Itt vagyok (film)

címke rss
Hagyjanak nekünk csontokat!

Hagyjanak nekünk csontokat!

Minden évben nagy a várakozás, hogy milyen magyar filmeket hívnak meg a nagy presztízsű cannes-i filmfesztiválra, és az idén különösen sokan várnak a franciák válaszára itthon. A fiatal Kárpáti György Mór felsóhajthat, az ő rövidfilmjét már beválogatták abba a szekcióba, ahol négy évvel ezelőtt Szimler Bálint Itt vagyok-ja szerepelt. Kárpáti Provincia című kisfilmje egy régészeti ásatás mindennapjait mutatja be az ott veszteglő teherautó-sofőr szemén keresztül. A hír bejelentése előtt pár órával beszélgettünk a rendezővel a terveiről, a sikkasztó ükapjáról, valamint arról, hogyan szerzett csontokat, és mi van a baglyokkal.  

Két magyar film tutira lesz Cannes-ban

Film2014.04.17, 09:10

Két magyar rövidfilmet is beválogattak a májusi cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába: Szőcs Petra A kivégzés című alkotását és Kárpáti György Mór Provincia című munkáját.

Ezek a fiatalok most csinálják először

Film2013.04.17, 23:45

Eláruljuk, hogy tele van az ország felháborítóan tehetséges fiatal filmesekkel. Cikkünkben bemutatunk közülük tizenegyet, akik izgalmas korai munkáikkal vetették észre magukat, és most még nagyobb dolgok előtt állnak. Mi egy fiktív szuperstábot állítottunk össze belőlük, de azt sem bánjuk, ha külön-külön kápráztatnak majd el minket a zsenialitásukkal.

Menő is lehet a magyar film

Film2013.03.01, 22:13

Amikor végignézzük ennek az öt fiatal rendezőnek a rövidfilmjeit, kicsit felvidulunk: mégsem teljesen reménytelen a magyar film helyzete, ha a következő generáció ilyenekkel áll elő. A neten először nálunk nézheted meg a Cannes-t megjárt Itt vagyok-ot és négy másik kisfilmet, amelyben egy juppi döbbenetes felismerése, egy szerelmes nyelvészeti lecke, egy Mikulás-ruhában elkövetett rablás, illetve egy drámai számháború játszik központi szerepet. A filmek március 22-éig lesznek elérhetők, csak az [origo]-n.

Tényleg az úttesten pisilnek a pesti csajok? Kisfilm

Film2011.08.18, 13:16

http://www.youtube.com/v/1jroPVnlP7g?version=3&hl=hu_HU A rövidfilm hangulatos, és nagyon szép képek vannak benne, de az igazi nagy ötlet, hogy a kamera újabb és újabb emberre mászik át egy ponton, mint a bolha. A szereplők magukat játsszák, így mindegyik alakítás hiteles (csak néhány arcon lehet felfedezni azt a bizonytalan arckifejezést, ami akkor ül ki az ember arcára, hogyha nem tud elfeledkezni arról, hogy figyelik), főleg a kakaskodó srácok (Somló Tamás ikerfiai!) gesztusait bírtuk nagyon, tényleg így hadonásznak ma a hipszterek. A kisfilm egyébként egy szórakozóhelyet népszerűsít, de mind ötletben, mind megvalósításbaan ...

A filmkritikusok a Bibliotheque Pascalt díjazták

Film2011.02.01, 15:41

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díjait hétfőn Budapesten, adta hírül az MTI. A fődíjat, a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját Hajdu Szabolcs kapta Bibliotheque Pascal című filmért. Az életműdíjat több évtizedes kimagasló művészi teljesítményéért Mészáros Márta rendező vette át. Török-Illyés Orsolya a Bibliotheque Pascal-ban Báron György, a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztályának elnöke elmondta: rendhagyó az idei díjátadó, hiszen a filmkritikusok eddig mindig a Magyar Filmszemle előestéjén adták át a díjaikat. "Most elmarad a szokásos januári-februári filmes nagyhét, de mi úgy döntöttünk, hogy az elmúlt évvben ...

Nézzünk hosszan rövidfilmeket!

