Ipsos

címke rss

Ipsos: Szavazókat nyert a Fidesz és az MSZP is

Itthon2012.02.15, 13:25

Némileg növelni tudta a táborát januárban a Fidesz és az MSZP is, ezzel megfordítva egy hónapok óta érvényes tendenciát, hiszen eddig folyamatosan nőtt a bizonytalan szavazók aránya. Az LMP és a Jobbik nem növelte a támogatottságát. A biztos szavazók még mindig csak körülbelül 30 százaléknyian vannak - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából.

Külföldön vendéglátózna a magyar fiatalok harmada

Állás 20112012.01.30, 13:49

Az Ipsos kutatása szerint a megkérdezett 15 és 25 év közötti fiatalok elsősorban a jobb fizetés és a magasabb életszínvonal miatt mennének külföldre dolgozni, nagy részük két évnél hosszabb időre. A legtöbb fiatalnak nincs példaképe, akinek mégis, annak választása leginkább a saját szüleire esik.

Ipsos: Az ötven felettiek ábrándultak ki leginkább a Fideszből

Itthon2012.01.12, 14:09

A közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint az ötvenes korosztályban 15-15 százalék a Fideszt és az MSZP-t támogatók aránya, a húszas éveiben, harmincas évei elején járók körében pedig szoros a verseny a nagyobbik kormánypárt és a Jobbik között. Az Ipsos januári felmérése szerint a biztos pártválasztók 39 százaléka támogatja a Fideszt, de "közepest" ad a kormány teljesítményére, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország.

A magyarok a legkevésbé elégedettek a nemzetgazdaság helyzetével

Itthon2011.12.20, 19:43

Az év elején még a magyarok közel 15 százaléka gondolta úgy, hogy közvetlen gazdasági környezetében javulás érzékelhető majd: decemberre ez az arány hat százalékra csökkent. Az Ipsos legfrissebb nemzetközi kutatása szerint a nemzetgazdaságok pozitív lakossági megítélése Szaúd-Arábiában a legmagasabb, őket követik a svájciak. Magyarország az utolsó helyen osztozik a spanyolokkal.

Nem érdekli a közvélemény-kutatókat az IMF-tárgyalások fogadtatása

Itthon2011.11.24, 12:50

Az [origo] által megkérdezett közvélemény-kutatók többsége nem készít elemzést a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) múlt heti tárgyalásairól. A megkérdezett intézetek közül egyedül a Nézőpont decemberi kutatásában lesz majd kérdés arról, hogy ismét az IMF-hez fordult a kormány.

Ipsos: 1,8 millió szavazót veszített a Fidesz tavaly május óta

Itthon2011.11.17, 12:14

Az Ipsos felmérése szerint a biztos pártválasztók között másfélszeres a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, azzal együtt is, hogy tavaly május óta 1,8 millió választót veszített. A kutatás szerint a Jobbik 20, a Demokratikus Koalíció 1 százalékon áll, miközben a magyarok 54 százaléka elzárkózik a politikától.

Ipsos: Ihat kólát a valóságshow-szereplő, a tévézőt nem zavarja

Tévé2011.07.05, 12:09

Az Ipsos felmérése szerint a magyar tévézőket egyelőre nem zavarja a fikciós sorozatokban és a valóságshow-kban feltűnő termékelhelyezés, egészen addig, míg nem kap fontos szerepet az adott tárgy a történetben.

Tíz százalékponttal csökkent a Fidesz támogatottsága az Ipsos szerint

Itthon2011.05.12, 10:49

A Fidesz támogatottsága a januári 34 százalékról májusra 24 százalékra csökkent - közölte új felmérésének eredményeit a Szonda Ipsos a csütörtöki Népszabadságban. Ötven százalék fölött jár azok aránya, akik egyetlen pártot sem választanának.

Ipsos: Kétszer annyian támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t

Itthon2011.04.20, 08:29

Az emberek közel fele távol tartja magát a politikától, miközben az összes választókorú között 26 százalék támogatja a Fideszt, és 12 százalék az MSZP-t - derült ki az Ipsos felméréséből szerdán.

Az Ipsos felmérése szerint is csökkent a Fidesz támogatottsága

Itthon2011.03.24, 09:50

Csökkent a Fidesz támogatottsága, a pártoktól távolságot tartó választópolgárok aránya emelkedett, az ellenzéki pártok alapvetően stagnáló helyzetben vannak - derül ki az Ipsos márciusi felméréséből.

Ipsos: Az idősek között is több az aktív kormánypárti szavazó

Itthon2011.01.21, 07:34

Nem változtak jelentősen a pártpreferenciák az egész lakosság körében, a Fidesz 34, az MSZP 11 százalékos. Az Ipsos felmérése szerint azonban a biztos pártválasztók körében nagyobb a Fidesz támogatóinak aktivitása. Az idősek között is több az aktív kormánypárti szavazó, háromnegyedük biztosan elmenne választani, míg az ellenzékieknek alig több mint a fele.

Ipsos: Csak a japánok pesszimistábbak a magyaroknál

Nagyvilág2011.01.05, 13:21

A tavalyi év rossz volt, és az idei sem lesz jobb - a magyarok többsége így látja a helyzetet az Ipsos nemzetközi, 24 országban végzett felmérése szerint. A brazilok és a kínaiak a leginkább optimisták, a japánok, a németek és a magyarok viszont sötéten látják a jövőt.

Validált online kutatási rendszert indított az Ipsos

Archívum2010.09.16, 16:30

Új online kutatási szolgáltatást indított az Ipsos Zrt. Validált Online Vélemények (VOV) néven. A VOV az első közösségi oldal tagjaiból toborzott kutatási panel, amely jelenleg 30 ezer tagot tömörít.

A magyar netezők keveset tévéznek

Archívum2010.07.13, 13:01

Az internetezők kétharmada több időt tölt a világhálón hetente, mint amennyit a tévénézésre szán, a nethez hozzáférő magyarok is kevesebbet tévéznek offline társaiknál - derül ki egy felmérésből.

Magyarország az elégedettségi rangsor végére került

Archívum2010.06.03, 12:40

Egy friss felmérés szerint a magyarok vannak a legkevésbé kibékülve a lakókörnyezetükkel, minden harmadik magyar ugyanis azt mondta, hogy nincs megelégedve azzal a hellyel, ahol lakik.

Idén kevesebb és olcsóbb ajándék lesz a fa alatt

Gazdaság2009.12.07, 13:03

Szerény lesz az idei karácsony, legalábbis a Kirakat-Ipsos karácsonyi kutatása eredménye ezt mutatja. Kevesebben terveznek ajándékot vásárolni az ünnepekre, és enyhén nőtt azok száma, akik legfeljebb 30 ezer forintot szánnak a "Jézuskára". Megnőtt az interneten tájékozódók, valamint a web-áruházakban vásárlók aránya.

Jönnek a New York-i helyszínelők

Tévé2005.09.15, 14:59

Az Ipsos Amerikában végzett felméréséből kiderült, hogy a tévénézőknek elegük van a realityműsorokból. A sorozatok között a CBS-en futó új Helyszínelők futott be, a New York-i csapatot várják nagyon az Államokban - ennek első része pont ma kerül a képernyőre itthon.

Előző
  • 1
Következő