iráni atomprogram

címke rss

Irán felhagy a kutatási és fejlesztési önkorlátozással

Irán bejelentette péntek hajnalban: oly módon csökkenti tovább a 2015-ös nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítését, hogy egyáltalán nem korlátozza az urándúsítással kapcsolatos kutatási és fejlesztési tevékenységét. A döntésről Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter tájékoztatta az Európai Uniót.

Irán sem akar háborút a Forradalmi Gárda új vezetője szerint

Nagyvilág2019.05.19, 13:44

Irán nem akar háborút - állította vasárnap az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.

Donald Trump, az egyik legsikeresebb amerikai elnök

Nagyvilág2019.05.13, 11:51

Donald Trump már 1988 óta gondolkodott azon, hogy elinduljon az amerikai elnökválasztáson, végül erre Barack Obama elnöksége és tevékenysége miatt szánta rá magát. Minden idők egyik legkeményebb választási kampányában az előrejelzésekre fényesen rácáfolva simán legyőzte a liberális Hillary Clintont, hogy aztán elnökként pontosan azt tegye, amit ígért, és amit a választói elvárnak tőle. Egyenesen fogalmaz, vállalja a konfliktusokat, de ami a választóknak a legfontosabb: megvédi az amerikai munkahelyeket és az országot az illegális bevándorlás és az iszlamista terror jelentette veszélytől.

Az Egyesült Államok életbe léptette a megújított szankciókat Irán ellen

Nagyvilág2018.11.05, 17:23

Az Egyesült Államok életbe léptette a megújított szankciókat Irán ellen - jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Washingtonban.

Donald Trump bejelentette az Irán elleni szankciók megújítását

Nagyvilág2018.08.06, 20:30

A Fehér Ház Donald Trump elnök aláírásával közleményt adott ki, amelyben bejelentette az Irán elleni szankciók megújítását. A szankciók helyi idő szerint éjféltől lépnek életbe.

Donald Trump kész valódi megállapodást kötni Iránnal az atomprogramjáról

Nagyvilág2018.07.24, 21:49

Washington kész valódi megállapodást kötni Iránnal az ország atomprogramjáról – hangoztatta Donald Trump egy Missouriban rendezett koferencián.

Irán nem tárgyalja újra az atommegállapodást

Nagyvilág2018.05.03, 15:04

Irán nem fogja újratárgyalni a 2015-ben létrejött nemzetközi megállapodást az atomprogramjáról – szögezte le az iráni külügyminiszter csütörtökön.

Orosz külügyminiszter: nem szabad felrúgni az iráni atomalkut

Nagyvilág2017.12.15, 14:15

Az iráni nukleáris programról megkötött megállapodás felrúgása rendkívül rossz jelzés lenne azok számára, akik bíznak a Koreai-félszigeten kialakult válság rendezésében - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken a moszkvai parlament felsőházában.

Amerika szigorítaná az Irán elleni szankciókat

Nagyvilág2017.03.24, 08:58

Amerikai szenátorok kétpárti törvényjavaslatot kezdeményeztek csütörtökön az Irán elleni szankciók szigorítására. Az indítványt a szenátus külügyi bizottságának két tagja, Bob Corker republikánus és Robert Menendez demokrata párti politikus terjesztette elő.

Vonának az antiszemitizmus miatt fontos Irán

Itthon2016.10.20, 16:05

Az Irán-barátság és az Izrael-ellenesség, illetve az antiszemitizmus szorosan összefügg a Jobbik ideológiájában. A párt lassan másfél évtizede ápolja a kapcsolatokat Iránnal, Vonáék még választási megfigyelőket is hoztak volna onnan Budapestre.

Erősítik a magyar-iráni nukleáris együttműködést

Itthon2016.02.19, 11:02

Magyarország megállapodott Iránnal a nukleáris együttműködés továbbfejlesztéséről - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel pénteki sajtótájékoztatóján.

Oroszország átvette Irán uránkészletét

Nagyvilág2015.12.28, 20:00

Irán a nagyhatalmakkal kötött megállapodása értelmében átadta majdnem teljes dúsítotturán-készletét Oroszországnak. 

Orbán: Iránban egymásnak adjuk a kilincset

Gazdaság2015.11.30, 15:55

Jelentős gazdasági fejlődés előtt áll Irán Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki a Teheránban rendezett magyar-iráni üzleti fórumon beszélt a két ország gazdasági együttműködési lehetőségeiről. A kormányfő beszámolt arról is, hogy magyar-iráni gazdasági vegyes bizottság alakul, Magyarország pedig külkereskedelmi irodát nyit az iráni fővárosban.

