internetcenzúra

címke rss

Az internetcenzúráról vitáznak Törökországban

Törökországban a kormánypárt úgy módosítaná az internetszabályozást, hogy a szakhatóságnak hatalmas jogosítványai lennének az internetes adatforgalom ellenõrzésére.

Jön a Lex Kuruc.info

Itthon2013.05.10, 20:03

A parlament elé került egy jogszabálytervezet, amely alapján a magyar állam blokkolhatna olyan külföldrõl üzemeltetett oldalakat, amelyeket a bíróság itthon jogszabályellenesnek ítélt. A Kuruc.info szélsõséges portál ellen eddig hiába hadakozott az állam.

Visszavonták a netcenzúra javaslatot

Techbázis2012.12.11, 10:40

Visszavonták benyújtói az internetcenzúrával fenyegetõ javaslatot a  Nemzetközi Távközlési Egyesület dubaji világkongresszusán. Késõbb még elõkerülhet a kérdés.

Önkénteskommandó törli a pornográfiát

Techbázis2012.12.10, 17:02

Nyolcszáz önkéntessel küzd az internetes pornográfia ellen a Dél-Koreai netrendõrség. Az országban ugyan illegális a felnõtt tartalom, ám így sincs könnyû dolguk.

Nem romlott el az internet, nem kell megjavítani

Techbázis2012.12.06, 21:32

A web és az internet szülõatyjai, de még az uniós médiaügyi biztos is feleslegesnek tartja, hogy a Nemzetközi Távközlési Egyesület külön szabályozza a világháló mûködését, mivel szerintük az internet enélkül is tökéletesen mûködik. A jelenleg is zajló távközlési világkongresszuson felmerült javaslatok szerintük csupán a hálózat cenzúrázását könnyítenék meg.

Hiba miatt blokkolták az oroszok a YouTube-ot

Techbázis2012.11.23, 10:19

Az orosz kormány közlése szerint technikai hiba, nem pedig szándékos cenzúra miatt vált elérhetetlenné az országban a YouTube videomegosztó. Oroszországban nemrég vezettek be egy pedofil tartalmak elleni tiltólistát.

A tartalomszolgáltatók bírálják a tervezett nettörvényt

Techbázis2012.11.10, 09:29

A legnagyobb hírportálokat tömörítõ Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium internetes oldalak korlátozására vonatkozó tervezete alkotmányellenes, funkcióját tekintve pedig felesleges is. A jogsértõ honlapok blokkolását biztosító szabályok még november folyamán hatályba léphetnek.  

Már novemberben jöhet az új magyar nettörvény

Techbázis2012.11.06, 12:18

A büntetõ törvénykönyvt módosító internetszolgáltatókat kötelezõ tervezet pár hete került társadalmi vitára, de a parlament még ebben a hónapban elfogadhatja azt.

Rászállhat az állam az internetre

Techbázis2012.10.25, 15:20

A Büntetõ törvénykönyv módosítástervezete alapján a kormány akár a Google-lal is leállhat majd arról tárgyalni, hogy egyes oldalakat tegyen elérhetetlenné a cég. A Társaság a Szabadságjogokért nevû jogvédõ szervezet szerint ez már-már állami cenzúrát jelentene, amelyet azonban külföldi példák alapján könnyen kijátszhatnak a szándékosan jogsértõ emberek.

Letartóztatnák a brazil Google vezetõjét

Techbázis2012.09.26, 11:18

A keresõcég brazíliai leányvállalatának fejét azért akarják elõállítani a helyi hatóságok, mert a cége nem távolított el olyan YouTube-videókat, amelyeken az egyik brazil város polgármesterjelöltjét vádolták meg bûncselekmények elkövetésével.

Elsötétül az orosz Wikipédia

Techbázis2012.07.10, 16:50

Huszonnégy órás elsötétítéssel tiltakozik a parlamenti vita elõtt álló orosz internettörvény ellen a Wikipédia - adta hírül az Associated Press.

Terroristavideókat töröltek a YouTube-ról

Techbázis2012.06.18, 16:39

A Google a tavalyi év második felében mintegy hatszáznegyven olyan videót törölt a videomegosztóról, amely a terrorizmust népszerûsítette. A cég tapasztalatai szerint ugyanakkor már a fejlett nyugati országokból is egyre nagyobb számban érkeznek tartalmak cenzúrázására vonatkozó megkeresések a vállalathoz.

