iszlám

címke rss

V4NA: Franciaországban hétszer annyi keresztényt üldöznek, mint muszlimot

Nagyvilág2020.01.29, 14:02

Franciaországban a keresztények és a zsidók ellen követik el a legtöbb vallási alapú atrocitást, az utóbbi időszakban pedig ugrásszerűen megnőtt az antiszemita fenyegetések és támadások száma is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Videó: Allah akaratából nemsokára elfoglaljuk Rómát! - mondta a muszlim prédikátor

Nagyvilág2020.01.26, 15:52

"Allah akaratából nemsokára elfoglaljuk Rómát!" - ezt kiabálta egy prédikátor a jeruzsálemi Al-Aksza mecset előtt a Konstantinápoly elfoglalását ünnepelő hívőknek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A jeruzsálemi Al-Aksza-mecset imámja szerint a muszlimoknak el kell foglalniuk Rómát

Nagyvilág2020.01.24, 15:58

Az iszlám világ harmadik legszentebb helyén, a jeruzsálemi Templom-hegyen található Al-Aksza-mecset előtti téren a mecset palesztin imámja, Nidhal „Abu Ibrahim" Siam arról beszélt, hogy a muszlimoknak vissza kell foglalniuk Jeruzsálemet, majd pedig az egykori görögkeleti keresztény központ, Konstantinápoly (ma Isztambul) mintájára meg kell hódítaniuk a nyugati kereszténység jelenlegi központját, Rómát. Az imám szerint Róma megszerzése gyakorlatilag biztosnak mondható, hiszen az őshonos európaiak egyre kevesebben vannak, és egyre öregebbek, miközben a muszlimok fiatalok, és sokasodnak.

Maróth Miklós: A közel-keletiekre a trianonihoz hasonló diktátumokat kényszerítettek rá

Nagyvilág2020.01.23, 13:47

Irán a Közel-Kelet síita muszlim lakosságának védnökeként tekint magára – ott is, ahol egyébként a többség szunnita. Hogyan fokozza befolyását a térségben, és hogyan szállnak ezzel szembe a szunnita hatalmak? A térség szövevényes etnikai, vallási és szövetségi határvonalairól beszélt a Mandiner című hetilapnak Maróth Miklós arabista, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézet igazgatója, aki újabban az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak is az elnöke.

Halálos fenyegetéseket kap egy iszlámot kritizáló tinédzser

Nagyvilág2020.01.23, 13:39

Közösségi oldalon osztott meg egy videót egy francia tinilány, amelyben erősen kritizálja az iszlámot. Azóta folyamatosan zaklatják, sőt halálos fenyegetést is kapott. Sokan kiálltak mellette, politikusok is, de az eset óta nem mer iskolába menni, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Öt év börtön után belga gyerekekből muszlim terroristákat képző muszlim prédikátort a belga állam egy általános iskolába járatja nyelvoktatásra

Nagyvilág2020.01.20, 19:08

Jean-Louis Denis, radikalizálódott iszlamista prédikátor több fiatalt is sikerrel vett rá arra, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. Lényegében az első lépést tette meg, hogy belga gyerekekből terroristák legyenek. A fiatalokra gyakorolt befolyását arra használta fel, hogy a keresztények és zsidók elleni háborúra, dzsihádra hívjon fel, és ehhez minél több fiatal migránst és másod-harmadgenerációs belga migráns miliőből jövő fiatalt toborozzon. Tíz év börtönt kapott a radikális muszlim, de öt év után - valamiért - kiengedték. A belga állam segítségével most beíratták egy flamand nyelvtanfolyamra. Azonban ott gyerekekkel van egy éppületben ...

Átvette az irányítást a radikális iszlám egy francia fociklubban

Nagyvilág2020.01.09, 10:20

A radikális iszlám már a sportba is beszivárgott, legalábbis Franciaországban. A Le Parisien napilap információira hivatkozva a Les Valeurs Actuelles konzervatív hetilap hívta fel a figyelmet egy veszélyes jelenségre: a radikális iszlám a társadalmi, szociális élet újabb területére lépett be.

Félnek, ezért fegyvereket vásárolnak a németek

Nagyvilág2020.01.04, 14:42

Egyre több német vásárol fegyvert, és egyre többen komoly fenyegetésnek vélik az iszlámot, azonban a széles nyilvánosságban nem lehet ezekről a kérdésekről beszélni, mivel sokak szerint ez sértené egyesek érzékenységét. A 2015-ös Merkel-féle bevándorlási kapunyitás óta alapvetően változott meg az országban a hangulat, sokan féltik a személyes biztonságukat, és nem látják, hogyan lesz képes az ország megbirkózni a bevándorlók által okozott problémákkal.

Megduplázódott belga Flandriában az állami támogatást igénylő mecsetek száma

Nagyvilág2019.12.09, 13:31

Több mint 720 ezer eurónyi támogatást fizetett ki 2018-ban Belgium flamand (hollandajkú) tartománya a területükön a muszlim migránsok által létesített mecseteknek állami támogatásként. Ennek hatására 2019-ben megkétszereződött a támogatásért bejelentkező iszlám imahelyek száma, amelyeknél ráadásul az sem zárható ki, hogy a belga államon kívül külföldről is kapnak forrásokat – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Folytatódik az iszlám térnyerés Nyugat-Európában

Nagyvilág2019.12.02, 20:04

Folytatódik az iszlám térnyerés Nyugat-Európában, ezt Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgató mondta hétfő este az M1 aktuális csatornáján. A szakértő szerint a legszerényebb becslések szerint is megháromszorozódik Európában az iszlám hátterű népesség 2050-ig, de a legrosszabb forgatókönyv szerint az európai lakosság harminc százaléka már iszlám hátterű lesz.