ISS
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Nemzetközi Ûrállomás
- NASA
- ûrhajó
- ûrállomás
- Föld
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fertõzés miatt nem nyitják ki a teherûrhajó ajtóit
A Roszkozmosz és a NASA vitája miatt nem nyitották ki a múlt szombat óta az Albert Einsteinrõl elnevezett teherûrhajó ajtóit, jóllehet az már szombaton kikötött a Nemzetközi Ûrállomáson (ISS) - jelentette kedden a RIA Novosztyi az Európai Ûrügynökségre (ESA) hivatkozva.
Egyre több nõ megy az ûrbe, orosz tolmács már nem kell
Minden tizedik ûrhajós nõ, de az arányuk fokozatosan nõ, és a háttérben is sokan doloznak, például repülésirányítóként. Valentyina Tyereskova fél évszázaddal ezelõtti ûrrepülésére és általában a nõk ûrrepülésben, ûrkutatásban játszott szerepére emlékezett a világ.
Az ûrben is ötnapos a munkahét
A 380 kilométerrel a Föld felett keringõ Nemzetközi Ûrállomáson hat ûrhajós dolgozik. A lakható térfogat körülbelül 388 köbméter, ami egy 4-5 szobás családi háznak felel meg. Az ûrállomás 90 percenként kerüli meg a Földet, így a legénység számára napi 16 alkalommal van napfelkelte és napnyugta. A napi rutin azonban a földivel egyezik meg, az ûrhajósok az egyezményes koordinált világidõ szerint kelnek, dolgoznak és fekszenek.
Milyen okostelefont használnak az ûrhajósok?
Csak hosszas felkészítéssel, és a Földön használatos modellektõl eltérõ alkatrészeket használva juthatnak a világûrbe okostelefonok, hiszen szétrobbanó akkumulátoruk, vagy darabokra törõ kijelzõüvegjük kárt tehetne az ûrhajósokban. A Nemzetközi Ûrállomáson Luke Skywalker gyakorlódroidjához hasonló, lebegõ drónokat vezérelnek egyszerû mobilok.
Visszatért a Dragon teherûrhajó az ISS-ról
Több mint ezer kilogrammnyi terhet hozott vissza a Nemzetközi Ûrállomásról a Dragon teherûrhajó. Kedd este landolt a Csendes-óceánban. Még egy hûtõláda is volt a fedélzeten.
Indul a Google Föld élõ riválisa
Már nem kell sokat várni annak az új szolgáltatásnak a startjára, amely valós idejû mûholdas felvételeket sugároz majd az interneten. A Google Föld valós idejû verzióját nem a keresõcég, hanem egy UrtheCast nevû kanadai startup vállalkozás indítja útjára néhány hónapon belül.
A Nemzetközi Ûrállomásra indul a SpaceX Dragon ûrhajója
Teherszállító próbaküldetésre küldik november 30-án a Dragon ûrhajót, amely több mint egy héttel elindítása után rákapcsolódik a Nemzetközi Ûrállomásra - jelentette be a kaliforniai Hawthorne-ban a rakétákat és ûrhajókat gyártó SpaceX cég.
Sikeresen megjavították a klímaberendezést az ûrállomáson
Végrehajtották az eddigi legbonyolultabb javítást az ûrállomáson, s egy új ammóniapumpa felszerelésével tettek pontot az ûrállomás hûtõrendszere körüli problémák végére. Douglas Wheelock és Tracy Caldwell Dyson hétfõn hajtott végre egy újabb ûrsétát, amelynek során befejezték a szereléseket.
- címkék:
- NASA
- Nemzetközi Ûrállomás
- ûrállomás
- ISS
- Címkefelhõ »
Sikeresen megérkeztek az ûrhajósok a Nemzetközi Ûrállomásra
Összekapcsolódott a Szojuz TMA-19 orosz ûrhajó a Nemzetközi Ûrállomással, amelynek fedélzetén ily módon ismét hatfõs legénység dolgozik - közölte a Moszkva melletti földi repülésirányító központ.
- címkék:
- Szojuz ûrhajó
- ISS
- Címkefelhõ »
Édes csimpánzok készülnek az ûrbe
A jövõ hónapban a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) induló asztronautákkal csimpánzok is utaznak - legalábbis csokoládépapíron.
- címkék:
- Nemzetközi Ûrállomás
- ûr
- ISS
- Discovery
- Címkefelhõ »