A kíváncsi kormányoktól félti a netet a Google atyja

Archívum2012.04.16, 12:27

Az állampolgáraik után kémkedõ, az információkhoz való hozzáférést korlátozni vágyó kormányoktól félti az internet szabadságát a Google alapítója, de a szórakoztatóipar cselekedeteivel és a Facebookkal sem elégedett.  

Felfüggesztették az internetes kalózok elleni amerikai törvényalkotást

Techbázis2012.01.21, 10:01

Határozatlan idõre felfüggesztette az Egyesült Államok kongresszusa az internetes kalózkodás elleni SOPA és PIPA törvények kidolgozását.

Tiltakozás miatt szerdán nem lesz elérhetõ a Wikipédia

Techbázis2012.01.17, 11:52

A kalózkodás visszaszorítását célzó, de az internet cenzúrázását is lehetõvé tevõ amerikai törvénytervezet elleni tiltakozásképpen a Wikipédia angol nyelvû oldalai szerdán elérhetetlenné válnak.

A Facebook és a Google tartalomszûrés ellen küzd Indiában

Techbázis2012.01.11, 12:42

A Facebook és a Google vállalatok közölték a delhi legfelsõbb bírósággal, hogy nem tartják lehetségesnek a saját felületükön folytatott tartalomellenõrzést, a kifogásolható - például vallási alakokat nem megfelelõképpen ábrázoló - tartalmakat pedig csak figyelmeztetés hatására távolíthatják el - adta hírül az NDTV újdelhi televízió hírportálja szerdán.

Oroszország szabályozni akarja az internetet

Techbázis2011.12.14, 14:58

Szabályozni szeretné az internetet Oroszország a biztonságának megõrzése érdekében - mondta Nyikolaj Patrusev, a biztonsági tanács titkára egy szerdán megjelent interjúban, amelyben a közösségi oldalaknak a példa nélküli méretû kormányellenes tüntetésekben játszott szerepérõl kérdezték.

Náci orgia miatt pereskedik a Google-lel az egykori Forma-1-fõnök

Techbázis2011.11.25, 12:54

Max Mosley, a Forma-1 és más autóversenyeket szervezõ Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi vezetõje azért perli be a céget, mert az nem hajlandó aktívan szûrni a keresõjébõl azokat a férfiról kínos információkat tartalmazó linkeket. Mosley-ról egy lap korábban rejtett kamerás fotókat közölt, amelyek szerint a férfi egy náci jelmezes orgián vett részt.

Az internet szabadságáról vitáztak Londonban

Techbázis2011.11.02, 11:02

A világháló szabadságának tiszteletben tartására hívta fel a brit külügyminiszter kedden azokat az államokat, amelyek megpróbálják korlátozni, illetve cenzúrázni az internetre kerülõ tartalmakat.

Bezárás fenyegeti az olasz Wikipédiát

Techbázis2011.10.06, 13:21

A webes közösség által szerkesztett online enciklopédia olasz kiadása eltûnt az internetrõl, és ha a Berlusconi-kormány elfogad egy új törvényjavaslatot, üzemeltetõi valószínûleg törölni is fogják azt.

Betiltották az internetes titkosítást Pakisztánban

Techbázis2011.08.31, 15:23

A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az illetékes minisztérium megtiltotta a helyi vállalatok számára az internetes adatforgalom titkosítását végzõ technológiák használatát. Ennek hatására a helyi kormány egyszerûen lehallgathatja bármely felhasználó online kommunikációját is.

A lázadók internetjét építi Amerika

Techbázis2011.06.14, 11:39

A New York Times amerikai napilap értesülései szerint az Egyesült Államok szövetségeseivel olyan globális internet- és mobilhálózatot akar életre kelteni, amelyen keresztül azoknak az országoknak az ellenzéke is hallathatja a hangját, amelyekben a kormány cenzúrát gyakorol. Az alternatív távközlési hálózatokat a cenzor hatalmak sem lehallgatni, sem pedig leállítani nem tudják.

Az irániaknak le kell törölniük a Windowst

Techbázis2011.05.30, 12:02

Elszigetelné magát Irán a világháló többi részétõl, a közel-keleti ország lakossága gyakorlatilag csak a hazai tartalmakhoz férhet majd hozzá. Emellett sajtóhírek szerint a polgárokat arra is kötelezik, hogy Windows operációs rendszerüket cseréljék másra.