Izraelben feszültségeket okoz az iráni atomalku

Gazdaság2015.08.07, 11:14

Az izraeli államfő aggódik hazája és az Egyesült Államok viszonyáért a két ország között az iráni atomalku ügyében támadt nyílt vita miatt.

Háromszoros hurrá a tökéletlen megállapodásnak

Nagyvilág2015.07.15, 12:34

A Financial Times brit gazdasági, politikai napilap szerdai európai kiadása kiemeli: háromszoros hurrá a tökéletlen megállapodásnak, mert minden más lehetőség rosszabb lett volna. A cikk szerint kiábrándító megoldás született Bécsben az iráni atomprogram ellenőrzéséről.

Izrael kivételével mindenki elégedett az iráni megállapodással

Nagyvilág2015.07.14, 13:32

Átfogó megállapodást kötött Irán és a hatok elnevezésű országcsoport Teherán atomprogramjáról - jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Bécsben. A politikus közvetlenül azelőtt erősítette meg a hírt, hogy a tárgyalófelek összeültek, hogy hivatalosan is jóváhagyják a megállapodást. Mogherini szerint a megegyezés a remény jele az egész világ számára. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter "történelmi pillanatnak" minősítette a megegyezést.

Megállapodtak az iráni atomprogramról

Nagyvilág2015.07.14, 11:07

Megállapodást kötött Irán és a hatok elnevezésű országcsoport, az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország, kedden az átfogó iráni atomprogramról, miután kompromisszum született Washington és Teherán között az ENSZ helyszíni ellenőrzéseiről - közölte Bécsben az ügyet ismerő diplomata. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és Irán az év végéig tisztázza az iráni atomprogram kapcsán fennálló nyitott kérdéseket.

Washington nem vár a végtelenségig

Nagyvilág2015.07.09, 21:24

Egyelőre nem sikerült áttörést elérni az iráni atomprogramról szóló nemzetközi tárgyalásokon, amelyek így éjjel is folytatódnak - jelentette ki csütörtökön Bécsben John Kerry amerikai külügyminiszter.

Washington nem aggódik a külügyminiszter miatt

Nagyvilág2015.06.28, 16:01

Július 1-je után is folytatódik az iráni atomrogramról szóló nagyhatalmi egyeztetés. 

Irán megfenyegette a Nyugatot

Nagyvilág2015.04.05, 07:29

Irán a jelenlegi szintre visszatérve folytatja nukleáris tevékenységét, ha a Nyugat visszalép a remélt végleges megállapodástól Teherán atomprogramjáról - mondta a perzsa állam külügyminisztere.

Meglepő bejelentést tett Kína

Nagyvilág2015.02.15, 15:50

Az Egyesült Államokhoz hasonlóan Kína sem támogatja az iráni atomprogramról szóló tárgyalások meghosszabbítását. Irán és a hatok között a megállapodásra március 31-ig van idő.

Júniusig adtak időt Iránnak

Nagyvilág2014.11.24, 14:54

Miután nem sikerült átfogó megállapodásra jutni az iráni atomprogramról Bécsben, június végéig meghosszabbították a tárgyalások lezárásának határidejét.

Irán kész abbahagyni az atomdúsítást

Nagyvilág2013.12.31, 21:20

Egy iráni diplomata szerint az ország januárban nekiállna a nagyhatalmakkal kötött megállapodás végrehajtásának. A nagyhatalmak szerint viszont még nincs is megállapodás.

Irán lemondott az atomfegyverről

Nagyvilág2013.11.24, 12:40

Máris történelmi jelentőségűként emlegetik azt a nukleáris egyezményt, amelyet szombaton írt alá Genfben Irán és hat nagyhatalom: Irán beleegyezett, hogy hat hónapra leállítja az urándúsítást.

Szóba állt egymással Washington és Teherán

Nagyvilág2013.09.27, 08:55

Az 1979-es iszlám forradalom és a teheráni amerikai követség elfoglalása óta nem történt ilyen magas szintű, érdemi hivatalos kapcsolatfelvétel, mint most az ENSZ New York-i székházában. Egy éven belül megszülethet az egyezmény Irán atomprogramjáról.

Nyolc szlovákot fogtak el kémkedés miatt Iránban

Nagyvilág2013.07.01, 20:13

Összesen nyolc szlovák állampolgárt vettek őrizetbe Iránban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy atomlétesítmények környékén kémkedtek – mondta el a teheráni ügyészség egyik magas rangú munkatársa hétfőn.