Film2011.01.31, 13:02

Rengeteg szuper magyar rövidfilm készül, amiket néhány fesztiválon kívül szinte sehol sem lehet megnézni. Kicsit segítünk: az [origo] filmklubban öt tavaly készült, remek rövidfilmet vetítünk le egy csokorban.

Innen szép felállni - A magyar film 2010-ben

Film2011.01.03, 09:33

Ha a politika esetleg nem tenné meg, megteszi magának a szakma: együtt, bár nem összefogva kicsinálják a magyar filmet. Ami ebben az évben, és különösen a második felében a magyar filmszakma berkeiben zajlott, az a legsötétebb magyar művészfilmeknél is tragikusabb képet fest az országról. És mivel időközben a közönség is elpártolt, lassan csak annyi marad, hogy a megszépült emlékeink felett nosztalgiázzunk.

Magyar rövidfilm Európa legjobbjai közt

Film2010.09.27, 15:25

Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmje (kritika) díjat nyert a görögországi dramai rövidfilm-fesztiválon. Az elismerés fő jelentősége, hogy ezzel a film bekerült az Európai Filmakadémia rövidfilmes díjára jelölt tizenöt alkotás közé. Az Itt vagyok idén megnyerte a Filmszemle rövidfilmes fődíját, és a cannes-i filmfesztivál Cinéfondation-szekciójában is bemutatkozott. Vida Viktor az Itt vagyok című filmben A hétvégén a lettországi, rigai filmfesztiválon Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmje (kritika) elismerő oklevelet kapott. A Cannes-ban a kritikusok díját elnyert alkotás jelenleg a zürichi filmfesztiválon versenyyez, ...

Itt vagyok Cannes-ban

Film2010.05.20, 18:48

Szerdán kora délután vetítették le az Itt vagyok című magyar rövidfilmet a cannes-i filmfesztiválon. A 23 éves Szimler Bálint alkotását több mint 1500 film közül válogatták be a főiskolás vizsgafilmeket bemutató Cinéfondation szekcióba. A cannes-i palota Bunuel termében tartott vetítésen részt vett a teljes rövidfilmes zsűri is, például Emmanuelle Devos francia színésznő, és a neves kanadai rendező, Atom Egoyan is. Helyszíni videóriportunkban a vetítés előtt és után is beszélgetük Szimler Bálint rendezővel és film főszereplőjével, Vida Viktorral, valamint megmutatjuk a közönség reakcióját a teremben. (A felgyorsított felvétel nem hoolmi ...

Szimler Bálint: Jöhet a sokk

Film2010.05.11, 22:44

Szimler Bálint 23 éves rendező Itt vagyok című rövidfilmje két hónapja megnyerte a Filmszemlét, és több, mint 1500 film közül válogatták be a holnap induló cannes-i filmfesztivál programjába. A Viktor nevű főhős csellengéseit bemutató alkotás valamit nagyon elkapott a korszellemből, mert ilyen figyelem és szeretet már régen nem övezett magyar filmet. A Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója megnyugtatott minket, hogy még nem szállt a fejébe a siker, mesélt a cannes-i szereplés izgalmáról, az Annie Hall és az Így jártam anyátokkal zsenialitásáról, valamint a főszerepet játszó Vida Viktor különleges személyiségéről. A párkapcsolaati ...

Így nézünk ki Cannes-ban

Film2010.05.11, 13:51

A cannes-i fesztiválon annyi filmet zúdítanak az ember nyakába, hogy képtelenség minden levetített alkotásról tájékozódni, viszont azokat a filmeket mindig megjegyezzük, amelyeknek az előzetese/szóróanyaga vicces vagy sokkoló. Összeszedtük, hogy a fesztiválon szereplő magyar filmesek idén mi mindennel próbálnak kitűnni a tömegből Mundruczó Kornél véreskezű plakátjától kezdve a Croisette-en flangáló óriási, hájas nőszemélyig.  