Nem állnak meg a gyerekpornónál a netet cenzúrázó politikusok

Techbázis2011.05.27, 17:05

Amerikában a kalóz oldalak webcímét kobozzák el, Franciaországban a letöltõk internetjét kapcsolják ki, Dél-Koreában a kommunista szomszédokkal tilos egyetérteni, Ausztráliában pedig már az anorexiával és abortusszal foglalkozó honlapok is veszélybe kerülhetnek. Sorra vettük hol hogyan korlátozzák a politikusok az internetet.

Amerika blokkolná a kalózszájtokat

Techbázis2011.05.13, 15:14

Egy új törvénytervezet értelmében az amerikai hatóságok blokkolhatnák a helyi internetezõk elõl azokat a weboldalakat, amelyek illegális zeneszámokat, filmeket, szoftvereket vagy hamisított termékeket kínálnak eladásra.

Klónoldalt indíthat Kínában a Facebook

Techbázis2011.04.11, 18:07

Kínai lapértesülések szerint az amerikai Facebook a kínai Baidu nevû internetes céggel állapodott meg arról, hogy a helyi kommunista vezetés elõírásait száz százalékban betartó közösségi oldalt indít az ázsai országban, ahol az állam a Facebook.com elérését egyébként blokkolja.

Az utolsó egyiptomi netszolgáltató is eltûnt a hálózatról

Techbázis2011.02.01, 10:18

Négy nappal az internet egyiptomi leállítása után az egyetlen, eddig talpon maradt szolgáltató, a Noor Group is beszüntette a tevékenységét, ezzel Egyiptom teljesen eltûnt a világhálóról. A Google telefonon elérhetõ Twitterrel próbálja segíteni az egyiptomi tüntetõket.

Faxokkal és morzéval próbálják kijátszani az egyiptomi netblokádot

Techbázis2011.01.31, 18:17

A legnagyobb internetszolgáltatók pénteki lekapcsolásával a forrongó észak-afrikai ország lakosságának nagy része internet nélkül maradt, a legelszántabbak azonban faxon, külföldi számokról elért betárcsázós internettel vagy éppen morzézással próbálják tartani a kapcsolatot a külvilággal, amiben lelkes aktivisták is segítik õket.

Tunéziát támadja az Anonymous

Techbázis2011.01.07, 11:26

A netezõk Gmail-, Yahoo- és Facebook-felhasználóneveit és jelszavait gyûjtötte a tunéziai állami internetszolgáltató. Az eset támadásra késztette a WikiLeaks mellett is kiálló internetes trollokat - írja a Tech Herald.

Letiltaná a pornót az internetrõl a brit kormány

Archívum2010.12.20, 15:43

Le akarja tiltani a pornót az internetrõl a brit kormány, ám a szakértõk szerint nem lehet hatékonyan megoldani a teljes szûrést. A vita arról is zajlik, hogy szabad-e cenzúrát bevezetni a gyermekek megvédésnek érdekében.  

Ismét szabad YouTube-ot nézni Törökországban

Techbázis2010.11.02, 10:02

Két évnyi tiltás után ismét lehet YouTube-ot nézni Törökországban. 2008-ban a köztársaságalapító Kemal Atatürköt támadó videó miatt került indexre a videomegosztó.

Veszélyes használójára a netcenzúrát kijátszó szoftver

Archívum2010.09.15, 11:31

Készítõi levették honlapjukról azt a szoftvert, amellyel az iráni internetezõk megkerülhették volna az ország vezetése által eszközölt online cenzúrát. A fejlesztõk szerint a program nem tudta elég hatékonyan elrejteni használójának kilétét, ráadásul támadhatóvá is tette azt.

Netcenzúrára köteleztek egy orosz netszolgáltatót

Archívum2010.07.30, 14:16

Az Amur menti Komszomolszk város bíróságának döntése értelmében egy helyi internetszolgáltatónak blokkolnia kell a YouTube-ot és többek közt az amerikai internetarchívumot is, mivel a szájtokon káros tartalmakat publikáltak.

Már a kínaiak is nézhetnek netpornót

Techbázis2010.07.23, 09:59

Míg korábban minden pornográf tartalmat kiszûrt a kínai internetcenzúra, számos felnõtteknek szánt oldalt már meg lehet nézni az ázsiai országból - adta hírül az AP hírügynökség.

