Jack Ma

címke rss

Kína leggazdagabb embere is beszáll a koronavírus elleni küzdelembe

Gazdaság2020.01.31, 14:16

Kína leggazdagabb embere, az Alibaba társalapítója, Jack Ma is beszáll a koronavírus elleni küzdelembe: alapítványán keresztül 100 millió jüant (mintegy 4,4 milliárd forintot) ajánlott fel erre a célra. 

Jack Ma 10 éven keresztül készült a nyugdíjra

Gazdaság2019.10.21, 09:19

Az 55 éves Jack Ma tavaly szeptemberben jelentette be, hogy húsz év után távozik az Alibaba Group éléről 12 hónapon belül. A most leköszönt alapító elmondta, hogy tíz évig készült a nyugdíjazására – összegzi a CNBC.

Távozik az Alibaba éléről Jack Ma

Gazdaság2019.09.10, 06:16

A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma kedden távozik a vállalat éléről.

Itt az olcsó biztosítás rákra, Alzheimer-kórra és ebolára

Gazdaság2019.05.27, 07:10

Fillérekbe kerülő biztosítást kínál egy kínai vállalat, amely kiterjed olyan betegségekből származó jövedelemkiesés pótlására is, mint az Alzheimer-kór, a rák egyes fajtái vagy az ebola. A szolgáltatás mögött álló üzleti modell egyszerű, de minden valószínűség szerint igen hamar jól fog jövedelmezni.

Össztűz alá vették az Alibaba alapítóját

Gazdaság2019.04.15, 12:42

Kemény támadták az Alibaba alapítóját, Jack Mat, miután közölte, a technológiai cégeknél dolgozó fiataloknak „hatalmas áldásként" kellene tekinteniük arra, hogy túlórázhatnak. A milliárdos szerint heti hat napon át dolgozni reggel 9-től este 9-ig, óriási lehetőség a munkavállalóknak.

Ez az óriáscég tovább írja a saját meséjét

Gazdaság2019.01.31, 09:52

A kínai Alibaba online kiskereskedelmi óriáscég 41 százalékos év/év alapú árbevétel növekedésről számolt be a harmadik pénzügyi negyedévére vonatkozóan. Ezzel lassult ugyan az elmúlt években megszokott 50-60 százalék körüli növekedési ütem, de a visszaesés mértéke nem volt akkora, mint amitől sokan tartottak.

Jack Ma megerősítette, hogy szeptemberben már nem ő lesz az Alibaba elnöke

Gazdaság2019.01.24, 12:26

A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma a davosi Világgazdasági Fórumon megerősítette, hogy szeptembertől távozik az elnöki posztról és csak az igazgatótanácsi tagságát tartja meg.

Kína leggazdagabb embere érdeklődik az Inter után

Gazdaság2019.01.21, 21:43

A Football Italia értesülései szerint Kína leggazdagabb embere - Jack Ma - megvásárolja Erick Thohir 31 százalékos részesedését az Inter Milan nevű olasz labdarúgócsapatban. A tranzakciót egy hongkongi befektetési alapon keresztül hajtaná végre a Alibaba alapítója.

Hivatalos: Jack Ma a Kínai Kommunista Párt tagja

Gazdaság2018.11.27, 11:30

Most már nincs kétség afelől, hogy Kína legértékesebb vállalata, az Alibaba alapítója és vezére, tagja a Kínai Kommunista Pártnak. A világsajtó számos lapja mellett, a Bloomberg is közzétette az információt: Kína leggazdagabb emberét beválogatták a közé a száz fő közé, akiket a párt Központi Bizottsága elismerésben részesít majd az ország gazdasági nyitásának közelgő 40. évfordulója alkalmából.

