Iszlám Állam

címke rss

Az Iszlám Állam egyik terroristáját fogta el a TEK

Itthon2019.03.22, 16:03

Az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetőjét fogták el Magyarországon. Az akciót a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Terrorelhárítási Központtal együttműködve hajtotta végre – közölte az M1 Híradója. 

Időzített bombák a Szíriában bebörtönzött, Németországból érkezett harcosok

Nagyvilág2019.03.20, 18:54

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja, az OSDH szervezet vezetője, Rami Abdel Rahman szerdán Berlinben felszólította a német kormányt, hogy foglalkozzon a Szíriában bebörtönzött, Németországból érkezett külföldi harcosok és családjaik ügyével.

Bosszút fogadott az Iszlám Állam az új-zélandi mecsetek elleni támadásért

Nagyvilág2019.03.19, 09:40

Az új-zélandi Christchurch két mecsetében múlt pénteken történt terrortámadás. Az elkövető a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant, aki közösségi oldalán élőben közvetítette, ahogy lemészárol 50 imádkozót. Az Iszlám Állam bosszút esküdött a tömeggyilkosságért. A terrorcsoport egyik szóvivője azt mondta, a támadás felébresztette az alvó dzsihadistákat.

Felrobbantotta magát és gyermekét egy terrorista felesége

Nagyvilág2019.03.13, 11:50

Felrobbantotta magát egy nő az indonéziai Észak-Szumátra tartományban, egy rendőrségi akció közben; a robbanásban életét vesztette a nő gyereke is – közölték indonéziai rendőrségi források szerdán. A nő férjét, aki az Iszlám Állam terroristaszervezettel rokonszenvező csoport tagja volt, korábban letartóztatták. 

Milliókat fizettek az osztrákok az Iszlám Állam sérült terroristájának

Nagyvilág2019.03.12, 12:19

Összesen 12 400 eurót, tehát majdnem 4 millió forintot költöttek az osztrák adófizetők pénzéből egy Bécsben lábadozó terroristára.

Két migráns hátterű terroristafeleséget fosztottak meg a brit állampolgárságuktól

Nagyvilág2019.03.12, 11:26

Két pakisztáni migráns hátterű, korábban Nagy-Britanniában élő nővért fosztottak meg a brit állampolgárságuktól, mert Szíriába szöktek, ahol feleségül mentek az Iszlám Állam terroristáihoz. Később jelezték visszatérési szándékukat a brit szigetekre, de a brit belügy ezt megtagadta tőlük. Az még nem világos, hogy mi lesz az egyik terroristafeleség gyerekeinek a sorsa. Pakisztáni állampolgársággal ugyanakkor mindannyian rendelkezhetnek.

Nehéz a hazatérő, terroveszélyes dzsihadisták azonosítása

Nagyvilág2019.03.08, 22:21

Nehézséget okozhat az európai hatóságoknak az Iszlám Állam terrorszervezettől hazatérő dzsihadisták azonosítása. Ennek oka, hogy sokan új nevet kapnak, nincs útlevelük és a létszámukat is nehéz megbecsülni.

Meghalt a harmadik gyereke is a terroristafeleségnek

Nagyvilág2019.03.08, 21:51

Meghalt a harmadik gyereke is Shamima Begumnak, aki négy éve, maga is még gyerekként két barátnőjével Londonból Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Többen meghaltak egy autóba rejtett bomba miatt Moszulban

Nagyvilág2019.03.08, 20:53

Autóba rejtett bomba robbant Moszulban pénteken. Legalább ketten meghaltak, és tízen megsebesültek a merényletben.

Több mint ötezren érkeztek két nap alatt a szíriai migránstáborba

Nagyvilág2019.03.08, 19:32

Több mint ötezer migráns érkezett március 5. és 7. között az északkelet-szíriai al-Hol menekülttáborába a délkelet-szíriai Baghúzból – közölte az ENSZ. Baghúzban jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők, az SDF folytat offenzívát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen.

