IP

címke rss
Több pénzt kereshetnek a szellemi tulajdonokat ügyesen kezelő vállalkozások

Több pénzt kereshetnek a szellemi tulajdonokat ügyesen kezelő vállalkozások

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó kkv-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) legújabb kampányában a díjmentes IP Scan szolgáltatását népszerűsíti, amely a hazai kis- és középvállalkozásokat segíti egyedi elemzéssel és tanácsadással szellemitulajdon-stratégiájuk kialakításában, és az igényeiknek megfelelő oltalmak kiválasztásában.

Franciaországban csütörtöktől nem lehet vezetékes telefonvonalat igényelni

Gazdaság2018.11.13, 20:43

A legnagyobb európai telekomcégek már évekkel ezelőtt bejelentették, hogy idővel megszüntetik a hagyományos vezetékes telefonvonalak telepítését. A régi technológia lecserélése azóta folyamatosan zajlik kontinensünkön. Ennek jegyében a legnagyobb francia távközlési szolgáltatónál, az Orange-nél csütörtöktől már nem lehet új analóg vonalakat igényelni.

Teljesen internetesítik a hazai telefonálást

Techbázis2014.03.04, 17:13

Magyarországon 2016-ra valósulhat meg az, amit Macedóniában már megcsináltak: lekapcsolták az összes régi telefonközpontot, minden szolgáltatás egységes hálózaton fut, az ügyfelek pedig kevesebbet fizetnek.

Szélesebb lesz a szélessáv

Archívum2008.08.07, 09:24

Letörheti a nemzetközi adatátvitel árát az, hogy immár magyar viszonteladója is van a Cogent kommunikációs világcégnek, amely a világ egyik legnagyobb IP (internet protokoll) tranzitot forgalmazó vállalata, s a világ második legnagyobb internethálózata - erről tájékoztat a Népszabadság.

A vezetékes is begyorsul

Techbázis2007.12.18, 15:13

A Magyar Telekom nem csak a mobilinternet-rendszerének fejlesztésével van elfoglalva, hanem - friss bejelentése alapján - hamarosan vezetékes hálózata is magasabb sebességre kapcsol.

Munkahelyi e-mail mobilon - Maastrichtban

Archívum2007.12.13, 15:19

Maastricht, Hollandia egyik legszebb kisvárosa, merőben új megoldással látta el köztisztviselőit - a Nokia jóvoltából. A Cisco vállalati IP-telefonrendszere és a Nokia Eseries-telefonok segítségével az önkormányzat dolgozói állandó kapcsolatban lehetnek a központi szerverekkel.

Irodai vezetékes, VOIP és mobil egyben

Archívum2007.11.15, 13:05

Az Avaya remek partnert talált üzleti megoldásához: a Nokia Eseries okostelefonokra optimalizált kliens a jelenleg elérhető típusok esetében már működik. A fejlesztő ígérete szerint radikálisan csökkenthetők lesznek a vállalati telefonálás költségei az irodai, VOIP- és mobiltelefonok képességeit egyesítő szolgáltatással. De hogyan is történik mindez?

Egyre népszerűbb a mobiltévé a Távol-Keleten

Archívum2007.11.06, 14:21

A Berg Insight piackutató cég legfrissebb felmérése alapján, a Távol-Keleten a legnépszerűbb a mobiltelefonon keresztül történő televíziózás.

Nem félünk az IP-től

Techbázis2004.04.21, 11:15

Az IP alapú telefonközpontok és contact centerek az adat- és hanghálózatok egyesítésével számos előnyt kínálhatnak, sok vállalat mégis vonakodik kihasználni a technológia kínálta lehetőségeket. Az óvatosság, ha nem is teljesen alaptalan, nem mindig indokolt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő