Jan Jasko

címke rss

Edzőt váltott az Alba Volán hokicsapata

Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar és az osztrák jégkorong-bajnokságban érdekelt Alba Volán Jan Jasko vezetőedzővel. A következő két-három mérkőzésen az eddigi másodedző, Énekes Lajos irányítja majd az együttest. Várhatóan vasárnapig kiderül, hogy ki lesz a szlovák tréner utódja. Annyi biztos, hogy finn vagy svéd edző érkezik Székesfehérvárra.

Újabb Volán-lépés az Interliga-siker felé

Archívum2007.01.28, 21:18

Az Alba Volán-FeVita Székesfehérváron győzött 5-2-re a szlovén Slavija Ljubljana ellen az Interliga döntőjének második mérkőzésén. A magyar gárda nem engedte kibontakozni ellenfelét, így megszerezte második győzelmét is a döntőben, és szerdán akár a végső sikert is kiharcolhatja Ljubljanában Jan Jasko együttese.

Jasko visszatér az Alba Volán FeVita élére

Sport2007.01.12, 12:08

Az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapatának vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Karol Dvorak vezetőedzővel. A cseh szakember nyár óta irányította a bajnoki címvédő székesfehérvári gárda munkáját. Utódja az a szlovák Jan Jasko lett, aki korábban már dolgozott az együttesnél.

Ján Jasko irányítja a Slovan Bratislavát

Sport2005.12.07, 09:19

Ján Jasko, a magyar jégkorong-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a szlovák bajnokságban címvédő Slovan Bratislava vezetőedzője.

Cortina: Izomlázat kaptak az arcizmaim

Sport2005.01.08, 21:30

Fennállása legnagyobb erőpróbáján van túl az Alba Volán jégkorong-csapata, miután pénteken lejátszotta első mérkőzését az IIHF Kontinentális-kupa szuperdöntőjén, a székesfehérvári jégcsarnokban. Most, hogy az NHL küzdelmei szünetelnek - s meglehet, el sem kezdődnek - az orosz éllovas Dinamo Moszkva számít a földkerekség legerősebb klubcsapatának.

Új szlovák hokiedző a Volánnál

Sport2003.05.27, 14:19

Új szlovák vezetőedzője van a bajnok Alba Volán-FeVita jégkorongcsapatának: a hazatért Jan Jasko helyett Branislav Sajban irányítja a munkát. Szerződése egy plusz egy évre szól.

Ocskay hajrágólja megmentette a hokiválogatottat

Sport2003.04.17, 10:30

Az utolsó percben, miután Jan Jasko szövetségi kapitány már Buday kapus helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, sikerült kiharcolnia a 4-4-es döntetlent a magyar jégkorong-válogatottnak a divízió I-es világbajnokság második napján. A Románia elleni iksz azt jelenti, hogy csapatunk reményei még továbbra is élnek a feljutást illetően.

Kazahsztán ellen javítana a hokikapitány

Sport2003.04.17, 11:48

A védekezéssel volt elégedetlen Jan Jasko, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a Románia elleni 4-4-es döntetlen után. A divízió I-es világbajnokság második mérkőzését követően csütörtökön szünnapot tartanak, s pénteken következhet a nagy derbi, Kazahsztán ellen.

Győzelemmel kezdte a hokivébét a magyar válogatott

Sport2003.04.16, 13:08

A magyar jégkorong-válogatott győzelemmel mutatkozott be a Budapest Sportarénában a Divízió I-es világbajnokságon: Jan Jasko szövetségi kapitány csapata 0-2-ről fordítva 4-2-re nyert Hollandia ellen.

A csúcsra tör a magyar hokiválogatott

Sport2003.04.15, 09:06

A magyar jégkorong-válogatott célja, hogy megnyerje a kedden kezdődő divízió I-es világbajnokságot, és bekerüljön a világ közvetlen élvonalába. Jan Jasko szövetségi kapitány együttese tavaly a második helyen végzett, és ezzel éppen lemaradt a legfelsőbb osztályról.

Megvan Jasko hokikerete, Sille még nem játszhat

Sport2003.04.10, 14:27

Elhárultak az utolsó akadályok is a divízió I-es jégkorong világbajnokság elől, legalábbis ez derült ki a Magyar Jégkorong Szövetség által tartott utolsó sajtótájékoztatón. A jó hír, hogy a magyar válogatott minden mérkőzése élőben kerül a televízió képernyőjére, és hogy a jégkészítésre 60 óra áll majd rendelkezésre.

