ipari park

címke rss

Megszakadt a katonai forródrót a két Korea között

Nagyvilág2016.02.11, 13:52

A Keszong ipari parkot katonai övezetnek nyilvánította Phenjan.

Magyarországi fejlesztésbe száll be a Tesla

Gazdaság2018.08.31, 10:55

A Mátrai Erőmű Zrt. a tavalyi 9,1 milliárd forintos veszteség után az idén egymilliárdos nyereséget vár – mondta a Világgazdaságnak a társaság vezérigazgatója. Valaska József a társaság megújuló energiára épülő fejlesztési terveiről is beszélt a lapnak, a stratégiát a szeptember 19-i közgyűlés tárgyalja majd.

Újabb beruházás Debrecenben, 450 munkahely jön létre

Gazdaság2018.09.17, 17:00

A Continental ünnepélyesen letette az új debreceni gyárának alapkövét, mellyel a technológiai cég az autóipari elektronikai gyártási tevékenységét szándékozik bővíteni, áll a társaság Origohoz eljuttatott közleményében.

Menekülnek a cégek a fővárosból

Gazdaság2018.10.12, 13:17

Tömegesen települnek ki a kis- és középvállalkozások (kkv-k) a fővárosból az agglomerációba, így a Nagytarcsai Ipari Parkba is - mondta Nagytarcsán Tóth Tamás, a Szent István Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Félmilliárd forintból korszerűsítették az ipari parkot Kaposváron

Gazdaság2018.11.16, 16:42

Átadták a megújult SÁÉV-telepet pénteken Kaposváron, a város mintegy félmilliárd forintot költött az 1970-es évek óta ipari parkként használt terület infrastruktúrájának korszerűsítésére - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.

Több mint kétmilliárd forintos fejlesztés a szekszárdi ipari parkban

Gazdaság2019.01.08, 16:07

Több mint kétmilliárd forintos fejlesztés kezdődik idén a szekszárdi ipari parkban, ahol mintegy kétezer négyzetméterrel bővül a csarnokok alapterülete – közölte kedden a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyvezető-helyettese.

Újabb autóipari beruházás Magyarországon

Gazdaság2019.01.15, 14:24

Újabb autóipari beruházás valósulhat meg rövidesen Komárom-Esztergom megyében, a NIPÜF tatabányai ipari parkjában. Az ehhez szükséges telket a NIPÜF Csoport értékesítette a hazánkban több mint két évtizede jelen lévő, és jelenleg 520 főt foglalkoztató Otto Fuchs Hungary Kft.-nek. A 20 hektáros területen több tízezer négyzetméteres gyártóüzem jöhet létre.

Kínában megtetszett a Szabadság híd, szépen le is másolták

Travelo2019.01.17, 12:29

Kína Tongkuan városában egy nagyon is ismerős hidat építettek fel nemrégiben, egész pontosan a budapesti Szabadság híd másolatát, írja Facebook oldalán a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület).

Közel félmilliárd forintból épült Debrecen új beruházása

Gazdaság2019.09.18, 09:36

Átadták az Amazone új debreceni telephelyét a helyi Határ úti ipari parkban, a beruházás 400 millió forintba került.

Új hazai beruházást adott át a Tesco

Gazdaság2019.11.13, 11:28

November elején megkezdte működését a Tesco első, saját működtetésű északkeleti regionális elosztóközpontja a Polgári Ipari Parkban. Az új egység képes lesz gyorsan reagálni a körzet 16 áruházának igényeire, saját árukészletéből az eddiginél rövidebb idő alatt tudja teljesíteni a szállításokat, amivel javítja a termékek áruházi elérhetőségét.