Elítélték a brüsszeli Zsidó Múzeumban elkövetett merénylet terroristáját

Nagyvilág2019.03.07, 21:28

A brüsszeli központi bíróság bűnösnek találta a Belgiumi Zsidó Múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy áldozatot követelő támadás elkövetőjét, a migráns hátterű Meddhi Nemmouche-t, és segítőjét, Nacer Bendrert - közölte az ügyben eljáró bíróság csütörtökön. Ez volt az európai területen elkövetett első olyan terrortámadás, amelyet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet magára vállalt.

Terroristák támadtak egy síita milícia tagjaira Irakban, többen meghaltak

Nagyvilág2019.03.07, 09:41

Síita milicistákat szállító buszra támadtak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai észak-Irakban, hat utast megöltek, harmincegyet megsebesítettek - közölte egy iraki hivatalos forrás csütörtökön.

Dzsihadista rabok támadásai miatt tüntetnek a francia börtönőrök

Nagyvilág2019.03.06, 11:59

Szerdán tiltakozásképp lezártak 20 francia börtönt az őrök, miután ketten súlyosan megsérültek, amikor egy radikalizálódott dzsihadista rab kést rántott. Ráadásul nem is ez volt az első alkalom, hogy szélsőséges muszlimok célpontjaivá váltak.

A svéd miniszterelnök tárt karokkal várja az Iszlám Állam terroristáinak a visszatérését

Nagyvilág2019.03.06, 10:55

Az erősen bevándorláspárti Stefan Löfven szociáldemokrata svéd miniszterelnök kizárta annak a lehetőségét, hogy megvonják azon, svéd állampolgársággal (is) rendelkező migráns hátterű terroristák állampolgárságát, akik csatlakoztak az Iszlám Államhoz. A kormányfő véleménye alapján az iszlamista harcosoknak joguk van visszatérni Svédországba.

ENSZ: Mintegy 90 ember halt meg Baghúzból menekülve

Nagyvilág2019.03.05, 15:25

Mintegy 90 ember halt meg egy északkelet-szíriai menekülttábor felé tartva vagy nem sokkal a táborba érkezést követően, miután elhagyták az Iszlám Állam által uralt területet. A halottak kétharmada öt évnél fiatalabb gyerek volt.

Összecsapott a szír kormányerő az Iszlám Állammal

Nagyvilág2019.03.05, 12:08

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők támadásokat hajtottak végre az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tagjai ellen a délkeleti Homsz tartományban és az ország középső részén fekvő Hamában - közölte kedden a kormánypárti al-Vatan című szíriai napilap.

Alig fenyegeti a német állampolgárság elvesztése a migráns terroristákat

Nagyvilág2019.03.04, 17:47

Megállapodott a német kormánykoalíció a terrorista migránsok állampolgárságának megvonása ügyében – jelentették be Berlinben. Visszamenőleg nem vonják meg a terroristák állampolgárságát, és abban az esetben sem, ha csak német állampolgársággal rendelkeznek. A kiskorú terroristák is megtarthatják az állampolgárságukat, illetve azok is, akik már visszatértek Németországba.

Taposóaknák és alagutak lassítják Baghúz ostromát

Nagyvilág2019.03.04, 13:09

Több ezer akna és titkos alagút lassítja a kurd-arab katonai milíciák pénteken indított offenzíváját az Iszlám Állam utolsó kelet-szíriai zárványa ellen, amelyet nagyrészt külföldi dzsihadisták védenek - közölték kurd-arab katonai források hétfőn.

A Svédországba visszatérő dzsihadisták máris harcosok toborzásába kezdtek

Nagyvilág2019.02.28, 17:37

A bevándorláspárti, baloldali svéd kormány visszafogadott néhány migráns hátterű terroristát, akik korábban az Iszlám Állam hívására elhagyták a skandináv államot, hogy a dzsihád nevében harcoljanak a Közel-Keleten. A visszafogadást a terroristák úgy „hálálták meg”, hogy iszlamista harcosok toborzásába fogtak. 

