iskolai lövöldözés

címke rss

Az iskolai lövöldözések után megváltoztatja becenevét az egyik legtehetségesebb amerikaifocista

Sport2022.07.19, 21:58

Megváltoztatja a becenevét az egyetemi amerikaifutball egyik legnagyobb tehetsége, Anthony Richardson, mert nem akarja, hogy összefüggésbe hozzák az országszerte elkövetett fegyveres támadásokkal.

Texasi iskolai mészárlás: 19 perc alatt a helyszínre értek a rendõrök, mégsem tettek semmit

Nagyvilág2022.06.21, 12:02

A helyi híradásokban közzétett jelentések alapján a rendõrök valójában már 19 perccel az iskolai támadás kezdete után közbeavatkozhattak volna, ugyanis ekkor már a helyszínen voltak.

Tudta az uvalde-i rendõrfõnök, hogy sebesült gyerekek vannak az iskolában, mégis várt

Nagyvilág2022.06.10, 11:04

Két osztályban harminchárom gyerek és három tanár várt arra csaknem másfél órán keresztül, hogy a rendõrök megmentsék õket, a segítség azonban nem érkezett meg idejében. Közülük egy tanár és három diák  valószínûleg emiatt halt meg, összesen pedig huszonegy áldozata lett az iskolai mészárlásnak. A texasi Uvalde-ban történt iskolai lövöldözés után az áldozatok hozzátartozói, a közvélemény és a politika is a rendõrfõnököt hibáztatja, aki most megmagyarázta, miért nem mentek be korábban az iskolába - írta a Fox News.

Texasi iskolai mészárlás: a gyerekek könyörögtek a rendõröknek, de mégsem siettek

Nagyvilág2022.05.28, 16:03

A rendõrség "rossz döntést hozott" azzal, hogy elmulasztotta megrohamozni a texasi Uvalde általános iskola osztálytermét, amikor egy fegyveres 19 gyereket megölt - mondta a texasi közbiztonsági hivatal igazgatója a BBC-nek. Elindultak az iskolába és be is léptek az épületbe, de a mészárlás kezdetétõl 75 percig gyakorlatig nem csináltak semmit. Nem törték rá a fegyveresre az osztályterem ajtaját, ahol elbarikádozta magát, pedig közben embereket ölt és a gyerekek könyörögtek a rendõröknek. Õk a folyosón vártak a megfelelõ pillanatra. Miközen texasi állami közbiztonságért felelõs rendvédelmi szervezet igazgatója elismerte hibáját, az aamerikai ...

Donald Trump: Ne Ukrajnának küldjön milliárdokat Amerika, az iskoláinkat tegyék biztonságossá!

Nagyvilág2022.05.28, 10:02

Az Egyesült Államoknak az iskolák biztonságának finanszírozását kellene elõnyben részesítenie az Ukrajnának nyújtott segélyekkel szemben - jelentette ki Donald Trump volt elnök néhány nappal azután, hogy 19 texasi általános iskolást megölt egy fegyveres ámokfutó.

Belehalt a gyászba a kedden meggyilkolt tanárnõ férje

Life.hu2022.05.27, 15:53

Kedden a texasi Uvalde városában egy fegyveres támadó megölte egy általános iskola 19 tanulóját és két tanárát. 

„Segíts!” - írta egy tanárnõ a férjének a texasi iskolából, aki puskával ment érte és a diákokért

Nagyvilág2022.06.21, 11:22

Egy szolgálaton kívüli CBP-ügynök mentett meg több tucat diákot és tanárt a texasi Uvalde-ben történt iskolai mészárlás során, a feleségét és a lányát is épségben kihozta.

Rózsafüzért szorongatva imádkozott a texasi tömeggyilkos anyja - fotó

Nagyvilág2022.05.27, 11:17

Adriana Reyes, a texasi tömeggyilkos, Salvador Ramos édesanyja a szülei verandáján imádkozott csütörtök este. A házban, ahol a fia arcon lõtte saját nagyanyját, vagyis Adriana édesanyját.

Texasi iskolai mészárlás: belehalt a gyászba a meggyilkolt tanárnõ férje, négy gyerek maradt árván

Nagyvilág2022.05.27, 09:51

A Texas állambeli Uvalde-ben egy általános iskolában kezdett lövöldözni a 18 éves Salvador Ramos, aki a támadás elõtt a saját nagymamáját is meglõtte. A mészárlásban 19 gyerek és 2 tanár meghalt, a támadót a rendõrök lõtték le. Az egyik meggyilkolt tanárnõ gyerekeinek újabb tragédiával kellett szembenézniük, ugyanis pár nappal a támadás után az apjukat is elvesztették.

