Ján Slota
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szlovákia
- Szlovák Nemzeti Párt
- Smer
- SNS
- Magyarország
- legfrissebb
- legrégebbi
Puhábbra cserélték Slotáék hazafiassági törvényét
A Szlovák Nemzeti Párt hazafiassági törvénytervezete megbukott a szlovák parlamentben, de átment a kormány javaslata az állami jelképek használatáról. Az önkormányzati épületekbe és iskolákba a törvény értelmében kikerül az állami zászló, az alkotmány bevezetője és a himnusz szövege. Nem kell viszont minden hét elején lejátszani a szlovák himnuszt az iskolákban.
Slota: Katonai konfliktust jelent a kettős állampolgárság
Katonai konfliktust jelent majd, ha a magyar Országgyűlés elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvényt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint. A szélsőséges politikus Magyarországot a náci Németországhoz hasonlította, amely szerinte azzal kezdte a második világháborút, hogy kettős állampolgárságot adott a szudétanémeteknek és a lengyelországi németeknek.
Slota állítólag kész lemondani pártja vezetéséről
Nem indul újra a Szlovák Nemzeti Párt elnöki tisztségéért Ján Slota a TA3 pozsonyi hírtelevízió meg nem erősített értesülése szerint. Slota pártja négy évvel korábbi eredményéhez képest lényegesen rosszabbul szerepelt a júniusi választásokon.
Háttérbe vonulna Ján Slota
Új elnöke lehet ősszel a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS). Ján Slota jelenlegi elnök ugyanis nem jelölteti magát a posztra a párt szeptemberi tisztújításán - jelentette a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.
Magyarország terjeszkedésével riogatott Slota
Magyarország nemzetiségi viszályokat szít és átrendezné Európát - ezzel riogatott Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. A szlovák politikus szerint Orbán Viktor hasonlóan fogalmaz, mint Hitler, mielőtt megszállta Európát.
Slota: Magyarveszély fenyegeti Szlovákiát
A szlovák állam létét veszélyeztetik a kisebbségi magyarok - állította év végi nyilatkozatában Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota szerint, ha a szlovák parlament jóváhagyja a kisebbségi nyelvek használatának 10 százalékos küszöbét a jelenlegi 20 százalék helyett, Dél-Szlovákiában felszámolnak mindent, ami szlovák.
Slota szerint Szlovákiának ki kéne lépni az EU-ból
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint Szlovákiának komolyan meg kellene fontolnia a kilépést az Európai Unióból.
A Harmadik Birodalomra emlékezteti a nagy-magyarországos szőnyeg Slotát
Szlovák és cseh vélemények egyaránt helytelennek tartják az Európai Unió Tanácsának brüsszeli épületében elhelyezett Nagy-Magyarországot ábrázoló szönyeget.
A parlament előtt köpködött Ján Slota a nyelvtörvény vitája után
Éles vita bontakozott ki a kisebbségek nyelvhasználatáról a szlovák parlamentben. A vita után a magyarellenességéről ismert Ján Slota feldúltan távozott, a parlament felé köpött, és kijelentette, hogy az többé már nem szlovák. Ondrej Dostál, a Híd képviselője a nemzet szégyenének nevezte Slotát.
Magyarellenes plakátjaival toborozna híveket a Szlovák Nemzeti Párt
"Hazánkban ne legyünk idegenek" feliratú óriásplakátokat jelentetett meg Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt. Ján Slota pártja ahhoz a népszavazási kezdeményezésükhöz gyűjtene így híveket, mellyel kizárólagossá tennék a szlovák nyelvet a hivatalokban.