Nem kell hazatelepíteni Belgiumnak a dzsihádista nőket

Nagyvilág2019.02.28, 07:22

A brüsszeli fellebbviteli bíróság szerdán helybenhagyta a belga kormány fellebbezési kérelmét, amelyet az Iszlám Állam harcosaitól született hat gyermeknek és anyjaiknak a hazaszállítását elrendelő alsóbb fokú törvényszéki döntés ellen nyújtott be.

Iszlamista terroristát tartoztattak le Hollandiában

Nagyvilág2019.02.27, 18:25

Vélhetően egy terrorcselekményt akadályozott meg szerdán a holland rendőrség, amely házkutatás után letartoztatta az Iszlám Állam egyik követőjét. A férfinél fegyvert és lőszereket találtak, az országban megemelték a terrorkészültségi szintet.

Svédország nem vizsgálja az Iszlám Államtól hazatérő harcosokat

Nagyvilág2019.02.25, 14:48

Svédország néhány európai országtól eltérően nem fog nyomozni azon "állampolgárai" után, akik még évekkel ezelőtt hagyták el a skandináv államot, hogy a terrorista szervezethez, az Iszlám Államhoz csatlakozzanak a Közel-Keleten. Vezető svéd szakértő szerint viszont ez hiba, mert csak így lehetne bíróság elé állítani őket. A becslések alapján 2012 óta nagyjából 300 ember hagyhatta el Svédországot a terrorszervezet kedvéért, ennek nagyjából fele térhetett már vissza, száz emberről pedig úgy tartják, hogy még mindig a közel-keleti régióban vannak. 

Nem küldték börtönbe a közel-keleti keresztényekért harcoló svájci hőst

Nagyvilág2019.02.25, 13:52

A 37 éves, Johan Cosar nevű férfinek katonai bíróságon kellett felelnie „bűneiért", amiért Szíriában csatlakozott egy milíciához, ami a keresztényeket védte az Iszlám Állam szélsőségeseitől.

Már nem húzza sokáig az Iszlám Állam Szíriában

Nagyvilág2019.02.25, 11:16

Az Iszlám Állam mára már csak egy fél négyzetkilométeres terület felett uralkodik a kelet-szíriai Baghuzban, ugyanakkor az előrejutás egyre nehezebb, mivel a terroristák élő pajzsként használják a civileket.

Svédország nem segíti a Szíriában elfogott svéd dzsihadisták visszatérését

Nagyvilág2019.02.24, 22:50

Stefan Löfven svéd miniszterelnök az STV közszolgálati televízió műsorában vasárnap azt mondta, Svédország nem hajlandó segítséget nyújtani a Szíriában elfogott állampolgárai visszatéréséhez, akik az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakoztak.

Nyugat-Irakba szökhetett az Iszlám Állam vezetője

Nagyvilág2019.02.24, 16:43

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője a nyugat-iraki Anbár tartományban tartózkodik és onnan mozgósítja a Szíriából elszökött dzsihadistákat - közölte vasárnap az Ahbar al-Irak helyi hírportál iraki hírszerzési forrásokra hivatkozva.

Bosznia visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat

Nagyvilág2019.02.24, 16:22

Bosznia-Hercegovina visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat - közölte Dragan Mektic boszniai védelmi miniszter vasárnap a Vecernji List című horvát napilappal.

Közel-keleti különbíróság jöhet létre az európai dzsihadisták ügyében

Nagyvilág2019.02.23, 17:04

A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban.

Jeremy Corbyn szerint vissza kellene fogadni a migráns terroristafeleséget

Nagyvilág2019.02.22, 12:26

A már Nagy-Britanniában született, de migráns hátterű Shamima Begum négy évvel ezelőtt utazott el az Iszlám Állam által elfoglalt szír területekre, ahol csatlakozott a terrorszervezethez, majd hozzáment egy dzsihadistához. Nemrég jelezte, hogy visszatérne Nagy-Britanniába, de kedden megfosztották a brit állampolgárságától. Ennek ellenére a Munkáspárt elnöke, Jeremy Corbyn mégis visszafogadná.