Mundruczó Kornél: Fölragasztom a bajszot azért, hogy megmutassam magam

Film2010.05.03, 11:05

Az elmúlt huszonkét évben összesen három magyar film került be a cannes-i versenyprogramban, ezek közül kettő Mundruczó Kornél alkotása. A Delta után két évvel, Mundruczó idén a Szelíd teremtés - A Frankenstein-tervvel harcol meg az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján. A 35 éves rendező elmesélte az [origo] riporterének, hogy mennyire nyúlt vissza a klasszikus Frankenstein-regényhez, tudathasadásos élmény volt-e saját magát rendezni, milyen számára az ideális néző, zavarja-e, ha Tarr Bélához hasonlítják, és, hogy fog-e valaha vígjátékot csinálni. Azt is megtudtuk, hogy Kelet-Európából, a román mellett csak a magyar ...

Az év legjobb magyar rövidfilmje is ott lesz Cannes-ban

Film2010.04.20, 20:16

http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=9316150&server=vimeo.com&show_title=1&show_byline=1&show_portrait=0&color=00ADEF&fullscreen=1 Az Itt vagyok nyitójelenete A Cinéfondation programjában szerepelt hat évvel ezelőtt Mundruczó Kornél Kis Apokrif No. 2 című alkotása (nézd meg!), két évvel később pedig Kocsis Ágnes A vírus című vizsgafilmje. Az idei cannes-i filmfesztiválon Kocsis Pál Adrienn című nagyjátékfilmje az Un Certain Regard szekcióban kapott helyet, A Frankenstein-terv című Mundruczó-film pedig nagy eséllyel be fog kerülni a versenyprogramba. A Cinéfondation szekcióban szereplő filmek tteljes ...

Itt vagyok Szegeden

Archívum2010.04.16, 18:32

Csütörtökön este a szegedi Grand Café moziban vetítették az általunk már számos alkalommal az egekig magasztalt Itt vagyok című rövidfilmet. A Filmklub alkalmi tudósítója a helyszínen volt, és most részletesen beszámol az eseményről. Láttam a Délmagyarban, hogy lesz ez a film, rohantam is egyből a Belvárosi moziba jegyért. Ott azt se tudták, mi az az Itt vagyok, mondom, a Grand Caféban adják, mondják, az különálló dolog, menjek át. Felrohanok oda, mondom az Itt vagyok-ra kérek jegyet, mondják, nem kell venni jegyet, mert ingyenes. Negyven perccel a kezdés előtt letáboroztunk, rögtön kiszúrtam, hogy filmes arcokkal van tele a kávézó,, ...

A motyogó fiatalok forradalma

Archívum2010.03.04, 18:45

Múltkor magunkból kivetkőzve követeltük, hogy történjen már valami Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmjével, ha már moziforgalmazásba nem kerül. Cikkünk célba ért: a filmet rengetegen kérték el a rendezőtől magánúton, most pedig az őrjöngő érdeklődésnek hála, a stáb nyilvános vetítéssel összekötött bulit szervez a Toldiban március 6-án, szombaton. Az Itt vagyok egy különleges atmoszférájú fekete-fehér rövidfilm, amiben az a meglepő, hogy úgy beszélnek és viselkednek benne a szereplők, ahogy más (magyar) filmekben elvétve - viszont mi az életben annál gyakrabban -, például a cselekmény szempontjából érdektelen dolgokról dumálgattnak, ...

Angyal szállt le közénk

Film2016.09.26, 12:02

Forrás: SZFE middle off 645 311 Nyavalygunk, hogy langyos a Szemle, ez is szar, az is borzalmas, erre jön Szimler és csapata és odatesznek a vászonra egy annyira hiteles és igaz munkát, hogy körülbelül mindenki más azonnal el is szégyellheti magát. Annyira boldog vagyok, hogy létezik ez a film. --------------- Itt vagyok Rendező: Szimler Bálint Forgatókönyv: Szimler Bálint Operatőr: Rév Marcell Szereplők: Vida Viktor, Murányi Szilvi, Villányi Juli, Bonta Gáspár, Hans Van Villet, Szalay Mariann, Lengyel Tamás, Wéber Kata, Máthé Zsolt, Berger Dalma, Eke Dániel 41. Magyar Filmszemle, versenyfilm - kisjátékfilm szekció fekete--fehér, ...

Előző
  • 1
Következő