A román jégkorong-válogatott vb-kerete

Sport2003.04.01, 12:06

A románok 2002-ben a magyar válogatottal azonos csoportban szerepeltek (Jan Jasko tanítványai 4-1-re nyertek akkor) és végül az 5. helyen zártak. A csapat gerincét a bajnok Steaua adja, de sok erdélyi magyar hokis is szerepel a keretben a Gyergyószentmiklós és a Csíkszereda játékosaként. Érdekesség, hogy a Dunaferr két játékost (Vargyas, Borsos) is "ad" a rivális együttesnek.

Bravúros hokigyőzelem az Euroligában

Sport2002.09.01, 22:07

A magyar jégkorong-válogatott bravúros, 6-3-as győzelmet aratott a házigazda britek ellen az Euroliga-sorozat első, nottinghami állomásán. Jan Jasko szövetségi kapitány csapata ezzel a harmadik helyen zárta a tornát.

Nem sikerült a feljutás a hokiválogatottnak

Sport2002.04.22, 02:52

Sima, 6-2-es győzelmet aratott a dán jégkorong-válogatott Magyarország ellen a Divízió I-es világbajnokság zárónapján. A döntőnek is beillő találkozón a skandináv csapat szemernyi kétséget sem hagyott afelől, melyik gárda a jobb, de Jan Jasko kapitány csapatát nem érheti kritika, hiszen a második hellyel is a magyar jégkorongsport legnagyobb sikerét érte el.

Hibátlan magyar bemutatkozás a jégkorong vb-n

Sport2002.04.14, 22:39

Gólzáporos könnyed győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar jégkorong-válogatott a divízió I. világbajnokságon. A dunaújvárosi találkozón a szerény képességű kínai csapat ellen 6-0-ra győztek Jan Jasko tanítványai, és magabiztosan várhatják a következő, Nagy Britannia elleni összecsapást.

Péntekig kialakulhat a hokiválogatott kerete

Sport2002.04.03, 08:24

Csupán két légiós, a Svédországban játszó Vas János, valamint a Kanadában védő Szuper Levente szereplése kérdéses az április 14-én kezdődő, hazai, B csoportos jégkorong-világbajnokság előtt. A magyar csapat 23-as keretét kijelölte Jan Jasko szövetségi kapitány, ezen a két érkező személye változtathat.

Szuper is ott lesz a jégkorong-vébén

Sport2002.03.14, 20:00

Jan Jasko, a  magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte bő keretét az április 14-20. közötti, Székesfehérváron és Dunaújvárosban rendezendő divízió I-es világbajnokságra.

Elégedett az új hokikapitány

Sport2001.11.14, 07:00

Tornagyőzelmet ígért Jan Jasko, a magyar jégkorong-válogatott új szövetségi kapitánya a négyes nemzetközi viadal előtt, de csapata egyetlen nyert meccsel végül csak harmadik lett. A szlovák szakvezető ennek ellenére eredményesnek ítéli meg az áprilisi, hazai világbajnokságra készülő együttese első fellépését.

Ismét kikapott a hokiválogatott

Sport2001.11.10, 21:50

Az áprilisi B csoportos világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott második mérkőzését is elvesztette a Dunaújvárosban és Székesfehérváron zajló nemzetközi négyes tornán. Jan Jasko szövetségi kapitány együttese szombaton a cseh Havirov együttesétől szenvedett vereséget.

Kercsó utánpótlással foglalkozik Újpesten

Sport2001.09.04, 20:47

Az erdélyi származású Kercsó Árpád hoki-iskolát alapított Dunaújvárosban tíz évvel ezelőtt. Azóta a Dunaferr nemzetközi szinten jegyzett csapat hírében áll, ám a babérokat mindig mások aratták le. A válogatott élére is mindig akkor állította a Magyar Jégkorong Szövetség, amikor a csapat hullámvölgyben volt. A tavalyi Divízió I-es grenoble-i vébén az utóbbi évtizedek legsikeresebb eredményét érte el a válogatott Kercsó Árpád vezetésével. A szövetség vezetőtanácsa mégis úgy döntött, jobb lesz, ha az Alba Volán trénere, a szlovák származású Jan Jasko lesz a kapitány. Kercsó Árpád azonban már megszokta a vándorlást: nyolc év alatt ötszöör ...

Jasko lett a hokisok mestere

Sport2001.08.28, 19:28

A Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége keddi ülésén egyhangúan úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Kercsó Árpád szövetségi kapitány szerződését, és helyette a bajnok Alba Volán-FeVita szlovák trénere, Jan Jasko irányítja másodállásban a szakmai munkát.

Előző
  • 1
Következő