irodalmi Nobel-díj

címke rss

Előkerült Hemingway első elbeszélése

Archívum2017.10.05, 12:19

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplóra két Hemingway-kutató bukkant rá egy Key West-i magánarchívumban májusban.

Kazuo Ishiguro kapja az irodalmi Nobel-díjat 2017-ben

Kultúra2017.10.05, 14:39

A brit Kazuo Ishiguro kapja 2017-ben az irodalmi Nobel-díjat - jelentette be a Svéd Akadémia titkára csütörtökön. A Nobel-díjakat a bejelentések után, szokás szerint Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják majd át. 

Várhatóan a jövő év végén már látogatható lesz a Kertész Imre Intézet

Itthon2017.11.09, 17:59

A Terror Háza Múzemot üzemeltető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány (KKTTKK) 2016 decemberében határozta el, hogy létrehozza a Kertész Imre Intézetet. Nemrég a fővárosi önkormányzattól meg is vásároltak erre a célra a Benczúr utcában egy villaépületet, amely a teljeskörű felújítást követően remélhetőleg jövő ilyenkor már látogatókat is fogadhat – mondta el sajtótájékoztatóján Schmidt Mária a közalapítvány vezetője. Kertész Imre 88. születésnapja alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatta fel azt az emléktáblát, amelyet az irodalmi Nobel-díjas író egykori lakóháza falán helyeztek el.

Maholnap Nobel-díjat kap, aztán nekikezd egy képregénynek

Kultúra2017.12.08, 16:15

A japán mangák, és az amerikai szuperhősös képregények is nagy hatással voltak rá, következő művének pedig az lesz a témája, hogy miként hat a társadalomra a mesterséges intelligencia. Kazuo Ishiguro angol író irodalmi munkásságának kezdeteit is felidézte, de a terveiről is beszélt a Svéd Akadémián. 

Zökkenőmentesen ment az irodalmi Nobel-díj átadása

Kultúra2017.12.20, 15:40

Vasárnap átvette az irodalmi Nobel-díját Kazuo Ishiguro brit regényíró, ahogy a többi kategóriában díjazott is. Ez a procedura össze sem hasonlítható Bob Dylan frucsa, a Nobel-díj átvételéig tartó menetelésével. 

Zaklatással vádolt férje miatt támadják a Svéd Akadémia egyik tagját

Kultúra2018.04.12, 12:04

A Nobel-alapítvány bizottsága szerdán élesen bírálta a Svéd Akadémiát, amely szerinte saját és még az általa odaítélt irodalmi Nobel-díj hírnevét is csorbítja azzal, hogy három tagja a múlt héten bejelentette, hogy bojkottálja a testület munkáját. Az ügy hátterében egy évek óta húzódó zaklatási ügy van. 

Lehet, hogy idén senki sem kap irodalmi Nobel-díjat

Archívum2018.04.26, 17:29

A Svéd Akadémia körül kirobbant molesztálási botrány és az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testületen belüli feszültségek miatt elképzelhető, hogy idén nem kapja meg senki az irodalmi Nobel-díjat. 

Már a rendőrség is nyomoz a Svéd Akadémia ellen

Archívum2018.04.27, 15:57

A svéd rendőrség gazdasági bűncselekményeket üldöző osztálya is vizsgálatot indított az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testület, a botrányok megtépázta Svéd Akadémia ellen.

Pénteken döntenek arról, lesz-e idén irodalmi Nobel-díj

Archívum2018.05.03, 10:54

Megváltoztatták az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia szabályzatát. Az új szabályzat lehetővé teszi, hogy az akadémia tagja írásban lemondhasson, és elhagyhassa a testületet. Azokat a tagokat, akik két évig nem vesznek részt az akadémia munkájában, ugyancsak lemondottként kezelik.

Idén senki nem kap irodalmi Nobel-díjat a molesztálási botrányok miatt

Kultúra2018.05.04, 16:09

A közelmúlt botrányai miatt szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy idén nem ítéli oda az irodalmi Nobel-díjat.