Jai Courtney
címke rss
Hamupipőke pucér, és azt kéri, hogy gyengéden
A Hamupipőke című Disney-mese szende sztárja most először mutatkozott meztelenül a mozivásznon. A The Expection című második világháborús drámában Lily James merész jelenetei vibrálnak a feszültségtől és a vágytól.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Shia LaBeouf félelmetesen kikészítette magát
Forrás: Lionsgate middle off 718 478 A filmet Dan Montiel rendezte, aki a LaBeouf főszereplésével készült Őrangyallal, védtelenül című filmmel debütált, azóta viszont hiába dolgozott olyan nagy nevekkel, mint Al Pacino (Senki fia), Robin Williams (Boulevard) vagy Dwayne Johnson (Tuti szajré), a siker elkerülte. A Man Down-nak sem kezdődött túl jól a karrierje. A tavalyi velencei filmfesztiválon debütált, ahol Labeouf alakításán kívül nem sok dicsérnivalót találtak benne a kritikusok, és nem jelent jót az sem, hogy több mint egy évet kellett arra várni, hogy moziforgalmazásba kerüljön Amerikában. A háborús drámát december 2-ánn ...
Gyalázatosan és felháborítóan rossz film a Suicide Squad
Azt hinné az ember, hogy egy ilyen gyenge nyári moziszezon vége felé közeledve már nem érheti kellemetlen meglepetés, de a Monty Python örökbecsű szállóigéjével élve: senki sem számított az Öngyilkos osztagra. A válogatott DC-s szuperbűnözők egész estés lőfegyverreklámja gyalázatosan rossz film; a kidolgozatlan jellemeket és az ostoba történetet még a szórványosan vállalható színészi játék sem tudja megmenteni. Senki ne dőljön be a pózolásnak: ezek a gonoszok megalkuvó papírkutyák.
Joker még nagyobb paraarc, ha jól megnézzük
Forrás: Warner Bros. middle off 644 290
Egyszerűen borzasztó az új Terminátor
Szomorúak vagyunk, mert a Terminator: Genisys-szel egy újabb szöget vertek a két klasszikussal indító sorozat koporsójába. Hibáit a végtelenségig lehet sorolni, erényeit két szóban össze lehet foglalni: Arnold Schwarzenegger. Jó érzés az öreget ismét Terminátorként látni, még úgy is, hogy a gép szívet növesztett. Még azt lehet a film mellett felhozni, hogy kétszer is felhangzik benne az I Wanna Be Sedated a Ramonestól.
Végre kiderült, mitől szaltózik az iskolabusz
Persze a valóságban ilyen nincs – nyugtatott meg az Autó rovat vezetője az előbb. A Terminator: Genisys július másodikán érkezik a magyar mozikba. James Cameron áldását adta a Terminátor 5-re http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150609-james-cameron-aldasat-adta-a-terminator-5-re-genisys-arnold-schwarzenegger-jason-clarke.html Schwarzenegger durván befejeli a szélvédőt http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150413-schwarzenegger-durvan-belenez-a-szelvedobe-terminator-genisys-emilia-clarke-jason-clarke.html Nézze meg a Terminator 5 első előzetesét! http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20141204-ma-este- ...
Schwarzenegger durván befejeli a szélvédőt
Forrás: UIP Dunafilm middle A Terminator Genisys július 2-án debütál a magyar mozikban, legkésőbb akkor kiderül, mi történt John Connorral. Klónozták? Átmosták az agyát? Vagy egyszerűen oldalt váltott? Az meg mit jelenthet, hogy se nem gép, se nem ember? Schwarzenegger lánya oszlásnak indult http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150326-schwarzenegger-lanya-oszlasnak-indult-maggie-abigail-breslin.html Schwarzenegger gyerekként magyar menekülteket etetett http://www.origo.hu/sport/20150222-arnold-schwarzenegger-eloadast-tartott-budapesten.html Stallone és Schwarzenegger halálos ellenségekből országos cimborák leettek ...
Teljes az Öngyilkos osztag névsora
Forrás: DC Comics middle Joker a legismertebb gonosztevő az osztagban, akit ezúttal Jared Leto alakít, Harley Quinn nevű barátnőjét pedig A Wall Street farkasá-val berobbant Margot Robbie játssza el. A Terminátor ötödik részében is szerepet kapó Jai Courtney lesz Boomerang, aki nem meglepő módon ügyesen használja a bumerángot, az eddig inkább modellként ismert Cara Delevingne (Anna Karenina) ölti magára a varázserővel bíró Enchantress jelmezét, akinek elég a saját nevét kimondania és rögtön átváltozik. Jesse Eisenberg hiányzik a névsorból, aki Lex Luthort játssza a Batman v Superman: Dawn of Justice-ban, és szó volt arról, hogyy ...