Terrorveszély miatt zárattak be blogokat

Archívum2010.07.20, 11:20

Egy webtárhely-szolgáltató cég lekapcsolta a Blogetery.com nevû, hetvenezer felhasználóval rendelkezõ blogszolgáltatót rendszerét, miután az amerikai hatóságoktól felszólítást kapott erre. A cég szerverein futó webnaplók némelyikén ugyanis terrorizmushoz kapcsolódó tartalmakra linkeltek, illetve közölték az al-Kaida halállistáját is, a vétlen felhasználók viszont internetcenzúrával vádolják az amerikai kormányt.

Nem számûzik Kínából a Google-t

Archívum2010.07.09, 16:09

Meghosszabbították a helyi hatóságok a Google mûködési engedélyét, így a keresõcég tovább folytathatja mûködését Kínában. Bár a vállalat korábban az országból való kivonulást fontolgatta, a helyi hatóságok végül nem számûzték a céget, amely a helyi elõírások dacára már hónapok óta nem cenzúrázza keresési eredményeit, mivel a kínai látogatóit a nem szûrt hongkongi keresõjére irányítja át.

Egyelõre nem cenzúrázzák a netet az ausztrálok

Archívum2010.07.09, 13:20

Korábbi terveivel ellentétben egyelõre nem vezetik be Ausztráliában azt az internetszûrõ infrastruktúrát, amely az extrém pornográf és erõszakos, kábítószerekkel kapcsolatos tartalmakat tette volna elérhetetlenné.

Mohamed-karikatúrák miatt tiltották le a Facebookot Bangladesben

Techbázis2010.05.30, 09:18

Az ország vezetõit "nem megfelelõ módon" ábrázoló képek, illetve Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt a bangladesi hatóságok elérhetetlenné tették a Facebook közösségi oldalt. Korábban a fõvárosban azért tüntettek, hogy az iszlámellenes propaganda miatt tiltsák be a Facebookot.

Online is zajlik a mexikói drogháború

Archívum2010.04.26, 12:11

Az internet egyre nagyobb szerepet játszik az internet a mexikói drogkartellek és a hatóságok közti harcban: miután a hagyományos sajtó számos munkatársát megfélemlítéssel elnémították, a világháló vált a legfontosabb információforrássá, ugyanakkor a megfélemlítés platformja is egyben.

A Google megcsinálta az állami kíváncsiság térképét

Archívum2010.04.21, 12:13

Külön térképes weboldalon mutatja be a Google, hogy a világ mely országainak hatóságai kérték felhasználói adatok átadására, s melyek kérték ilyen jellegû információk törlését. A jobb áttekinthetõségtõl az egyre elharapódzó internetcenzúra visszaszorítását reméli a cég, kritikusai szerint azonban nem szolgál elég széles körben adatokkal.

Részben blokkolják a Google-t Kínában

Archívum2010.03.30, 14:18

A keresõóriás beszámolója szerint Kínában részben blokkolják a társaság mobiltelefonról használható szolgáltatásait, bár azt még nem tudni, hogy emögött a Google és a helyi kormányzat internetcenzúra kapcsán létrejött vitája, vagy egyszerû mûszaki hiba áll.

Újabb netes cégek távoznak Kínából

Techbázis2010.03.25, 11:31

Azt követõen, hogy a Google bezárja kínai keresõjét, két újabb amerikai internetes cég jelentette be, hogy részlegesen beszünteti mûködését az ázsiai országban, mert annak vezetése betekintést szeretne nyerni a helyi felhasználók adataiba.

Öncenzúra helyett leállítja a kínai keresõjét a Google

Techbázis2010.03.23, 01:09

Korábbi ígéretét betartva leállítja kínai keresõmotorját a Google, a felhasználókat a hongkongi oldalára irányítja. A Google a kínai hatóságok áltak kikényszerített öncenzúra és az oldalait ért támadások miatt szünteti be a szolgáltatást. A cég más szolgáltatásaival nem vonul ki, de a keresõpiacot átengedi a helyi, Peking által jobban kézben tartható cégeknek. A Google döntése arra utal, hogy Kínában romlik az üzleti légkör a külföldi vállalatok számára.