Elstartolt a világ legfontosabb e-kereskedelmi napja

Gazdaság2018.11.11, 09:27

Ma kezdődött a világ egyik legfontosabb e-kereskedelmi napja. Az Alibaba indította Szinglik Napja minden évben rengeteg vásárlót vonz, emellett sorra dönt meg bevételi rekordokat. Tavaly már az esemény első 3 percében 1,5 milliárd dollárnyi forgalmat bonyolított le a kínai óriás. Azonban a Szinglik Napja nemcsak az Alibabának fontos, de más világmárkák is hatalmas eladásokat produkálnak ilyenkor.

Az Alibaba vezetője felfuttatja az indonéz webkereskedelmet

Gazdaság2018.10.15, 16:09

Jack Ma, a kínai Alibaba Group elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy hétvégén az indonéz kormánnyal tárgyalt annak érdekében, hogy a délkelet-ázsiai országban olyan intézmény nyíljon, amely a technológiai vállalatoknak nyújtana képzéseket.

Arcfelismerő rendszerrel nyomul a kínai Airbnb

Gazdaság2018.10.10, 17:39

A kínai Xiaozhu.com nevű, rövid időre kivehető szálláshelyeket közvetítő portál bejelentette, 300 millió dolláros injekcióhoz jutottak az Alibaba leköszönő vezéréhez, Jack Ma-hoz köthető befektetési alaptól – írja a Reuters.

Tulajdonosváltás a Mammutnál, és jön a MOL gigaberuházása

Gazdaság2018.09.16, 15:45

A héten eladták a Mammut bevásárlóközpontot, amely a NEPI Rockcastle dél-afrikai ingatlanbefektető és -fejlesztő vállalaté lett. Ők vették meg korábban az Aréna Plázát is. A török jegybank 17,75 százalékról, 24 százalékra emelte az alapkamatot, a hazai szakértőknek pedig az építőipar elképesztő teljesítménye okozott meglepetést. Emellett bemutattuk, hogy mit rejt az internet sötét oldala, és beszámoltunk a MOL gigaberuházásáról is.

Ismerje meg Ázsia leggazdagabb emberének utódját

Gazdaság2018.09.11, 13:46

Sajtóinformációk szerint Jack Ma az Alibaba alapítója jövőre visszavonul, örökségét pedig a jelenlegi vezérigazgató Daniel Csang veszi át, akiről az emberek többsége még nem is hallott. Csang alig egy év múlva Ázsia legnagyobb, 420 milliárd dollárt érő e-kereskedelmi vállalatának az élére áll, ezért most bemutatjuk, hogy ki is ő.

Visszavonulhat a 40 milliárd dollárt érő tanárember

Gazdaság2018.09.10, 11:58

A South China Morning Post szerint Jack Ma, az Alibaba vezére és egyben Ázsia leggazdagabb embere hamarosan bejelentheti visszavonulását. A lap értesülései szerint Ma már jövő héten átadhatja a stafétabotot utódjának.

Mi lenne, ha a gazdagok is beszállnának egy ország költségvetésébe?

Gazdaság2018.02.12, 20:44

Hány napig tudna működni az a kormány, amelynek kiadásait az ország leggazdagabb embere fedezné? A Bloomberg 2018-as Robin Hood indexe 49 országot vizsgált, míg a vagyonos emberek 2017. december végén meglévő nettó vagyonát vetette össze a kormányzat kiadásaival. Érdekesség, hogy a listán csupán négy ország található, ahol nők a leggazdagabbak: Angola, Ausztrália, Chile és Hollandia.

265 ezer milliárd forintot kerestek egy év alatt a világ leggazdagabb emberei

Gazdaság2018.01.02, 18:55

A világ legtehetősebbjei csaknem ezermilliárd dollárral lettek gazdagabbak az idén a Bloomberg hírügynökség listájának adatai szerint.

Az Alibaba vezére megmondta, mennyi pénzzel lehetünk boldogok

Gazdaság2017.12.02, 19:33

Több pénz, több bosszúság, ezért nem is kell abból olyan sok - állítja Jack Ma, az Alibaba vezére, egyben Kína harmadik, és a világ egyik leggazdagabb embere. Ahogy az AsiaTimes megírta, az egykori nyelvtanár egy vállalkozói konferencián fejtette ki nézeteit arról, mennyi is legyen az annyi havonta, hogy az ember megkímélje magát az idegeskedéstől.

