Isten

címke rss

Az isten sem menti meg Budapestet a vallástalan mozgalomtól

Itthon2014.10.07, 15:30

Életigenlők, akik vallásosnak tűnnek, de nem azok. A Sunday Assembly gyülekezet egy humanista-ateista vasárnapi mozgalom, amelyet Londonban indított útjára két brit humorista. Budapesten is megtartották első gyülekezetüket. Istenről itt kevés szó esik, a közösségen van a hangsúly.

Azt hiszem, ilyen, ha az ember szabad

Itthon2014.09.26, 16:11

Ilyenkor, ősszel még az is kimerészkedik a természetbe, aki máskor a lábát sem teszi ki a városból. Ez az évszak a zarándoklatok kedvelt időszaka is, már nincs túl meleg, de még számítani lehet az időjárás jóindulatára. Magyarországon az utóbbi években, divat lett zarándokolni. A híres spanyol El Camino mellett már létezik a magyar Szent Jakab-út is, a Magyar Camino, Budapesttől Lébényig. A megnövekedett létszám minden bizonnyal köszönhető azoknak a népszerű könyveknek is, amelyek az elmúlt három évben kerültek a könyvesboltok polcaira, és amelyek szerzője egy korábbi újságíró, Sándor Anikó.

Röhögni fenséges dolog - nevess sokat és megistenülsz!

Life.hu2014.04.28, 22:39

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 123. rész.

Isteni férfiak - 5 szexi pasi istenjelmezben

Archívum2013.11.30, 01:48

A magyar filmvásznakat (is) kalapácsával letaroló Thor nem az első, és nem is az utolsó istenség, aki filmszerepet kapott. A Life.hu válogatásában most összegyűjtöttük a legemlékezetesebb isteni férfikollégákat a moziból.

Heti útravaló Müller Pétertől - 93.rész

Life.hu2013.10.07, 17:06

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.

A mennyekben járt egy nő - szó szerint

Life.hu2013.04.14, 14:17

Megérezte Istent egy nő a halálközeli állapotban. Az asszony szíve 9 percig nem dobogott, ekkor élte át a találkozást Istennel.

Megríkatta a Mestert a Voice versenyzője

Life.hu2012.11.21, 19:26

Henderson Dávid egyértelműen csodát tett a Voice színpadán. Előadásával nem csupán lenyűgözte a Mestereket, de meg is ríkatta Caramelt, aki úgy érezte, hogy éppen erre a fiúra várt, ezt a varázslatot kereste. A szerény, 17 éves gimnazista tehetség színpadra lépése előtt Istenhez imádkozott és úgy érzi, hogy földöntúli erők segítették őt előadása közben- tudta meg a Life.hu.

Áldást kér a hangszálaira az X-Faktor énekese

Archívum2012.11.14, 13:46

Megtudtuk, családján kívül mi ad erőt hétről-hétre az egyik legkiválóbb énekesnek az X-Faktor élő showjában. Gergő a Life.hu-nak elárulta a titkát.

Mennyire vallásos a világ és Magyarország?

Tudomány2012.04.18, 10:48

Egy szerdán megjelent felmérés szerint általában csökken a vallásos emberek aránya, de kevésbé esett vissza a "személyes istenbe" vetett hit. Magyarország nem tartozik a nagyon vallásos országok közé, és a változás iránya sem egyértelmű: bizonyos mutatók a hit erősödésére, mások a gyengülésre mutatnak.

Müller Péter: Isten anyja

Life.hu2011.02.01, 09:27

Te mennyit tudsz Jézus anyjáról, Máriáról? Elgondolkoztál már azon, hogy ki volt ő, akinek a nevét örökre az emberiség történetébe vésték a századok? Semmit sem tudunk róla. Müller Péter a titok nyomába ered heti jegyzetében. 

Pénteki sms-böjt és Isten rögzítője

Archívum2009.03.04, 14:17

Egy holland művész indította el a telefonszámot, amelyen a hívők üzenetet hagyhatnak Istennek, miközben olasz egyházfők éppen a rohanó világot szeretnék lelassítani egy kicsit a böjtölés sms-küldésre való kiterjesztésével.

