Internazionale
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- olasz foci
- Serie A
- labdarúgás
- AC Milan
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az utolsó fordulóban dőlt el az olasz bajnokság a Milan és az Inter között - itt a végeredmény
Az olasz bajnokság utolsó fordulójában a hazai pályán játszó Sassuolo csapata fogadta a bajnoki címért küzdő AC MIlan csapatát. Az első félidőben Giroud két és Kessié egy találatával háromgólos előnyre tett szert Stefano Pioli. A második félidőben már nem változott az állás, így az AC Milan megnyerte a 2021/2022-es olasz bajnokságot a városi rivális Inter előtt.
11 év után lehet ismét bajnok az AC Milan
Bár az esélyek egyértelműen a listavezető AC Milan sikere mellett szólnak, az utolsó forduló előtt nyílt még a küzdelem az olasz bajnoki címért a Serie A-ban, illetve a zárófordulóban dől el az is, hogy melyik lesz a harmadik kieső csapat.
A horvátok vb-ezüstérmes játékosa az Inter ősi ellenfeléhez igazolhat
Az olasz Inter horvát szélsője, Ivan Perisic közel áll ahhoz, hogy a nyáron a milánói klub egyik legnagyobb riválisához, a Juventustól igazoljon,
Győzött az Inter, az utolsó forduló dönt a bajnoki címről a Serie A-ban - videó
A címvédő Internazionale vasárnap este az esélyeknek megfelelően legyőzte idegenben a Cagliarit, ezzel visszazárkózott két pontra az éllovas AC Milan mögé az olasz labdarúgó-bajnokságban, melynek így az utolsó fordulójában dől el a bajnoki cím.
A Juventus három perc alatt fordított, de így is az Inter nyerte az Olasz Kupát
Az Internazionale nyerte a labdarúgó Olasz Kupát, amelynek szerdai, római döntőjében hosszabbítás után 4-2-re legyőzte a Juventust.
Kétgólos hátrányból fordított az Inter
A címvédő Internazionale kétgólos hátrányból fordított és 4-2-re nyert a vendég Empoli ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így átvette a vezetést a tabellán.
Jön a Giro d'Italia budapesti rajtja, a magyar hokiválogatottra rangadó vár a vb-n
Az olasz Serie A-ban az Internazionale és a Juventus is pályára lép pénteken, de a La Ligából és a francia élvonalból is képernyőre kerül egy-egy meccs. Jön a Giro d'Italia magyarországi, budapesti rajtja, a magyar jégkorong-válogatott pedig Szlovéniával találkozik a világbajnokságon. A férfi vízilabda ob I döntőjében jön az első mérkőzés a Fradi és az OSC között.
Mindenképp győznie kell hétvégén a Milannak, hogy maga mögött tartsa az Intert
Nehéznek ígérkező mérkőzés vár az éllovas AC Milanra az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában, melyben a két pont hátránnyal második Internazionale a 14. Empolit fogadja.
- címkék:
- AC Milan
- Internazionale
- Serie A
- Címkefelhő »
Az egyik legnagyobb riválisnál köthet ki a Juventus sztárja
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az Inter már csak egy lépésre áll attól, hogy leigazolja a torinóiak argentin válogatott támadóját, Paulo Dybalát.
Elképesztően nagy potyagólt kapott az Inter kapusa - videó
Óriási potyagólt kapott a bajnoki címvédő Internazionale a Bologna vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság huszadik fordulójából elhalasztot meccsen.
- címkék:
- Radu
- Internazionale
- Serie A
- Bologna
- Címkefelhő »
Bolognában szenvedett sokkoló vereséget a címvédő Inter
Az Internazionale 2-1-re kikapott a Bologna vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság huszadik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen.
A címvédő Inter magabiztosan legyőzte José Mourinho csapatát
Az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában a címvédő Inter az AS Roma ellen.
- címkék:
- foci
- AS Roma
- Internazionale
- Serie A
- Címkefelhő »
Elképesztő összjáték után lőtt gyönyörű gólt az Inter a Milan elleni rangadón - videó
Az Inter 3-0-ra kiütötte a városi rivális AC Milant az Olasz Kupa elődöntőjében. A győztes csapat vezető gólja egy egészen elképesztő összjáték után született.
- címkék:
- foci
- Olasz Kupa
- AC Milan
- Internazionale
- Címkefelhő »
Az Inter kiütötte az ősi rivális Milant az Olasz Kupa-elődöntőjében
Az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján az Internazionale és az az AC Milan csapott össze. Az első félidőben Lautaro Martínez két góljával az Inter szerezte meg a vezetést, majd a második félidő végén Gosens találata végleg eldöntötte a meccs és a továbbjutás sorsát is.
Idegenben nyert a bajnoki címért küzdő Inter
A címvédő Internazionale 3-1-re nyert a Spezia otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának pénteki játéknapján.
Szardínián nyert a Juventus, a Veronát verte az Inter
A Juventus 2-1-re nyert a Cagliari otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának szombati játéknapján, míg az első helyért versenyben lévő, címvédő Internazionale hazai pályán a papírformát igazolva legyőzte a Hellas Veronát.
- címkék:
- Internazionale
- Serie A
- Juventus FC
- Címkefelhő »
A csapatkapitány mellett a vb-ezüstérmes focistáját is elengedné az Inter
Az olasz Inter elengedné a csapatkapitány Samir Handanovicsot és a szélső Ivan Perisicset a nyáron, hogy a két játékos távozásával csökkentsen a klub bérköltségein.
Hatalmasat színészkedtek a Juventus sztárjai az Inter elleni rangadón - videó
Feszült rangadót hozott vasárnap este a Serie A-ban a Juventus és az Inter összecsapása. A játékvezető nyolc sárga lapot is kiosztott, azonban Matthijs De Ligt és Dusan Vlahovic megúszták a büntetést, pedig mindketten elképesztő színészkedést mutattak be.
Megismételt tizenegyessel verte meg az Inter a Juventust
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A 31. fordulójának rangadóján a címvédő Internazionale egy rendkívül feszült hangulatú rangadón idegenben győzte le 1-0-ra a Juventust Hakan Calhanoglu büntetőből szerzett góljával.
- címkék:
- foci
- Juventus
- Internazionale
- Serie A
- Címkefelhő »
Kiverték a fogát az Arsenal kölcsönjátékosának a San Siróban - kép
Az uruguayi válogatott Lucas Torreira eseménydús mérkőzést játszott szombat délután a címvédő Inter otthonában. A Fiorentinában kölcsönben szereplő középpályás előbb gólt lőtt, majd egy ütés következtében elvesztette az egyik fogát. Ennek ellenére még a meccs után is volt oka az örömre, mivel a firenzei együttes elvitt egy pontot a San Siróból.
Megint nem tudott nyerni a bajnoki címvédő Inter
Az Internazionale nem tudta otthon legyőzni a Fiorentinát az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában.
A bajnoki címvédő Inter a 93. percben egyenlített
Az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában a bajnoki címvédő Internazionale 1-1-es döntetlent játszott a Torino otthonában.
A BL-ben bombagólt szerző csatár elárulta, hogy mi a legfőbb célja még az idényben
Az olasz Inter argentin csatára, Lautaro Martínez elárulta, hogy még két cél lebeg a szeme előtt a jelenlegi bajnoki idényben.
A tűzzel játszott a Liverpool, de végül csak egy nagy sorozata szakadt meg
Kedd este a Bajnokok Ligájában két nyolcaddöntős párharc visszavágóját rendezték. Az olasz bajnok Internazionale meglepetésre emberhátrányban 1-0-ra legyőzte a Liverpoolt az Alfield Roadon, ám az igazi szenzáció elmaradt, ugyanis 2-1-es összesítéssel Jürgen Klopp csapata jutott a negyeddöntőbe. A játéknap másik mérkőzésén a Bayern München biztosította helyét a legjobb nyolc között, miután 7-1-re kiütötte az osztrák bajnok Red Ball Salzburgot az Allianz Arenában. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a játéknap további érdekességei.
