Iowa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- USA
- Egyesült Államok
- gyilkosság
- elnökválasztás
- amerikai elnökválasztás 2012
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bachmann kiszáll, fogynak a republikánus jelöltek
Felfüggeszti a kampányát, vagyis lényegében kiszáll a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenyből Michele Bachmann. A Tea Party mozgalomhoz közel álló jelölt augusztusban még nyerni tudott Iowában a republikánus próbaszavazáson, az éles versenyben azonban csak a hatodik lett.
Drámai fordulatok után Mitt Romney nyerte az amerikai elnökválasztás első csatáját
Egy rendkívül drámai küzdelemmel indult meg az idei amerikai elnökválasztási kampány. Kedden Iowa államban tartották az első fordulóját annak a versenynek, amelyben eldől, hogy ki legyen a republikánus kihívója Barack Obama elnöknek, és olyan szoros küzdelem alakult ki Mitt Romney és Rick Santorum között, hogy még 99 százalékos feldolgozottságnál sem tudtak eredményt hirdetni. Végül mindössze 8 szavazattal Romney lett a győztes.
Ki lesz a világ legnagyobb hatalmú embere?
Kedden este hivatalosan is elkezdődik a világ legnagyobb szabású és legkomolyabb tétért folyó politikai versenye, az amerikai elnökválasztási kampány. Iowa államban tartják azoknak a szavazásoknak az első fordulóját, amelyek során eldől, hogy ki lesz Barack Obama jelenlegi elnök republikánus kihívója novemberben. Van egy erős ember a mezőnyben, de már többször megszorongatták, így egyelőre semmi sem biztos.
Magyarországot nem fenyegeti a GMO-kukoricát is túlélő szuperbogár
Megjelent az amerikai Iowa államban egy olyan kukoricabogár, amely képes túlélni a génmódosított kukorica elfogyasztását. Pedig a GMO-kukoricába a forgalmazó Monsanto olyan gént épített be, amelynek hatására a növény mérget termel, és elvileg elpusztítja a kártevőt. Magyarország biztosan GMO-mentes marad - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium, amely a szuperbogár apropóján közleményt adott ki.
Meg se kottyan a GMO-méreg az ellenálló kukoricabogárnak
Olyan kukoricabogár bukkant fel az USA középnyugati részén, amely képes elfogyasztani azt a génmódosított kukoricát, amely méreganyagot termel - pont a rovar elleni védekezés céljából. Az Iowa állambeli felfedezés miatt azért aggódnak a farmerek, mert eszerint kialakulhat olyan "szuperbogár", amely miatt ismét nagyobb mennyiségű vegyszert kell használni a földeken.
Kikapott Iowában, visszalépett a republikánus elnökjelölt
Tom Pawleny, Minnesotai állam volt republikánus kormányzója vasárnap visszalépett a pártja hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől, miután egy nappal korábban csak a harmadik helyet tudta megszerezni az iowai próbaszavazáson.
A Tea Party mozgalom vezéralakja nyerte republikánusok iowai próbaszavazását
Iowában a Republikánus Párt próbaszavazásán a markánsan konzervatív álláspontot képviselő Michele Bachmann volt a befutó, a népszerűségi versenyt azonban még mindig Mitt Romney volt massachusettsi és Rick Perry texasi kormányzó vezeti.
Újratemették a második világháborúban Magyarországon eltűnt amerikai pilótát
Újratemették az Egyesült Államokbeli Iowában azt az amerikai pilótát, aki a második világháborúban Magyarországon tűnt el. Marvin Steinford holttestének kiadását hét éves diplomáciai huzavona előzte meg az Egyesült Államok, Magyarország és Oroszország között.
Hét év után adta ki Magyarország egy világháborús amerikai pilóta holttestét
Hétévi diplomáciai egyeztetés és vizsgálatsorozat után újratemethetik az Egyesült Államokban azt az amerikai pilótát, aki a második világháború idején tűnt el Magyarország felett. Földi maradványait 2004-ben találták meg egy szovjet tömegsírban a Veszprém megyei Zircen, de a diplomáciai tárgyalások miatt csak nemrég adták ki az Egyesült Államoknak.
Iowa - A Sólyomszem Állam
- címkék:
- USA
- Iowa
- elnökválasztás
- állam
- Címkefelhő »
Iowa a visszapillantóban
Minden Iowában kezdődött. Ez igy nem igaz természetesen, de a kezdet vége az iowai caucus. Mindkét oldalon felvonult egy establishment-jelölt, Clinton és McCain, és egy outsider jelölt, Edwards és Romney. Az előbbiek Washingtonból, az utóbbiak délről illetve északról indultak a Fehér Ház bevételére. És ismerve Iowa közönségét, Edwards és Romney nagyon bizott abban, hogy ők lesznek az új, az igazi jelöltek az prérilakók szemémében, és győznek Iowában - és megindul ott a lendület.