Sokat haladt előre Magyarország a pápa szerint

Itthon2009.02.02, 18:58

Magyarország sokat haladt előre egy demokratikus társadalom felé a rendszerváltás óta - írta nyilatkozatban XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő azért foglalkozott külön Magyarországgal, mert kedden mutatkozott be a Vatikánban az új szentszéki magyar nagykövet. A pápa Isten áldását kérte a magyarokra.

Jászolban, valóban

Vélemény2008.12.24, 12:15

  // A karácsony nemcsak az Isten fiának megérkezéséről szól, hanem arról is, miként fogadja őt a világ. //

Börtönbüntetést ért a Barca-rajongás

Archívum2008.10.25, 11:55

Drága árat fizetett az FC Barcelona iránti rajongásáért egy 18 éves futballszurkoló Marokkóban.  Helyi tudósítások szerint a tanulónak az "Isten, haza, király" jelmondatot kellett volna felírnia a táblára az egyik órán, ő azonban ehelyett azt véste fel, hogy "Isten, haza, Barca".

Időzített igenek

Női Lapozó2008.10.14, 14:25

Egy ókori elmélet szerint az ember eredetileg egyszerre volt férfi és nő, de elbizakodottsága miatt az Isten kettészakította - azóta kétségbeesetten keresi saját másik felét. Egy XXI. századi elmélet viszont arról mesél, hogy a férfiak nem álmaik asszonyát, a lelki társukat veszik feleségül, hanem azt a nőt, aki jó időben van jó helyen. A szerelem vagy a racionalitás nyer, amikor végül kikötünk valaki mellett?

Isten volt

Film2008.09.29, 15:09

Paul Newman nem halhatott meg, mert több volt, mint halandó. Bármi is lett vele, annyi nyomot hagyott maga után, hogy csak egy monumentális cikkben tudtuk felsorolni csodálatos tetteit.

Isten hozott a Vadkeleten!

Film2008.09.24, 17:50

Vége a világháborúknak, vége a hidegháborúnak és vége a jugoszláv háborúnak - miről lehet akkor Kelet-Európában filmet készíteni? Az osztrák-ukrán koprodukcióban készült Import/Export kapcsán áttekintjük a huszonegyedik század rendhagyó csereprogramjait a tiniprostiktól Boratig, Fatih Akintól az erdélyi kalandozásokig.

Brit sportikonok

Brit hét2008.09.11, 11:19

Lehetséges megnevezni a brit sportélet három legnagyobb alakját? Nem könnyű, ám vélhetően nem tévedünk nagyot, ha a következő három nevet említjük: Lenox Lewis, Jonathan Edwards, Colin Chapman. Az ökölvívó, aki Ali szerint még nála is nagyobb volt; a hármasugrás királya, aki megdönthetetlen világcsúcsot tart; a Lotus F1-es forradalmára, aki autótervezésben mindig egy lépéssel a kortársai előtt járt. Portré három brit sportikonról.

Rambo már csak emlék Saigonban

[origo] utazás2008.05.14, 11:24

Tülkölő dudák közt csördül meg egy mobil mellettem, amikor éppen, hogy sikerül kikerülnöm egy vékonyka, lányos arcú férfit a járdán, "Köszönöm, nem!"-et intek magam mögé egy taxisnak, mielőtt sűrű "Szuvenír, szuvenír!" felszólítások közepette karon fognak és behúznak egy ajándékboltba. A cipőmet a bejáratnál a helyiekhez hasonlóan leveszem. Előttem egy másfél év körüli kisfiú a legnagyobb nyugalommal majszol valami süteményfélét a földön, mellette pelenkás testvérkéje mászik négykézláb a polcok alatt. Isten hozott Saigonban!

isten #486 - Adam Goldberg

Film2008.04.10, 16:50

Ha kapásból netán nem is ugranak be a filmjei, arcról egész biztosan ismered. Ő Adam Goldberg, akit akkor hívnak, ha egy cuki, neurotikus zsidó srácra van szükség.

Duma-István András moldvai csángó író-költő

Vendégszoba2008.04.08, 16:43

Duma-István András moldvai csángó író-költő a Kárpátokon túli Moldva egyik csángó falujában, Klézsén született 1955-ben. Érettségi után vasipari munkás lett, magyarul írni-olvasni magától tanult. A csángó magyar nyelv és kultúra megmentéséért harcol, erre hozta létre 1998-ban a "Mi magunkról" című újságot, majd a Klézse-Szeret alapítványt 1999-ben. A Bocskai-díjas költőnek 2000-ben jelent meg verseskötete az "Én országom Moldova". A "Csángó Mitológia" című kötet a csángók között még ma is továbbélő táltosvilág bizonyítékaiba, az általa részben megfejtett csángó rovásírásba ad lebilincselő betekintést. Könyveit elkapkodják, nagysikerrű ...

