írás

címke rss

Hogyan altassam el?

Babalapozó2007.03.04, 02:32

Gyermekpszichológusaink a legtöbb levelet azoktól a szülőktől kapják, akik nehezen tudják elaltatni a gyermeküket. Nem véletlenül, a legtöbb kisbabának ugyanis segítségre van szüksége ahhoz, hogy elszenderedjen. Benda Viktória írása.

Kényszerpihenő az oviban

Babalapozó2007.03.04, 02:30

Sok kisgyerek már nem igényli az óvodában a délutáni alvást. A rájuk kényszerített csendes pihenő alatt pótcselekvéseket találnak ki maguknak, hogy ne unatkozzanak. Vajon, hogyan lehetne lekötni őket úgy, hogy ne zavarják alvó társaikat? Pszichológus szakértőnk írása.

Menedzseri csúcsfizetés: 600 millió is lehet évente

Állás 20112006.11.10, 08:56

A legjobban fizetett magyar felső vezetők évi jövedelme - a Népszabadság írása szerint - eléri a 600 millió forintot, amihez sikeres esztendőben még több százmilliós, sőt, akár milliárdos részvényjuttatás is csatlakozik. A nagy cégek vezetői átlaga ennél alacsonyabb 30-50 millió.

Az Ödipusz-komplexusról

Babalapozó2006.10.15, 22:33

A pszichológusok körében a mai napig vitatott kérdés, hogy az Ödipusz- komplexus fogalma mennyire elfogadható, minden gyerek életében előfordul-e, és mi áll a háttérben. Pszichológus szakértőnk írása.

Meghalt Oriana Fallaci

Nagyvilág2006.09.15, 10:29

Elhunyt Oriana Fallaci világhírű olasz író, újságíró. Ismert volt interjúiról, az utóbbi években pedig az iszlámot kritizáló írásai váltottak ki figyelmet.

Egy kritikus ember kézírása

Női Lapozó2006.09.01, 14:19

Grafológusaink írásod alapján elkészítik rövid jellemrajzodat, de konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik: párkapcsolati, munkahelyi vagy akár pályaválasztási témákban is.

Reformszellem a Szegedi Biológiai Központban

Mindentudás egyeteme2006.07.26, 08:53

Farkas Csaba írása a Délmagyarországban az agyvisszaszívásról.

Egy idealista írása

Női Lapozó2006.07.05, 14:35

Grafológusaink várják, hogy beküldd nekik írásodat, mely alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, munkahelyi, vagy akár pályaválasztási témákban is.

Egy fegyelmezett ember kézírása

Női Lapozó2006.07.05, 11:57

Grafológusaink írásod alapján elkészítik rövid jellemrajzodat, de konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik: párkapcsolati, munkahelyi vagy akár pályaválasztási témákban is.

A gyógyító írás

Női Lapozó2006.07.05, 14:36

Az írás különös dolog. Egészen más, mint gondolkodni valamin. A gondolkodás sokszor körbeforgó, önigazoló, az írás szembesít, kényszerít a megfogalmazásra és a kifejezésre. Az elmúlt közel harminc év kutatásai azt bizonyítják, hogy mérhető az írás pozitív hatása.

Eunuchok lábnyomában?

Mindentudás egyeteme2006.06.24, 13:41

Az európai tudományfinanszírozásban gyökeres változtatásokra van szükség - figyelmeztet Christopher Patten egykori EU-biztos. Az írás rövidített változatát most honlapunkon olvashatja.

Egy tudatos ember kézírása

Női Lapozó2006.06.14, 13:44

Grafológusaink várják, hogy beküldd nekik írásodat, mely alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, munkahelyi, vagy akár pályaválasztási témákban is.

Az analizáló ember kézírásáról

Női Lapozó2006.06.14, 13:44

Grafológusaink várják, hogy beküldd nekik írásodat, mely alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, munkahelyi, vagy akár pályaválasztási témákban is.

Egy elégedett ember kézírása

Női Lapozó2006.06.14, 13:44

Grafológusaink várják, hogy beküldd nekik írásodat, mely alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, pályaválasztási témákban. A következőkben az új év első elemzését olvashatod.

Befelé forduló ember írása

Női Lapozó2006.06.13, 15:08

Grafológusaink várják, hogy beküldd nekik írásodat, amelynek alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, munkahelyi vagy akár pályaválasztási témákban is.

Egy energikus ember írása

Női Lapozó2006.06.13, 14:54

Grafológusaink írásod alapján elkészítik rövid jellemrajzodat, de konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik: párkapcsolati, munkahelyi vagy akár pályaválasztási témákban is.

Egy megfontolt ember írása

Női Lapozó2006.06.13, 14:50

Grafológusaink írásod alapján elkészítik rövid jellemrajzodat, de konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik: párkapcsolati, munkahelyi vagy akár pályaválasztási témákban is.

Határozott írás

Női Lapozó2006.06.13, 15:10

Grafológusaink várják, hogy beküldd nekik írásodat, amelynek alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, munkahelyi vagy akár pályaválasztási témákban is.

A fegyelmezésről III.

Babalapozó2006.05.29, 14:34

A Babázó pszichológus szakértője folytatja a fegyelmezésről szóló cikksorozatát. Mostani írásában egy konrét szituációból indul ki, feltérképezi a gyermek lehetséges mozgatórugóit, és bemutatja a fegyelmezés tanításon-tanuláson alapuló módszerét.

Újra a fegyelmezésről

Babalapozó2006.05.02, 10:36

A Babázó pszichológus szakértője nemrég a fegyelmezési módokról, a szeretet és fegyelem összefüggéséről írt. A cikk nagy érdeklődést váltott ki az olvasókból, újabb és újabb levelek érkeztek Benda Vikihez, aki elhatározta, hogy folytatja a cikket. Mostani írásában - az igényekhez igazodva - a gyakorlatban hasznosítható ötleteket veszi sorra és javaslatokat is tesz.

Hüvelyi gombásodás

Babalapozó2006.04.25, 09:48

A hüvelyi gombás fertőzés ma az egyik, talán a leggyakoribb hüvelyi fertőzés, mely nők ezreinek életét keseríti meg. Szülész-nőgyógyász szakértőnk írása a fertőzés okairól, tüneteiről és a megelőzés fontosságáról.

Kalauz a DVD-khez

Techbázis2006.03.05, 10:43

Míg néhány éve még luxusnak számított, manapság már olcsón hozzá lehet jutni DVD-k írására is alkalmas meghajtókhoz. Nem könnyű viszont az átlagfelhasználónak eligazodnia a különböző lemezek közt, s a megfelelő fajtát vásárolnia DVD-írójához. Rossz választás esetén ugyanis legfeljebb egy hibaüzenet fogadja az adatait archiválni kívánó felhasználót. Cikkünkkel a szabványok közti eligazodásban próbálunk segíteni.

Önigazolás vezérli a regényíró diktátorokat

Nagyvilág2005.12.15, 17:25

Van a diktátorok közül, akit a valóság előli menekülés, van, akit szerett népe tanításának igénye, van pedig, akit nemzetközi frusztrációk késztetnek arra, hogy tollat ragadjon. Olvassa el az [origo] rendhagyó könyvajánlóját, magukat szépíróként, költőként, történészként, szatíraíróként vagy épp népük nagy tanítójaként kipróbáló zsarnokok írásairól!

Az óvatos nyitottságról árulkodó kézírás

Női Lapozó2005.12.06, 13:22

Grafológusaink várják, hogy beküld nekik írásodat, mely alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, pályaválasztási témákban. A következőkben egyik elemzésüket olvashatod.

A kockázatkerülésről árulkodó kézírás

Női Lapozó2005.11.28, 15:33

Grafológusaink várják, hogy beküld nekik írásodat, mely alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, pályaválasztási témákban. A következőkben egyik elemzésüket olvashatod.

Impulzivitásról árulkodik a gyors írás

Női Lapozó2005.11.28, 15:32

Grafológusaink várják, hogy beküld nekik írásodat, mely alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, pályaválasztási témákban. A következőkben egyik elemzésüket olvashatod.

Az érzékenységről árulkodó kézírás

Női Lapozó2005.11.04, 13:22

Grafológusaink várják, hogy beküld nekik írásodat, mely alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, pályaválasztási témákban. A következőkben első elemzésüket olvashatod.

Örül Schumacher takarítónője

Gphírek2005.09.28, 12:47

A Red Bull Racing PR-emberei ismét átmentek mókamesterbe, s a Brazil Nagydíjra visszatekintő írásukban arra fókuszáltak, mi történhetett a világbajnoki trófeával, amely az utóbbi öt évben Michael Schumacher otthonában pihent.

Ezen a héten történt

Mindentudás egyeteme2005.07.08, 10:18

 Hetente frissülő összeállításunkban az adott héthez kapcsolódó fontos és érdekes tudomány- és technikatörténeti eseményekről emlékezünk meg röviden. (28. hét)

Albert Einstein válogatott írásai

Mindentudás egyeteme2005.06.29, 17:14

A Fizika Nemzetközi Éve alkalmából a magyar tudományosság is értékes kötetet tett le az asztalra: Székely László, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa szerkesztésében látott napvilágot "a speciális relativitás elmélete megszületésének 100. és Albert Einstein halálának 50. évfordulója alkalmából" az Albert Einstein válogatott írásai című vaskos kötet.

Albert Einstein válogatott írásai

Mindentudás egyeteme2005.06.29, 17:12

A Fizika Nemzetközi Éve alkalmából a magyar tudományosság is értékes kötetet tett le az asztalra: Székely László, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa szerkesztésében látott napvilágot "a speciális relativitás elmélete megszületésének 100. és Albert Einstein halálának 50. évfordulója alkalmából" az Albert Einstein válogatott írásai című vaskos kötet.

Informatika: amire idén számíthatunk

Techbázis2005.01.20, 12:40

Év elején megszaporodnak az évértékelő írások, s számos előrejelzés lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy vajon mit hoz az előttünk álló esztendő. Az egyik ilyen informatikai trendelemzésből mazsolázunk, amelyet az internetnews.com állított össze.

Feléledt a Ballerium

Techbázis2004.12.29, 19:12

November elején teljességgel elapadtak a pénzügyi forrásai az izraeli Majorem fejlesztőcsapatának, minek eredményeként kénytelenek voltak beszüntetni a Ballerium írását. Szerencsére az Interplay segédkezet nyújtott az alkotóknak, így jövő nyárra elkészülhet az internetes stratégiai program.

Elmarad a Chaos Theory idei bemutatkozása

Techbázis2004.09.22, 16:44

Sajnos csalódniuk kell azoknak a játékosoknak, akik már az idén szerették volna kipróbálni a Splinter Cell széria legújabb epizódját, a Chaos Theoryt. A Ubisoft Tom Clancy írásain alapuló sorozatának legfrissebb részét eredetileg novemberben szerette volna a publikum rendelkezésére bocsátani, de csak 2005-ben debütálhat a játék.

Baumgartner valamennyi futamon indulhat

Gphírek2004.01.23, 16:32

Az f1-live.com pénteki írása szerint biztossá vált, hogy Baumgartner Zsolt mindegyik futamon rajthoz áll a 2004-es szezonban a Minardi-Cosworth versenyzőjeként a Forma-1-ben.

Baumgartnerre rászabták a Minardit

Gphírek2004.01.22, 16:40

Két, népszerű internetes szakoldal is - ugyanazt a cikket közreadva - foglalkozik Baumgartner Zsolt helyzetével. Az írás szerint a magyar pilóta négy Forma-1-es futamon biztosan elindulhat a Minardi-Cosworthnak átutalt 8 millió dolláros szerződéskötési összeg egynegyedének átutalásával. Mindeközben Baumgartner csütörtökön már részt is vett első hivatalos megbeszélésén, s a Minardi székhelyén elkészítették számára azt az ülést, amelyet a március 7-én Melbourne-ben kezdődő világbajnokság futamain használ majd.

Borsodi ifjúszocialisták perlik a Magyar Nemzetet

Itthon2003.09.26, 19:31

Polgári pert indít az MSZP borsodi ifjúsági tagozata a Magyar Nemzet című napilap ellen a lap egy szeptember 13-i írásának rágalmazó és becsületsértő tartalma miatt - közölte az MSZP ifjúsági tagozata.

Az Interpol körözi Milosevic feleségét és fiát

Nagyvilág2003.05.23, 23:58

Az Interpol-tagországok rendőrsége keresi Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő feleségét és fiát - szögezi le pénteki közleményében a szerb belügyminisztérium, a belgrádi sajtóban megjelent kétkedő írásokra reagálva.

OCÖ-DRK levélpárbaj

Itthon2003.02.05, 19:49

Írásban ígér választ Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) kérdéséire.

Az önmagát megszüntető írás

Tudomány2002.10.07, 11:59

Az önpusztító tinta miatt Európa történelmi dokumentumai lassú pusztulásra vannak ítélve, mert mintegy nyolcvan százalékuk olyan tintával íródott, mely elpusztítja őket. A tintában lévő vas-szulfát (ismertebb elnevezéssel "fesónégy" vagy vitriol) reakcióba lép a levegővel és bármit lebont amire rákerült.

Medgyessy tovább akart szolgálni

Itthon2002.08.07, 17:02

"Szóban és írásban egyaránt úgy nyilatkozott, hogy megfelelő kapcsolati rendszer kialakítása esetén továbbra is szívesen vállalja a hivatásos tiszti beosztást" - áll egy, Medgyessy Péter titkosszolgálati tevékénységéről szóló 1982-es jelentésben. Medgyessyt a titkosszolgálati jelentések megbízhatónak, munkáját eredményesnek és hatékonynak írják le. A dokumentumokat szerdán hozta nyilvánosságra a Medgyessy-bizottság elnöke.

Medgyessy állítja: zavargásoktól mentette meg Magyarországot

Itthon2002.08.01, 14:57

Medgyessy Péter miniszterelnök a titkosszolgálati múltját feltáró bizottság előtt kijelentette: azért vállalta el a kémelhárító munkát, mert azt ígérték neki, hogy intellektuális értékelő munkát kell végeznie. Írásban csak évente egyszer jelentetett, nem kapott fizetést a kémelhárításért. A bizottság ellenzéki tagjai még egy meghallgatást szeretnének, de a miniszterelnök már csak írásban hajlandó válaszolni.

Nyomozást rendeltek el a MIÉP-alelnök cikke miatt

Itthon2001.09.19, 12:28

Ügyészségi nyomozás indult ifjabb Hegedűs Lóránt, a MIÉP alelnöke egyik cikke miatt. A politikus antiszemita írása miatt több feljelentés is érkezett.

Előző
Következő