Intertotó-kupa

címke rss

Ciprusi és bolgár ellenfél az Intertotó-kupában

Sport2003.06.05, 07:43

Az európai kupák közül szokás szerint az Intertotó-kupa kezdődik el leghamarabb, amelynek első mérkőzéseit alig valamivel több, mint két hét múlva, június 21-én, illetve 22-én rendezik. A sorozatban két magyar együttes, a Videoton, illetve a Győr vesz részt, és már azt is tudni, hogy melyik csapatnak ki lesz az ellenfele, a ciprusi Ethnikosz Ahnasz, illetve a bolgár Cserno More Várna azonban nem valami ismert Magyarországon, így érdemes kicsit közelebbről megismerkedni velük.

Intertotó-kupa: ciprusi és bolgár ellenfél a magyaroknak

Sport2003.06.04, 19:13

A Győri ETO a ciprusi Ethnikosz, a Videoton a bolgár Csernomorec együttesével találkozik labdarúgó UEFA Intertotó-kupa első fordulójában. Mindkét magyar csapat hazai pályán kezdi meg szereplését.

Lemaradt az Újpest az Intertotó-kupáról

Sport2003.06.02, 20:26

A Magyar Labdarúgó Liga a Győri ETO FC és a Videoton FCF nevezését javasolja az MLSZ-nek az UEFA Intertotó-kupával kapcsolatban. A sorozatra az Újpest FC is jelentkezett, de a liga szerint később, mint a két másik klub. Így a Borsodi Ligában negyedik lila-fehérek végül lemaradtak az indulásról.

Az Újpest vereségével elbuktathatja a Fradit

Sport2003.05.26, 16:29

Kissé pikáns helyzetbe került az Újpest labdarúgócsapata a Borsodi Liga utolsó, 32. fordulója előtt. A lila-fehérek szombaton vereséget szenvedtek a Debrecentől, s ezzel eldőlt, hogy a következő idényben nem indulhatnak egyik európai kupasorozatban sem - kivéve esetleg az Intertotó-kupát -, így számukra csak a bronzérem megszerzése jelenthet némi motivációt az utolsó játéknapon, amikor az MTK Hungáriát fogadják. Viszont ha kikapnak, akkor megakadályozhatják ősi riválisukat, a Ferencvárost, hogy megszerezze 28. bajnoki címét.

Veszített vonzerejéből az Intertotó-kupa

Sport2003.03.05, 07:56

Az Intertotó-kupát az UEFA azzal a céllal vette át a kilencvenes évek közepén, hogy egy kiskaput biztosítson azon egyesületek számára, amelyek első szándékból nem tudták bebiztosítani a nemzetközi szereplést hazájuk bajnokságában. A torna az elmúlt években egyre sikeresebb volt, ám most úgy tűnik, hogy csökkent iránta az érdeklődés, legalábbis Angliából és Olaszországból, és elképzelhető, hogy egyik topliga sem képviselteti majd magát a nyáron az Intertotó-kupában.

Már csak tizenkét csapat verseng az Intertotó-kupában

Sport2002.07.29, 17:43

Az elődöntőkkel folytatódik szerdán a labdarúgó Intertotó-kupa: még tizenkét csapat van versenyben az UEFA-kupa-indulást jelentő három helyért.

A nap játékosa: Steve Staunton (Aston Villa)

Sport2002.07.28, 17:05

Az Intertotó-kupában talán az Aston Villának volt a legnehezebb dolga, hiszen a birminghamiek az első mérkőzésen 2-0-ra kaptak ki az FC Zürichtől, de az angol csapat a visszavágón gyorsan ledolgozta a hátrányát. Úgy tűnt, hogy hosszabbításra kerül sor, ám nem sokkal a lefújás előtt jött Staunton, és a veterán védő gólja a továbbjutást jelentette a Villának.

Intertotó-kupa: idegenben küzd a Breda

Sport2002.07.26, 11:58

A francia Lille, a horvát Slaven Belupo, és a francia Sochaux idegenbeli sikerével már továbbjutónak érezheti magát az UEFA Intertotó-kupa harmadik fordulójában. A hazai 1-1-es döntetlen után idegenben, Troyes-ban kell kiharcolnia a győzelmet a holland NAC Breda együttesének, amelyben jó esetben három magyar játékos is pályára léphet.