Elege lett az istenkedésből a nepáli kislánynak

Nagyvilág2008.03.04, 17:50

Hívei élő istenként tisztelik azt a 11 éves nepáli kislányt, aki kilenc év után, önként döntött úgy, inkább visszavonul. A hindu Káli-kultusz követői máris a lehetséges utód után kutatnak, a bíróság azonban két éve már bűncselekménnyé nyilvánította a fiatalkorúak istenként való tiszteletét - írja a The Times.

Szarva közt a tőgyét - Látogatás a birminghami Selfridges áruház épületében

Brit hét2008.03.04, 13:38

Száz és száz négyzetméternyi piros padlószőnyegen zokniban, nylon harisnyás lábakon járkáló fiatal emberek tucatjai. Hatalmas belmagasságú hófehérre meszelt falú csarnok, amiben a katonás sorba rendezett íróasztalok csoportjai közül plexi toronyház makkettek frivolnak ható formái merednek fel. No, nem kedves olvasó, távolról sem egy láb-fetisiszta pornófilm díszletei és előkészületei ezek. Isten hozta Önöket Notthing Hillben, a Future Systems tervezőiroda főhadiszállásán.

A szentimentális ember-gép

Partytár2008.03.03, 22:05

Az idén negyvenhatodik életévét betöltő Hideaki Ishii, azaz dj Krush harmadik látogatását tette hazánkban. Február 29-i jövetelének célja a tavalyi évben kiadott, háromszoros életművé-dvd-jének promótálása, illetve közelgő albuma néhány dalának bemutatása. Az ex-yakuza A38-on tartott sajtótájékoztatóján és koncertjén jártunk.

Istennel akart beszélni a pilóta

[origo] utazás2008.02.01, 09:12

Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülőgépe, miután az első tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.

Istennel akart beszélni a pilóta

[origo] utazás2008.01.31, 15:30

Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülőgépe, miután az első tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.

Cigány istenek és latino-ska

Partytár2007.12.23, 19:55

Mint már hírt adtunk róla bezár a West-Balkán (persze nem kell megijedni, hamarosan újranyit egy új helyen), de még ebben az évben utoljára nevéhez hű latin-roma fesztivállal az Akanakkal jelentkezik az év utolsó napjaiban december 28-30. között.

Ben Stiller az istenekkel szórakozik

Tévé2007.11.28, 10:07

Ben Stiller cégével egy tévésorozaton dolgozik, amely az ókori görög istenek mai életét mutatná be. 

Isten teremtménye gólokkal segíti az Arsenalt

Sport2007.11.14, 07:13

Az Arsenal FC togói légiósa, Emmanuel Adebayor már az AS Monaco futballistájaként is sikeres volt, hiszen játszott a 2004-es Bajnokok Ligája-döntőn, de igazán csak az Ágyúsok színeiben robbant be a nemzetközi futballba. Thierry Henry nyári távozásával rá is nagyobb felelősség hárul a londoni gárdánál, de Adebayorra eddig nem lehet panasz, hiszen máris hét gólnál jár a Premier League-ben - és látszik rajta, hogy élvezi a játékot.

Spanyol telivér - Seat Leon Cupra

Auto2007.09.19, 11:27

Manapság már minden sportkocsiból visszavesznek, hogy utcán is használható legyen - ez történt a Leon Cuprával is. Papíron egy versenyautó alapja, de mégis elmaradt belőle az érzés. Ettől függetlenül nagyon komoly sportkocsi.

Félreértve érzi magát a kölni érsek

Nagyvilág2007.09.18, 19:56

Joachim Meisner bíboros, kölni érsek sajnálja, hogy félreértésekhez vezetett kijelentése az állítólag "elfajzott" kultúráról. Meisner a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapban megjelent cikkében úgy magyarázta kijelentését, hogy az istentől elrugaszkodott kultúrát akarta megbélyegezni szavaival.

