ipar

címke rss

Folyékony fertőtlenítőszerek gyártásába kezdenek Győrben

Gazdaság2020.04.14, 17:38

A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel gyorsan reagált a piaci igényekre a Graboplast, így folyékony fertőtlenítőszer gyártása kezdődik a napokban Győrben. A vállalat célja nagy volumenben különböző kisebb kiszerelésű fertőtlenítő termékek gyártása a kereskedelem számára. A saját kutatás-fejlesztés eredményeként kifejlesztett, hamarosan piacra kerülő kéz- és tárgyfertőtlenítőből napi 50-80 ezer különböző kiszerelésben forgalomba kerülő termék gyártását tervezi a győri vállalat. Emellett önfertőtlenítő fal- és padlóburkolatok, valamint járványkórházakban használható matraclepedők is készülnek az üzemben.

A kínai gazdaság lassan felébred a tetszhalott állapotból

Gazdaság2020.04.02, 08:54

Ismét billegnek a rakpartok rakodódarui Ázsia nagyobb kikötőiben, mivel befutottak az első új szállítmányok a koronavírus miatt hetekre leállított, de a napokban ismét beindított kínai gyárakból. Ahogy Kína gazdasága lassan felébred a kijárási tilalom okozta tetszhalálból, láthatóan kezd visszatérni az élet az ázsiai gyárak, kikötők és logisztikai központok kiterjedt hálózatába is.

Kína gazdasága szinte teljesen újraindult a koronavírus megállítása után

Gazdaság2020.03.30, 11:44

Fontos gazdasági adatok érkeztek Kínából, ahol a vállalatok többsége újraindult a koronavírus-járványt követően. Kínában az aktív betegek száma már kevesebb mint 2500 fő. Bevásárlóközpontok és üzletek nyithattak ki hétfőn a közép-kínai Vuhanban.

Beleroppant a kínai gazdaság a koronavírusba

Gazdaság2020.03.16, 09:01

Január-februárban az ipari termelés 13,5 százalékkal esett vissza éves összevetésben, jóval nagyobb mértékben az elemzők által jósolt 3 százalékos zsugorodásnál. Ez az első alkalom, hogy a kínai ipar termelése csökkent azóta, hogy az adatokat közzéteszik. A járványt a feldolgozóipar sínylette meg a legjobban, a szektorban 15,7 százalékkal csökkent a termelés éves bázison, miközben az energiaforrások - elektromosság, hőenergia, gáz és víz - termelésében 7,1 százalékos visszaesést mértek a tavalyi év azonos időszakához képest.

Minden várakozást felülmúlva nőtt az ipari termelés januárban

Gazdaság2020.03.06, 10:53

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint januárban 2,4 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint  2,7 százalékkal emelkedett a termelés.

Ezeket a kínai szektorokat sújtja leginkább a koronavírus

Gazdaság2020.02.20, 15:56

Ahogy a koronavírus miatt egyre tovább tartanak bezárva egyes gyárak és üzletek, bizonyos iparágak kezdik különösen megszenvedni a járvány hatásait Kínában. Úgy tűnik, sokaknak rendkívül nehéz lesz talpra állni a mélypontról.

Forradalmi változások zajlanak a tévés iparágban

Techbázis2020.02.10, 20:25

Az elmúlt két évtizedben az LCD technológia uralta a különféle elektronikai eszközökbe szerelt kijelzők piacát. Legyen szó tévéről, monitorról, tabletről, telefonról vagy járművekbe szerelt megjelenítőktől, ez az eljárás dominált. 2010-re minden riválisát háttérbe szorította, a projektoros kijelzők eltűntek, a SED halva született, a 2005-ben debütáló OLED Csipkerózsika-álomba merült, a korábbi nagy vetélytárs plazma pedig rohamosan veszített piaci részesedéséből. Most azonban ez változni látszik.