Az Inter szenzációt okozott Liverpoolban
Kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Bayern München 7-1-re ütötte ki az osztrák bajnok Red Bull Salzburgot, ezzel 8-2-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe. A játéknap másik mérkőzésén a Liverpool ugyan hazai pályán 1-0-ra kikapott az olasz bajnoki címvédő Intertől, de a Milánóban aratott győzelmének köszönhetően 2-1-es összesítéssel biztosította helyét a legjobb nyolc között.
Lewandowski egyedül veri meg a Salzburgot
Jürgen Klopp elmondta, mit tervez az Inter elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján
A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp leszögezte, hogy az Inter ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján is aktív támadójátékot szeretne látni a csapatától, függetlenül az első mérkőzés 2-0-s végeredményétől.
Martínez három gólt lőtt, az Inter kiütötte a Salernitanát
Az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában az Internazionale 5-0-ra legyőzte az utolsó helyen álló Salernitana csapatát a Giuseppe Meazza Stadionban.
Dybala szerint a Juventus még nem mondott le az olasz bajnoki címről
A Juventus argentin támadója, Paulo Dybala szerint még mindig meg tudják nyerni az olasz bajnokságot, mivel hazai pályán még játszani fognak a bajnoki címvédő Inter ellen, és ez lendületet adhat a csapatnak.
Szinte helyzet sem volt az Olasz Kupa milánói elődöntőjének első meccsén
Szinte helyzetek nélkül játszott gól nélküli döntetlent az AC Milan és az Internazionale az Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.
- címkék:
- foci
- Olasz Kupa
- AC Milan
- Internazionale
- Címkefelhő »
Felgyújtotta csapattársai ruháit, belevizelt a cipőjükbe - mégis olasz válogatott lehet
A legtöbb focirajongónak Mario Balotelliről nem a csodálatos gólok, hanem az örökös balhék juthatnak az eszébe. Balotellit már több mint egy évtizede az egyik legjobb olasz csatárnak tartják. A focista szinte minden szezonban csapatot váltott és sehol sem tudott jó teljesítményt nyújtani. A támadó előtt most új esély nyílhat, hogy javítson a rossz hírén.
A címvédő Inter sorozatban a negyedik bajnoki meccsén maradt nyeretlen
Az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az Internazionale 0-0-s döntetlent játszott a 19. helyezett Genoa otthonában, ezzel Simone Inzaghi csapata sorozatban a negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen a Serie A-ban.
Paksra látogat a MOL Fehérvár az NB I-ben, pályán a Milan és az Inter
A labdarúgó NB I 22. fordulójának nyitómérkőzésén az utóbbi négy mérkőzését elveszítő MOL Fehérvár a Paks otthonába látogat. A Serie A éllovasa, az AC Milan hazai pályán fogadja az Udinese együttesét, míg a címvédő Inter a Genoa vendégeként lép pályára. Sor kerül az Európa-liga és a Konferencia-liga nyolcaddöntőjének sorsolására, továbbá tenisz, síugrás és golf is színesíti a pénteki sportprogramot.
Az Inter sérülésből felépülő argentin csatára az AC Milan ellen térhet vissza
Az olasz Inter argentin támadója, Joaquin Correa az AC Milan elleni Olasz-Kupa elődöntőben térhet vissza a sérülése után.
Sokba kerülhet az Inter váratlan veresége a Serie A-ban
A címvédő Internazionale kisebb meglepetésre 2-0-ra kikapott a vendég Sassuolótól, így maradt a második a tabellán az olasz labdarúgó-bajnokságban.
Az Inter edzője dühöngött, Klopp a fejét fogta, kényelmes előnyben a Liverpool - galéria
Bayern-szégyen Salzburgban - ez a München nem lehet a BL egyik esélyese
Szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligájában két nyolcaddöntős párharcának első felvonását rendezték. A játéknap rangadóján a Liverpool kétgólos győzelmet aratott az Interanzionale vendégeként, ám a legnagyobb meglepetést a Bayern München okozta, ugyanis a német rekordbajnok 1–1-es döntetlent játszott a Red Bull Salzburg otthonában. Ráadásul az osztrákok közel 70 percen át vezettek, a bajorok csak az utolsó pillanatban tudtak egyenlíteni Kingsley Coman góljával. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a játéknap további érdekességei.
Meglepetésre Salzburgban botlott a Bayern München
Szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Liverpool 2-0-ra nyert az Inter otthonában, míg a Bayern München meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott Salzburgban.
Mengele mindenese, avagy a magyar bundakirály
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek egyik, ha nem a legrangosabb párosítása az Internazionale és a Liverpool párharca lesz. Bár csupán négyszer találkoztak egymással a legrangosabb sorozatban, a két klub összesen 9 BL- (korábbi nevén BEK) trófeát őriz a vitrinjében. Először az 1964-65-ös kiírásban futottak össze, ami alkalmat ad, hogy felidézzük az európai klubfutball egyik sötét fejezetét, és az abban játszott sajnálatos magyar szerepet.
Döntetlent hozott az olasz bajnokság csúcsrangadója
A listavezető Internazionale 1-1-es döntetlent ért el a második Napoli otthonában a labdarúgó Serie A 25. fordulójának szombati rangadóján.
- címkék:
- Internazionale
- Serie A
- Napoli
- Címkefelhő »
A Chelsea döntőt játszik a klub-vb-n, pályán a Real Madrid, a Bayern München, az MU és a City is
A magyar labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) Paks-Gyirmót, Debrecen-Mezőkövesd és Puskás Akadémia-MTK meccset rendeznek. A klubvilágbajnokság döntőjében pályára lép a Chelsea, az angol Premier League-ben a Manchester United és a Manchester City, a német Bundesligában Bayern München, a spanyol La Ligában a Real Madrid játszik, míg az olasz Serie A-ban Napoli-Inter rangadót rendeznek. Folytatódik a pekingi téli olimpia, de kosárlabda és kézilabda is színesíti a programot.
Már a legjobb négy között az Inter az Olasz Kupában
Elsőként a bajnoki címvédő Internazionale jutott be az elődöntőbe a labdarúgó Olasz Kupában, miután kedden, a negyeddöntőben 2-0-ra verte otthon az AS Romát.
Óriási fordulatot hozott a milánói városi rangadó
Az AC Milan 2-1-re legyőzte a városi rivális Internazionalét az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Az Eb-n szívrohamot kapó Eriksen visszatér Angliába
A The Athletic értesülése szerint a Premier League-ben újonc Brentford mindenben megegyezett a dán válogatott Christian Eriksennel. Azonban az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) és a Premier League vezetősége még meggátolhatja az átigazolást, ugyanis mindkét szervezet részt akar venni a nyári Európa-bajnokságon szívrohamot kapó, a karrierjét egy a mellkasába ültetett minidefibrillátorral folytatni kívánó dán játékos orvosi tesztelésében.
A 90. percben harcolta ki a győzelmet az Inter
Az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában a listavezető Inter hazai pályán 2-1-re győzött a Venezia ellen.
- címkék:
- foci
- Internazionale
- Serie A
- Venezia FC
- Címkefelhő »
Az Internek le kell játszania a koronavírus-esetek miatt elmaradt meccsét
Egy későbbi időpontban le kell játszani a Bologna-Internazionale mérkőzést, melyet január 6-án nem lehetett megrendezni az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában, mert a hazai csapat koronavírusos esetek miatt nem állhatott ki.
Hosszabbítás után jutott tovább az Inter az Olasz Kupában
Az Internazionale hosszabbításban 3-2-re győzte le a vendég Empolit a labdarúgó Olasz Kupa szerdai nyolcaddöntőjében.
- címkék:
- foci
- Olasz Kupa
- Internazionale
- Empoli
- Címkefelhő »
Bergamóban botlott a címvédő Inter
A címvédő és listavezető Internazionale gól nélküli döntetlent játszott Bergámóban az Atalanta csapatával az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi összecsapásán.
A 121. percben lőtt góllal nyerte az Inter az Olasz Szuperkupát - videó
A bajnoki címvédő Internazionale fennállása során hatodik alkalommal nyerte meg az Olasz Szuperkupát miután a hosszabbítás utolsó másodperceiben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a kupagyőztes Juventust.
Az európai topklubok többsége hatalmas veszteséggel zárta az előző szezont
Az európai topligákban szereplő sztárcsapatok többsége jelentős anyagi veszteségeket könyvelhetett el a 2020/2021-es futballidényben. A legnagyobb pénzügyi kárt az olasz bajnok Inter szenvedte el, míg a Bayern München profittal zárta az előző szezont.
Sorozatban a nyolcadik meccsét nyerte meg az Inter az olasz bajnokságban
Az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az Internazionale 2-1-re legyőzte a Lazio csapatát a Giuseppe Meazza Stadionban, ezzel Simone Inzaghi csapata továbbra is vezeti a Serie A-t.
- címkék:
- olasz foci
- Internazionale
- Serie A
- Lazio
- Címkefelhő »
Lukaku máris arról beszél, hogy visszatérne az Interhez
A nyáron az olasz Internazionale csapatától a Chelsea-be szerződő Romelu Lukaku az olasz Sky-nak nyilatkozott arról, hogy nem érzi magát tökéletesen Londonban.
Újabb győzelmével tovább menetel a címvédő Inter - videó
A címvédő és éllovas Internazionale egygólos győzelmet aratott a vendég Torino felett az olasz labdarúgó-bajnokság 19., idei utolsó fordulójának szerdai játéknapján.
Pályán a Bayern München és az Inter, jönnek az elődöntők a női kézivébén
A német Bundesligában pályára lép a Bayern München, a bajor sztárcsapat a Wolfsburgot fogadja. Az olasz Serie A-ban a Lazio és az Inter is játszik. Folytatódik a PDC-dartsvilágbajnokság és a rövidpályás úszó világbajnokság is, a női kézilabda-vb-n már az elődöntők jönnek.
Csodálatos gólokkal nyert az Inter, és vezeti az olasz bajnokságot
Az olasz bajnokság (Serie A) 17. fordulójában az Inter hazai pályán fogadta a kiesés elől menekülő Cagliari csapatát. Az első félidőben Lautaro Martinez remek fejese után vezetéshez jutott a milánói csapat, majd az utolsó percekben egy tizenegyest is kihagyott az argentin csatár. A második félidőben Barella brilliáns gólpassza után Alexis Sanches lőtt egy remekbe szabott kapásgólt, amivel már kettő volt az Inter előnye. A félidő közepén Calhanoglu bombagólja és Barella újabb csodálatos átadása után már négy góllal vezetett a hazai csapat. A Cagliari teljesen tehetetlen volt, és az Inter a győzelmével átvette a vezetést a bajnokságban.
Így vesztette el a fejét az Inter játékosa, miután a Real hátvédje nekilökte a pályaszéli reklámtábláknak - videó
A Real Madrid elleni BL-meccsen kiállították az Inter játékosát, Nicoló Barellát. A feldühödött középpályás megütötte Éder Militao lábát, mivel a brazil hátvéd korábban nekilökte a fiatal játékost a pálya szélén lévő reklámtáblának.
Őrült mérkőzésen jutott tovább az Atlético Madrid
Az Atlético Madrid 3-1-re legyőzte az FC Porto csapatát idegenben kedden a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, így Diego Siemone együttese jutott tovább, míg a portugál együttes tavasszal az Európa-ligában folytathatja szereplését. A csoport másik mérkőzésén a Liverpool fordított az AC Milan otthonában és 2-1-re nyert, ezzel az angol csapat mind a hat meccsét megnyerve végzett a B csoport élén.
Az Inter idegenben ütötte ki José Mourinho csapatát
Az olasz bajnokság (Serie A) 16. fordulójának szombati rangadóján az AS Roma hazai pályán fogadta a bajnoki címvédő Internazionale csapatát. Az Inter óriási nyomást gyakorolt José Mourinho gárdájára, és már az első félidőben háromgólos előnyt szerzett a Stadio Olimpicóban. Először a török Calhanoglu talált be szögletből úgy, hogy senki nem ért bele a labdába, majd egy varázslatos összjáték végén a bosnyák Edin Dzeko növelte kétgólosra az Inter előnyét. Az első félidő végén Bastoni beadása után a holland Dumfries fejelt védhetetlen gólt a hazaiak kapujába. A második félidő már kevésbé volt eseménydús, az Inter az előnye birtokába csaak ...
José Mourinho csapata most Bolognában kapott ki
Az AS Roma egygólos vereséget szenvedett a Bologna otthonában, míg a címvédő Internazionale simán, 2-0-ra verte a vendég Speziát az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szerdai játéknapján.
- címkék:
- foci
- AS Roma
- Internazionale
- Serie A
- Címkefelhő »
Az Inter a Venezia ellen is nyert, őrzi a harmadik helyét
Hakan Calhanoglu góljával és egy hajrában értékesített büntetőnek köszönhetően nyert az Inter a Venezia otthonában a Serie A 14. fordulójában.
- címkék:
- Internazionale
- Serie A
- Venezia FC
- Címkefelhő »
Az Inter legyőzte a Sahtart, és hatalmas lépést tett a továbbjutás felé a BL-ben
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában az Inter hazai pályán Edin Dzeko két góljával 2-0-ra nyert a Sahtar Donyeck ellen a D csoportban és nagy lépést tett a továbbjutás felé. A C csoportban a négy kör után már továbbjutó Ajax a Besiktast 2-1-re legyőzte. A holland sztárcsapat elefántcsontparti támadója, Sebastien Haller megint gólokat szerzett, és megdöntötte a Dortmund norvég csatárának, Erling Haalandnak a gólrekordját a BL-ben.
Az Inter látványos meccsen vette el a Napoli veretlenségét a Serie A-ban
A címvédő Internazionale saját közönsége előtt 3-2-re legyőzte a listavezető, eddig veretlen Napolit az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnapi rangadóján.
A honfitársával pótolná a távozóban lévő uruguayi középpályását az olasz bajnokcsapat
Az olasz bajnok Inter a Cagliari uruguayi középpályását, Nahitan Nandezt szeretné leigazolni a januári átigazolási időszakban.
Döntetlen a milánói rangadón, a Milan továbbra is veretlen
Az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának rangadóján az AC Milan 1-1-es döntetlent játszott a városi rivális Internazionale csapatával a Giuseppe Meazza Stadionban, így a Stefano Pioli vezette vörös-feketék továbbra is veretlenek a Serie A idei szezonjában.
Milan-Inter és Kisvárda-Fradi rangadó, a Bayer ellen játszik Dárdai Pál csapata
Rangadót rendeznek a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 12. fordulójában: a Kisvárda a Ferencvárost fogadja hazai pályán. A kör zárásakánt a MOL Fehérvár a ZTE együttesét fogadja. Az angol Premier League-ben pályára lép az Arsenal, a Tottenham és a Liverpool is. Az olasz Serie A-ban Milan-Inter milánói városi rangadót rendeznek. A spanyol La Ligában az Atlético Madrid a Valencia vendége lesz, míg a német Bundesligában Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC a Bayer Leverkusent fogadja. A Forma–1 Mexikói Nagydíja 20 órakor rajtol el, folytatódik az NFL alapszakasza, de kézilabda, tenisz és NBA is színesíti a programot.
Hosszabbított klubjával az Európa-bajnok olasz válogatott egyik legjobbja
Szerződést hosszabbított az olasz bajnok FC Internazionale csapatával Nicolo Barella.