Pár héten belül leállhat a kínai Google

Techbázis2010.03.16, 09:50

A Google valószínûleg heteken belül leállítja kínai nyelvû keresõmotorját - írta a The Wall Street Journal hétfõn jól értesült forrásokra hivatkozva.

Pendrive-on terjed a modern szamizdat

Archívum2010.03.12, 12:11

Kubában pendrive-on terjesztett szamizdatokkal kerülik meg az internetcenzúrát a rendszer ellenzõi, azonban a "világháló ellenségeinek" listájának élmezõnyében lévõ országokban egyre bonyolultabb megoldásokkal szûrik az elérhetõ információkat - derül ki a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet tanulmányából.

Peking szerint a Google marad Kínában

Archívum2010.03.12, 10:31

A híresztelések ellenére egyelõre marad a kínai piacon a világ legnagyobb keresõportálját üzemeltetõ Google amerikai cég, nem állítja le hirdetéseit, miközben a háttérben minden bizonnyal folynak egyeztetések - derül ki a China Daily címû napilap pénteki összefoglalójából.

Ráfázhatnak a brit netkávézók a kalózkodás elleni harcra

Archívum2010.02.28, 23:48

A kalózok és a jogtalan letöltögetés elleni harc áldozatául eshetnek a wifis kávézók Nagy-Britanniában. A Digitális Közgazdaság Törvény az egyetemeket és könyvtárakat sem kímélné, szigorú nyilvántartást kell vezetniük minden netezõrõl, vagy viselni az ingyennetet használók tetteiért a felelõsséget.

Lehet, hogy csak kínai keresõjét zárja be a Google

Techbázis2010.01.26, 13:48

Bár a Google korábban bejelentette, hogy ha Kínában továbbra is cenzúrázott keresési találatok megjelenítésére kötelezik, kivonul az ázsiai országból, friss sajtóhírek szerint elképzelhetõ, hogy csak kínai nyelvû keresõjét zárja be, egyéb részlegeit azonban nem.

Elhajtotta a Google-t Kína

Techbázis2010.01.25, 10:54

Kína nem enged beleszólást az internet használatát kontrolláló jogszabályaiba semmilyen külsõ fél számára, így a Google-nek sem engedi, hogy eltérjen azoktól. A kommunista vezetésû ország tagadja, hogy cenzúrázná a világhálót, vezetõi szerint csupán védik a felhasználókat, az USA-t viszont hippokritának tartják, mivel hírszerzõ szervei ugyancsak figyelnek egyes e-mail fiókokat.

Lenyomozták a Google elleni támadást

Techbázis2010.01.15, 14:15

Egy amerikai biztonsági cég szakértõi beazonosították azokat a számítógépeket, amelyekrõl a Google és más cégek ellen támadást indítottak decemberben, hírszerzési információk szerint valószínûleg a kínai kormány támogatásával. Azon még folyik a vita, hogy az Internet Explorer, vagy az Adobe Reader biztonsági rését használták-e a hackerek a végrehajtáshoz.

A Microsoft nem akar kivonulni Kínából

Techbázis2010.01.15, 10:33

A Microsoft nem tervezi, hogy kivonul Kínából a számítógépes kalóztámadások miatt - közölte a világ legnagyobb szoftvergyártójának vezérigazgatója Washingtonban helyi idõ szerint csütörtökön.

Válaszolt Kína a Google-nek

Techbázis2010.01.14, 12:15

Nem rendítette meg Kínát a Google kedden belengetett esetleges kivonulási szándéka. Az ázsiai ország külügyminisztériumának szóvivõje szerint Kína szívesen lát bármely internetes céget, ha az hajlandó a törvényeket betartva mûködni.

Hadat üzent a Google Kínának

Techbázis2010.01.13, 17:20

A Google szerint kínai hackerek támadták meg ingyenes levelezõrendszerét, a Gmailt, hogy emberi jogi aktivistákról gyûjtsenek adatokat. A  keresõcégnél ez kiverte a biztosítákot, így dacára annak, hogy Kína gigászi piacot jelent, az is elképzelhetõ, hogy elhagyja az országot, ha továbbra is cenzúrázott keresési eredmények közvetítésére kötelezik. Az amerikai külügyminiszter magyarázatot kér a támadások ügyében Pekingtõl, magyar ismerõsünk pedig a helyszínrõl számolt be arról, milyen komplikált módon lehet csak internetezni az ázsiai országból.