Danny Boyle: Nem hiszek Istenben

Film2007.08.23, 19:00

Danny Boyle-ra nem foghatjuk rá, hogy unalmas lenne: a skót rendező első filmje, a '94-es Sekély sírhant óta folyton új műfajban próbálja ki magát. Miután megvolt a drogfilm (Trainspotting), a romantikus komédia (Az élet sója), a pszichedéliával fűszerezett dráma (A part), a horror (28 nappal később) és a gyerekfilm (Millions), úgy döntött, sci-fiben is kipróbálja magát, és megrendezte a Napfényt. Az interjúban mesél a színészek "buborékának" kipukkasztásáról, nyolc dollár hasznos elköltésének módjáról és a transzcendenshez fűződő viszonyáról.

Isten éltessen, seggfej!

Film2007.08.20, 07:43

Denis Learyt a magyar tévénézők a Ments meg című kőkemény tűzoltós sorozatból ismerhetik, de összeállításunk bebizonyítja, hogy ezen kívül még legalább kilenc emlékezetes produkció fűzödik a nevéhez. Amerika egyik legviccesebb komikusa tegnap töltötte be ötvenedik életévét, a Filmklub stábja sok boldogságot kíván a férfinek, aki az elmúlt másfél évtizedben egy karriert épített arra, hogy seggfej módjára viselkedik.

Szex a világ körül

Tabu2007.08.16, 14:55

A kiindulási pont mindenképpen reményt keltő, hiszen a magyarokra vonatkozó szexuális sztereotípiák nagyon is kedvezőek. A romantikus és temperamentumos magyar köpönyegébe bújva szépen végig lehet kolbászolni egész Európát és Amerikát. A magyarok a biztonságosan egzotikus nemzet szerepét játsszák a párválasztás világszínpadán, a magyar, mint a rettegett Attila, Isten ostorának leszármazottja, mint kicsit link, de éppen ettől izgalmas, cigányos, virtussal teli, potens partner tükröződik a nyugati nők szemében.

Bergman-pillanatok

Archívum2007.07.31, 11:03

Tegnap itt hagyott bennünket a világ egyik legkiválóbb, legnagyobb hatású rendezője, Ingmar Bergman. Több mint ötven mozifilmből álló életművét teljes részletességgel áttekinteni szinte lehetetlen volna, ehelyett öt olyan, jellegzetes Bergman-pillanat felelevenítésével tisztelgünk az életmű előtt, amely szándékunk szerint a Mester különböző arcait villantja fel.

Paris Hilton: Kaptam egy esélyt Istentől!

Női Lapozó2007.06.12, 12:01

Paris Hilton úgy érzi, egy "új esélyt kapott Istentől" - a börtönbüntetését töltő örökösnő ezt egy telefonos interjúban mondta, majd hozzátette: többet nem viselkedik ostobán, a befolyását pedig jó célokra használja fel, ha kiszabadult.

Karátson Gábor: Lehet, hogy boldog vagyok

Vendégszoba2007.05.31, 08:34

Jelenleg egy akvarell-sorozaton dolgozik és könyvet ír, de hamarosan utazik Setétpatakra, ahogy ő mondja: második hazájába. Noha elkeseríti a mai helyzet, szerinte a tehetség minden körülények között megtalálja a maga útját. Karátson Gábor író, festő, a Lao-ce Tao és a Tao te king magyar fordítója járt a Vendégszobában.

Foreman: Szerencsés vagyok, hogy élek

Sport2007.05.23, 10:36

George Foreman egykori profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok azt állítja most megjelent könyvében, hogy 33 esztendeje, a Muhammad Ali ellen elvesztett címvédő összecsapás előtt gyógyszert kevertek az italába. Foreman az "Isten a szorító sarkában" című könyvében azt írta, hogy az 1974. október 30-án, Zairében rendezett meccs előtt az egyik segítője egy pohár vizet adott neki, amiben volt "valami". Nézze meg a legendás meccs utolsó menetét!

Kaká: Csak Isten tudja, mit hoz a jövő

Archívum2007.05.17, 12:08

A Manchester United elleni BL-elődöntő óta már egyre többen emlegetik, hogy az AC Milan brazil középpályása, Kaká jelenleg a világ legjobb játékosa. A középpályás a Vörös Ördögök ellen két mérkőzésen három gólt szerzett, és a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában tíz találattal vezeti a góllövőlistát.