Ezek a gyerekek a texasi iskolai mészárlás áldozatai – fotók

Nagyvilág2022.05.26, 14:20

Kedden a Texas állambeli Uvalde városában lévõ Robb Általános Iskolában lövöldözni kezdett a 18 éves Salvador Ramos, aki a támadás elõtt a saját nagymamáját is meglõtte. A mészárlásban meghalt 19 gyerek és két tanár. A hozzátartozók fájdalma leírhatatlan, a gyászoló családok a közösségi médiában tisztelegtek elvesztett gyerekeik elõtt, számos adománygyûjtés indult a temetések fedezésére.

A texasi tömeggyilkos anyja nem hitte el, hogy a fia ölt, a támadás után is kereste õt

Nagyvilág2022.05.26, 10:22

A 18 éves Salvador Ramos kedden megölt 19 gyereket és két tanárt egy texasi általános iskolában. Úgy tudni, a lövöldözés elõtt lelõtte a saját nagymamáját is. Ramos édesanyja azt mondja, a fia nem lett volna képes ilyesmire.

Mosdókban bújtatta el a diákokat a hõs tanárnõ a texasi mészárlás során

Nagyvilág2022.05.26, 10:23

Egy texasi általános iskolában 19 gyereket és 2 felnõttet agyonlõtt egy 18 éves fegyveres támadó kedden. A támadó a helyszínen meghalt, a rendõrök lõtték le. Egy uvaldei édesanya mondta el, mi történt az iskolában a lövöldözés során.

Matthew McConaughey megszólalt a texasi iskolai lövöldözésrõl: "Nincs többé kifogáskeresés"

Life.hu2022.05.26, 08:48

Ahogy megírtuk, iskolai lövöldözés volt a Texas állambeli Uvalde városában helyi idõ szerint kedden 12 óra elõtt. 19 diák és két tanár vesztette életét a támadás során. A feltételezett elkövetõ, a 18 éves Salvador Ramos szintén meghalt.

Elmaradt egy tévésorozat fináléja a texasi iskolai mészárlás miatt

Tévé2022.05.25, 12:48

A CBS úgy döntött, hogy kegyeleti okokból egyelõre nem adja le az FBI címû sorozat évadzáró epizódját.

8-10 éves ártatlan gyerekeket ölt meg a texasi iskolai mészáros, õk az áldozatok

Nagyvilág2022.05.25, 11:30

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a 18 éves Salvador Ramos osztályról osztályra járva ölt meg diákokat és két felnõttet a Texas állambeli Uvalde városában helyi idõ szerint kedden 12 óra elõtt.

Dermesztõ felvétel a texasi gyilkosról, a mészárlás elõtt percekkel vették fel - videó

Nagyvilág2022.05.25, 11:41

Brutális tömeggyilkosság történt az Egyesült Államokban kedden. A 18 éves Salvador Ramos 19 gyereket és két felnõttet lõtt agyon a gépfegyverével.

Osztályról osztályra járva ölte meg a diákokat, õ a texasi tömeggyilkos - fotó

Nagyvilág2022.05.25, 11:04

Ahogy az Origo is beszámolt róla, 19 gyereket és 2 felnõttet agyonlõtt egy 18 éves fegyveres támadó egy texasi általános iskolában. A gyilkost már korábban Salvador Ramosként azonosították, azonban a rendõrség most egy képet is közölt róla.

Iskolai lövöldözés volt a Texas állambeli Uvalde városában: 19 gyermek és két tanár vesztette életét

Life.hu2022.05.25, 07:23

Több diák és egy tanár is meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában helyi idõ szerint kedden 12 óra elõtt - jelentette az amerikai sajtó a Texas állambeli közbiztonsági hivatal tájékoztatására hivatkozva.

19 gyerek és 2 felnõtt halottja van a texasi általános iskolai mészárlásnak

Nagyvilág2022.05.25, 10:54

Legalább 19 diák és két felnõtt, köztük egy tanár is meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában helyi idõ szerint kedden 12 óra elõtt - jelentette az amerikai sajtó a Texas állambeli közbiztonsági hivatal tájékoztatására hivatkozva.

Lövöldözés volt egy németországi iskolában, egy ember súlyosan megsérült

Nagyvilág2022.05.19, 12:58

Lövöldözés volt a németországi Bremerhaven középiskolájában - írja a Bild.

Elveszítette a kiadóját a SWAT 4 szellemi utódja

Techbázis2021.12.23, 13:41

Két nappal azután, hogy a fejlesztõ megerõsítette az iskolai lövöldözéses küldetést.

