irodalmi Nobel-díj

címke rss

Zaklatással vádolt férje miatt támadják a Svéd Akadémia egyik tagját

Kultúra2018.04.12, 12:04

A Nobel-alapítvány bizottsága szerdán élesen bírálta a Svéd Akadémiát, amely szerinte saját és még az általa odaítélt irodalmi Nobel-díj hírnevét is csorbítja azzal, hogy három tagja a múlt héten bejelentette, hogy bojkottálja a testület munkáját. Az ügy hátterében egy évek óta húzódó zaklatási ügy van. 

Zökkenőmentesen ment az irodalmi Nobel-díj átadása

Kultúra2017.12.20, 15:40

Vasárnap átvette az irodalmi Nobel-díját Kazuo Ishiguro brit regényíró, ahogy a többi kategóriában díjazott is. Ez a procedura össze sem hasonlítható Bob Dylan frucsa, a Nobel-díj átvételéig tartó menetelésével. 

Maholnap Nobel-díjat kap, aztán nekikezd egy képregénynek

Kultúra2017.12.08, 16:15

A japán mangák, és az amerikai szuperhősös képregények is nagy hatással voltak rá, következő művének pedig az lesz a témája, hogy miként hat a társadalomra a mesterséges intelligencia. Kazuo Ishiguro angol író irodalmi munkásságának kezdeteit is felidézte, de a terveiről is beszélt a Svéd Akadémián. 

Várhatóan a jövő év végén már látogatható lesz a Kertész Imre Intézet

Itthon2017.11.09, 17:59

A Terror Háza Múzemot üzemeltető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány (KKTTKK) 2016 decemberében határozta el, hogy létrehozza a Kertész Imre Intézetet. Nemrég a fővárosi önkormányzattól meg is vásároltak erre a célra a Benczúr utcában egy villaépületet, amely a teljeskörű felújítást követően remélhetőleg jövő ilyenkor már látogatókat is fogadhat – mondta el sajtótájékoztatóján Schmidt Mária a közalapítvány vezetője. Kertész Imre 88. születésnapja alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatta fel azt az emléktáblát, amelyet az irodalmi Nobel-díjas író egykori lakóháza falán helyeztek el.

Kazuo Ishiguro kapja az irodalmi Nobel-díjat 2017-ben

Kultúra2017.10.05, 14:39

A brit Kazuo Ishiguro kapja 2017-ben az irodalmi Nobel-díjat - jelentette be a Svéd Akadémia titkára csütörtökön. A Nobel-díjakat a bejelentések után, szokás szerint Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják majd át. 

Előkerült Hemingway első elbeszélése

Archívum2017.10.05, 12:19

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplóra két Hemingway-kutató bukkant rá egy Key West-i magánarchívumban májusban.

Pillants be 8 híres író hálószobájába

Life.hu2017.09.22, 21:15

Számos író számára a hálószoba nem csupán a pihenés tere volt. Sok esetben egyfajta dolgozószobaként is funkcionált. Ezek a kreatív terek, ahol sok korszakalkotó mű is született – ha csupán fejben is -, most lelepleződnek.

Bob Dylan átvette a Nobel-díját

Archívum2017.04.02, 09:36

Bob Dylan több hónapos késéssel, szombaton átvette az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, európai turnéjának első állomásán.  

Bob Dylan végre átveszi a Nobel-díját

Archívum2017.03.29, 14:20

Bob Dylan végül átveszi az irodalmi Nobel-díját ezen a hétvégén Stockholmban, európai turnéjának első állomásán.

Meghalt Derek Walcott

Kultúra2017.03.17, 17:00

Pénteken, nyolcvanhét éves korában meghalt a Nobel-díjas Derek Walcott. A Saint Lucia-i költő hosszú ideje beteg volt a család közlése szerint.

Meghalt Torgny Lindgren író, a Svéd Akadémia tagja

Archívum2017.03.17, 11:08

Hetvennyolc éves korában meghalt Torgny Lindgren író, az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia tagja.

Felolvassák Bob Dylan beszédét a Nobel-gálán

Kultúra2016.12.05, 13:24

Bob Dylan távollétében felolvassák beszédét, zenésztársa, Patti Smith pedig előadja egyik legismertebb dalát a december 10-i ceremónián - jelentette be hétfőn a díjat odaítélő Svéd Akadémia.