Vágyak és pisztolyok

Film2007.04.26, 09:00

A hat filmbemutató fele francia: a fantáziamester álmodik, a komédiacsináló biztosra megy, az elsőfilmes kísérletezik. Amerikában eközben ismét öl a sorozatgyilkos, Isten újra tíz csapással büntet és a maffiózók is egymásnak esnek.

Kálmán Olga: Nehéz felidegesíteni

Vendégszoba2007.04.06, 15:18

Hosszú évekig arra készült, hogy színésznő lesz, aztán rájött, hogy a mozi, a színház nem az ő világa. Valahogy észrevétlenül csöppent a tévézésbe, először csak a hangját használta: filmek narrálása, szinkronizálása volt a munka. Az ATV képernyőse bevallotta, hogy újfent felkérték kormányszóvivői szerepre, de úgy látja, hogy onnan már nem nagyon lenne visszaút. A tévében minden este Kálmán Olga kérdez, most fordult a kocka, a chatelők őt faggatták.

Nyaralás az Istenekkel

[origo] utazás2009.03.20, 11:07

A három földnyelven fekvő Halkidiki-félsziget mélyen benyúlik az Égei-tengerbe, amelynek vize már kora májusban eléri a 22 fokot. A szigetet ismét felfedezik maguknak a turisták, hiszen a homokos tengerpartok és a napsütés mellett a környék a kulturális látnivalókban is bővelkedik.

"Istenem, mindjárt elmegyek...!"

Tabu2007.03.13, 11:51

Vajon orgazmus során mit kiabálnak a különböző nemzetek férfiai? Véleményünk szerint ezt képtelenség lenne meghatározni, de azért adnánk némi ízelítőt.

Glamúr, és ami alatta rohad

Oscar2007.02.09, 18:24

A filmmusical nálunk rétegműfaj, mint ahogy a színpadi is. Kevesen viselik jól, ha valaki érzelmi telítettségében dalra fakad, és még a lába is megered a nagy búslakodásban vagy örömben. Pedig a musicalnek nem műfaji követelménye a felszínes, negédes karaketrábrázolás, sem a klisészerű történet, és a bárgyú befejezés. A Dreamgirls hál' Istennek élő cáfolata minden előítéletnek.

Afrika-sikk

Film2007.02.07, 16:45

Az egzotikus állatfajok, délibábos sivatagok és izgalmas kultúrák helyett Hollywood valami egészen mást lát Afrikában. A sztárok cuki csokigyerekeket vásárolhatnak, filmjeikben pedig a diktátoroktól, polgárháborúktól, gyémántcsempészektől, fegyvercsempészektől és népirtástól csak fehér ember mentheti meg a kontinenst. Összeállításunk elkalauzol a lenyűgöző, ám sokszor rémisztő tájakra, és leleplezi, hogy az új filmes divathullámban melyik gyémánt fénylik igazán.

Akinek Isten megengedte, hogy Salzburgban szülessék

Mindentudás egyeteme2006.12.05, 15:29

A salzburgi Getreidegassétól kényszerűen rövid életút vezetett el a világhírig. 2006. december 5-én az egész világ Wolfgang Amadeus Mozart halála 215. évfordulójára emlékezik.

Istentelenül drága A Minden6ó folytatása

Film2006.11.28, 18:28

Jövőre mutatják be A Minden6ó című Jim Carrey-komédia folytatását, ami a stúdió reményei szerint a nyár nagy sikerfilmje lesz, ám lehet, hogy számításuk mégsem válik be, mert a film elkészítése jóval drágább lett, mint amire számítottak.

Istenem, miért!?

Film2007.01.18, 13:58

Senki nem állíthatja, hogy a színészek tévedhetetlenek lennének. A legkörültekintőbben átgondolt életműbe is becsúszik egy-két szerep, amely később hatalmas tévedésnek bizonyul. Miközben Samuel L. Jackson mérgeskígyókkal hadakozva csinál hülyét magából a mozik vásznain, az [origo] filmklub megmutatja, hogy nem ez az első eset, hogy egy jobb sorsa érdemes színész csúnyán mellényúlt.

Szent Péter kertjében - Skoda Roomster 1.4 16V Style

Auto2007.05.21, 11:33

Szent Péter kertjében éreztem magam. Nem azért, mert talán az is kék, nem is azért, mert csend volt, de még csak a hatalmas üvegtetőn benéző fák sem szolgálhattak magyarázatul. Egyszerűen ennél jobb már csak Isten előszobájában lehet...