Tavaly rekordot döntött a hazai turizmus, és szárnyalt a kiskereskedelem

Gazdaság2020.02.09, 11:10

A koronavírus miatt az egészségügyi vészhelyzet mellett minden jel arra utal, hogy a világgazdaságra is negatív hatást fog gyakorolni a járvány. Több tőzsdén lévő vállalat árfolyama is erősen ingadozott, elsősorban azért, mert Kínában egyre több helyen állnak le a gyárak. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből kiderült, hogy a kereskedelem továbbra is szárnyal. A hét gazdasági összefoglalója.

Éves szinten az ipari termelés 5,4 százalékkal nőtt 2019-ben

Gazdaság2020.02.06, 11:09

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint az ipari termelés 5,4 százalékkal nőtt tavaly az előző évi 3,5 százalék után.

Beszakadt a kínai tőzsde, ahogy az ünnep után kinyitottak a piacok

Gazdaság2020.02.03, 12:35

Több mint 7 százalékot zuhant a kínai tőzsde hétfőn, miután az ünnepi szezon után először nyitottak ki a piacok. Az esések szerte Ázsiában érezhetők voltak, noha a kínai jegybank még vasárnap bejelentette, 1200 milliárd jüannyi tőkét pumpál a gazdaságba, hogy támogassa a likviditást. Ezzel párhuzamosan kiderült, négy éve először csökkent Kína ipari szektorának nyeresége 2019-ben.

Jövőre is emelkednek a nyugdíjak, újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül

Gazdaság2019.12.15, 15:56

Két újabb beruházást jelentettek be a héten és az is kiderült, hogy európai összehasonlításban is élen jár a magyar ipar, amelyen belül kiemelkedő, 20 százalékos bővülést produkált az építőipar októberben. A Saudi Aramco nemrég ugyan csak rövid időre de átlépte a kétezer milliárd dolláros álomhatárt a szaúdi tőzsdén, egy kongresszusi meghallgatáson pedig kiderült, hogy az amerikai légiügyi hatóság is hibázott a Boeing 737 Maxokkal kapcsolatban. A hét gazdasági összefoglalója.

A Nemzetközi Valutaalaptól kapott elismerést a héten a magyar gazdaság

Gazdaság2019.12.08, 09:13

Továbbra is kiemelkedő teljesítményt nyújt a hazai kiskereskedelem és a héten az is kiderült, hogy miért a gyógyszeripar a magyar gazdaság egyik motorja. Beszámoltunk arról is, hogy a Mol új üzeme akár 70 milliárd forinttal is hozzájárulhat a magyar GDP-hez, külföldön pedig nagyon magasan árazták be az Aramco részvényeit, de rekordot döntött a Cyber Monday és a Black Friday is. A hét gazdasági összefoglalója.

Kiugró évet zárhat a hazai ipar

Gazdaság2019.12.06, 11:39

Októberben az ipari termelés volumene 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,4 százalékkal emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás.

Az ipari termelői árak 1,5 százalékkal nőttek októberben

Gazdaság2019.12.02, 12:38

Az ipari termelői árak októberben 1,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Elképesztő zuhanásban a kínai ipari vállalatok nyeresége

Gazdaság2019.11.28, 15:48

A kínai ipari vállalatok nyeresége nyolc hónapja a legnagyobb mértékben zuhant októberben a változatlanul nyomott termelői árak, valamint az elhúzódó amerikai-kínai kereskedelmi háború következtében.

Tovább dübörögnek a beruházások Magyarországon

Gazdaság2019.11.28, 11:11

A harmadik negyedévében 14,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene a tavalyi év azonos időszakának magas (21,6 százalékos) bázisadatát alapul véve. Az év első kilenc hónapjában 18 százalékkal nőttek a beruházások, az első félévi 20,2 százalékos növekedés után. A beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 3,1 százalékkal haladta meg július-szeptemberben - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Maradt a rekord magas GDP és uniós szinten is csúcson a magyar ipar

Gazdaság2019.11.17, 15:25

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, szeptemberre vonatkozó jelentéséből kiderült, hogy nemcsak hazai szinten nyújtott kiemelkedőt az ipar, hanem az uniós országok között is toronymagasan vezet. Mindemellett újabb óriásberuházást jelentettek be Magyarországon és a héten az is kiderült, hogy egyre súlyosabb a kínai sertésválság. A hét gazdasági összefoglalója.

