internetadó

címke rss

Megint ránk figyel a világ

Nagyvilág2014.10.29, 10:42

A nemzetközi sajtó is beszámolt az internetadó elleni keddi tüntetésről a Reuterstől az AP-n át az Al-Dzsazíra arab hírtelevízióig. A hírügynökségek beszámolóit átvették a külföldi lapok is, amelyek nem küldtek tudósítót Budapestre.

Szakmai szervezetek tiltakoznak az internetadó ellen

Gazdaság2014.10.29, 11:21

Tizenkét reklám- és médiaipari szakmai szervezet közösen tiltakozik minden olyan jogszabálytervezet ellen, amely az internetes adatforgalom megdrágítását, ezáltal a digitális szolgáltatások igénybevételének szűkítését eredményezi.

Sokkal súlyosabb dolgokat próbálhat eltakarni a kormány

Itthon2014.10.29, 12:08

Teljes defenzívába került a kormány, emiatt elemzők szerint tovább puhíthat a tervezett internetadó mértékén – erről is beszéltek az Origónak nyilatkozó megkérdezett szakértők. A vasárnapi tüntetést követően a keddi demonstráción becslések szerint 30-40 ezren vettek részt, ami azt mutatja, hogy a tiltakozási hullám egyelőre nem fulladt ki. Elemzők szerint az internetadó több, a szegényeket súlyosan érintő intézkedésről próbálhatja elterelni a figyelmet.

A rezsibiztos szerint el fognak hallgatni a tüntetők

Itthon2014.10.29, 13:59

A kormány gondoskodik arról, hogy nem az előfizetők, hanem a szolgáltatók fogják megfizetni az internetadót, amelyet nem a rendőrök és a katonák fizetésének emelésére fordítanak majd – erősítette meg a kormány rezsibiztosa.

A netadó előtt még nagyon vezetett a Fidesz

Itthon2014.10.29, 14:07

Még a netadó tervezetének a napvilágra kerülése előtt készült a Tárki felmérése, amely szerint az önkormányzati választásokat követően a Fidesz–KDNP növelte népszerűségét mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók körében.

Mekkora kárt okoztak a Fidesz székházában a vandálok?

Itthon2014.10.29, 15:50

A Fidesz sajtóirodája szerint több internetes honlap „álszakértői” jelentésekre hivatkozva hamis híreket gyártott a párt Lendvay utcai székházában vasárnap keletkezett károkkal kapcsolatban. A kár jelentős – de, hogy mekkora, azt nem árulták el.

Akár negyedével is drágulhatna az internet

Gazdaság2014.10.29, 15:50

Magánszemélyeknél akár a szolgáltatás árának negyedét is elérhetné az internetadó mértéke, ha a szolgáltatók az adót áthárítanák az ügyfelekre. A kormány szerint ezt nem tehetik majd meg.

Az MSZP egyetért a tüntetőkkel, de nem áll be mögéjük

Itthon2014.10.29, 18:37

Pártként nem támogatja az MSZP az internetadó elleni tüntetéseket – mondta az Origónak Gőgös Zoltán, aki sajtótájékoztatóján az új adóterveket értékelte. Az MSZP elnökhelyettese szerint a kormány megbukott – a nép nemet mondott az internetadóra, a kabinetnek pedig el kell fogadnia a döntést. Gőgös Zoltán bírálta a cafeteria adóztatását és a 27 százalékos áfát is, amit a korrupció alapjának nevezett.

Már csütörtökön lesz újabb tüntetés az internetadó ellen

Itthon2014.10.30, 13:10

Csütörtökön ismét tüntetnek a tervezett távközlési adó bevezetése ellen. A demonstráció ezúttal Szombathelyen lesz. 

A nagymamák fizetik meg igazán az internetadót

Gazdaság2014.10.30, 06:08

Azok az olcsó internetcsomagok drágulhatnak a legjobban az internetadó bevezetésével, amelyeket csak kommunikáció miatt tartanak. Az adók akár a teljes díj 41 százalékát is kitehetik. Arányaiban tehát azok fizethetnek a legtöbbet, akik nem annyira érdekeltek az internet fejlesztésében, amire elméletileg költik a befolyt 20 milliárdot.