Tragédia történt egy középiskolában: hárman meghaltak, hatan megsebesültek

Life.hu2021.12.01, 09:52

Három diák életét vesztette és hatan megsebesültek, köztük egy tanár, kedden az amerikai Michigan állambeli Oxford település középiskolájában elkövetett ámokfutásban, a feltételezett elkövetõt elfogták - közölte a helyi seriff irodája.

Nem beszél a mészárlás indítékáról a michigani iskolai lövöldözõ

Nagyvilág2021.12.01, 08:36

Nem felelt a rendõrség kérdéseire az a 15 éves diák, aki kedden lõfegyverrel három diáktársát megölte, további hetet és egy tanárt pedig megsebesített az amerikai Oxford középiskolájában - közölte Michael McCabe helyi seriffhelyettes.

Többen meghaltak egy iskolai lövöldözésben az Egyesült Államokban

Nagyvilág2021.12.01, 08:39

Legalább három diák meghalt és hatan megsebesültek, köztük egy tanár, kedden az amerikai Michigan állambeli Oxford település középiskolájában elkövetett ámokfutásban, a feltételezett gyilkost elfogták - közölte a helyi seriff irodája.

Szörnyethalt egy 13 éves fiú egy iskolai lövöldözésben Új-Mexikóban

Nagyvilág2021.08.16, 13:59

Fegyvert rántott és lövöldözni kezdett egy 13 éves fiú az új-mexikói Albuquerque egyik iskolájában. A diák agyonlõtte egy társát az ebédszünetben. Az iskolaõr fogta el az ámokfutót.

Putyin barbár bûncselekménynek nevezte a kazanyi iskolai lövöldözést

Nagyvilág2021.05.13, 15:57

Szörnyû tragédiának és barbár bûncselekménynek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a május 11-én Kazany egyik iskolájában történt halálos lövöldözést.

Áder János részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyinnak

Nagyvilág2021.05.11, 18:36

Áder János köztársasági elnök is részvétet nyilvánított Vlagyimir Putyinnak, Oroszország elnökének a kazanyi iskolában kedden történt fegyveres támadás miatt.

Orbán Viktor részvétét fejezte ki a kazanyi iskolai lövöldözés után

Nagyvilág2021.05.11, 18:31

Orbán Viktor miniszterelnök kondoleáló levelet küldött Vlagyimir Putyinnak, Oroszország elnökének, illetve Rusztam Minnyihanov tatárföldi elnöknek a szörnyû kazanyi iskolai lövöldözés kapcsán - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófõnöke kedden délután.

Halálba ugorhatott két orosz diák a lövöldözõk elõl - videó

Nagyvilág2021.05.11, 12:59

Iskolai lövöldözés volt kedden délelõtt az oroszországi Kazanyban. Legalább nyolc embert megöltek, hét diákot és egy tanárt. Ketten a halálba ugorhattak a támadás miatt.

Iskolai ámokfutást akadályoztak meg Oroszországban

Nagyvilág2020.04.22, 14:13

Õrizetbe vettek egy 18 éves tanulót a hatóságok a szibériai Tyumeny megyében, aki egy iskola ellen szándékozott fegyveres támadást elkövetni - közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat.

Agyonlõttek egy diákot egy texasi középiskolában

Nagyvilág2020.01.15, 04:07

Agyonlõttek egy diákot egy texasi középiskolában helyi idõ szerint kedden, a gyanúsítottat keresik a rendõrök - közölték a helyi hatóságok.

Belehalt sebesüléseibe a kaliforniai iskolai lövöldözés gyanúsítottja

Life.hu2019.11.16, 13:34

Belehalt sebesüléseibe a csütörtöki kaliforniai iskolai lövöldözés feltételezett elkövetõje.

Lövöldözés volt egy New Jersey-i középiskolás futballmeccsen

Nagyvilág2019.11.16, 08:41

Lövöldözés volt péntek este a New Jersey állambeli Pleasantville-ben két középiskolás csapat futballmérkõzésén, legalább ketten megsebesültek - közölte a város rendõrsége.

Meghalt a kaliforniai iskolai lövöldözés gyanúsítottja

Nagyvilág2019.11.16, 07:19

Belehalt sebesüléseibe a csütörtöki kaliforniai iskolai lövöldözés feltételezett elkövetõje.

Ezeket az üzeneteket küldték a diákok a lövöldözés alatt

Nagyvilág2019.11.15, 12:08

Csütörtökön egy diák lövöldözött egy kaliforniai középiskolában. Sokan kétségbeesett üzeneteket küldtek szüleiknek, amikor meghallották a lövéseket – írja a Fox News.

Iskolai lövöldözésre készült egy 13 éves gyerek

Nagyvilág2019.08.09, 12:11

Egy képet posztolt magáról, ami alá érdekes szöveget írt, erre reagált egy kommentelõ, amibõl kiderült, hogy készen áll a merényletre. Azonnal elkapták a flordiai rendõrök. Tegnap tartóztatták le a Newsweek szerint.