Továbbra is gyengélkedik a kínai gazdaság

Gazdaság2019.11.14, 16:34

A kínai ipari termelés a vártnál jóval gyengébb növekedést produkált októberben. Eközben több olyan adat is napvilágot látott, amely mind arra utal, hogy igen nehéz helyzetben van a világ második legnagyobb gazdasága.

Világszerte elismerik a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményét

Gazdaság2019.11.10, 10:53

Jövőre is folytatódhat a hazai minimálbér-növekedés és több nemzetközi szervezet is javított a héten Magyarország GDP előrejelzésén. Emellett jó negyedévet zárt az OTP és a Richter is, illetve úgy tűnik, hogy javulnak az eddigi fagyos gazdasági kapcsolatok az Egyesült Államok és Kína között. A hét gazdasági összefoglalója.

Méreteiben a debreceni BMW-gyár nagyságú beruházást jelentett be a Samsung

Gazdaság2019.10.14, 13:03

A héten jó inflációs adat érkezett, és több óriásberuházást is bejelentettek Magyarországon, köztük a Samsung közel 400 milliárd forintos bővítését. Külföldön hatalmas botrány robbant ki az észak-amerikai profi kosárlabda liga (NBA) és Kína között, de az is kiderült, hogy mikor szállhatnak fel leghamarabb a Boeing 737 Max típusú gépei. A hét gazdasági összefoglalója.

Itt az új szó, amellyel leírható a világ: félrecesszió

Gazdaság2019.10.04, 15:26

Napjainkban a világgazdaság számos problémával néz szembe. Ezek közül az egyik, hogy a szakemberek egyre kevésbé képesek leírni, pontosan milyen állapotban van a globális gazdaság. Az adatok sokszor erősen ellentmondásosak, és egyszerre látunk erőt és gyengélkedést. A Credit Suisse most az amerikai gazdaságból kiindulva egy nyelvújítással próbálta megoldani ezt a kihívást, és bevezette a „félrecesszió" kifejezést.

A pekingi kormány megbízható embereket küld 100 kínai magáncéghez

Gazdaság2019.09.24, 16:18

Kormányzati tisztségviselőket küld a kínai kormány 100 magánvállalathoz a technológiai központnak számító Hangcsouba – írja a kínai állami média. Az intézkedés részeként olyan cégekbe is megbízható kormányzati embereket ültetnek, mint például az Alibaba.

Nem csak otthon lesz emberi hibából vírusos a PC

Techbázis2019.08.24, 13:32

Az ipari hálózatokat érintő kiberbiztonsági incidensek fele az alkalmazottak hibájából történik.

Történelmet írhat a szuperállampapír, miközben rekordokat dönt az OTP

Gazdaság2019.08.11, 10:14

Fontos negyedéves jelentések érkeztek a héten, hiszen például a Richter, az OTP és a magyar Telekom is nyilvánosságra hozta az eredményeit. Emellett a BWM rekordnegyedévről számolt be, kiderült, hogy miért csökkenhet akár 30 dollárra a nyersolaj hordónkénti ára, és meglepő fordulatok voltak a héten kirobbant dinnyeháborúban. A hét gazdasági összefoglalója.

Kettővel kevesebb munkanap miatt csökkent az ipari termelés júniusban

Gazdaság2019.08.07, 10:20

Júniusban az ipari termelés 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok azonban 4,1 százalékos növekedést mutatnak, mert kettővel kevesebb munkanap volt idén júniusban, mint a múlt év azonos hónapjában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egyre nagyobb a nyomás a kínai iparon

Gazdaság2019.07.23, 15:00

A kínai iparig minisztérium szerint „fáradtságos erőfeszítésekre" lesz szükség ahhoz, hogy a kínai ipar elérje az idei termelési célokat. A kereskedelmi protekcionizmus ugyanis akkora nyomást helyez az exportra, hogy az beárnyékolja a világ második legnagyobb gazdaságának kilátásait.

