Internazionale
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- olasz foci
- Serie A
- labdarúgás
- AC Milan
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Inter-Lazio kupadöntő a Madárfészekben
Nemzeti sportnappá nyilvánították Kínában a 2008-as pekingi olimpiai játékok megnyitójának augusztus 8-i dátumát az egyéves évforduló alkalmából - jelentette be Liu Peng, az ország sportminisztere szerdán. A sportnap keretein belül kerül sor a Madárfészek-stadionban az olasz labdarúgó Szuperkupa döntőjére is, amelyet a bajnok Internazionale és a kupagyőztes SS Lazio vív majd.
150 ezer eurót fizet az Inter az MTK-nak Filkor miatt
Hosszú jogi procedúra végére tett pontot a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), amikor úgy döntött, az olasz Internazionale nevelési költségtérítést köteles fizetni az MTK-nak Filkor Attila képzése után.
Nápoly argentin félistene kell az Internek
Sokáig úgy tűnt, hogy az Internazionale és az FC Barcelona közötti üzlet része lesz Alekszandr Hleb is, aki a katalánok tervei szerint egy évre kölcsönbe került volna Milánóba. A transzfer az Internek sem jött volna rosszul, hiszen José Mourinho még szeretne egy kreatívabb középpályást igazolni, ám a két egyesület hiába állapodott meg: Hleb ellenállt, és inkább korábbi csapatához, a Stuttgarthoz igazolt.
- címkék:
- foci
- átigazolás
- Internazionale
- Címkefelhő »
Portugáliából vehet szélsőt az Inter
Az Internazionalénál Zlatan Ibrahimovic távozása és Samuel Eto'o érkezése volt a legfontosabb hír a napokban, de az átigazolási időszak ezzel még korántsem fejeződött be a milánói egyesület számára. A klub egyrészt szeretne megválni mindazoktól, akik már az előző szezonban is alig kaptak játéklehetőséget José Mourinhótól, másrészt pedig tovább erősítené a támadósorát. Eddig leginkább a Sampdoria csatárának, Antonio Cassanónak a leigazolásáról lehetett olvasni, de portugál lapértesülések szerint Mourinho inkább a hazájából igazolna.
- címkék:
- foci
- átigazolás
- Internazionale
- Címkefelhő »
Van élet a legnagyobb futballsztár eladása után is
Ritkán fordul elő a nemzetközi labdarúgásban, hogy egyszerre három sztárklub is megválik a legjobb játékosától, márpedig idén éppen ez történt. A Manchester United, az AC Milan és az Internazionale szurkolóinak persze nem kell kétségbe esniük: a tapasztalat azt mutatja, hogy a legnagyobb klasszis eladása akár még hasznára is válhat a csapatnak, feltéve, ha az egyesület tudatosan készült a helyzet megoldására.
Eto'o már Milánóban, Moratti Cassanót is akarja
Samuel Eto'o hétfőn megérkezett Milánóba, hogy ott átessen az átigazolások előtt szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírja szerződését az Internazionale labdarúgócsapatához.
- címkék:
- foci
- átigazolás
- Internazionale
- Címkefelhő »
Milito duplázott, Ronaldinho pirossal is pályán maradhatott
Lejátszották az idény első milánói derbijét, igaz, a meccsre nem a San Siróban került sor, hanem Bostonban, ahol a World Football Challenge sorozat keretében találkozott egymással a két csapat. A tesztmeccs az Internek sikerült jobban, amely a Genoától megszerzett Diego Milito duplájával 2-0-ra nyert a meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtó városi rivális ellen.
Mourinho Milánóba költöztetné Cassanót
Miközben a Zlatan Ibrahimovic-Samuel Eto'o csere egyre valószínűbbnek tűnik az Internazionale és az FC Barcelona között, a hírek szerint a milánói egyesület a svéd csatárért kapott pénzből tovább erősítené a keretét. Ibrával a csapat legkreatívabb futballistája távozhat, és úgy tűnik, hogy José Mourinho is érzi ezt, mert olasz lapértesülések szerint a portugál mester legújabb kiszemeltje nem más, mint a Sampdoria klasszisa, Antonio Cassano.