Ez a fontos adócsökkentések és egy óriási Wizz Air-üzlet hete volt

Gazdaság2017.11.19, 16:28

Bár hivatalosan a hálaadást követő pénteket nevezik Black Fridaynek az Egyesült Államokban, Magyarországon több online áruház is előrehozta akcióit. A Parlament több jogszabályt is elfogadott, amelynek köszönhetően jövőre mind a családoknak, mind a vállalkozásoknak könnyebb lesz. Emellett a nemzetközi gazdaságban is történtek érdekes dolgok: az Airbus minden idők legnagyobb rendelését kapta, de bemutatjuk Nagy-Britannia legjobban kereső emberét is.

Így lett egy angoltanárból a világ egyik leggazdagabb embere

Gazdaság2017.11.16, 17:27

Az Alibaba alig két évtized alatt a világ egyik meghatározó cégévé vált. Az e-kereskedelmi óriás nemcsak a kínai piacot hódította meg, hanem az olyan globális riválisokat is megelőzte, mint az Amazon. A cég vezére Jack Ma sok szempontból egy igen különös figurának mondható, de amit az Alibaba élén véghezvitt, az szakmailag és emberileg is kiemelkedő. A volt angoltanár, akit tízszer utasított vissza a Harvard, végre révbe ért.

Szinglik Napja: ismét rekordot döntött az Alibaba

Gazdaság2017.11.13, 15:55

Ahogyan az várható volt, az Alibaba, a novemberi 11-én megtartott Szinglik Napján új rekordot állított fel. Az Ázsiából indult ünnep az utóbbi években maga mögé utasította amerikai vetélytársát, a Black Fridayt, és azóta is megállíthatatlanul robog. A hatalmas bevétel mellett fontos adatokkal is szolgál a regionális és a globális kereskedők számára a szinglik ünnepe. nagyjából ekkor dől el, hogy a következő évben hogyan alakulnak majd a vásárlói trendek, és mely termékek lehetnek a meghatározók a világ legnagyobb piacán.

Teljesen bekattant a világ egyik leggazdagabb embere

Gazdaság2017.10.13, 18:23

A világ leggazdagabb embereit sokan merev, szigorú időbeosztású, humortalan, a számok világában élő különcöknek tartják. Azonban Jack Ma fittyet hány az ilyen általánosításokra, és évről évre meghökkentő produkcióval igyekszik az alkalmazottai kedvében járni.

Közeledik a négyórás munkanap kora

Gazdaság2017.06.24, 10:00

A mesterséges intelligencia és az automatizáció terjedésével várhatóan munkahelyek millió fognak megszűnni a következő évtizedekben. Ázsia egyik leggazdagabb embere, Jack Ma szerint azonban nem feltétlenül kell tömegeknek feladni hivatásukat, rövidebb munkanapokkal és több nyaralással valamelyest egyensúlyozható a probléma.

Az Alibaba-vezér egy nap alatt keresett 2,8 milliárd dollárt

Gazdaság2017.06.09, 12:10

Várhatóan kiemelkedő üzleti évet zár az Alibaba. A jelentős növekedés hatással van a cég részvényeinek árfolyamára is, aminek leginkább a tulajdonos örülhet. Jack Ma már a világ 14. leggazdagabb embere.

Alibaba részvények hitelfedezetként

Archívum2015.09.07, 18:25

Jelentős hitelt venne fel a legnagyobb kínai online kereskedőház elnöke és alelnöke, hogy felduzzasszák privát vagyonkezelőjük tőkéjét. Fedezetként az Alibaba részvényeket nyújtanák be a finanszírozó bankoknak.

Előző
  • 1
Következő