Forró a hangulat a Vörös Ördögöknél

Sport2002.07.23, 09:29

Amikor az előző szezon elején a Kaiserslautern együttese hét meccsből hetet megnyert, és maximális pontszámmal a tabella elején állt, a klubnál valószínűleg senki sem gondolta, hogy kevesebb, mint egy év elteltével áll majd a bál a Fritz Walter-stadionban. A Bundesligában elért hetedik hely, amely csak az Intertotó-kupára volt elég, azonban alaposan felszította a kedélyeket, és mára elviselhetetlenné vált a feszültség a csapaton belül.

A nap játékosa: Mario Basler (Kaiserslautern)

Sport2002.07.22, 08:19

Sokak szerint az elmúlt évtized legtehetségesebb német futballistája Basler volt, aki azonban nem tudta megvalósítani a kétségtelenül benne rejlő lehetőséget. A zseniális futballistát sokszor kritizálták életmódja miatt, azonban az utóbbi években mintha megkomolyodott volna, és igazi vezéregyéniségnek számít a Kaiserslauternben. A hét végén az Intertotó-kupában a cseh Teplice ellen például két gólt ért el.

A nap játékosa: Jochen Seitz (VfB Stuttgart)

Sport2002.07.21, 17:00

A stuttgarti együttes anyagi helyzete meglehetősen instabil, a klub a nyáron egyetlen új játékost sem tudott szerződtetni, így az Intertotó-kupában elért siker nagyon fontos lenne a csapat számára. A sorozat harmadik körében az olasz Perugia volt a svábok ellenfele, és a németeknek hazai pályán hátrányból fordítva sikerült nyerniük, köszönhetően nagy részben Jochen Seitznek, aki gólja mellett egy gólpasszt is adott.

Francia csapat ellen kezdenek Babosék

Sport2002.07.19, 07:17

Az Intertotó-kupa harmadik fordulójában bekapcsolódó nagycsapatok közül magyar szempontból a három magyarral, Babossal, Petővel és Fehérrel felálló holland NAC Breda a legérdekesebb. A csapat a francia Troyes ellen otthon lép pályára.

Romló magyar esélyek az Intertotó-kupában

Sport2002.07.12, 09:18

A négy magyar játékost foglalkoztató, európai kupaporondon érdekelt külföldi csapat közül egyik sem várhatja előnnyel az Intertotó-kupa hét végi fordulóját. Amíg a Santa Clara esélye a nullával egyenlő, addig az egygólos hátrányban lévő Bregenz, valamint a döntetlennel rajtoló Haka és Ashdod reménykedhet a továbbjutásban.

A nap játékosa: Marco Ferrante (Torino)

Sport2002.07.08, 11:26

Az Intertotó-kupa második fordulójában egy régi ismerős is visszatért a nemzetközi porondra a Torino képében, amely nyolc év után először szerepelhetett európai kupameccsen. A Bikák az osztrák SW Bregenzet fogadták, és 1-0-s győzelmet arattak Marco Ferrante találatának köszönhetően.

Folytatódik az Intertotó-kupa

Sport2002.07.05, 11:17

Mivel a Kispest-Honvéd már az Intertotó-kupa első fordulójában kiesett, így csupán magyar játékosokért szoríthatunk. A hét végén Kovács Péter a finn Haka, Klausz László az osztrák Bregenz, Vayer Gabor pedig a portugál Santa Clara színeiben léphet pályára.

Búcsúzott a Kispest az Intertotó-kupától

Sport2002.06.29, 21:10

Már az első fordulóban búcsúzott az UEFA-Intertotó kupától a Kispest-Honvéd labdarúgócsapata, mivel a múlt heti hazai mérkőzésén elszenvedett 1-0-ás vereséget követően a visszavágón gólnélküli döntetlent játszott a litván Zalgiris Vilnius otthonában.

Vilniusban javíthat a Kispest

Sport2002.06.28, 13:24

A rossz hazai szereplés és egygólos vereség után Vilniusban kellene javítani a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának, amely szombaton Intertotó-kupa mérkőzésre utazik Litvániába. A sorozat másik összecsapása, a Levadia Maardu - Leira párharc első találkozójának eredménye óvás alatt áll.

Litván ellenféltől kapott ki a Kispest

Sport2002.06.22, 20:22

Vereséget szenvedett a Kispest-Honvéd a litván Zalgiris Vilniustól a labdarúgó UEFA Intertotó-kupa 1. fordulójának első mérkőzésén.