A mobilokról is számûzi a pornót Kína

Archívum2009.12.17, 11:21

Kampány indított a pornográf tartalmak ellen a kínai kormányzat, melynek keretében a weboldalak mellett még a wapon elérhetõ mobilos oldalak kínálatát is meggyomlálják majd, de a tartalmi tisztogatás valószínûleg politikailag érzékeny témákkal foglalkozó oldalakat is érinteni fog.

Az erõszakos és drogos tartalmakat szûrnék az ausztrálok a neten

Archívum2009.12.15, 14:11

Az ausztrál kormány részletesen is bemutatta az országban kötelezõen bevezetni tervezett internetes tartalomszûrõ rendszert, ami ellen a jogvédõk mellett a felnõtt oldalak üzemeltetõi is tiltakoznak.

Komolyabb netkontrollt akar kínai fõrendõr

Archívum2009.11.03, 17:27

A kínai közbiztonsági miniszter a jelenleginél is szigorúbb felügyeletet szeretne bevezetni a világhálónak abban a szegmenségben, amelyet az ázsiai ország használ. Pedig Kínában csak központi cenzorként mûködõ szûrõrendszeren keresztül lehet elérni az oldalakat.

Szûrés nélkül nem mûködne a net

Archívum2009.10.25, 15:44

Vannak olyan országok, ahol szándékosan szûrik az interneten lévõ tartalmakat, ám filterezés nélkül a világháló számos szolgáltatását nem is tudnánk használni: postafiókjainkat elárasztanának a kéretlen reklámlevelek, a netet a támadások lassítanák, a fórumokat a robotok által generált hirdetések tennék használhatatlanná, kereséseinkre pedig reklámoldalak százait hozná fel a Google.

Emaillel küzdene a cenzúra ellen az Amerika Hangja

Archívum2009.08.17, 16:06

Az Amerika Hangja (VOA) rádióállomás mögött álló kormányzati szervezet az online cenzúra kikerülésére keres technológiákat, hogy üzeneteiket az olyan komoly tartalomszûrõvel rendelkezõ országokba is eljutathassák, mint Irán vagy Kína.  

Honlapon figyelik a netcenzúrát

Archívum2009.08.05, 18:14

Internetcenzúrát figyelõ oldalt hoztak létre a harvardi egyetemen, amelyre bárhonnan bárki jelentheti, ha egy oldalt valami oknál fogva nem sikerül elérnie.

Kína: betiltják a maffiózós játékokat

Archívum2009.07.28, 14:18

Kínában betiltották minden olyan videojátékot, amelyben maffiózó, vagy az utcákon fosztogató gengszterbandák tagjainak szerepét tölthetik be a játékosok, mondván ezek a programok károsak a fiatalokra, mivel a társadalomellenes viselkedést népszerûsítik.

Elhalasztották a kínai pornószûrõ szoftver bevezetését

Archívum2009.07.01, 12:56

Meghatározatlan idõre elhalasztották a sokat bírált kínai internetszûrõ szoftver kötelezõvé tételét - jelentette be a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium, amely szerint egyes számítógépgyártók kértek több idõt az új gépekre szánt program telepítéséhez.  

Tizennyolcezer iráni töltötte le a cenzúraellenes szoftvert

Archívum2009.06.29, 17:59

Az elmúlt tíz napban 18 ezer iráni töltötte le egy kanadai cég szoftverét, amelynek segítségével meg tudják kerülni az iráni kormány internetes cenzúráját - közölte a program fejlesztõje, Rafal Rohonzinski.

Kitiltja Kína a netes pornót

Archívum2009.06.25, 11:43

A jövõ hónaptól a kínai internetezõk nem csak a hagyományos pornóoldalakat, de még a szexualitással foglalkozó egészségügyi és tudományos információkhoz sem férhetnek majd hozzá az ázsiai országban életbe lévõ új szabályozás következtében.

Internetcenzúrát vezetnek be Kazahsztánban

Archívum2009.06.24, 17:58

Kazahsztánban az internetezést korlátozó törvényt hagyott jóvá szerdán a parlament: ennek értelmében a kormányzat korlátozhatja egyes honlapok elérését.

Szûrni fogja a Google a pornót Kínában

Archívum2009.06.22, 13:30

Szûrni fogja az online pornóoldalakra mutató linkeket kínai oldalán a Google. A kínai hatóságok múlt héten a keresõóriás egyes szolgáltatásainak felfüggesztésével büntették a céget - adta hírül a BBC.