Behúzta a féket Ázsia egyik éllovas gazdasága

Gazdaság2019.07.12, 14:01

Alulmúlta az elemzői várakozásokat Szingapúr második negyedéves gazdasági növekedése. A városállam ugyanis egy évtizede nem látott gyenge növekedést produkált, ráadásul a feldolgozóipar is folyamatosan gyengélkedik.

Aggasztó adatok érkeztek Kínából, elszabadulhatnak az árak

Gazdaság2019.06.12, 14:35

Májusban 15 hónapos csúcsra ugrott a kínai fogyasztói árindex, ami elsősorban az élelmiszeráraknak, és különösen a sertéshús drágulásának volt betudható. Noha az elemzők számítottak az infláció emelkedésére, újabb jelzés érkezett arra nézve, hogy a kínai gazdaság nehézségekkel küzd. Mindeközben az autóeladások már a 11. egymást követő hónapban csökkentek a világ második legnagyobb gazdaságában.

Tovább nőtt az ipari termelés áprilisban

Gazdaság2019.06.06, 12:18

Áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, folytatva ezzel az első negyedévi 6,2 százalékos növekedést. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 6 százalékos volt a bővülés áprilisban – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez a mutató elmarad ugyan a 8 százalékos márciusi tempótól, de a bázishatást figyelembe véve erőteljes emelkedésről van szó.

Egyre fenyegetőbb egy globális recesszió

Gazdaság2019.06.03, 17:44

Fokozódik a feszültség a világgazdaságban, ahogy egyre többen kezdenek el rettegni attól, hogy hamarosan beüthet egy globális recesszió. Az elmúlt hónapban ugyanis szerte Ázsiában gyengült az ipari aktivitás, miközben az USA és Kína közti kereskedelmi feszültség újból eszkalálódhat.

Ezek miatt száguld a hazai GDP

Gazdaság2019.05.31, 15:58

Az idei első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, az ipar és az építőipar járult hozzá a növekedéshez - erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A KSH közlése szerint, a szolgáltatások mellett az ipar és az építőipar is hozzájárult az első negyedévi növekedéséhez.

Ritka rossz gazdasági adatok érkeztek Kínából

Gazdaság2019.05.15, 14:44

Meglepően gyenge kiskereskedelmi adatok láttak napvilágot Kínában, ráadásul áprilisban a feldolgozóipar teljesítménye is kiábrándító volt a világ második legnagyobb gazdaságában. Peking ezzel újabb jelzés kapott arra vonatkozóan, hogy fokoznia kellene az élénkítő intézkedéseit.

Iparterület lett az elhagyatott lőszerraktárból Pellérden

Itthon2019.03.29, 05:28

A 16 hektáros volt honvédségi lőszerraktárat 370 millió forintból modern iparterületté fejlesztették. 

Eltörlik az állampapírok kamatadóját, nagyon erős hete volt a forintnak

Gazdaság2019.03.17, 10:38

Az Államadósság Kezelő Központ szerint jelentősen megnőtt a babakötvényesek száma, a KSH legfrissebb jelentése pedig arra mutat rá, hogy rendkívül erősen kezdte az évet a magyar építőipar. Visszahívásokat jelentett be a Honda, és a Volkswagennél sem egyszerű a helyzet, mert hétezer ember elbocsátására készülnek.

Iszonyú erősen nyitott januárban az építőipar

Gazdaság2019.03.14, 11:18

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint januárban az építőipari termelés 29,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami a rendkívüli hideg ellenére tavaly július óta a legnagyobb növekedés. Az épületek építése 28,2, az egyéb építményeké 32,2 százalékkal nőtt.

Gigantikus óriásgyárat építenek a kínaiak Európában

Gazdaság2019.02.20, 10:48

Gigantikus méretű akkumulátorgyár létesül a németországi Erfurtban. A kínai CATL üzeme minden más hasonló projektet felül fog múlni, a Tesla Egyesült Államokban működő GigaFactoryja is eltörpül majd mellette, hiszen teljesítménye annak a háromszorosa lesz.

Európa húzza le a világgazdaságot?

