ítélőtábla

címke rss

Bárándy nem örül az SZDSZ-es államtitkárnak

Az igazságügyminiszter-jelölt nem örül annak, hogy az előzetes megbeszélésektől eltérően egy vegyes minisztérium vezetése vár rá, azaz a koalíciós tárgyalások jelenlegi állása szerint pártember tölti majd be a tárca politikai államtitkári posztját. Bárándy jövőre nem egy, hanem három ítélőtábla felállását tartja kívánatosnak, tervei között szerepel még a "szegények ügyvédje" elnevezésű intézmény megszervezése, valamint igazságtalannak tartja, hogy a törvény szerint a kábítószer-fogyasztók közel hasonló megítélés alá esnek, mint a terjesztők. 

Súlyos parlamenti baki az ítélőtáblák ügyében

Itthon2002.07.09, 16:53

Mandur László parlamenti alelnök rosszul tette fel szavazásra az ítélőtáblák felállításáról szóló törvényt. Kétharmados törvényként rendelte el a szavazást, holott feles törvényről van szó, így első körben nem fogadták el a törvényt. Végül újra szavaztak a törvényről, amikor kiderült, néhány paragrafus kétharmados, de a többség feles többséget igényel.

A jövő év közepéig lezárnák a nagy pereket

Itthon2002.11.22, 07:36

A Legfelsőbb Bíróságon jövő év közepéig lezárják többek között Tasnádi Péter, Székely Zoltán és Dietmar Clodo ügyét, hogy ne kerüljenek a büntetőperek a hamarosan munkába álló ítélőtáblákhoz. Jövő nyáron így is legalább 19 ezer különböző perre számíthatnak a három ítélőtábla bírái.

Egy prostituáltért rabolt el két embert a futtató

Itthon2004.06.17, 14:01

Három év hat hónap fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön hozott jogerős ítéletében N. Andrást, aki öt évvel ezelőtt Borgátán elrabolt két embert, hogy megtudja tőlük, hova tűnt az általa futtatott prostituált. Az ítélőtábla ezzel helybenhagyta az ügyben korábban eljárt Vas Megyei Bíróság határozatát.

Huszonöt napra elhallgathat a Tilos Rádió

Itthon2005.02.24, 19:56

A Fővárosi Ítélőtábla példátlan esetként észlelve és kirívóan súlyosnak minősítve a Tilos Rádió 2003 decemberi magatartását úgy foglalt állást: az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogszerűen döntött a műsorszolgáltatás harminc napos felfüggesztéséről - közölte Mateidesz Ilona, az ítélőtábla közigazgatási kollégiumának vezetője.

Törvénytelen a román vasutassztrájk

Nagyvilág2005.06.30, 13:03

Törvénytelennek nyilvánította a romániai vasutasok három hete zajló sztrájkját a bukaresti fellebbviteli ítélőtábla. A döntés értelmében a sztrájkolóknak azonnali hatállyal fel kell venni a munkát. Várhatóan néhány óra alatt, de legkésőbb egy napon belül helyreállhat a rend.

Hét évre ítélték a lányával fajtalankodó férfit

Itthon2007.09.25, 12:46

Több esztendőn át fajtalankodott saját kislányával az a pálmonostori férfi, akit jogerősen hét év fegyházbüntetéssel sújtott az ítélőtábla. A férfi mindvégig tagadta a vádat.

Enyhítették a gyilkos rendőr ítéletét

Itthon2007.11.05, 13:30

Tizennyolc év fegyházbüntetésre enyhítették a jogerősen annak a volt rendőrtisztnek a büntetését, akit első fokon még életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek, amiért hét évvel ezelőtt agyonlőtte élettársa férjét Vokányban. Az ítélőtábla szerint az eredeti büntetés eltúlzott volt.

Törvénysértései miatt elküldték a fóti polgármestert

Itthon2008.10.01, 15:07

Időszaki választást kell kiírni Fóton, mert a polgármester, Szent-Iványi Géza tisztségét megszüntette az ítélőtábla a politikus törvénysértései miatt. A polgármestert már tavaly felfüggesztették, mikor elkezdődött ellene a bírósági eljárás.

Új eljárást kért R. Sándor védője a Cozma-ügyben

Itthon2012.03.29, 17:16

Április végén hirdet másodfokú, jogerős ítéletet a Marian Cozma megölésében részvétellel vádoltak perében a Győri Ítélőtábla. Csütörtökön az elsőfokú eljárás több hibájára is felhívta a figyelmet R. Sándor védője. Tuza Péter az eljárási szabálysértések miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Az elsőrendű vádlott, R. Sándor nem jogerősen életfogytiglani börtönbüntetést kapott korábban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő