ismerkedés

címke rss

Járványhelyzetben párt találni - na ez az igazi kihívás!

She2021.02.07, 20:16

A minap azon méláztam, mi mindentõl fosztott meg minket a világjárvány. Sok ember munka nélkül maradt, sok család szétszakadt, sok kapcsolat tönkrement. A gyerekek maszkban ülnek az iskolában, nincsenek délutáni programok, a szociális élettér pedig szinte egyenlõ a nullával. Tudjuk, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni, ám örülök, hogy például engem már nem érint a párkeresés, mert bizony az sem lehet fenékig tejfel a mostani helyzetben.

2000 kilométert utazott a lánygimnázium tanára, hogy egy lánnyal szexeljen

Nagyvilág2021.01.27, 17:19

A 31 éves Zeshaan Naqvi történelmet és társadalomtudományokat tanított egy New York-i lánygimnáziumban egészen vasárnapig. Aznap ugyanis kiderült, hogy egy kiskorú floridai lánnyal volt viszonya - írja a TheSun.

Rajtakaptam a férjem: az online szexelés megcsalásnak számít?

She2021.01.21, 10:30

Nem hallgatott az anyjára, aki megmondta: amit most megszeret Atiban, pont azt fogja utálni benne késõbb, évek múlva. Meg azt sem tudta, hogy a rózsaszín köd csak sima biokémiai folyamat, és csak tizennyolc hónapig tart. Hát, nála biztosan tovább tartott. Ennyit a tudományról...

A modernkori Casanova 5+1 ismérve!

She2021.01.21, 10:27

Biztosan ismered azt a fajta pasit, aki õrületesen vonzó, vagány, sikeres, és rajonganak érte a nõk. Tulajdonképpen csak egy hibája van: pofátlanul kihasználja az elõnyeit, és minden csajt végigpróbál, aki az útjába akad...

Íme, néhány ok, hogy te is kipróbáld az online ismerkedést

Life.hu2021.01.19, 17:33

Annyi rosszat hallani a randioldalakról, hogy az ember kétszer is meggondolja, regisztráljon-e egy ilyenre. A rémtörténetek azonban ne vegyék el senkinek a kedvét a próbálkozástól, ha ugyanis nem feltétlenül úgy állunk hozzá, hogy biztosan megtaláljuk életünk párját, hanem egyszerûen csak úgy, hogy új embereket ismerünk meg, akkor igazán élvezetes is lehet. Íme, néhány ok, hogy te is kipróbáld.

Ismerkedõs oldalak trükkjei, melyekkel pénznyelõ gépként fosztják ki a felhasználókat

Gazdaság2020.12.11, 08:59

A legtöbb társkeresõ oldal nem ingyenes. Ahhoz, hogy ismerkedni tudjunk, fizetni kell a legkülönfélébb módokon, mert anélkül általában csak ízelítõt kapunk a keresett társjelöltek adatlapjárból, ám kommunikálni nem tudunk velük. De egyszer csak érkezik egy üzenet egy ellenállhatatlannak látszó társkeresõ társunktól, aki pont megfelel a keresési feltételeinknek. Ki gondolná, hogy ennek randi helyett az lehet a vége, hogy a felhasználót minél jobban megkopasszák anyagilag?

Kiderült, hogyan érdemes ismerkedni a koronavírus-járvány alatt

Life.hu2020.12.15, 07:29

Azok számára, akik nem élnek párkapcsolatban és még keresik az igazit, a koronavírus egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetüket, sõt. A vírus miatti korlátozások pedig a személyes találkozó esélyét is jócskán lecsökkentették. Most szakértõ ad tanácsot azzal kapcsolatban, hogy érdemes ismerkedni, párt választani a járvány ideje alatt. 

Mégis mi történt? Nekem kell manapság udvarolnom a pasiknak?

She2020.11.04, 21:24

Az ember lánya egy szórakozóhelyen végigfuttatja a tekintetét a tömegen - ha éppen egyedülálló - hátha megakad egy helyes pasin. Ha megakadt, akkor pedig próbáljuk keresni vele a szemkontaktust. Nagy a boldogság, ha ez is megvan, és a férfival többször is összenézünk, mert akkor nyilván kölcsönösen tetszünk egymásnak. Egy idõ után már elengedünk egy mosolyt, zöld utat adva neki. Csakhogy hiába rebegtetjük a pillánkat kitartóan, hiába ér fülig a szánk minden egyes összenézésénél – hátha nem látta eddig, hogy rá mosolyogok – csak nem történik semmi, pedig már órák óta vadul vigyorgunk egymásra.

Mit akarsz tõlem, ha feleséged van?!

She2020.10.16, 07:28

Az utóbbi idõben egyre inkább azt gyanítom, hogy a férfiak egy része kötõdési problémákkal küzd. Fõleg azoknál látom ezt, akik túlságosan régen fent vannak a társkeresõ oldalakon.

Ha lúzer pasikat választasz, utólag ne panaszkodj!

She2020.10.14, 10:00

- Nem hiszem el, hogy megint ez történik, elegem van! Semmi értelme az életemnek, még a kövér és büdös Hisztike is talál magának pasit, én meg mindig melléfogok - hadarta Helga egy este sírva a telefonba.

Herceg, hiába jössz fehér lovon, ha reggel elvágtatsz!

She2020.10.09, 14:38

Te vagy az a férfi, aki nem várakat épít. Csak beveszed õket, majd ha már diadalt arattál, lerombolod a meghódított erõdöt. Fájdalom és pusztulás kísérik lépteid.

Élvezed, ha marják egymást érted a nõk?!

She2020.10.07, 12:26

Szombat délután Sári a gép elõtt ült. Egy társkeresõ oldalát pörgette. A munkája miatt szinte képtelen volt kimozdulni, így maradt az internet és a reménykedés. Ahogy a profilokat böngészte, üzenete érkezett.

Az egyik férfi szalmaláng, a másik örökmécses

She2020.10.02, 14:37

Dani teljesen megbolondította. Õrjítõen izgalmas volt az a lelkesedés, amivel belevetette magát a kettejük kapcsolatába. Igaz, még csak kétszer beszéltek telefonon, de a fiú már a közös jövõjüket tervezgette.

Szerinted egy pasi nem szenved, ha átvered?

She2020.10.01, 09:34

Értem, hogy nem kell rögtön a megismerkedés után hosszú távra tervezni, de azt mondani egy pasiról, hogy "idõtöltésnek jó lesz", nekem kicsit meredek.

Papp Szabi soha nem hallott titkot mesélt feleségérõl és magáról

Life.hu2020.09.30, 08:00

Papp Szabi, a Sztárban sztár zsûritagja elárulta, hogyan ismerte meg feleségét.

Ha nincs senkim, akkor tutira baj van velem?!

She2020.09.12, 08:26

- Tuti azért él egyedül, mert valami baj van vele. Nem is kell neki senki - próbált Dorina megerõsítést kapni arra az elméletére, hogy ha õ nem kellett Robinak, akkor nem benne volt a hiba, hanem a férfiban.

Ha kisgyerekes szülõt szeretsz, csak második leszel az életében!

She2020.09.10, 13:03

"Egész hétvégén a gyerekeivel foglalkozik, döntse már el akkor, kivel van" - halljuk sokszor azoktól a nõtársainktól, akik elvált, kisgyerekes apukával kötnék össze az életüket.

Tényleg a "rosszfiúkra" buknak a nõk?

She2020.09.08, 15:12

Régi, sokat idézett mítosz: a nõk a rosszfiúkat szeretik. A kedves, jólelkû férfiak sokszor egyedül maradnak, míg a bunkó abúzerek nemhogy hamar párra találnak, de gyakran komplett hárembõl válogathatnak - halljuk sokszor. Hogy is van ez a valóságban?

Azért, mert az elõzõ pasid egy tetû, nekem még adhatnál esélyt!

She2020.09.04, 09:36

- Úgyis csak átversz, mint a többi szemét pasi itt a neten. - Ilyenekkel indítanak a nõk, panaszkodik Tibi, amikor az internetes ismerkedéseivel kapcsolatban kérdezem. - Annyi sértett, lelki sebeket hurcoló nõ van az éterben, hogy az elképesztõ.

Mellbevágó Kelemen Anna legújabb ismerkedési módszere - Videó

Life.hu2020.09.02, 11:23

Meghökkentõ, milyen módszert választott az ismerkedésre Kelemen Anna. 

Egy hûséges társra vágytam, de kettõt is kaptam...

She2020.08.05, 16:13

Egy monoton hétköznap Lilla épp busszal tartott hazafelé a munkából. Nekidöntötte a fejét az ablaknak és az eget kémlelte. Odafent a sötétszürke és a fehér felhõk pont úgy veszekedtek egymással, mint ahogyan õ az exével hónapokon keresztül.

Így ismerkedett meg Varga Viktor és szerelme: az énekes megtörte a csendet és vallott kapcsolatáról

Life.hu2020.05.18, 07:07

Varga Viktor és kedvese évekkel ezelõtt ismerték meg egymást. Az énekes megtörte a csendet és a Tények Plusz mûsorában mesélt különleges kapcsolatáról.

A tetteiddel hazudtál, nem a szavaiddal...

She2020.04.22, 06:03

Éva szinte kipattant az ágyból, amikor meghallotta az üzenet hangját. Este tizenegy múlt, már félig szunyókált, de most egy pillanat alatt kiment az álom a szemébõl. A szíve gyorsabban vert, míg kapkodva bekapcsolta a laptopot.

Nem az a baj, hogy jófiú vagy, hanem az, hogy megjátszod magad!

She2020.04.14, 06:27

Megkérdezem, mi újság vele, finoman érdeklõdöm a magánélete felõl. Ricsi azt feleli: még mindig nincs senkije. Aztán in medias res, belevág a közepébe: "Szerinted létezik, hogy túl jó vagyok, és ezért nem kellek senkinek?"

A szerelem akkor talál rád, amikor nem is számítasz rá!

She2020.04.13, 07:16

Mint egy mesebeli labirintusban - amiben izgatottan rohanunk a kanyargó kis ösvényeken -, úgy igyekeztem én is a tó felé. Nem ismertem a városkát, csak azt tudtam, hogy a közelében vagyok. Már nem lehet messze, hiszen eddig pontosan követtem a térkép jelzéseit.

Az elveim ellenére egy fiatalabb nõbe lettem szerelmes.

She2020.04.03, 06:24

Lassan tizenkét éve, hogy elváltam. A feleségem lelépett egy nálam tizennégy, nála tíz évvel fiatalabb pasival. Azt hiszem, a szégyen volt az, ami a leginkább maga alá temetett évekre.

Gyûlölöm, ha csak a külsõm miatt szólítanak le a csajok.

She2020.03.31, 13:31

Magas, jóképû, érzékien kidolgozott felsõtesttel, kellemes hanggal, csodás barna szempárral - és egy olyan mondattal, amit egyedül õ értett és érzett át, a külvilág nem: "Nem hiszem, hogy olyan nagy szám vagyok."

Online etikett: Ha most bunkó vagy, tényleg egyedül maradsz!

She2020.03.27, 09:18

A viselkedéskultúra szabályai már évszázadok óta alakulnak, azonban az online viselkedés szabályai még csak pár éve. Sok kellemetlenségtõl kímélne meg minket, ha már erre is lennének kõbe vésett regulák.

Nem érdemled meg, hogy a párom lehess

She2020.03.25, 06:31

- Most minden jó úgy, ahogyan van. Nem vagyok magányos, és nem akarom bõvíteni a kört! Nem akarok kapcsolatot! Önzõnek kell lennem, túl sokat adtam magamból olyanoknak, akik nem érdemelték meg! - mondta Dávid a lányra nézve, aki ezek után nem tudta, hogy sértõdötten felálljon, vagy tovább beszélgessen.

Túl korán adtad ki magad, nem maradt benned semmi érdekes!

She2020.03.19, 14:57

Ismerem a mozdulataidat, becsukott szemmel is látom õket magam elõtt. Ismerem a hangodat, ha dühös vagy, ha el akarsz érni valamit, és akkor is, ha hazudsz. Az érintésedet, amikor felfedezni vágyod a testemet, és azt is, amikor a tévé elõtt ülve a combomra teszed a kezedet.

Ha nincs pasim, akkor nem is lehetek boldog?

She2020.03.06, 10:47

Magányos farkasok vagyunk mi, szinglik - akár kis-, akár nagyvárosban lakunk. A hétvége az, amikor mindenki boldogan nyúlik el a párjával a kanapén egy film nézése közben, közösen viszik le a kutyát a parkba, együtt mennek el kirándulni.

Nem száll le rólad a pasi? Talán azért, mert hülyíted!

She2020.02.17, 14:50

Nem hív vissza, nem ér rá, nem fogadja el a segítséged. Na, ez az a hármas kombó, amit ha egy férfi megtapasztal, akkor útilaput kötöttek a talpára. Úgy, hogy valójában meg sem mondták neki, hogy nem kell.

Jaksity Kata nehezen ismerkedik: nem akar mindenáron valakit

Life.hu2020.02.13, 15:46

Jaksity Kata a válása óta egyedül neveli kislányát és két nagyfiát, persze szeretne társat, de a randevúzás nem egyszerû.

Uraim! Miért nem tudtok már kitartóan randizni se?

She2020.02.12, 10:05

- Két hónap alatt elmúlik a PR idõszak? - kérdezte Zsófi. Kriszti rosszallóan rázta a fejét. - Nem, már hogy múlna el? - mondta. Noémi azonban leintette. - Igenis, elmúlik. Minden férfinál lecsendesedik a kezdeti rajongás, ez természetes.

Ha kiakasztod a pasikat, ne csodálkozz, hogy szingli vagy!

She2020.02.06, 14:04

Ma már az internetnek köszönhetõen mindenki nyilvánosan kifejtheti, mi a baja a másik nemmel. De sokszor szomorúan olvasom, amikor valaki a saját frusztráltsága és ostobasága miatt szétoltja a férfiakat.

Ismerkedési alapszabály: Ne panaszkodj az exeidre!

She2020.01.31, 09:51

Hányszor követed még el ugyanazt a hibát egy ismerkedés során, hogy mást sem csinálsz, csak fikázod az exeidet?

Önmarketing tippek társkereséshez - ügyetlenkedõknek

She2019.12.27, 10:14

Én néha komolyan nem bírom elhinni, hogy nyüzsögnek körülöttem a szép, okos, kedves, de mégis egyedülálló emberek. És nem azért, mert a kutyának nem kellenének, hanem azért, mert valahogy mindig elbénázzák az ismerkedést.

Te vagy a hibás, amiért nincs pasid!

She2019.11.22, 09:26

Szinte az összes harminc fölötti barátnõm szingli. Én szerencsés vagyok, mert elég hamar - és minden erõfeszítés nélkül - szembejött velem az igazi. Viszont bánt, hogy nekik nem sikerül. Valahogy nem találnak normális pasit.

Misurák Tünde, a Sztárban sztár leszek! felfedezettje így ismerte meg mostani férjét

Life.hu2019.10.29, 13:10

Misurák Tünde a Sztárban sztár leszek! nagy felfedezettje. Jennifer Hudson bõrébe bújva teljesen elvarázsolta a nézõket és a zsûrit is.

Ne a pasikat utáld, amiért könnyûvérû nõ vagy!

She2019.10.20, 10:21

Szerinted is minden pasi egy szemét? Mind csak a szexre hajt, hogy aztán szó nélkül lelépjen. Undorító, hogy megjátsszák magukat egy menetért. Képesek a csillagokat is lehazudni. Azért érdemes ezt átgondolni...

Miért keserítse egy nevelõapa a fiam életét?

She2019.10.11, 08:33

Október 11. a nyolcadik évfordulója annak, hogy a gyerekemmel elköltöztem otthonról. Milyen furcsa az emberi agy - abban a házban majdnem kilenc évig laktam, én rendeztem be. Azt hittem, még a növényekhez is kötõdöm a kertben.

Így választ pasit egy önbizalomhiányos nõ!

She2019.10.10, 08:54

Azt bizonyára te is tudod, hogy ha önbizalomhiányban szenvedsz, akkor azon változtatni kell, ugyanis a kezeletlen önértékelési gondok súlyos következményeket okozhatnak - lassan, de biztosan...

Már undorodsz a randizástól? Akkor lehet, veled van a baj...

She2019.10.06, 11:20

Ahányfélék vagyunk, annyifélék a kapcsolati elvárásaink. Sajnos az élet nem olyan egyszerû, hogy tiniként megtalálod életed szerelmét. Jellemzõen mindenki túl van már néhány kapcsolaton, mire révbe ér.

Love Island: Ahol a szépség és a butaság találkozik!

She2019.09.19, 14:43

Gimnazista korom óta nem nézek valóságshow-kat, mert valahogy már teljesen elvesztették a varázsukat. De nemrég épp a gyereket vittem volna aludni, ezért random elkapcsoltam a mesecsatornát, és a másikon pont a Love Island ment. Én meg ott ragadtam.

A pénzedet megtarthatod, de a szívedet add nekem!

She2019.08.28, 12:40

- Ne felejtsd el színház elõtt befizetni a csekket! - Ne aggódj, anya, viszem magammal!

Fogadj meg egy tanácsot, és ne randizz senkivel!

She2019.08.27, 08:13

Amikor két párkapcsolatban lévõ ember beszélget egy harmadik, szingli státuszban lévõ félrõl, sokszor hangzik el az alábbi mondat: "Ne csodálkozzon, hogy egyedül van, hiszen nem is ismerkedik! Randiznia kéne, és meg is oldódna minden gondja."

Mástól van gyermeke, mégis beleszerettem!

She2019.08.16, 17:40

A pultnál várja a kávéját. Magas, sportos. Van egy kis pocakja, de ez csak csábítóbbá teszi. Csibész mosolya alól kivillannak hófehér fogai. Száját körülveszi szürkülõ borostája. Ettõl a perctõl tudom, hogy miért vártam annyit egy férfira: mert én csak õrá vártam.

A jó anyák a gyerekeikkel törõdnek pasizás helyett!

She2019.07.30, 15:24

- Nem akarok új apukát - közölte Bécike ellentmondást nem tûrõ hangon, olyan szigorú arckifejezéssel, ami csak telt tõle. Még a szemöldökét is összeráncolta. Az anyja máskor talán nevetett volna ezen, most viszont a torkába kúszott a sírás.

Dobrády Ákos elárulta, hogyan és hol ismerkedik

Life.hu2019.07.06, 09:39

Dobrády Ákos Iszak Esztivel való szakítása óta hivatalosan szingli, ám folyamatosan ismerkedik. Elárulta, hogyan.

Párkeresés: Egy egyedülálló apa is lehet fõnyeremény!

She2019.06.24, 14:23

A társkeresés poklának egyik mély bugyra a gyerekes pasi. Legalábbis sok nõ számára azonnal felvillan a képzeletbeli piros lámpa, ha kiderül, hogy a kiszemelt - amúgy teljesen rendben lévõ - krapeknak utódja van.

Elõítélet helyett mi lenne, ha kérdeznél? Vagy hallgatnál...

She2019.06.21, 07:54

- Akkor kezdjük vele! - mutat rá Lilla az asztaluk elõtt elsétáló hölgyre.

Eltûnnek az életünkbõl a csodák, vagy csak mi nem hiszünk bennük?

She2019.06.13, 13:12

Nem gondoltam volna, hogy egyszer még hiszek majd a csodákban. Illetve, észre sem vettem, hogy már nem hittem bennük.

Szánalmas pasik, akik nem bírják a visszautasítást!

She2019.06.07, 09:38

Kevesen viselik jól a visszautasítást. A férfiak pedig kifejezetten rosszul kezelik - fõleg akkor, ha egy számukra tetszõ nõ teszi ezt. Így válhatsz istennõbõl percek alatt gyûlölt, lenézett nõszeméllyé, akit a csalódott férfi már csak úgy szólít: "Te szerencsétlen!"

Nem vagyok drámai nõ! És akkor mi van?

She2019.06.07, 15:44

Valahol titkon mindig is irigyeltem azokat a nõket, akik heves viták, aztán heves békülõ szexek, vagy éppen többnapos mosolyszünetek és aztán világmegváltó beszélgetések folyamatos lüktetésében élték a mindennapjaikat.

Uraim! Íme, az abszolút match gyilkos Tinder-fotók listája!

She2019.05.30, 14:12

A virtuális társkeresõk világában sok minden múlik a fotókon - elsõ körben én is a külsõ alapján döntöm el, hogy valaki szimpatikus-e számomra vagy sem. Az utóbbi idõben viszont egyre többször találkozom olyan profilokkal, amiktõl kiakadok, és lendületbõl rányomok az "X"-re.

5+1 indok, hogy miért ne randizz SOHA egyedülálló anyával!

She2019.05.21, 08:57

Új antihõsünk van: egy Richard Cooper nevû sokat szenvedett, csalódott férfiú, aki viccesnek szánt mémekkel tûzdelt kampányt indított arról, miért ne randizz szingli anyákkal. Mert ugye a nõ amolyan árucikk, akit ilyesfajta szempontok alapján választunk ki...

Egy nárcisztikus férfi, aki tudta magáról, hogy veszélyes a nõkre...

She2019.05.08, 16:04

"Most jobb, ha elmész!" - mondta a férfi ellentmondást nem tûrõ hangon. A lány nem értette, mit tett, amivel megint kiváltotta a férfi dühét, de megszokta már, hogy ilyenkor jobb, ha kérdés nélkül becsukja maga mögött az ajtót. Így is tett.

Rengeteg pasi van a világon - csak nem látod õket az önsajnálattól!

She2019.04.23, 15:20

Állandóan kétségbeesünk valami miatt: húszévesen, hogy még mindig nincsen pasink, harmincévesen, hogy nem mentünk férjhez, negyvenévesen, hogy a válás után már nem kellünk senkinek.

Egyedülálló apuka ismerkedik...

She2019.04.16, 08:51

Írtam egy cikket az egyedülálló anyukák ismerkedési "szokásairól". Többen is szóvá tettétek: de mi van az egyedülálló apukákkal? Így gondoltam egyet, és megcsíptem Áront egy beszélgetésre.

Ha randi közben mással chatelsz, miért nem maradsz otthon?

She2019.03.08, 15:01

Jelenleg majdnem hétszáz ismerõsöm van a Facebookon, és ezzel még "gyengének" számítok. Ismerek olyat, akinek már át kellett alakítania az oldalát rajongói oldallá, mert az ismerõseinek száma elérte az ötezret.

Férfivélemény: A társkeresõ oldalak nem érnek semmit!

She2019.02.25, 15:08

Mit tehet az ember, ha találni szeretne magának egy valamire való társat? Hogyan lehet érett férfiként rálelni a Nagy Õre (vagy arra, akibõl talán majd az lehet), ha nincsenek közösségi terek, ahol ismerkedhetnénk?

Pasizós taktikák mesterfokon!

She2019.02.15, 16:00

Van, hogy egy nõ egyszerûen csak odamegy a kiszemeltjéhez mindenféle körmönfont trükk nélkül. És - csak úgy ukmukfukk - megkérdezi tõle, nincs-e kedve elmenni vele randizni. Legalábbis a városi legendák szerint.

Nem csak egy éjszakát akarok tõled!

She2019.02.15, 15:59

Szívesebben vittem volna moziba, de Tomika azt mondta, felejtsem el. "Hány éves vagy? Tizenhat? Elviszed vacsorázni, aztán felhívod magadhoz. Egyébként is nyert ügyed van. Már a buliban könyörgött a szemével, hogy dugd meg."

11+1 tanács pasiknak netes ismerkedéshez!

She2019.02.10, 09:24

Pár évvel ezelõtt - írói kíváncsiságból - felmentem egy társkeresõ oldalra. Meg akartam tapasztalni, milyen a légkör egy ilyen "helyen". Szinte a regisztráció pillanatától kezdve kaptam leveleket, de - õszintén megmondva - elriasztott, amit tapasztaltam.

Az ismerkedés legfõbb buktatója

Life.hu2019.02.05, 20:54

Milyen buktatói vannak a valós önértékelés hiányának az ismerkedésnél? Csak buktatói vannak. Akinek nincs önbizalma, az azt jelenti, hogy nem bízik magában.

Kit érdekel, mi van a gatyádban? A lelkedet mutasd!

She2019.02.04, 15:00

Biztos vagyok benne, hogy a régi idõkben is a szexuális vonzalom motiválta az embereket ismerkedéskor. Hiszen a szofisztikáltan megfogalmazott szerelmes levelek sorai között ott volt elrejtve a nemi vágy.

Nehogy már én érezzem magam kellemetlenül, mert társat keresek!

She2019.02.04, 08:57

A párkeresés nem azért baromi nehéz, mert a helyes, jó fej srácok már mind foglaltak - hiszen mindenki életében van olyan idõszak, amikor épp nincs mellette senki. Sokszor inkább az ismerkedés során csúsznak el a dolgok...

A béna csajozós duma is jobb a semminél!

She2019.01.17, 15:45

Uraim! Csináljátok minél többször, bárhol, bármikor, hiszen van fantáziátok! Hogy mire gondolok? Hát az ismerkedésre! Néha ugyan bénán sikerül, de akkor is megéri próbálkozni...

Dzsudzsák Balázs szexi magyar modellnek csapja a szelet

Sport2018.12.21, 08:08

Kimondottan jó kapcsolatot ápol Sebestyén Ágnes modell és Dzsudzsák Balázs, az emírségekbeli Al-Ittihad Kalba magyar válogatott labdarúgója. Olyannyira, hogy nemrégiben a nõ a focistától kért segítséget, hogy gyorsabban gyógyuljon sérült lába, de azt is elárulta, korábban még SMS-t is küldött neki a szélsõ.

Ne ess bele a "jófiúk" alattomos csapdájába!

She2018.12.14, 15:38

Arról, hogy a barátzónába került jófiú mítosza miért baromság, már beszéltünk. Ennek ellenére azonban a környezetemben gyakran látom, hogy a jófiúkhoz köthetõ (ön)hazugságok még mindig padlóra küldik a nõket: ideje ezekkel leszámolnunk.

Randik, amiktõl sikítófrászt kaptam...

She2018.11.13, 16:34

Nem ismerek olyan embert, akinek ne lett volna legalább egy übergáz randija. Tudjátok, olyan, amin kiderül, hogy a partnered nem akarja kifizetni még a számla ráesõ részét sem, vagy esetleg elvisz egy totál kietlen városrészbe kocsival...

Pasi bakik a társkeresõn

She2018.10.26, 08:38

A társkeresõ oldal hirdetése szerint Géza egy "szép, jókedélyü, intelligens" nõt akar. Merthogy õ is ilyen. Legalábbis szerinte...

Hajdú Péter újra szívesen randizgat

Archívum2018.10.24, 16:31

Hajdú Péter elárulta, mostanában szokott randizgatni. Mint mondja, ha számára szimpatikus hölgytõl kap kedves üzenetet a közösségi oldalán, akkor szívesen elhívja egy kávéra.

Velem van a baj, ha nem csak szexre vágyom?

She2022.12.24, 10:23

- Van kedved táncolni? - Van! - És ismerkedni? - Persze! - És dugni? - Naná! - És mi van akkor, ha szorosabbra fûzõdnek közöttünk a szálak? - Akkor ellöklek a francba, mert nekem a mindennapjaimban nincs szükségem senkire...

Mi lenne, ha férfi és nõ szerepet cserélne?

She2018.10.11, 16:59

Egy nõ számára az elsõ randi leginkább paRandi, ami elõtt az összes létezõ kétség egyszerre gyötri. A férfi meg felvesz egy random inget A Farmerral, megbolondítja a szettet egy kis Old Spice-szal, aztán hadd szóljon!

A szerelemre nincs tökéletes idõpont...

She2018.10.01, 16:38

Én imádom a szerelmes történeteket. Pont az a jó bennük, hogy annyira meseszerûek és hihetetlennek tûnnek. Rengeteg dolognak kell közrejátszania, hogy két ember pont akkor, pont ott megismerkedhessen egymással. Lényegében az életük összes addigi döntése sodorja õket a végkifejlet felé. Jókor, jó helyen.

Egy sugar daddy élete - mirõl is szól ez valójában?

She2018.09.27, 15:43

Tudom, rendkívül bután hangzik, de engem egészen idáig elkerült a sugar daddy jelenség. Mondjuk, mentségemre szól, hogy a harmincas éveimhez közeledve, feleségként, nem én vagyok a célközönségük.

A kudarcaim miatt félek új kapcsolatba kezdeni...

She2020.08.28, 12:05

Szájára kente a rúzst, aztán idegesen letörölte egy zsebkendõvel. Túl snassz - állapította meg bosszúsan. Gõze sem volt, hogy dögös legyen-e, vagy inkább szende. Vajon milyen stílust kedvel a srác? Nem ismeri.

Szulák Andrea: "Sok férfi a pótanyát keresi bennünk"

Archívum2018.08.30, 13:35

Szulák Andrea elárulta, nem könnyû számára az ismerkedés, észrevette, hogy egyfajta pótanyát keresnek benne a férfiak.

Randi szótár - férfi és nõ között

She2018.09.04, 17:52

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a férfiak és a nõk fogalomtára nem azonos értelmezõ szótár szerint mûködik. Pláne a párválasztás korai fázisában - és igazából késõbb is. Sõt, a cselekedeteiknek tulajdonított jelentõség is teljesen különbözik.

Olyan elvárásokat támasztasz, amiknek te is megfelelsz?

She2018.08.06, 16:57

Ha azt szeretnéd, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagy, akkor te se mérj kettõs mércével!

7 ok, amiért jobb kutyázni, mint pasizni.

She2018.08.01, 11:34

Azt mondják, az ideális és emlékezetes nyárhoz nagy szerelemre, de minimum kalandokra van szükség. Tudod: palizások, csókok, reményteli randik és az elengedhetetlen csalódások, amik után csak zokogsz a barátnõd vállán...

Életem 3 legkattantabb férfi típusa...

She2018.08.01, 11:29

Életem során rengeteg fura fazonnal hozott össze a sors. A barátaim már nem is csodálkoznak ezen, csak legyintenek: "Áh, megint bevonzottál magadnak valami hülyét!"

A focimeccseken sok a pasi, tehát tökéletes terep az ismerkedéshez.

She2018.06.21, 09:16

Ha már a pasikat egy hónapra elvesztettük, akkor itt egy kis gyorstalpaló a focimeccses ismerkedéshez.

Rékasi Károly és Pikali Gerda felelevenítették megismerkedésüket

Archívum2018.06.21, 06:41

Pikali Gerda és Rékasi Károly különös idõutazás részesei lehettek: ismét elõadták azt a darabot, amely során szárba szökkent közöttük a szerelem.

Pilát Gábor: "Szerelem nulladik látásra"

Life.hu2018.06.19, 20:04

Hogyan ismerkedtek az emberek régen, és hogyan ismerkednek ma?

Mark Darcy menekülõre fogta, avagy mi a baj a mai harmincas nõkkel?

She2018.06.10, 20:44

"Tizenöt éves korom óta randizom. Elfáradtam. Hol van a nagy õ?" - Minden Szex és New York rajongó emlékszik Charlotte örökbecsû mondatára, melyet azóta is rendszeresen emlegetünk.

Minden nõ aranyásó! (Bizonyos értelemben...)

She2018.06.10, 10:47

Napvilágot látott egy kutatás, melynek célja az volt, hogy kiderítsék, milyen külsõ tulajdonságok tesznek vonzóvá egy férfit.

Flört vagy románc?

She2018.06.03, 21:28

Tömény füst és a kevert koktélok édes illata lengi be a bárpult környékét. Mindössze néhány lámpa tompa fénye és a halkan búgó zene töri meg a nyugodt sötétséget.

A netes ismerkedés lerombolta az önbizalmam...

She2018.05.01, 15:48

A virtuális ismerkedés útvesztõjében még a legmagabiztosabb ember lába alatt is meginog a talaj. Nem számít, hogy valaki milyen ápolt és igényes, vagy mennyi szeretet árad a lényébõl, de az sem mérvadó, hogy mekkora az IQ-ja. Én vagyok erre az élõ példa.

Üdvözöllek a villámrandik világában!

She2018.04.21, 10:33

Csengõszóra randiztam. Egyrészt rohadt nagy poén, másrészt szánalmas. Harmadrészt meg tapasztalatnak jó lesz alapon bevállaltam. Önként és dalolva.

Ha túl sokat érdeklõdsz, máris aranyásóvá válsz...

She2018.04.16, 16:02

A barátnõm kiakadt, mert egy pasi learanyásózta ismerkedõs chatelés közben, miután megkérdezte a férfi foglalkozását: "Arra hajtasz, hogy eltartsanak? Ilyen ribancokkal van tele a net. Ne a munkám és a pénzem számítson, hanem hogy bejövök-e, hülye qurva." - olvasta elképedve a srác sorait.

Azt hittem, mindennek vége, mikor kiderült, hogy házas vagy...

She2018.03.03, 09:10

- Ne haragudj, Carrie, a ma esténk félbeszakad. Sürgõsen el kell mennem, elõtte természetesen hazaviszlek. Igyekezzünk a kocsihoz! - fogta a karom, és húzott volna magával, de lecövekeltem, mert a belsõ vészjelzõm megálljt csilingelt...

Itt az új szextrend: a flexting

Life.hu2018.02.20, 13:03

Az új szextrend nem egy különleges pózról vagy épp egy új erotikus játékról szól, hanem a partnerkeresõ alkalmzásról. Flextingre fel!

5 dolog, amivel tönkrevághatsz egy randit

She2018.01.29, 09:50

Randizni gyakran maga a pokol. Pedig mindenki azt szeretné, ha ez mind a két fél számára kellemes élmény lenne. És talán pont itt rontják el: túlzottan igyekeznek, és közben elfelejtenek õszinték lenni - még saját magukhoz is.

Nem minden férfi egyforma

She2017.11.24, 15:12

Mi, nõk, sokszor mondjuk, hogy minden férfi egyforma. De vigyáznunk kell a túlzott általánosítással, mert ezzel akaratlanul is megbántunk másokat, ráadásul saját magunkat is csapdába kergetjük.

Hová tûnt a férfiakból a romantika?

She2017.11.14, 17:13

Az utóbbi pár évtizedben megváltoztak az udvarlási szokások, de nem jó irányba. Úgy látom, hogy a mai nõk rámenõsebbek lettek, a férfiak pedig elkényelmesedtek, nem invesztálnak túl sokat egy találkozásba.

Csõsz Bogi elárulta, hogyan ismerkedett meg férjével: videó

Archívum2017.10.22, 13:19

Csõsz Bogi milliárdos török üzletemberhez ment hozzá, megismerkedésükrõl a Life.hu-nak vallott a luxusfeleség.