Megölték a 2015-ös párizsi terrortámadások egyik fő szervezőjét

Nagyvilág2019.02.21, 19:36

Megölték Szíriában a 2015. november 13-i párizsi merényletek egyik fő szervezőjét. Fabien Clain francia dzsihadistával az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes koalíció végzett – közölték csütörtökön hivatalos források. Az ő hangja volt hallható a francia nyelvű felvételen, amelyen az Iszlám Állam terrorista szervezet vállalta a 130 halálos áldozatot követelő támadásokat.

Mike Pompeo nem enged vissza egy terroristát az Egyesült Államokba

Nagyvilág2019.02.21, 00:05

Nem térhet vissza az Egyesült Államokba az az amerikai születésű nő, aki Szíriában csatlakozott az Iszlám Államhoz – jelentette be szerdán Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Változatlanul nagy az iszlamista terror veszélye Németországban

Nagyvilág2019.02.20, 17:04

Az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet szinte teljes megsemmisülésének ellenére változatlanul nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban - mondta a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője egy berlini konferencián.

Megadták magukat az utolsó szíriai dzsihadisták is

Nagyvilág2019.02.16, 10:02

Megadta magát az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet utolsó néhány száz harcosa Szíriában, a legutóbbi napokig megmaradt tenyérnyi területüket az iraki határ közelében elfoglalta a nyugati támogatást élvező arab-kurd koalíció – jelentette szombat reggel az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

Terrortámadást akadályoztak meg Észak-Macedóniában

Nagyvilág2019.02.16, 09:56

Terrortámadást akadályoztak meg a hatóságok Észak-Macedóniában – közölte pénteken a helyi belügyminisztérium. A tárca szerint a merényletet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet emberei készültek végrehajtani.

Az Iszlám Állam terroristái nem engedték, hogy a feleségeik elhagyják a csatateret

Nagyvilág2019.02.15, 16:23

A dzsihadisták feleségei megpróbáltak elmenekülni a végső csata elől, ám a jelentések szerint a terroristák egy része ezt nem engedte, hanem inkább megölték a saját feleségeiket.

52 szíriait fogtak el Törökországban

Nagyvilág2019.02.14, 10:21

A török rendőrség terrorelhárítási részlege csütörtökön Bursa városában elfogott 52 szíriai állampolgárt egy, az Iszlám Állam elleni nyomozás keretében.

Az Iszlám Állam vállalta a nigériai Borno kormányzójának konvoja elleni merényletet

Nagyvilág2019.02.14, 00:15

Az Iszlám Állam jelentkezett szerdán az északkelet-nigériai Borno állam kormányzójának gépkocsikonvoja elleni merénylet elkövetőjeként.

Akár Európába is visszatérhetnek az Iszlám Állam katonái

Nagyvilág2019.02.12, 18:20

Irakban és Szíriában 14-18 ezer dzsihadistája maradhatott az Iszlám Államnak, a terrorszervezet pedig fokozatosan illegális hálózattá fejlődik - mondta Vlagyimir Voronkov, az ENSZ-főtitkár terrorellenes küzdelemért felelős helyettese hétfőn. Mivel a terroristák jelentés része valamely nyugat-európai ország állampolgára, így könnyen visszatérhetnek a kontinensünkre - írja a Híradó.hu.

Még mindig úszik a pénzben az Iszlám Állam, már tervezik a nyugati támadásokat

Nagyvilág2019.02.12, 19:54

Még legalább 300 millió dolláron ül az Iszlám Állam az ENSZ friss jelentése szerint. A pénzből jövőbeli nyugati támadásokat akarnak finanszírozni.

Megölték Szíriában a terroristák indonéz hóhérát

Nagyvilág2019.02.11, 14:29

Végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet indonéz hóhérával Szíria keleti részén januárban - jelentette az indonéz rendőrség hétfőn.

