralibajnok járt a Csevegőszobában, és olvasóink többsége persze arról faggatta, mikor és mivel tér vissza. Janika mindenképp versenyezni akar, és állítja, hogy fog is, de semmi konkrétummal nem szolgálhatott. Azt azért megtudtuk, hogy jómunkásembernek tartja magát.

Janikáék nyerték a Mecsek-ralit

Archívum2003.09.28, 15:44

A címvédő ifj. Tóth János, Tóth Imre duó (Peugeot 206 WRC) nyert a Mecsek-ralin, az országos bajnokság utolsó előtti futamán.

Janikáék vezetnek a Mecsek-ralin

Archívum2003.09.27, 17:53

A címvédő ifj. Tóth János, Tóth Imre duó (Peugeot 206 WRC) volt a leggyorsabb a Mecsek-rali első napján, az ob hetedik, utolsó előtti futamán. A második helyen a Benik Balázs, Somogyi Pál kettős (Ford Focus WRC), a harmadikon az Aschenbrenner György, Percze Nándor kettős (Skoda Octavia WRC) végzett.

Jó sok külföldi és hajráharc a Budapest-ralin

Archívum2003.08.04, 14:22

Péntektől vasárnapig a honi bajnokság (nyolcból) hatodik futamát, a 17. nemzetközi Budapest-ralit rendezik a fővárosban és környékén, no meg a Mátrában. A verseny másfeles szorzójú, azaz kiemelt fontosságú a hajrához érve, illetve ötszörös szorzójú Eb-viadal is - több neves külföldi indulóra is számíthatunk.

Janikáék nyertek a Veszprém-ralin

Archívum2003.07.13, 17:12

A bajnoki címvédő ifj. Tóth János, Tóth Imre kettős simán nyerte a Veszprém-ralit, az országos bajnokság 5. futamát. A második helyen a Benik, Somogyi duó, a harmadikon a Tagai I., Tagai R. páros végzett.

Félidőben Beniknél az előny

Archívum2003.06.20, 08:42

Honi pályákon ritkán látható nagy csatát hozott a hétvégi Savaria-rali - az ob Szombathely és Kőszeg környékén megrendezett negyedik futamát Benik Balázs nyerte a címvédő ifj. Tóth János (Peugeot) előtt. A fordos ezzel át is vette a vezetést az összetettben, de nagy a tolongás, óriási küzdelem várható a hátralévő versenyeken.

Janikának nyernie kell a Savaria-ralin

Archívum2003.06.11, 12:00

Pénteken és szombaton Szombathely, illetve Kőszeg környékén rendezik meg a 3. Savaria-ralit, a bajnokság negyedik futamát, félidejéhez ér az ob. Jani, Benik, Szabó, Angyalfi, Kiss Feri és Tagai - nagy mezőny és verseny várható.

Szabó először nyert, Angyalfi menetel

Archívum2003.05.31, 12:57

Megvolt a másfeles szorzójú Fehérvár-rali is, három futamon három győztest avattak, ilyen se most volt utoljára a honi ralibajnokságban. A címvédő Janika (Peugeot) már megint kiesett, Szabó a Skodával pályafutása első abszolút sikerét ünnepelhette, Angyalfi (Subaru) ezúttal is dobogón végzett, és vezet holtversenyben Szabóval, picivel Benik (Ford) előtt.

Janikáék öt nézőt ütöttek el a Fehérvár-ralin

Archívum2003.05.24, 17:28

Összesen öt szurkoló szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket pénteken késő este a Fehérvár-ralin történt balesetben, amely a nagy esélyes, s három gyorsasági után vezető ifj. Tóth János, Tóth Imre kettős kieséséhez vezetett.

Borsi helyett Szabó skodázik a Miskolc-ralin

Archívum2003.04.25, 15:28

Hétvégén folytatódik a honi ralibajnokság, legjobbjaink Salgótarján után ezúttal Miskolc környékén versenyeznek a szurkolók nagy örömére. Janika (Peugeot) visszavágna Beniknek (Ford), Tagai (Subaru) nem indul, Borsi sem. Mégis bízhatunk abban, hogy Magyarországon először élesben láthatunk egy Skoda WRC-t - Szabóék hajtják az Octaviát.

Benik nyert a ralinyitányon, Janika kiesett

Archívum2003.03.30, 13:18

A Benik Balázs, Somogyi Pál, Ford Focus trió nyerte az ob első futamát, a 26. Salgó-ralit. A címvédő Tóthék (Peugeot) a negyedik gyorsasági szakaszon műszaki gondok miatt feladták a versenyt. Rengeteg néző, balesetek, hiányzók.

Benik odavágna Janikának

Archívum2003.03.22, 14:04

Pár nappal a magyar ralirajt előtt az egyik esélyes, trónkövetelő Benik Balázs vendégeskedett a Társalgóban. Törökországi vb-sikere után a legjobbak között további kalandozásokra, idehaza Janika-verésre készül, hogy melyik autóval, elválik. Kedvenc vb-menője Burns, F1-es pilótája Coulthard és Montoya, libabőrös már a versenyzés gondolatától is.

Benik Balázs a Társalgóban

Archívum2003.03.19, 13:10

Másfél hét múlva kezdődik a magyar ralibajnokság, mind több WRC-s indulóról hallani, látni képeket, itthon először az amúgy kifutó Skoda Octaviával is találkozhatunk. A címvédő, Peugeot-pilóta Janika persze ismét nyerne, gépe új festésű, legnagyobb riválisának Beniket tartja. Aki nemrég első vb-futamán, Törökországban remekelt a Forddal, s akit március 20-án, csütörtök 15 órától kérdezhetnek a Társalgóban.

Janika szurkol és címet védene

Archívum2003.02.24, 16:49

Két magyar egység is rajthoz áll a hétvégi Török ralin, a vb idei harmadik futamán - Benikék Forddal, Fülöpék Toyotával igyekeznek legalább célba érni. A sokszoros honi bajnok, címvédő ifj. Tóth János jó dolognak tartja vetélytársai "kiruccanását", szurkol nekik, valamint a hozzá hasonlóan Peugeot-pilóta finn Grönholmnak.

Janikáék megvédték bajnoki címüket

Archívum2002.09.23, 11:26

Az Érdi Tibor, Varga István duó nyerte a Mecsek-ralit, az ob hetedik futamát. A címvédő ifj. Tóth János, Tóth Imre kettős második lett, s ezzel az utolsó verseny eredményétől függetlenül már bajnok, hatodszor.

Budapest-rali: Janikáék vezetnek

Archívum2002.08.10, 21:50

Az ifj. Tóth János, Tóth Imre (Peugeot 206 WRC) kettős vezet a zárónap előtt az Európa-bajnoki és ob-futamnak számító Budapest-ralin. Szombaton 12 gyorsaságit rendeztek, míg vasárnap öt vár az indulókra.

Előző
  • 1
  • 2
Következő