Ibrahimovic megegyezett a Barcelonával
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgócsapata elviekben megállapodott Zlatan Ibrahimoviccsal, az Internazionale svéd támadójával - jelentette be pénteken Txiki Begiristain, a katalán klub sportigazgatója.
Mourinhót legyőzte volt csapata, a Chelsea
José Mourinho korábbi csapata, a Chelsea 2-0-ra legyőzte az Internazionalét a World Football Challenge elnevezésű kaliforniai felkészülési tornán szerda hajnalban.
Ibrahimovicról tárgyal a Barcelona
Az FC Barcelona tárgyalásokat folytat az Internazionaléval Zlatan Ibrahimovicról.
Az Inter megszerezte Hlebet, elengedte Maxwellt
Az Internazionale az átigazolási időszak első napjaiban aktív volt a játékospiacon: a milánóiak szerződtették Diego Militót és Thiago Mottát a Genoától, ám ezt követően csak pletykákat lehetett olvasni a klub kiszemeltjeiről, új játékos nem érkezett a csapathoz. Egészen mostanáig.
Ibrahimovic szóban már a Barcáé
A Bajnokok Ligája-győztes spanyol FC Barcelona szóban már megállapodott az Internazionale vezetőivel Zlatan Ibrahimovicnak, a milánóiak labdarúgójának klubcseréjéről.
Lúcio az Internazionaléhoz szerződik
A brazil válogatott védő Lúcio a Bayern München labdarúgócsapatától a Internazionaléhoz szerződik.
Ibrahimovic lehet a Chelsea nagy fogása
A Chelsea elnöke, Bruce Buck nemrégiben kijelentette, hogy a londoni egyesület a nyáron mindenképpen igazol egy olyan futballistát, akinek a szerződtetése nem csak a játéktudás alapján, hanem a marketingértéket tekintve is jelentős. A sportvezető által beharangozott transzfer eddig még nem valósult meg, pedig a klubot kapcsolatba hozták többek között Patóval és Andrea Pirlóval is. Angol lapértesülések szerint a szóban forgó új szerzemény ugyan Milánóból érkezhet, de nem az AC Milanból, hanem az Internazionaléból - a Chelsea ugyanis állítólag bejelentkezett Zlatan Ibrahimovicért.
Nedved sem Juve-edző, sem Inter-játékos nem akar lenni
Pavel Nedved nem ír alá az olasz futballbajnok Internazionaléhoz, de nem marad eddigi klubcsapatánál, a bajnoki ezüstérmes Juventusnál sem.
Benítez rástartol Cambiassóra
A Liverpool az elmúlt szezonban közel állt ahhoz, hogy hosszú idő után végre ismét bajnoki címet ünnepeljen, de a végül be kellett érnie az ezüstéremmel. A szurkolók így optimistán várták a nyarat, azonban az aktuális átigazolási hírek valószínűleg nem nyugtatják meg őket.
Chelsea-Inter meccs a tárgyalóasztalnál
Amikor José Mourinho tavaly nyáron aláírt az Internazionaléhoz, sejteni lehetett, hogy a portugál edző megpróbálja majd néhány kedvencét magával vinni Milánóba a Chelsea-től, ám végül egy játékos sem követte. Idén a Kékekhez is új edző került Carlo Ancelotti személyében, akinek szintén megvannak a favoritjai, akiket szeretne exklubjától, a Milantól Angliába vinni, a Chelsea-keret több játékosához pedig nem ragaszkodik annyira. Ezt Mourinho ki is használná.
Deco vadul udvarol az Internek
Elhagyná a Chelsea-t, és újra José Mourinho irányítása alatt futballozna Deco, a portugál válogatott középpályása - olvasható a Corriere dello Sport keddi számában.
- címkék:
- foci
- átigazolás
- Chelsea
- Internazionale
- Címkefelhő »
Vieira a PSG-be tart
Patrick Vieira, az Internazionale francia válogatott középpályása tárgyalásokat folytat a Paris Saint-Germain vezetőivel esetleges klubcseréjéről.