Alkalomhoz a forma - Nissan Murano

Auto2006.09.04, 12:24

Amerikai vagyok, pénzem dögivel, kell egy új kocsi, rohanok Muranót (is) venni. Európai márkafan vagyok, pénzem dögivel, miért is ne még egy új autó, rohanok Muranót (is) venni. Jó világpolgár vagyok, pénzem dögivel, megfogott a szépsége, rohanok Muranót (is) venni. Magyar vagyok, pénzem valamiért dögivel, kéne valami szép, szép nagy, mindenkinek BMW-je meg Mercije van, a Hummertől anya eltiltott.

Latin istennők

Oscar2006.08.22, 17:21

Istenek és istennők sorozatunk különkiadásaként ezúttal Spanyolország és Mexikó a filmvilágba delegált legmutatósabb nagyköveteit mutatjuk be. Salma Hayek és Penelope Cruz nemrég dögös banditanőkként galoppoztak be a magyar mozikba, hamarosan pedig egy-egy drámai szereppel is meglepnek bennünket. Dupla portrénk áttekinti a két gyönyörű és tehetséges latin színésznő karrierjének legfőbb állomásait, szaftos magánéleti részleteit és legjobb filmjeit.

Latin istennők

Film2007.01.18, 14:04

Istenek és istennők sorozatunk különkiadásaként ezúttal Spanyolország és Mexikó a filmvilágba delegált legmutatósabb nagyköveteit mutatjuk be. Salma Hayek és Penelope Cruz nemrég dögös banditanőkként galoppoztak be a magyar mozikba, hamarosan pedig egy-egy drámai szereppel is meglepnek bennünket. Dupla portrénk áttekinti a két gyönyörű és tehetséges latin színésznő karrierjének legfőbb állomásait, szaftos magánéleti részleteit és legjobb filmjeit.

Az elpuskázott öröklét (18+)

Tabu2006.07.21, 16:49

Manapság általánosan bevett gyakorlat a házasság előtti szex, és a próbaházasság. A papírok nélküli együttélés lehetőséget ad a párok számára, hogy megtudják, összeillenek-e ágyban és asztalnál.

Isten hozott a semmiből!

Film2007.01.18, 14:09

A Superman macskanadrágjában feszítő fiatalember két éve még reményteljesen villogott minden hollywoodi producerre egy bárpult mögül, és legfeljebb az álmaiban repkedett a Föld körül. A filmvilág minden valamirevaló szívtiprója szóba került a szerepre, mégis egy ismeretlen mered ránk a vászonról és a címlapokról. Az ugródeszkát követheti ragyogó karrier vagy csúfos bukás - összállításunk áttekinti az utóbbi évtized legnagyobb lehetőségekhez jutott jöttmentjeit Anakintól Bridget Jonesig.

Síklaki István: Gyurcsány ambiciózus energiabomba

Vendégszoba2006.06.21, 20:02

Síklaki István szociálpszichológus az ELTE Szociálpszichológia Tanszékének tanszékvezető docense. A Vendégszobában megnyerő határozottsággal és üdítő őszinteséggel beszélt arról, miért tartunk a drogosoktól, miért kell a pszichológiai vizsgálatokban átverni a vizsgálati alanyt, milyen szociálpszichológiai példákat láthatunk a Brian élete című filmben, s az is kiderült, milyennek látja Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor személyiségét.

Vigyázat, hamis a baba! (18+)

Tabu2006.06.14, 14:47

Kezdhetnénk onnan is, hogy Isten megteremtette a férfit s a férfi örömére a nőt. A nő azonban nem elégedett meg ennyivel, tudásra vágyott, és ezzel elrontotta a férfiak játékát. Eltelt egy-két évezred, s a férfi olyan nőt alkotott, aki nem fecseg, nem kérdez, nem hazudik, nem csal meg, nincs igényrendszere, és soha nem fáj a feje. Még olyankor sem...

Isten hozott szeméremszőr! (18+)

Tabu2006.06.09, 11:41

Ismét eljutottunk oda, hogy semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki nem kisbabasimaságú testének minden szegletén.