Szombaton rajtol az Intertotó-kupa

Sport2002.06.21, 11:37

Hét végén, szombaton és vasárnap egész Európában beindul a 2002/2003-as nemzetközi labdarúgóidény, amelynek első szakaszában az UEFA Intertotó-kupában lépnek pályára a csapatok. Köztük a Kispest-Honvéd is, amely litván ellenfelet fogad az Üllői úton.

Litván ellenféllel kezd a Kispest

Sport2002.06.20, 07:31

Szombaton, az európai kupaküzdelmek közül elsőként a labdarúgó UEFA Intertotó-kupában kezdi meg szereplését magyar csapat. A Kispest-Honvéd az Üllői úton fogadja a litván Zalgiris Kaunas csapatát, s ha továbbjut, a második körben a francia Sochaux-val mérkőzhet a Détári-legénység.

Détári az Intertotó-kupára készül a Kispesttel

Sport2002.06.10, 17:46

Első élvonalbeli edzői "félidényén" van túl Détári Lajos, a Kispest egykor világválogatott labdarúgója, akivel két hete a piros-fekete klub szerződést hosszabbított.

Intertotó-kupa: litván ellenfelet kapott a Kispest

Sport2002.05.30, 22:30

A litván Zalgiris Vilnius lesz a Kispest-Honvéd ellenfele a labdarúgó UEFA Intertotó-kupa első fordulójában.

Angyali győzelem Birminghamben

Sport2001.08.22, 15:37

Az Intertotó-kupa döntőinek első mérkőzései után sokan panaszkodtak, hogy a nagy tét (az UEFA-kupába való bejutás) miatt a csapatok nem mertek kockáztatni, és kevés gólt esett. A visszavágókra aztán alaposan összeszedték magukat az együtesek, hiszen a három találkozón összesen 15-ször rezdült meg a háló, és három együttes is négyszer talált be.

Angol esélyesek az Intertotó-kupában

Sport2001.08.21, 10:45

Az UEFA-Intertotó-kupa idei sorozata véget ér a mai napon, hiszen már csak a három döntő visszavágói vannak hátra. Az első mérkőzéseken mindhárom párosításban döntetlen született, de a legközelebb a továbbjutáshoz az Aston Villa áll, hiszen a birminghamiek idegenben is gólt szereztek az FC Basel ellenében.

Heti futballprogram

Sport2001.08.08, 23:08

Ezen a héten már igazán nem panaszkodhatnak az európai futballbarátok, hiszen a Bajnokok Ligája harmadik selejtező körében érdekelt csapatokon kívül pályára lépnek a héten az UEFA-kupában indult, kvalifikációra kötelezett klubok is. A sorozat "előszobájának" számító Intertotó-kupában a döntők első mérkőzésére kerül sor, itt dől, hogy melyik három klub csatlakozhat majd az UEFA-kupa mezőnyéhez. A francia bajnokság e heti találkozói közül a remekül rajtolt Lens Olympique Marseille elleni derbije, valamint a szintén hatpontos Sochaux párizsi vendégjátéka emelkedik ki. A Bundesligában a forduló rangadóját Leverkusenben játsszák, ahol a ...

Matthäus az 1860-nál?

Sport2001.08.04, 14:30

Az 1860 München nem a legjobban rajtolt a Bundesligában, hiszen az első fordulóban hazai pályán kapott egy négyest a Kaiserslautentől, az Oroszlánok ráadásul az Intertotó-kupából is kiestek a Newcastle United ellen. A csapat edzője, Werner Lorant ennek ellenére hatalmas feltűnést keltett azzal a kijelentésével, hogy szívesen látná asszisztensként maga mellett a kispadon Lothar Matthäust, aki karrierje nagy részét a Bayern Münchennél töltötte.

UEFA-Intertotó-kupa: Ginolát ezúttal dicsérte edzője

Sport2001.08.03, 13:36

Miközben Európa labdarúgó-közvéleménye szerdán a Bajnokok Ligája selejtezőire figyelt, ugyanazon a napon az UEFA-Intertotó-kupában is pályára léptek a csapatok, és kialakult a sorozat döntőinek párosítása. Nem tévedés, döntőkről van szó, hiszen az Intertotó-kupa az egyetlen torna a világon, amelynek három fináléja és ennek megfelelően három győztese is van.

Előző
Következő