A legmélyebb bunkert is eléri a szuperbomba

Techbázis2013.05.03, 19:46

A Pentagon újraterveztette legnagyobb bunkerromboló bombáját, hogy az képes legyen megsemmisíteni Irán legjobban megerősített, fordói nukleáris létesítményét is - adta hírül pénteken a The Wall Street Journal.

Földrengés rázott meg egy iráni atomerőművet

Nagyvilág2013.04.09, 15:15

Egy 6,3-as erősségű földrengés rázta meg egy délnyugat-iráni atomerőmű környékét. Arról, hogy megrongálódott-e a létesítmény, egyelőre nem érkeztek hírek, de legalább hárman életüket vesztették a rengés miatt.

Teljesen elvágná az USA Iránt a külvilágtól

Nagyvilág2012.11.09, 20:46

Az iráni atomprogram leállítása érdekében az USA még szigorúbb szankciókat alkalmazna. Amerikai képviselők egy olyan szankciórendszert dolgoznak ki, amely a reményeik szerint térdre kényszeríti az atomfegyveren dolgozó Iránt.

Az USA nem húz piros vonalat Iránnak

Nagyvilág2012.09.10, 23:50

Az Egyesült Államok nem szab határidőket Iránnak, mint ahogy azt Izrael szeretné. Izrael azt állítja, hogy Irán addig nem hagy fel az atomprogrammal, amíg meg nem húznak számára egy határvonalat.

A földrengés miatt enyhíti az Iránt sújtó szankciókat az USA

Nagyvilág2012.08.22, 10:49

A tíz nappal ezelőtti földrengés áldozatainak hatékonyabb megsegítése érdekében enyhíti az Iránt sújtó szankciókat az USA. A segélyszervezetek másfél hónapig küldhetnek pénzt a heves földrengések sújtotta északnyugat-iráni térségbe.

AC/DC-vel támadják az iráni atomprogramot

Techbázis2012.07.24, 15:51

Új vírus fertőzte meg az iráni atomlétesítményeket, amely nem a berendezéseket rontja el, hanem a tudósokat idegesíti halálra hangos rockzenével.  

Obama sütötte el a kiberfegyvert

Techbázis2012.06.01, 15:32

Amerika és Izrael állt az iráni atomlétesítmények ellen készített Stuxnet vírus mögött. A New York Times információi szerint a támadást az éppen hivatalba lépő Obama elnök rendelte el.

Araszol a megoldás felé az iráni atomvita

Nagyvilág2012.05.22, 12:05

Sikeresnek látja legutóbbi teheráni látogatását Amano Jukija, az NAÜ főigazgatója, aki szerint közel van a megállapodás az iráni atomprogram nemzetközi felügyeletéről. Az iráni főtárgyaló szerdán Bagdadban folytatja a tárgyalásokat a nagyhatalmakkal.

Elvágják Irán gumilövedék-forrásait

Nagyvilág2012.05.22, 10:05

Az olaj és az olajipari berendezések után a tüntetők ellen használt könnygázgránátra és a gumilövedékekre is kiterjesztené az Irán elleni szankciókat az amerikai szenátus. A kongresszus felsőháza egyhangúlag szavazott, két nappal az előtt, hogy újrakezdődnének a tárgyalások az iráni atomprogramról.

Kórházba szállították Günter Grasst

Nagyvilág2012.04.16, 20:54

Az irodalmi Nobel-díjas német író, akit az utóbbi hetekben egy Izraelt bíráló verse miatt élesen támadtak, szívproblémákkal került egy németországi klinikára.

Günter Grasst nemkívánatos személlyé nyilvánították Izraelben

Nagyvilág2012.04.08, 16:05

Nemkívánatos személy lett Izraelben Grünter Grass Nobel-díjas német író, miután közzétett egy verset, amelyben a zsidó államot azzal vádolja, hogy atomarzenálja miatt a világbékét fenyegeti. A múlt héten megjelent vers hatalmas felzúdulást váltott ki, sem az izraeli belügy-, sem a külügyminiszter nem válogatta meg a szavait.

Bombázza-e Iránt Izrael?

Nagyvilág2012.03.06, 18:05

Minimum nem bíznak egymásban, de valószínűleg az is kijelenthető, hogy nem nagyon kedvelik egymást. De még egymásnál is jobban utálják Iránt és annak vezetését. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezúttal elégedetten távozhatott Barack Obama irodájából - és az Egyesült Államokból is. Mert bár Amerika kifejezetten nem ígért közvetlen segítséget a zsidó államnak Irán ellen, de a két politikus elmúlt öt napja mégis arról szólt, amiről Netanjahu akarta: Iránról és Teherán atomprogramjáról.