Önkéntesek tisztogatják majd a kínai netet

Archívum2009.06.19, 16:58

Több tízezer önkéntest toboroznak a kínai internet megtisztítására, akik az év végétõl kezdve szûrik ki a kiskorúakra nézve káros tartalmakat.

Letiltanák a kínai pornószûrõt

Archívum2009.06.19, 09:33

Egy amerikai cégtõl lopott kódon alapul a Kínában bevezetésre kerülõ pornószûrõ szoftver: az eredeti program fejlesztõjének jogászai a PC-gyártóknál próbálják elérni, hogy ne csomagolják konfigurációikhoz a kínai alkalmazást.

Kína felfüggesztette a Google egyes szolgáltatásait

Archívum2009.06.19, 14:37

A kínai hatóságok felfüggesztették a Google internetes keresõprogram egyes szolgáltatásait, egy nappal azután, hogy azzal vádolták a szolgáltatót: nem lép fel elég erõteljesen a pornográfia ellen - jelentette be pénteken az Új Kína hírügynökség.

Lopott kód a kínaiak állami netszûrõ szoftverében

Techbázis2009.06.16, 14:37

A kaliforniai Solid Oak szoftvercég szerint az õ szoftverük elemeit használták fel a kínai állami netszûrõ alkalmazást megalkotó programozók. A szoftvert júliustól mellékelni kell majd az ázsai országban eladott PC-k mellé, a használata viszont, mint kiderült, tényleg nem lesz kötelezõ.

Kitiltják a pornót a kínai PC-krõl

Archívum2009.06.08, 12:36

A kínai kormányzat júliustól csak olyan szoftverrel együtt engedi majd árulni a számítógépeket az országban, amely alapból blokkolja bizonyos webszájtok elérését. Fejlesztõinek közlése szerint a program csak a pornográf tartalmakat blokkolja a gyerekek elõl.

Kína ideiglenesen letiltotta a Hotmailt, a BBC-t és a CNN-t is

Nagyvilág2009.06.03, 10:14

Kína feszülten készül a Tienanmen téri véres megtorlás 20. évfordulójára. Ennek részeként több közösségi portált letiltottak, elsötétítettek több nagy külföldi televíziót, és a külföldi újságírók sem filmezhetnek a világ egyik legnagyobb közterén.

Kémkedni szeretne az internetezõk után a francia kormány

Techbázis2009.05.20, 18:28

Trójai programokkal figyelhetnék az internetezõket, egyesített nyilvántartást készítenének a lakosságról, és központi utasításra blokkolnának bizonyos weboldalakat Franciaországban, ha elfogadják azt a törvényt, amely a kiberbûnözés, az online pedofília ürügyén Nagy Testvért csinálna a belügyi szervekbõl.

Egyiptomban betilthatják a pornószájtokat

Archívum2009.05.12, 19:15

Egy egyiptomi bíróság úgy döntött kedden, hogy a kormánynak be kell tiltania a pornográf internetes oldalakat - közölte az ügyet a bíróság elé terjesztõ ügyvéd.

Európából is kipróbálhatjuk a kínai internetcenzúrát

Archívum2009.04.29, 17:51

Európai és amerikai internethasználóként is meg lehet tapasztalni a kínai cenzúrát, elég csak a Baidu keresõhöz fordulni egy-egy kényesebb témával - hívta fel a figyelmet Ed Felten, a Princeton egyetem kutatója.

Kuba és Kína ellenõrzi a legszigorúbban az internetet

Archívum2009.04.01, 11:15

Kubában és Kínában korlátozzák legszigorúbban az internet használatát - állapította meg a Freedom House jogvédõ szervezet 15 ország vizsgálatán alapuló, szerdán nyilvánosságra került jelentésében.

Házkutatás a német Wikileaks-nél

Archívum2009.03.27, 15:26

Kedden a rendõrség házkutatást tartott Theodor Reppénél, a német Wikileaks domén tulajdonosánál. A Wikileaks tájékoztatása szerint a rendõrök azt mondták Reppének, hogy az oldaláról a Wikileaksre mutató linkek miatt tettek nála látogatást, míg a hivatalos iratok szerint a házkutatás célja "pornográf anyagok terjesztésére" vonatkozó bizonyítékok keresése volt. A Wikileaks természetesen nem szolgáltat pornográf anyagokat, az oldal adminisztrátorai úgy gondolják, hogy a kutatás valódi oka az oldalra mostanában felkerült egyik dokumentum lehetett.

