iszlám fundamentalizmus

címke rss

Nem foghatnak kezet egymással a férfiak és a nők Szomáliában

Megtiltották a kézfogást az ellenkező neműek között Szomália egy iszlám fennhatóság alatt lévő kerületében. A területet irányító al-Shabab szervezet az iszlám jog alapján, valószínűleg korbácsolással büntetné azokat, akik megszegik az új szabályokat.

Magányos farkasok bin Laden legjobb tanítványai

Nagyvilág2011.05.02, 17:07

Az afganisztáni káoszból született, laza kapcsolatokra épülő szervezetnek indult, mára pedig a terroristák legismertebb márkanevévé vált az al-Kaida, amelynek vezetőjét, Oszama bin Ladent vasárnap ölték meg. A csoport veszélyesebb, mint valaha, mert rengeteg szélsőséges muszlimot ösztönzött harcra, ideológiáját számos országba exportálta, és magányos farkasok egész sorát szülte, akik bármikor, bárhol feltűnhetnek.

Egy film miatt dühödtek fel az iszlamisták

Nagyvilág2012.09.12, 08:39

A szeptember 11-i emléknap miatt félárbocra engedett amerikai zászlót letépték, és egy iszlamista jelképpel helyettesítették tüntetők a kairói amerikai nagykövetségnél. Azt mondták, egy bemutatandó film dühítette fel őket, de egyelőre nem világos, melyik is lenne az.

A bigottság nem ismer határokat

Nagyvilág2012.11.04, 16:09

Zavarba ejtően hasonló álláspontot képviselnek az amerikai keresztény konzervatívok és az iszlám fundamentalisták a nőkről, legalább is ez derül ki azokból a megszólalásokból, amelyet egy amerikai internetes oldal gyűjtött össze.

Akik miatt a pápa is hitetlenkedni kezdett

Nagyvilág2014.08.13, 11:39

Az Egyesült Államokat arra késztették, hogy újra bombázzon Irakban, ahonnan három éve kivonta katonáit. A pápát arra, hogy hitetlenkedjen. A nemzetközi közvéleményt arra, hogy levegő után kapkodjon a középkori időket idéző brutalitás miatt. Még Orbán Viktort is felháborították. Honnan jön, és merre tart az Iszlám Állam?

Kínából is érkeztek harcosok az Iszlám Államhoz

Itthon2014.09.05, 16:38

Az Iszlám Állam oldalán harcolt az a kínai állampolgár, akit a hadsereg katonái fogtak el két nappal ezelőtt - állítja az iraki védelmi tárca. Becslések szerint közel százan érkeztek Kínából, hogy segítsék a fanatikus fegyvereseket, az "import” terroristák pedig ujgurok a feltételezések szerint. A kínai külügy nem erősítette meg az elfogás hírét.

Nyugati fiatalok harcolnak az Iszlám Államért

Nagyvilág2014.09.06, 12:31

Egyre fiatalabbak az Iszlám Államhoz csatlakozó külföldi harcosok, akiket részben éppen a szervezet brutalitása, az erőszak, a gyilkolás vágya vonz. Honnan érkeztek, és mennyit tudnak vajon az iszlámról, amelynek a nevében harcolnak?

Kamerunból rabolt el embereket a Boko Haram

Nagyvilág2015.01.18, 19:17

Kamerunban is akciózik a Boko Haram nigériai szélsőséges szervezet. Több tucat embert raboltak el, köztük gyerekeket, miután két órás tűzharcot vívtak a kameruni katonákkal.

Egyre több vér folyik a Földön

Nagyvilág2015.03.18, 14:13

Az előző évihez képest 28 százalékkal többen haltak meg a világ legvéresebb konfliktusaiban. Változatlanul Szíriában a legborzalmasabb a helyzet – derül ki egy most nyilvánosságra hozott jelentésből.

Egy brit áll a bangladesi bloggergyilkosságok mögött

Nagyvilág2015.08.18, 11:35

Egy brit állampolgár szervezte meg két neves bangladesi blogger meggyilkolását. A hatóságok letartóztatták két társát is.

Előző
  • 1
  • 2
Következő