Obama: Nem fogok habozni Irán ellen

Nagyvilág2012.03.04, 19:43

Barack Obama amerikai elnök azt mondta, nem fog habozni erőt alkalmazni Irán ellen, de hozzátette, hogy szerinte csak Teherán profitál abból, ha túl könnyedén beszélnek a háborús megoldásról. Szerinte van még mód diplomáciai úton rendezni a konfliktust.

Irán elleni katonai fellépést vár Obamától Izrael

Nagyvilág2012.03.01, 20:32

Az izraeli miniszterelnök nehezen tudja elfogadni, hogy az Egyesült Államok szerint nincs itt az ideje az Irán elleni katonai fenyegetésnek. Benjamin Netanjahu nem bízik az ország atomprogramja miatt ellene bevezetett szankciók hatásosságában, és mielőbbi határozott fellépést várna Barack Obama amerikai elnöktől.

Irán fontos bejelentésre készül atomprogramjáról

Nagyvilág2012.02.11, 12:44

Irán hamarosan "nagyon jelentős" eredményekről számol be nukleáris téren - közölte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az állami televízió élő adásában.

Irán az USA-t vádolja a tudósgyilkosságokkal

Nagyvilág2012.01.15, 11:13

Bizonyíték van rá, hogy az iráni atomtudósok elleni legújabb, szerdai akció mögött a CIA áll - állította az iráni külügy egy Washingtonnak küldött levélben. A katonai vezetés bosszúról beszél. 

Válogatott módszerekkel likvidálják az iráni atomtudósokat

Nagyvilág2012.01.12, 12:25

Autóra tapasztott mágneses bombák, motorra szerelt pokolgép, toroklövés, emberrablás. Nem válogatnak a módszerekben az iráni nukleáris szakértőket sorra likvidáló gyilkosok. A natanzi urándúsító szerdán felrobbantott részlegvezetője néhány év alatt immár az ötödik olyan iráni atomtudós, aki ellen halálos merényletet követnek el. Irán Izraelt gyanúsítja, amely viszont tagadja érintettségét.

Irán újra tárgyalni akar a nagyhatalmakkal atomprogramjáról

Nagyvilág2012.01.13, 08:10

Egy nappal egy újabb iráni atomtudós meggyilkolása után Irán bejelentette, hogy ismét tárgyalni szeretne atomprogramjáról. Az iráni parlament elnöke szerint tudósok megölésével nem lehet a programjukat megállítani, de komoly tárgyalásokkal érhetnek el eredményeket.

Merénylet áldozata lett egy iráni atomtudós

Nagyvilág2012.01.11, 08:35

Az urándúsító felügyelőjének autójára egy motoros tapasztott bombát Teheránban. Az elmúlt években több hasonló merényletet követtek el az iráni atomprogramban dolgozók ellen.

Elvi egyetértés született az iráni olaj uniós embargójáról

Nagyvilág2012.01.05, 09:01

Az Európai Unió tagállamai elvi egyetértésre jutottak abban, hogy a továbbiakban nem vásárolnak iráni kőolajat, ha Teherán nem működik együtt atomprogramja ügyében a nemzetközi közösséggel - jelentették brüsszeli diplomáciai források.

A Hormuzi-szoros lezárásával zsarolná a Nyugatot Irán

Nagyvilág2011.12.28, 23:02

A kőolajszállítás szempontjából rendkívül fontos Hormuzi-szoros lezárásával válaszolna a szankciókra Irán. Az Egyesült Államok figyelmeztette Teheránt, hogy készen áll a válaszra. Irán öt napja tart hadgyakorlatokat a szorosban.

Tragacsokon száguld az iráni hadsereg

Nagyvilág2011.11.18, 18:08

Egyre feszültebb a helyzet Irán és Izrael között, gyanús balesetek és gyilkosságok utalnak arra, hogy ellenfelei elkezdték cukkolni az iráni vezetést. Egy iráni támadás esélye azonban minimális, hatalmas hadserege ugyanis nem túl ütőképes, leginkább csak védekezésre alkalmas. Az iráni gyártmányú vadászrepülőkön és hadihajókon az amerikaiak csak nevetnek, de azért így is van Iránnak több fegyvere, amellyel megkeserítheti a fél világ életét.

Elkerülné Irán megtámadását az amerikai védelmi miniszter

Nagyvilág2011.11.11, 10:03

Irán megtámadása csak lelassítaná, de nem állítaná le az iráni atomprogramot az amerikai védelmi miniszter szerint. Miközben az amerikai és az izraeli lapok egy esetleges megelőző csapásról cikkeznek, Leon Panetta diplomácia úton gyakorolna nyomást Irán atomprogramjára.

Előző
Következő