Két hét Tibetben

[origo] utazás2008.01.31, 18:54

Tibetben járva sokszor volt olyan érzésem, hogy már talán nem is a Földön járunk, hanem jóval fölötte. Hiszen a szerzetesek is azért építették még magasabbra a kolostorok épületeit, hogy még közelebb lehessenek az isteneikhez.

Kampis György: Meg lehet mutatni, hogy az evolúció megtörtént

Vendégszoba2006.05.12, 20:51

Kampis György eredeti végzettsége szerint villamosmérnök, később lett elméleti biológius, majd  tudományfilozófus. A Mindentudás Egyetemén tartott előadásában - többek között - az evolúcióelmélet körüli viták okairól, az evolúciós gondolat jövőbeni lehetőségeiről beszélt. A Vendégszobában az érdeklődőknek azt is elmondta, miért fontos a tudományfilozófia és mit gondol ő maga az evolúcióról.

A mikrofonnál: Isten

Tévé2006.04.28, 09:21

Amerika egyik legnagyobb vallásos szervezete, az Amerikai Biblia Szövetség eddig is minden fórumot igénybe vett ahhoz, hogy közérthető formában tudja eljuttatni az Igét minél több emberhez. Itt a legújabb húzás: a saját tévéshow.

Már papokkal is készült reality

Tévé2006.04.19, 11:05

Leendő papok a főszereplői egy amerikai valóságshow-nak, amelynek végén a fiataloknak választaniuk kell Isten és a lányok között.

Örökölhetünk-e az élettársunktól?

Női Lapozó2006.04.12, 13:44

Egészséges ember halálán nem szerencsés morfondírozni, de mégis felvetődik a kérdés: mi van, ha az élettársunk után kell ne adj' isten az örökösödés kérdéseivel foglalkoznunk?

Isten és a foci

Archívum2006.02.07, 09:06

A hitnek nagyon fontos szerepe van minden sportágban, ez alól nem kivétel a labdarúgás sem, és nem csak olyan összefüggésben, hogy sok szurkoló számára a kedvenc csapat követése már-már vallásos áhítattá mélyül. A futballisták között is nagyon sok hívőt találunk, főleg a dél-európai és -amerikai országokban. Emlékezhetünk például az argentin Carlos Roa esetére, aki azért hagyott ki egy évet, mert vallása szerint szombaton nem léphetett pályára.

Csányi Vilmos: Voltak érdekes kérdések is

Vendégszoba2006.01.23, 16:23

Csányi Vilmos biológus, az ELTE Etológia Tanszékének alapító tanára, a Magyar Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke kitartó tömörséggel válaszolt olvasóink kérdéseire a kutya-macska barátságról, az állatok színlátásáról, intelligenciájáról, gyászáról és arról, mi van a halál után.

Avril Lavigne kinőtte a punk stílust

Női Lapozó2006.01.11, 14:05

Elérkezett az az idő, amitől a fiatal énekesnő menedzsmentje a legjobban félt: Avril kinőtte a tinis punk stílust. Mostantól fogva nőies ruhákban akar járni, érdekli a divat és a filmes világ. Isten veled, örök lázadó!

Csányi Vilmos: Embernek lenni rendkívül strapás

Vendégszoba2006.01.09, 15:52

Az [origo] Vendégszobájának vendége volt Csányi Vilmos biológus, akadémikus, a Bukfenc és Jeromos és A kentaur természetrajza című nagy sikerű könyvek szerzője. Csányi többek között beszélt az etológiáról, a genetika és a klónozás kihívásairól, Istenről, az evolúcióról, a halálról és az élet értelméről, és persze - nagy-nagy szeretettel - a kutyákról.

Beindult a hazai board-szezon

Sport2005.12.24, 11:26

Schladming, hó, Dachstein-gleccser, bulik. Minden adott volt a tökéletes szezonindító hétvégéhez, amit idén, már mondhatni a hagyományokhoz híven, Schladmingban rendeztek meg. Ott voltak a hazai freestlye élet jól ismert arcai, de hála Istennek alpinos amatőrök, sosem látott jó fej emberek is feltűntek a táborban.

Véletlen-e, hogy vagyunk?