Elkezdődött a végső csata az Iszlám Állam ellen

Nagyvilág2019.02.09, 19:33

Bejelentette az Egyesült Államok támogatását élvező arab-kurd milícia, hogy megkezdték a "végső csatát" az Iszlám Állam dzsihadista szervezet utolsó állásának teljes felszámolására Szíria keleti részében.

Iskolatáskába rejtett bombát akart robbantani egy migráns Angliában

Nagyvilág2019.02.08, 15:40

A német titkosszolgálat figyelmeztette a brit hatóságokat, hogy egy veszélyes iszlamista migráns terrortámadást tervez Newcastle-ben. A célpont egy általános iskola lett volna.

Perdöntő bizonyíték a párizsi zsidó múzeumban gyilkoló terrorista ellen

Nagyvilág2019.02.07, 17:35

Minden kétséget kizáróan ő volt a fogvatartónk és a kínzónk - vallotta egybehangzóan Mehdi Nemmoucheról az a két újságíró, akit 2014 októberben raboltak el Szíriában az Iszlám Állam terroristái. Nemmousche az év májusában a brüsszeli zsidó múzeumban négy embert ölt meg, az ellene folyó eljárásban perdöntő lehet a két újságíró vallomása - írja a BBC.

Naponta fogják el az Iszlám Állam menekülő terroristáit a kurdok

Nagyvilág2019.02.07, 16:09

Az Egyesült Államok által támogatott kurd erők napi szinten fognak el terroristákat, akik az Iszlám Állam még megmaradt területeiről menekülnek el.

Iraki milíciák támadtak meg egy Iszlám Állam által ellenőrzött falut

Nagyvilág2019.02.07, 15:20

Iraki milíciák több tucat rakétát lőttek ki egy szíriai határmenti településre, ami az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll - közölte csütörtökön az iraki erők mellett harcoló Népi Mozgósítási Erők nevű milícia.

Korábbi szexrabszolgákat zaklatnak az Iszlám Állam szimpatizánsai

Nagyvilág2019.02.07, 13:30

Folyamatosan zaklatják az Iszlám Állam szimpatizánsai azt a hat jazidi nőt, akiket a terroristák korábban szexrabszolgaként tartottak fogva.

Magyarország kész folytatni az Iszlám Állam elleni küzdelmet

Nagyvilág2019.02.06, 20:33

Függetlenül az Iszlám Állam ellen elért katonai sikerektől, a terrorista szervezet továbbra is komoly globális és regionális fenyegetést jelent, Magyarország ezért kész folytatni a dzsihadista csoport elleni küzdelmet - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.

Soros lapja véletlenül bebizonyította, hogy milyen nagy szükség van a határkerítésre

Nagyvilág2019.02.05, 17:18

A Soros György egyik alapítványa által pénzelt Minority Rights Group International finanszírozásában a Szauer–féle hvg.hu érzékenyítő migráns propagandaanyagot készített a görögországi Leszbosz szigetének hírhedt, Moria nevű befogadó központjáról. A balliberális propagandalap durván lebuktatta saját magát, mert miközben folyamatosan azt hazudják, hogy nincs migrációs válság, a riportjukból valójában ennek pontosan az ellenkezője derül ki. A hvg.hu cikke mondanivalójának lényegét már a címben közlik, nevezetesen: követelik a magyar határra emelt biztonsági kerítés lebontását és a migránsok beengedését.

Tunéziában ismét meghosszabbították a rendkívüli állapotot

Nagyvilág2019.02.04, 21:17

Tunéziában bejelentették hétfőn, hogy egy hónappal ismét meghosszabbítják a több mint három éve érvényben lévő rendkívüli állapotot, ezúttal március 6-áig.

Az Iszlám Állam német dzsihadistáját fogták el a kurd erők

Nagyvilág2019.02.01, 12:25

Az amerikai hadsereg által támogatott kurd erők lekapcsoltak egy német dzsihadistát Szíriában, miután az menekülni próbált az Iszlám Állam egyik utolsó maradványából – számolt be az eseményről két felesége is.