ismeret

címke rss

Kiutasítják a lógós bevándorlókat Ausztriából

A konzervatív és szélsőjobboldali összetételű osztrák kormány azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a bevándorlóknak, hogy németet és állampolgári ismereteket tanuljanak. Nemcsak az új bevándorlóknak kellene az oktatásban részt venniük, hanem azoknak is, akik már évek óta az országban élnek. Aki elmulasztja az órákat, számolhat azzal, hogy kiutasítják az országból.

FKGP: nem tárgyalnak senkivel

Itthon2001.10.31, 12:41

Torgyán József szerdán közölte: sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel nem hajlandóak tárgyalni a választási együttműködésről. Majd csak az első forduló ismeretében döntenek arról, kivel kívánnak együttműködni.

Tantárgy lehet az olimpia

Itthon2002.03.10, 12:27

Iskolai tantárgyként tanulhatnak olimpiai ismereteket hamarosan a diákok. Deutsch Tamás sportminiszter szerint ugyanis már most meg kell kezdeni a szakemberek képzését a tervezett 2012-es olimpiára.

Könyv az e-kormányzatról

Techbázis2002.04.29, 15:08

Magyarországon elsőként olyan kísérleti tankönyv kerül bemutatásra, mely rálátást kíván biztosítani az elektronikus igazgatás releváns területeinek ismereteire, megoldásaira és lehetőségeire.

Vizsgálják a képviselők informatikai tudását

Techbázis2002.07.11, 13:45

Informatikai eszközellátottságukról és számítógépes ismereteikről kell nyilatkozniuk az országgyűlési képviselőknek egy kérdőív alapján, amelynek részleteit a parlament informatikai és távközlési bizottsága csütörtöki ülésén vitatta meg.

Világcégek tananyagai a Hálózati Akadémián

Techbázis2002.10.30, 08:50

Az informatikai ismereteket kínáló Cisco Hálózati Akadémia Programjának tanrendjébe az idei évtől négy IT-cég, az Adobe, a HP, a Panduit és a Sun tananyagai is bekerülnek.

Rendőrség-ügyészség vita a Postabankról

Itthon2003.03.28, 15:25

A Fővárosi Főügyészség az Országos Rendőr-főkapitányság jelentésének ismeretében dönt majd arról: szükség van-e további lépésekre annak kapcsán, hogy Princz Gábor gyanúsítottként előbb ismerhette meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentését, mint a Postabank-ügyben a nyomozást felügyelő ügyész. Az ORFK szerint semmi ok nincs fegyelmi indítására.

Magyar mohamedánok segítik az iraki bevetést

Itthon2003.08.12, 15:02

Az Irakba tartó magyar katonák ismeretei elég hézagosak az iszlám és a helyi kultúráról, volt aki az ottani diszkókról és csajozási lehetőségekről érdeklődött. A felkészülés és a helyi eligazodás érdekében a Magyar Iszlám Közösség megállapodást kötött a honvédséggel, amelynek révén akár helyismerettel rendelkező tolmácsot is biztosíthatnak a misszió részére. 

Váratlan eredmény az izomműködésről

Tudomány2004.08.27, 14:11

Eddigi ismereteinkre cáfolnak rá dán kutatók, akik szerint az izmok idő előtti kifáradását az oxigénhiány során termelődő tejsav gátolja meg.

Gránátdobás és kóserkonyha is lesz az érettségin

Itthon2005.01.11, 12:17

Az idei évtől katonai, rendvédelmi, turisztikai, gazdasági és judaisztikai ismeretekből is lehet érettségizni. A rendvédelemből vizsgázó diákoknak tudniuk kell, hogyan zajlik egy szakszerű motozás, a turisztikai vizsgán pedig az egyes országokról elterjedt sztereotípiákra is rákérdezhetnek. A katonai ismeretek között a gránátdobás is szerepel, az izgalmasak tűnő feladat ellenére azonban az előzetes felmérések szerint idén csak egy diák szeretne ebből érettségizni.

Előző
Következő