Ibrahimovic mehet, ha akar
Az olasz futballbajnok Internazionale elnöke szerint ötven százalék az esélye annak, hogy a gólkirály Zlatan Ibrahimovic és a brazil hátvéd Maicon a milánóiak játékosa marad.
Carvalho és Deco kell Mourinhónak
José Mourinho, az Internazionale portugál vezetőedzője szeretné, ha a jelenleg egyformán a Chelsea alkalmazásában álló két honfitársa, Ricardo Carvalho és Deco a következő idényben már az ő csapatában futballozna. Erről Massimo Moratti, a milánói klub elnöke nyilatkozott a La Gazzetta dello Sportnak, hozzátéve, hogy már meg is kezdték a tárgyalásokat.
Benzema pótolhatja Ibrahimovicot
Az elmúlt hetek egyik legtöbbet tárgyalt átigazolási "szappanoperája" Zlatan Ibrahimovic esetleges távozása volt az Internazionalétól. A svéd csatárt az FC Barcelona csábítja, és egyes spanyol források már azt is tudni vélték, hogy a katalánok a kameruni gólvágót, Samuel Eto'ót adnák oda a milánóiaknak Ibráért cserébe, s még valamennyi pénzt is fizetnének az aktuális olasz gólkirályért. A legutóbbi hírek szerint azonban az Inter nem megy bele az üzletbe, mégpedig azért, mert úgy vélik, hogy Eto'o túl magas fizetési igénnyel állt elő.
Lavinát indíthat el Kaká távozása
Miután a brazil világbajnok, aranylabdás Kaká a Real Madridhoz szerződött hétfőn, médiajelentések szerint többen is a távozáson gondolkodnak az Olaszországban futballozó játékosok közül.
A Madárfészekben lesz az olasz szuperkupa
A pekingi olimpia központi stadionjában, a Madárfészeknek nevezett arénában rendezik meg augusztus 8-án a labdarúgó olasz szuperkupa-mérkőzést.
- címkék:
- Peking
- foci
- olasz foci
- Internazionale
- Lazio
- Címkefelhő »
Csak az első helyért nem volt szoros verseny a Serie A-ban
Az aranyéremért folytatott küzdelem megint nem hozott sok izgalmat a Serie A-ban, hiszen az Internazionale rendkívül magabiztosan utasította maga mögé riválisait, mögötte azonban mintha egy kicsit sűrűsödött volna a mezőny. Ugyan a dobogóra megint a megszokott nagycsapatok állhattak fel, de a Genoa remeklése jól mutatja, hogy megfelelő szakmai munkával közel lehet kerülni az élmezőnyhöz.
Milliós prémiummal marasztalja gólkirályát az Inter
Bőkezűen megjutalmazta az olasz bajnok Internazionale Zlatan Ibrahimovicot, miután a svéd futballista lett a Serie A gólkirálya.
Figo nem megy a távol-keletre, visszavonul
Karrierje utolsó mérkőzését játssza vasárnap, az Atalanta ellen Luis Figo, az olasz bajnok Internazionale portugál labdarúgója. "A vasárnapi lesz az utolsó napom profi futballistaként" - nyilatkozott az olasz klub honlapján a 36 éves játékos.
Mourinho: Az utolsó öt percben nekiállok imádkozni
Az Internazionale a nyáron nagy reményekkel szerződtette a kispadra a portugál José Mourinhót, akinek azonban első nekifutásra nem sikerült felülmúlnia elődjét, Roberto Mancinit. A Bajnokok Ligájában megint elvérzett a gárda, de az olasz bajnokságot azért az új mesterrel is fölényesen behúzták a milánóiak. Mourinho azt mondja, a kettő közül számára a scudetto volt a fontosabb, az Inter pedig abban különbözik korábbi csapataitól, hogy egyedül itt nem kellett forradalmat csinálnia.