Első menet - összkép a gyorshírek után
Mire mehet Iowa után a gazdag mormon, a régi fiúk klubjához sorolt asszony, vagy éppen az egykori vietnami hadifogoly? A Bushwackaz Barack Obama szűkebb pátriájából, Chicagóból elemzi az előválasztások elrajtolása utáni képet.
Közel Jézushoz - első állomás, Iowa
Mi lesz, ha egál eredményt hoz a demokratáknál az iowai jelölőgyűlés és vajon mennyire segíti Jézus a republikánusok két istenes indulóját? Bejegyzés az előválasztások kezdő helyszínéről - Des Moines, Iowa.
Az indián demokrácia alapjai - Bushwackaz a caucuson
Abban az Iowában, ahol még soha, sehol, semmilyen pozícióba nem választottak színesbőrűt, az afroamerikai Barack Obama simán vitte a prímet. A Bushwackaz-blog szerzői egy jelölőgyűlésen jártak.
A kínai módszer - találkozás Huckabeevel
Nem látszik rajta, hogy fogyott, hogy nem iszik sört és hogy tényleg szociálkonzervatív lenne. De ha kinyitja a száját, akkor minden érthetővé válik. A Bushwackaz-blog szerzőinek találkozása Mike Huckabee-vel, aki a republikánus oldalon megnyerte az iowai jelölőgyűlést.
Obama és Huckabee nyert Iowában
A demokrata elnökjelöltségre pályázók közül Barack Obama, a republikánusok közül Mike Huckabee nyerte az első jelölőgyűléseket Iowában, az amerikai elnökválasztást bevezető előválasztásokon. Hillary Clinton hajszállal lett a harmadik a demokraták között.
Indul 2008 legizgalmasabb versenye
Ha önt egy kicsit is érdekli az, hogy mi történik a világban, akkor tudjuk, hogy mit fog csinálni 2008-ban. Amerikára veti a szemét, és figyeli az utóbbi száz év egyik legizgalmasabbnak ígérkező elnökválasztási versenyét. A startpisztoly ma dördül el Iowában. Ismerje meg az előválasztási rendszert és tudja meg, miért izgulhatják magukat halálra már most a versengők kampánystábjaiban!
Gazdájára lőtt egy vadászkutya Iowában
Egy Iowában vadászó férfit lábon lőtt a kutyája. Az állat véletlenül rátaposott a földön hagyott fegyverre.
- címkék:
- Iowa
- kutya
- fegyver
- vadászkutya
- Címkefelhő »
Iowaban házasodhatnak a melegek
Az állam alkotmányában rögzített egyenlő bánásmód elvére hivatkozva engedélyezte az azonos neműek házasságát egy iowai körzeti bíróság. A megyei ügyész fellebbez a döntés ellen.
- címkék:
- Iowa
- meleg
- bíróság
- házasság
- Címkefelhő »
Iowában is győzött Bush
Iowa államban is győzött George Bush. Bár John Kerry demokrata jelölt már szerdán elismerte vereségét, Iowában csak péntekre számlálták össze az összes szavazatot. Az eredményen semmit sem változtat az újabb győzelem: Bush már korábban megkapta a győzelemhez szükséges 270 elektori szavazatot.
Ítéletidő tombol az USA közép-nyugati részén
Pusztító áradásokhoz vezetett a több napja tartó ítéletidő az Egyesült Államok közép-nyugati részén, Illinois és Iowa szövetségi államokban. Illinoisban közel húsz éve nem volt ehhez hasonló méretű áradás. 1986-ban azonban 100 millió dollárnyi kárt okozott az ár.
- címkék:
- USA
- Iowa
- áradás
- Illinois
- közép-nyugati rész
- Címkefelhő »
Vietnami veteránt küld Bush ellen Iowa
John Kerryt, Massachusetts állam szenátorát választották elnökjelöltnek az iowai demokraták. A jelöltválasztó gyűléseken az esélytelennek tartott Kerry messze maga mögé utasította a korábban biztos elnökjelölt-esélyesnek tartott Howard Deant. A Demokrata Párt elnökjelöltségéért vívott küzdelembe ugyanakkor még nem kapcsolódott be a nagy esélyesként számon tartott Wesley Clark, a NATO volt európai főparancsnoka.
Iowa hétfőn szavaz Bush ellenfeléről
Iowa az első amerikai állam, amelyben a demokraták arról szavaznak, ki legyen a jelenlegi elnök, George W. Bush ellenfele a novemberi elnökválasztáson. A hétfői szavazáson szoros küzdelem várható.
Újabb öt csőbombát találtak az USA-ban
Csőbombák robbantak az USA két államában
Kormányellenes felhívásokat mellékelve, az Egyesült Államok két államában is postaládákba helyezett csőbombákat robbantottak fel pénteken, öt embert megsebesítve. A nyolc szerkezetet Illinois és Iowa, mezőgazdasági területein helyezték el az ismeretlenek.