Széthullik a Terminátor feje
A 67 éves Arnold Schwarzenegger ismét visszatér Terminátorként, Sarah Connort a Trónok harca sorozat Daenerys Targaryenjeként ismert Emilia Clarke játssza, a legutóbb A majmok bolygója - Forradalom-ban látott Jason Clarke lesz John Connor, hűséges katonatársát, Kyle Reese-t pedig Die Hard 5-öt Magyarországon forgató Jai Courtney alakítja.
Pótpapa lesz a Terminátorból
Forrás: Entertainment Weekly middle Az EW két különböző terminátoros címlappal jelenik meg, az egyiken a nyolcvanas évek bőrdzsekis divatját éleszti újra Emilia Clarke és Jai Courtney, a másikon harcra készen pózol Matt Smith (ő John Connor egyik katonatársát játssza a filmet) és a sebhelyesarcú Jason Clarke. Külsőségekben szigorúan követi a Terminátor-kánont a Genisys. A Thor: Sötét világ-ot jegyző Alan Taylor rendezi a filmet, amelynek a bemutatóját 2015. július 1-jére tervezik. Ha nem bukik nagyot, trilógiává fogják bővíteni a Terminator: Genisys-t. Olvasnivaló: Kiherélik a Terminator 5-öt
Kiherélik a Terminátor 5-öt
Forrás: UIP Dunafilm middle A Terminator: Genisys-t a Thor: Sötét világ-ot is jegyző Alan Taylor rendezi, a film 2015. július 1-jén érkezik a mozikba, de már két újabb folytatást is terveznek terveznek hozzá 2017-re és 2018-ra.
Budapesten nyírták ki a Die Hardot
A Die Hard - Drágább, mint az életed nem csupán az előző részekhez képest jelent csalódást, hanem minden tekintetben kimeríti a hollywoodi selejt fogalmát: ha nem szerepelne benne Bruce Willis, és nem John McClane-nek hívnák a főszereplőt, valószínűleg a moziforgalmazásig sem jutott volna el. A legjobb dolog, ami ezzel a filmmel történhet, hogy óriásit bukik a pénztáraknál, és akkor talán elgondolkoznak a stúdió döntéshozói, hogy önmagában semmire nem elég egy jól bejáratott név, filmet is kell köré írni.
Nézd élőben az új Die Hard premierjét!
<iframe src="http://uk.movies.yahoo.com/video/watch-good-day-die-hard-181800428.html?format=embed&player_autoplay=false" width="630" height="354" data-yom-embed-source="{media_id_1:9f537768-5862-3893-8bba-8a8a0aca1d46}"frameborder="0" ></iframe>
Bruce Willis a Párizsi udvarban veszett össze a fiával
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=jjp9PYIl9VmMTyUB
Árpa Attila lövi Bruce Willist
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=czLFOBDvyYGyg7MJ
Tartsd meg a nőt, te mocskos állat!
A plakát, az előzetes vagy a főszereplő személye miatt abszolút érthető, ha a jó néhányan azt gondolják, a Jack Reacher az öregedő Tom Cruise legújabb, hollywoodi klisékből összerakott, izzadságszagú, egynek talán jó sablonakciófilmje, aminek élvezeti értéke nagyjából a film két órája alatt elfogyasztott popcornéval ér fel. Nem is tévedhetnének nagyobbat.
Bruce Willis kiugrik egy magyar ablakon
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=VabPKpF4setYNDu5
Bruce Willis nejének a főztjével embert lehet ölni
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GdDj3B0zCa3KE857
Bruce Willis nem sokat hagy egyben Budapestből
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=MLqaASBbmnMOpp5g
Itt a Die Hard 5 első előzetese
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PmnPIImimDC47wdo
Magyar helikopterrel akcióznak Bruce Willisék
A Magyar Honvédség egyik harci helikopterének közreműködésével zajlott szerda délelőtt a Die Hard - Drágább, mint az életed című amerikai szuperprodukció forgatása Budapesten. Az orosz gyártmányú MI-24-es katonai helikoptert Simon Péter, a Magyar Honvédség 36 éves pilótája vezette, aki 17 éves karrierje során eddig körülbelül 1600 órát repült. Jelenleg őrnagyi rangban szolgál az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison, ahol az alakulat repülőműveleti főnöke. Az MI-24-es katonai helikopter a Die Hard 5 forgatásán | Nézz még több képet! A szolnoki helikopterbázison a légi jármű utolsó, kedd délutáni átvizsgálása és próbareppülése ...
Megvan John McClane fia
Mint azt már korábban is írtuk, a Drágán add az életed-sorozat hamarosan Magyarországon forgó legújabb részében központi szerepet kap John McClane (Bruce Willis) fia is. A Deadline Hollywood blog információi szerint az ifjabbik McLClane szerepére Jai Courtney szerződött le. Jai Courtney a Spartacus - Vér és homok című sorozatban A 28 éves ausztrál színészt a Spartacus - Vér és homok című tévésorozat Varrójaként ismerhetjük, legközelebb pedig Tom Cruise partnere lesz a One Shot című thrillerben (ami pontosan egy héttel az új Die Hard-film előtt kerül majd az amerikai mozikba). Jai Courtney és Bruce Willis az ...
- 1