Vádat emeltek a coloradói lövöldözõ ellen

Nagyvilág2019.05.08, 23:52

A keddi coloradói iskolai lövöldözés egyik elkövetõje ellen szerdán már vádat is emeltek.

Columbine: 20 éve történt az egyik legkegyetlenebb amerikai iskolai mészárlás

Nagyvilág2019.04.20, 12:06

Két iskolás eldöntötte 20 éve, hogy megölnek több száz embert. A tervük csak részben sikerült, de ámokfutásuknak így is 13 áldozata volt, 12 iskolás és egy tanár. Eric Harris és Dylan Klebold egy éven át tervezte, hogyan robbantják fel és lövik le a diákokat a Columbine Középiskolában, az egyesült államokbeli Coloradóban. Adolf Hitler születésnapján.  

40 év után szabadulhat az iskolai lövöldözõ, Brenda Ann Spencer

Archívum2019.04.06, 09:55

Brenda Ann Spencer 40 éve börtönben van, miután 1979-ben tüzet nyitott iskolásokra: egy tanárt és egy karbantartót meggyilkolt, több gyereket pedig megsebesített. Lehet, hogy most kiszabadul a fogságból.

Nem szerette a hétfõket, emiatt lõtt rá az iskolatársaira

Nagyvilág2019.02.25, 15:36

Jobban indult a napja a lövöldözéstõl – ezt mondta a 16 éves Brenda Ann Spencer, az Egyesült Államok elsõ iskolai lövöldözõje, aki két embert megölt, 9 általános iskolai kisdiákot megsebesített a kaliforniai San Diegóban. A nõ 40 évet ült már börtönben, nyáron viszont szabadlábra helyezhetik. 

A floridai tanárok fegyverviselését javasolja egy jelentés

Nagyvilág2019.01.03, 07:52

A floridai oktatási intézmények tanárainak felfegyverzését javasolja a tavalyi parklandi iskolai mészárlásról készült végleges jelentés – jelentette a CBS amerikai televízió floridai csatornája.

Tízezrek búcsúztatták Kercsben az iskolai ámokfutás áldozatait

Nagyvilág2018.10.20, 07:41

Több mint 30 ezren vettek végsõ búcsút Kercs fõterén a város mûszaki szakiskolájában történt vérengzés áldozataitól.

Hiába kért segítséget a tömeggyilkos diák

Nagyvilág2018.08.05, 19:46

Minden idõk egyik legvéresebb iskolai lövöldözését Nicolas Cruz hajtotta végre, aki 2018. február 14-én tizenhét embert lõtt agyon egy floridai iskolában. Azért csak ennyit, mert ráunva a mészárlásra egyszerûen elsétált a helyszínrõl. Nicolas Cruz közösségi médiában tett megnyilvánulásairól bejelentés érkezett az FBI-hoz, de nem tulajdonítottak neki kellõ jelentõséget. Egy most elkészült jelentés azt is feltárja, hogy az iskola vezetése is hibázott, hiszen már évek óta problémák voltak a diákjukkal, és nem tájékoztatták megfelelõen a rendelkezésre álló lehetséges segítségrõl.

Újabb iskolánál volt lövöldözés, most Georgiában

Nagyvilág2018.05.19, 07:22

Újabb iskolánál volt lövöldözés péntek este egy amerikai középiskolánál, Georgia államban; egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült – tudatta a helyi rendõrség.

Egy volt diák lövöldözött egy amerikai középiskolában

Nagyvilág2018.05.17, 19:22

Újabb lövöldözés volt az Amerikai Egyesült Államok egyik középiskolájában. Ezúttal egy volt diák tört be az épületbe fegyverrel a kezében, akit a rendõrök késõbb elkaptak. A támadón kívül szerencsére senki nem sérült meg.

Iskolai lövöldözés Kaliforniában

Nagyvilág2018.05.11, 22:31

Egy kaliforniai középiskolában történt lövöldözés miatt riasztották a rendõrséget. Egyelõre egy sérültrõl tudni, egy gyanúsítottat õrizetbe vettek. 

Újabb lövöldözés történt egy floridai iskolában

Nagyvilág2018.04.20, 19:40

Egy diák kezdett el osztálytársára lövöldözni pénteken, a floridai Ocala középiskolájában.

Vérfürdõt akart rendezni egy budapesti gimnazista az iskolájában

Itthon2018.04.13, 11:11

A vád szerint egy 16 éves gimnazista arra készült, hogy lelövi több diáktársát, aztán öngyilkos lesz. Errõl több ismerõsének is beszélt.

Elõzõ
Következõ