Archívum2019.02.14, 14:27

Bár az olyan kockázati tényezők, mint az amerikai-kínai kereskedelmi háború súlyos kockázatot jelenthet a világgazdaságra nézve, egyre inkább úgy tűnik, a legnagyobb fenyegetést mégis Európa jelenti. Az öreg kontinens igen erősen húzza vissza a globális növekedést.

Milliókat érintő, új földszabályozás készül

Gazdaság2019.02.10, 09:26

Kínában is beköszöntött az új év, az AutoWallis pedig a budapesti Értéktőzsdére ment, és a vállalat részvényeivel már csütörtök óta lehet kereskedni. Kiderült az is, hogy nőtt tavaly a kiskereskedelem forgalma, az Európai Unió pedig elkaszálta a Siemens és az Alstom vasúti üzletágainak összeolvadását. Heti gazdasági összefoglaló.

A várakozásokon felül nőtt a magyar gazdaság

Gazdaság2019.01.18, 08:56

A várakozásokon felül bővült tavaly a magyar gazdaság - mondta Regős Gábor, a Századvég közgazdásza péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Autóipari óriásberuházást indít Miskolcon egy német világcég

Gazdaság2019.01.11, 15:13

Tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a német Bosch-konszern miskolci autóipari gyárában, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-ben, a 2021-ig tartó projekt keretében egyebek mellett új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepítenek - jelentették be a cég vezetői Miskolcon.

Novemberben 4 százalékkal nőtt hazánkban az ipari termelés

Gazdaság2019.01.08, 10:28

Tavaly novemberben 4 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az emberi kreativitással még a robotok sem tudnak mit kezdeni

Gazdaság2018.12.25, 16:37

Új ágazat megerősödése zajlik a hazai gazdaságban és a nemzetközi környezetben is. Ezért egy viszonylag új fogalommal ismerkednek többen azok közül is, akik bár szereplői ennek a területnek, talán mégsem gondoltak magukra eddig úgy, mint kreatív ipari szakemberre. Az emberi készségekre és képességekre, szellemi, intellektuális tartalékokra épülő ágazat magyarországi utánpótlásának meghatározó intézménye a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Fülöp Józseffel, az egyetem rektorával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kreatív ipari miniszteri biztosával beszélgetett az Origo.

Újabb csúcson az ipari termelés Magyarországon

Gazdaság2018.12.06, 11:01

A várakozásokat lényegesen meghaladva, 5,9 százalékkal bővült az ipari termelés októberben a szeptemberi 0,6 százalékpontos visszaesés után – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mivel egy munkanappal több volt, mint egy évvel ezelőtt, munkanaphatással kiigazítva 3,3 százalékra gyorsult az ipari termelés növekedése a szeptemberi 2,2 százalékról. Szezonálisan és munkanaphatással megtisztítva az ipari termelés 2 százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest.

Rekordmértékű magyar GDP-növekedés és tovább bővülő csok

Gazdaság2018.11.19, 05:56

A héten voltak óriási nyertesek, de nagy bukások is a gazdaság világában. A Tencent bevételei 30 százalékkal felülmúlták az elemzők várakozásait, az OTP bolgár bankot vehet és a nyugdíjprémiumok kézbesítése is megkezdődött. Az Uber viszont hatalmasat bukott, de az Intel és a Digi fúziójának engedélyezése sem lesz olyan egyszerű.

Putyin új fegyvereladási stratégia kidolgozását sürgette

Nagyvilág2018.11.06, 17:39

A megváltozott körülményekre hivatkozva a hagyományos megközelítések helyett új stratégia kidolgozását sürgette a más országokkal folytatott haditechnikai együttműködés terén Vlagyimir Putyin orosz elnök a szakterületen illetékes bizottság moszkvai tanácskozásán.

Emelkedtek az ipari termelői árak

Gazdaság2018.10.31, 10:19

2018 szeptemberében az ipari termelői árak összességében 6,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az árváltozás hátterében alapvetően a bérek növekedése, az olajár-emelkedés és a forint gyengülése állt.