Kína ismét blokkolja a YouTube-ot

Techbázis2009.03.25, 14:15

Kedden teljesen elérhetetlenné vált a videomegosztó az ázsiai országban, a feltételezések szerint egy, a tibeti zavargásokat megörökítõ videó miatt. Az országban nem ez az elsõ alkalom, hogy blokkolják a videomegosztót, de a kínai kormány még nem nyilatkozott az ügyben.

Kiszivárgott az ausztrál webes tiltólista

Archívum2009.03.19, 09:45

Komoly, napi 1,6 millió forintos büntetésre számíthatnak azok az ausztrálok, akik tiltott weboldalakra linkelnek. A távközlési hatóság lépésérére aktivisták nyilvánosságra hozták a tiltott oldalak listáját a Wikileaks oldalon.

Burma az internet legnagyobb ellensége

Archívum2009.03.13, 09:49

Burma (vagy Mianmar), Kína és Kuba korlátozza a leginkább az állampolgárai számára az online információkhoz való hozzáférést - derül ki a Riporterek Határok Nélkül (RSF)  nevû újságíró-szervezet idei jelentésébõl.

Kínos felvétel miatt tiltották le a YouTube-ot Bangladesben

Archívum2009.03.09, 11:40

Bangladesben a hatóságok letiltották a hozzáférést a You Tube videomegosztó oldalhoz, mert arra felkerült egy olyan felvétel, amelyen egy heves párbeszéd látható a hadsereg tisztjei és a kormányfõ között a határõrlázadás idején - közölték hétfõn hivatalosan. A YouTube mellett több fájlmegosztó is elérhetetlenné vált.

Mûködik az internetcenzúra Thaiföldön is

Archívum2009.01.05, 08:57

A thaiföldi kormány több mint 2300 internetes honlapot állított le 2008-ban, a zömüket felségsértésért - közölték.

Visszakapcsolta Kína az internetcenzúrát

Nagyvilág2008.12.16, 20:12

Fél év után ismét elérhetetlen lett a kínai internet-felhasználók számára a BBC kínai nyelvû honlapja és több más, a pekingi kormány számára kényelmetlen oldal. Kína júliusban, az olimpia elõtt oldotta fel az internetcenzúrát, amit most újra életbe léptetett.

Erõsödik a kínai internetcenzúra

Archívum2007.04.19, 15:17

Az interneten megjelenõ erõszak és pornográfia téríti rossz útra a kínai fiatalkorú bûnelkövetõk zömét - állította csütörtökön a kínai Közbiztonsági minisztérium szóvivõje.

Kijátszható a kínai internetcenzúra

Techbázis2006.06.22, 17:23

A kínai fejlesztésû Maxthon böngészõ speciális funkciói lehetõvé teszik, hogy az országból internetezõk megkerüljék a kormányzat világháló-cenzúráját.

A kínaiak szerint nincs is internetcenzúra

Archívum2006.02.15, 09:54

A kínai kormány illetékese visszautasította szerdán az internet kínai cenzúrázására vonatkozó külföldi bírálatokat.

Sík Zoltán: Külön internetcenzúrában nem gondolkodom

Vendégszoba2003.04.15, 17:47

Az [origo] Társalgójának vendége volt Sík Zoltán informatikai kormánybiztos. Sík elmondta, nem gondolkodik az internet cenzúrájában, de minden segítséget megad az ORTT-nek, amely már régóta bizonyos mértékû szabályozást sürget. A kormánybiztos a digitális aláírás után az elektronikus kereskedelem útját szeretné egyengetni, de emellett továbbra is szorgalmazza a magyar családok számítógéphez jutását és az olcsó internet megteremtését.

Pennsylvania internetcenzúrát akar

Techbázis2002.03.20, 16:07

A gyermekek védelmében Pennsylvania állam vezetõi olyan törvényt hoztak, amely kötelezi az internetszolgáltatókat a rajtuk keresztül elérhetõ tartalmak cenzúrázására. A cél, hogy megakadályozzák a gyermekpornográf weblapok elérését.

Elõzõ
  • 1
Következõ