Brazil irányító érkezhet az Interhez
A Manchester City a szezon során végrehajtott sztárigazolások ellenére sem harcolta ki a nemzetközi kupaszereplés jogát, ám az egyesület arab tulajdonosai egyelőre még türelmesek. A következő idényben azonban a minimális cél az első hat közé kerülés lesz a gárda számára, ezért a klub alighanem rendkívül aktív lesz a játékospiacon. Alig akad olyan nevesebb futballista, akivel ne hozták volna már kapcsolatba a manchesterieket, ezzel együtt bizonyára távozók is akadnak majd, ezek egyike a brazil középpályás, Elano lehet, aki az Internazionaléban folytathatja.
Mourinho 2012-ig hosszabbított az Interrel
Egy évvel, 2012-ig meghosszabbította szerződését hétfő este José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője. A Chelsea-től tavaly érkezett portugál mester idén sorozatban negyedik bajnoki címükre vezérelte a milánóiakat.
Mourinho szinte biztosan marad az Interben
A Real Madrid megkeresése ellenére, szinte biztos, hogy marad az Internazionalenál José Mourinho vezetőedző. A 46 éves szakemberért a spanyolok első számú elnökjelöltje, Florentino Perez jelentkezett be.
Az Inter lecsapott a Serie A egyik legkeresettebb csatárára
Az olasz bajnok Internazionale már most megkezdte az erősítést a következő szezonra. A Genoa két játékosa, az idén eddig 20 gólt termelő Diego Milito és a védekező középpályás létére már 6 gólnál járó Motta jövőre José Mourinho csapatát erősíti.
Mourinho: A Barca, a Chelsea és a MU is megelőzi az Intert
José Mourinho szerint jelenleg a Barcelona, a Chelsea és a Manchester United is jobb csapat az Internazionalénél. "Az igazság az, hogy ezek az együttesek jócskán előttünk járnak" - nyilatkozta az A Bola című sportnapilapnak a milánói gárda portugál mestere.
Figo a portugál szövetség elnöke lenne
Szívesen lenne a jövőben hazája labdarúgó szövetségének elnöke Luis Figo, az Internazionale aranylabdás portugál futballistája.
- címkék:
- Luis Figo
- foci
- Internazionale
- Címkefelhő »
Buszos ünneplés Milánóban, ötven sérült Barcelonában
Éjszakai busztúrával ünnepeltek vasárnapra virradóra az Internazionale labdarúgói, miután a második helyen álló AC Milan szombat este vereséget szenvedett, így a városi rivális megnyerte az olasz Serie A 2008/2009-es kiírását.
Crespo Firenzébe, Vieira Párizsba tart
Az Internazionale alighanem ebben a szezonban is begyűjti a bajnoki címet Olaszországban, azonban a Bajnokok Ligájában José Mourinho sem tudta sikerre vezetni a milánóiakat. A portugál szakember éppen ezért állítólag jelentősen átalakítja a klub játékoskeretét, és elsőként az idősebb futballistákat szeretné elküldeni, akik egyébként sem kaptak túl sok lehetőséget tőle. Az egyik biztos távozó az argentin támadó, Hernán Crespo, akinek lejár a szerződése a milánóiaknál, így ingyen igazolható.
Bajnok lehet a MU, a Barca és az Inter a hétvégén
Három topligában is bajnokot avathatnak a hétvégén, a Manchester Unitednek ehhez egy pontot kell szereznie az Arsenal elleni rangadón, és ugyanez - a Milan eredményétől függően - elég lehet a Sienát fogadó Inter számára is. A Barcelona akár már a saját, Mallorca elleni meccse előtt bajnok lehet, amennyiben Real Madrid nem tud nyerni a Villarreal otthonában. A Bundesliga hajrája ezzel szemben annál nagyobb izgalmakat ígér, hiszen két fordulóval a vége előtt még öt csapat is odaérhet az első helyre.
Berlusconi: Ancelotti a hibás
Egyedül Carlo Ancelotti vezetőedzőt hibáztatja az elmaradt bajnoki címért Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa.
- címkék:
- foci
- olasz foci
- AC Milan
- Internazionale
- Címkefelhő »
Robog a MU, ikszelt az Inter és a Barca, Dzsudzsák góllal zárt
A Manchester United Cristiano Ronaldo és Carlos Tévez góljaival könnyedén, 2-0-ra nyert a városi rivális City ellen, és ezzel nagyot lépett a címvédés felé, hátralévő három bajnokiján ugyanis négy pontra van szüksége az aranyéremhez. A Chelsea 4-1-re kiütötte az Arsenalt a BL-elődöntőben bukott angol csapatok londoni derbijén. Olaszországban az Inter, Spanyolországban pedig a Barcelona már vasárnap bajnoki címet ünnepelhetett volna, ám az elért döntetlen helyett ehhez nyerni kellett volna. A holland bajnokság utolsó fordulójában Dzsudzsák Balázs, saját rekordját megjavítva, idénybeli 11. gólját szerezte (és két gólpasszt is kiosztottt), ...
Adriano Brazíliában focizik tovább
Korábbi együttesénél, a brazil Flamengónál folytatja pályafutását Adriano, akivel áprilisban bontott szerződést az Internazionale labdarúgócsapata. A hírt szerdán jelentette be Brazília legnépszerűbb együttese, melynél 2001-ig játszott korábban a világbajnok csatár.
Az Inter nyert, a Lyon kikapott
Az éllovas és címvédő Internazionale két góllal nyert a vendég Lazio ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában.
Inter-Juve párharc Diego Militóért
Az Internazionale nyári erősítési tervei között minden bizonnyal az első helyen szerepel egy gólerős csatár megvétele, hiszen a milánói klubnak nagy szüksége lesz új játékosokra. A brazil Adrianóval máris szerződést bontott az Inter, és az idény végén szinte biztosan távozik a két argentin, Hernán Crespo és Julio Cruz is, akiknek ugyancsak lejár a kontraktusuk.
- címkék:
- foci
- átigazolás
- Juventus
- Internazionale
- Címkefelhő »
Lazio-Sampdoria döntő lesz az olasz kupában
A Sampdoria 3-0-s hazai győzelmét követően a milánói visszavágón 1-0-ra kapott ki az Internazionalétól, így jobb gólkülönbségével bejutott a labdarúgó olasz kupa döntőjébe. A genovai csapat ellenfele a Juventust búcsúztató Lazio lesz.
Mourinho két év múlva Spanyolországban folytatná
Az Internazionaléval kötött szerződésének 2011-es lejárta után Spanyolországban kívánja folytatni pályafutását José Mourinho, a bajnoki címvédő milánóiak vezetőedzője.
Felbontotta Adriano szerződését az Inter
Az olasz bajnoki címvédő Internazionale szerződést bontott a brazil Adrianóval, mivel a futballista önkényesen szabadságra ment. A Serie A jelenlegi éllovasának vezetése már megállapodott Gilmar Rinaldi menedzserrel, hogy a 27 esztendős csatár nyolc év után távozik a kék-feketéktől.
- címkék:
- Adriano
- foci
- olasz foci
- Internazionale
- Címkefelhő »
Van még csapat, amely képes játékost adni Quaresmáért
A tavaly nyári átigazolási szezon egyik legdrágább transzfere a portugál Ricardo Quaresma klubcseréje volt, a szélsőt az Internazionale csillagászati összegért vette meg az FC Portótól.
Rasszista Juventus-szurkolók után nyomoz a rendőrség
Nyomozást indított a milánói rendőrség a hétvégi Internazionale-Juventus olasz labdarúgó bajnoki mérkőzésen történt rasszista bekiabálások miatt.
- címkék:
- foci
- rasszizmus
- Juventus
- Internazionale
- Címkefelhő »
Mourinho: Senki sem fog 100 milliót adni Ibrahimovicért
José Mourinho meg van győzödve róla, hogy az Internazionale svéd csatára, Zlatan Ibrahimovic a milánói együttes labdarúgója marad.