A Nobel-díjas Wole Soyinka nem akar Amerikában élni Trump győzelme után

Kultúra2016.12.01, 18:25

Eldobta az Egyesült Államokban való állandó tartózkodásra feljogosító engedélyét Wole Soyinka Nobel-díjas nigériai regényíró, miután Donald Trump megnyerte a novemberi elnökválasztást.

Bob Dylan nem ússza meg ilyen könnyen a Nobel-díjat

Archívum2016.11.18, 17:06

Bob Dylan talán egy tavaszi stockholmi koncertje alkalmával tartja meg a Nobel-díj egyetlen feltételeként tőle elvárt előadást - mondta a díjat odaítélő Svéd Akadémia titkára.

Végre beszélt Bob Dylan a Nobel-díjáról

Unikornis2016.10.29, 11:27

Egyúttal azt is megmagyarázta, hogy miért várt ilyen sokáig azzal, hogy reagáljon a kitüntetésére: egyszerűen nem talált szavakat, mikor megtudta a hírt. Bob Dylan tervezi, hogy részt vesz a hivatalos díjátadón.

Nem zaklatják tovább a Nobel-díjjal Bob Dylant

Kultúra2016.10.17, 23:07

Több hiábavaló próbálkozás után a Svéd Akadémia felhagyott az erőfeszítéssel, hogy személyesen is kapcsolatba lépjen az idei irodalmi Nobel-díjassal.

Megvan, ki kapta az irodalmi Nobel-díjat

Archívum2016.10.13, 17:23

Bob Dylan győzelmére nagyon kevesen számítottak. Ötven éve a popzene egyik meghatározó alakja.

A Nobel-bizottság nagyon érzi a rock and rollt

Unikornis2016.10.13, 18:20

A Svéd Királyi Akadémia fittyet hányt a fogadóirodák oddsaira, és Bob Dylannek ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat. Ezen még sokáig fogunk vitatkozni, de sebaj, hasznunkra válik.

Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel-díjat

Kultúra2016.10.13, 20:12

Halvány lelkesedés és taps kísérte a Svéd Királyi Tudományos Akadémia titkára, Sara Danius csütörtöki bejelentését. Hiába volt ott az esélyesek között, Bob Dylan győzelmére mégis nagyon kevesen számítottak. 

Ők tényleg megérdemelnék az irodalmi Nobel-díjat

Unikornis2016.10.12, 15:49

A fogadóirodáknál pillanatnyilag Ngugi Wa Thiong'o áll az élen 1:4-es oddsszal, mögötte 1:5-tel Haruki Murakami. A következőkben kevésbé jegyzett személyekről lesz szó, bár Margaret Atwood neve azért elég gyakran felbukkan, és Julian Barnesé is, szerda délelőtt mindketten 1:66-tal álltak, azaz esélytelenek. Nálunk viszont nem. Szavazzon ön is!

Először jelenti be nő az irodalmi Nobel-díjat

Kultúra2015.11.25, 14:39

Az elismerés 1901 óta íródó történetében először fogja bejelenteni nő a díjazott kilétét: Sara Danius csütörtökön 13 órakor áll a világsajtó elé Stockholmban.

Patrick Modiano francia író kapta idén az irodalmi Nobel-díjat

Archívum2014.10.09, 16:39

Patrick Modiano francia írónak ítélte oda a 2014-es irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Murakami a legesélyesebb az irodalmi Nobel-díjra

Kultúra2014.10.08, 16:57

Magyar idő szerint csütörtökön 13 órakor adják át az irodalmi Nobel-díjat. Addig találgathatunk.

Kanadai írónőé lett az irodalmi Nobel-díj

Archívum2013.10.10, 18:05

Alice Munrónak ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Nádas Péter is esélyes volt.

Ők az idei Nobel-díjasok

Archívum2013.10.07, 15:17

A sejt szállítórendszerének kutatásáért három tudós kapta idén az orvosi Nobel-díjat.

Tomas Tranströmer svéd költő kapta az irodalmi Nobel-díjat

Kultúra2011.10.06, 16:28

Tomas Tranströmer svéd költő 2011 irodalmi Nobel-díjasa - jelentette be csütörtökön délután egy órakor Stockholmban Peter Englund, a Nobel-bizottság főtitkára. Tranströmer "tömör és áttetsző képeivel friss utat mutat valóságunkhoz" - méltatta őt a főtitkár a sajtó képviselői előtt. A 80 éves svéd költő Pilinszky János jó barátja volt, és több magyar szerző verseit fordította svédre.

Előző
  • 1
Következő