iszlamizmus

címke rss

Egyre több a szélsőséges iszlamista Svédországban

Nagyvilág2017.06.16, 17:14

Néhány százról több ezerre nőtt az iszlamista szélsőségesek száma az elmúlt években Svédországban, de közülük csak kevesen jelentenek valódi veszélyt a társadalomra - mondta el Anders Thornberg, a svéd titkosszolgálat vezetője pénteken.

Nagy-Britanniában évek óta szerveződnek az iszlamisták

Nagyvilág2017.07.11, 12:58

Nagy-Britanniában csak idén három terrortámadás történt. Ezekben összesen 35-en haltak meg. Manchesterben, egy koncerten végrehajtott merénylet sokkolta talán leginkább a világot, ott ugyanis gyerekek is meghaltak és megsérültek. Szakértők szerint több ezer szélsőséges iszlamista élhet az országban. Az interneten és az utcákon is toborozzák az utánpótlást, így állhatott terroristák közé az a merénylő is, aki a londoni késelésben is részt vett. Más vallásos muszlimok azonban elutasítják az erőszakot.

Az európai iszlamista terroristák útja Olaszországon keresztül vezet

Nagyvilág2016.12.22, 12:23

Az európai iszlamista terroristák útja Olaszországon keresztül vezet - írta az Il Giornale című olasz napilap csütörtökön, arra keresve választ, hogy a berlini merényletek elkövetésével gyanúsított tunéziai állampolgárságú Anis Amrit, aki 2011-től Olaszországban börtönben is ült, miért nem tudták visszatoloncolni hazájába.

Az Iszlám Állam újabb titkai derültek ki

Nagyvilág2015.04.24, 23:05

Halála után vált ismertté Hadzsi Bakr, Szaddam Husszein katonai hírszerzésének egykori ezredese. Az Iszlám Állam stratégiai vezetőjeként az ellenséges Aszad-rezsimhez is több szálon kötődött. A házában talált dokumentumokból kiderült, hogy az Iszlám Állam inkább hasonlít egy bűnbandához, mint vallási fundamentalista csoporthoz.

Így radírozott le egy falut a Boko Haram

Nagyvilág2015.01.15, 12:09

Háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követett el, mások mellett egy vajúdó nőt gyilkolt meg a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet a Nigéria északkeleti határvidékén, a Csád-tó partja mentén elkövetett támadása során – közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet.

Iszlám köztársasággá alakulhat Mali északi része

Nagyvilág2012.05.27, 14:02

A területet ellenőrzése alatt tartó két csoport szombaton együttműködési megállapodást írt alá: az al-Kaida afrikai ágával jó kapcsolatot ápoló Anszár ad-Dín a saría bevezetését szeretné elérni az ország egész területén.

Többé-kevésbé kiirtották őket - az örmény népirtás eltitkolt túlélői

Tudomány2012.04.22, 08:12

Törökországban máig rendkívül érzékeny téma az örmény népirtás, amelynek borzalmait csak az európai zsidók több mint két évtizeddel későbbi holokausztja múlta felül. Az örmény genocídium sokáig titkolt következményeiről, a Törökországban iszlamizált örményekről tartott előadást egy török kutatónő Budapesten.

Elfogták az al-Kaida könyvtárosát

Nagyvilág2012.03.27, 22:46

Több mint egy éven keresztül nyomozott a jordániai származású férfi után, akit végül Valenciában fogtak el. Radikális iszlamistákat toborzott, afganisztáni utakat szervezett és teljes munkaidőben terjesztett iszlamista propagandát az interneten.

Iszlamistákat tartóztattak le Egyiptomban és Jordániában

Nagyvilág2010.01.31, 17:10

Huszonöt embert tartóztattak le Egyiptomban, akiket azzal gyanúsítanak, a Nílus deltavidékéhez zarándokló zsidók ellen terveztek támadást. Jordániában szélsőséges muzulmánok akartak merényletet végrehajtani izraeli diplomaták ellen.

Senkinek sem kell a világjáró jamaicai hitszónok

Nagyvilág2010.01.15, 23:56

Igazi világjárónak számíthat az iszlamista hitszónokok között Abdullah al-Faisal. A férfi Jamaicában született, Szaúd-Arábiában diplomázott, Nagy-Britanniában lecsukták, majd végigprédikálta Afrikát. Kenyában végül újra bebörtönözték, és most ki akarják utasítani. Hívei pénteken összecsaptak a kenyai rendőrséggel, legkevesebb öten meghaltak a rendőri sortűzben.

Előző
Következő