Mindentudás egyeteme2005.10.29, 20:42

Bizonyítja-e a Coli baktérium ostorának motorja Isten létét? A tudományt vonja-e kétségbe, aki az evolúcióelméletet tagadja? Mit mondjanak a biológiatanárok az élet keletkezéséről diákjaiknak? Ehhez hasonló dilemmák felvetésére került sor a Mindentudás Egyeteme (ME) őszi szemeszterének második klubbeszélgetésén október 26-án, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházának Kistermében. A diskurzus során a közönség is igen aktívnak bizonyult.

Életveszélyben a gyerek

Babalapozó2005.09.23, 16:12

Leesik a lépcsőn. Vagy csipeget a gyógyszerből. Esetleg lenyel egy legót. Ne adj' isten hipót reggelizne. Életveszélyből otthon is van elég, a csemetének köszönhetően.

Az ima erejéről

Női Lapozó2005.10.04, 13:15

Hogy Isten van-e vagy nincs, tudományosan nem vizsgálható, mert sem igazolni, sem cáfolni nem lehet. Vizsgálhatóbbnak tűnik az a kérdés, vajon az ima valóban hatásos-e. Már a XIX. században felvetette egy természettudós, hogy az ima gyógyhatását vizsgálni lehetne úgy, hogy egy egyházi és egy világi kórház többéves halálozási adatait összevetik. A vizsgálatot akkor nem végezték el, helyette jól lebunkózták a szerzőt. Nemrég hasonló ötlettel állt elő egy Indiában sokat utazgató biológus. Tapasztalta ugyanis, hogy Indiában minden család azért imádkozik, hogy fia szülessen. Előkapta hát az indiai és angol születési statisztikákat, mert ...

Hit

Sport2005.10.03, 14:25

 "Ha nem fordulok Istenhez, lehet, hogy már nem is élek, de valószínűleg egy kábítószeres, semmittevő ember lennék" - állítja Gera Zoltán. A magyar válogatott csapatkapitánya évekig nem tudott normális életet élni. Mélyrepülése akkor ért véget, amikor ellátogatott a Hit Gyülekezete istentiszteletére, és Jézus Krisztusról hallott. Saját bevallása szerint szövetséget kötött Istennel, majd kilábalt a nyomorból.

Isten-élmény és agyműködés

Női Lapozó2005.09.07, 12:26

Isten létezése nem tudományos kérdés, ez tudományosan nem vizsgálható. Ki így, ki úgy gondolja. Ami vizsgálható, az a vallásos élmény alatt lejátszódó agyi folyamatok. Ahogy a látás során lejátszódó agyi történések elemzése nem vonja kétségbe a látott dolog létezését, úgy a vallásos élmények során aktiválódott agyterületek vizsgálata sem arról szól, létezik-e az, amiben valaki hisz. Ha különféle ingerlésekkel vizuális vagy vallásos élményt vagyunk képesek generálni, ez megint csak nem vonja kétségbe azt, hogy ne létezne a látott világ csak úgy magában is, vagy ne létezne a hit tárgya az ingerléstől függetlenül is.

Visszalépett a szentségtörő film rendezője

Film2005.08.09, 15:16

Új rendezőt kapott Az Úr sötét anyagai című könyv filmváltozata. Az Amerikai pitét jegyző Chris Weitz helyett Anand Tucker, a Hilary és Jackie rendezője állt a produkció élére, amelynek alkotói az Istenre és az egyházra vonatkozó részek kivágásával  próbálják megelőzni, hogy Philip Pullman regényéhez hasonlóan a filmet is blaszfémia vádjával illessék.

Nem könnyű vidéken ideális házat találni

Női Lapozó2005.07.28, 15:04

Biztosan tapasztaltátok már, milyen könnyű másoknak tanácsokat osztogatni. Annál nehezebb megtalálni a helyes válaszokat és megoldásokat, ha nekünk van rá szükségünk. Nekem is nagyon könnyű elmagyarázni, milyen telket, házat, lakást szabad megvenni, mi minden az, amit figyelembe kell venni, és mikor kell "futva menekülni". Lássuk, Vaszati-tanácsadónk hogy keresi az ideális házat magának!

Ralph Fiennes leleplezi az aljas multikat

Film2005.06.20, 16:20

Az Isten városa rendezőjének új filmjében Ralph Fiennes terhes feleségének gyilkosai után nyomoz, és egy globális méretű összeesküvéssel találja szemben magát. A világhírű kémregényíró John Le Carré bestselleréből készült film előzetese már elérhető a világhálón.

Előző
Következő