- címkék:
- Nicolo Barella
- foci
- Internazionale
- Címkefelhő »
Barella rekordot döntött, az Inter legyőzte az Udinesét
Az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a bajnoki címvédő Internazionale Joaquin Correa két góljával 2-0-ra legyőzte az Udinese csapatát a Giuseppe Meazza Stadionban.
Az Interben biztosan nem focizhat, így távozhat Christian Eriksen
Az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő Internazionale nyitott dán válogatott játékosa, Christian Eriksen elengedésére.
A Juventus az utolsó pillanatban mentette döntetlenre az Inter elleni rangadót
Az olasz bajnokság (Serie A) 9. fordulójának zárómeccse az Inter-Juventus rangadó volt. Olaszország két, legnagyobb hagyományokkal bíró csapatának összecsapását a hazai pályán játszó Inter kezdte jobban, mivel az első félidőben Dzeko góljával megszerezte a vezetést a torinói csapat ellen. A második félidőben többet támadott a Juventus, de az egyenlítő gól csak egy erősen véleményes tizenegyesből született meg, amit Dybala magabiztosan értékesített. Az Inter hiába támadott már a hátralévő időben, több gólt már nem tudott szerezni, így a rangadó döntetlennel ért véget.
Gulácsiék egy Messiék elleni bravúrral szereznék meg első pontjaikat a BL-ben
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a pont nélkül álló RB Leipzig Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a kezdőben lép pályára a Messivel és Mbappéval felálló Paris Saint-Germain otthonában. Az Inter az eddigi két meccsét egyaránt megnyerő moldáv Sheriffet igyekszik megállítani, míg a Real Madridra a Sahtar Donyeck otthonában vár nehéz kihívás.
Szoboszlaiék a PSG otthonában játszanak a Bajnokok Ligájában, jön az Atlético-Liverpool rangadó
A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig a Paris Saint-Germain vendége lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, a keddi játéknapon, amelyen a Liverpool az Atlético Madridhoz látogat.
Nyert helyzetből veszítette el az Inter az olasz bajnokság rangadóját
A címvédő Internazionale idegenben 3-1-re kikapott a Lazio otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Borzasztóan rosszul játszik az Interben a legnagyobb riválistól igazolt focista
A városi rivális AC Milántól idén nyáron az Interhez szerződő török válogatott középpályás, Hakan Calhanoglu egyelőre nem azt a teljesítményt nyújtja, amit a szurkolók elvárnak tőle.
KVÍZ: Bukott csapatok, bukott diákok?
Biztosak vagyunk benne, hogy jó néhány fogadási szelvény a kukában landolt, rengeteg nagy csapat betlizett a hétvégén. A PSG, a Real Madrid, a Barcelona és a Bayern is kikapott, a két manchesteri csapat ikszelt, de az Arsenal sem tudott nyerni. Ők buktak, de ti ne legyetek bukott diákok!
Dzeko volt a nyerőember, hátrányból fordítva nyert az Inter a Serie A-ban
A címvédő Internazionale továbbra is veretlen az idei bajnoki szezonban, miután 1-0-s hátrányból fordítva 2-1-re győzni tudott a Sassuolo otthonában a Serie A 7. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A milánói csapat nyerőembere a csereként gólt szerző és büntetőt kiharcoló Edin Dzeko volt.
- címkék:
- foci
- Internazionale
- Serie A
- sassuolo
- Címkefelhő »
Az olasz bajnokság történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el az Inter az előző idényben
Az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő Internazionale 245,6 millió eurós (88,54 milliárd forintos) veszteséget jelentett be csütörtökön az előző idényre vonatkozóan.
- címkék:
- foci
- veszteség
- Internazionale
- Serie A
- Címkefelhő »
Szériában potyognak a gólok a Serie A-ban
Nem lassít az olasz labdarúgó-bajnokság! Már a nyitófordulóban produkált 36 góllal is berúgta az ajtót a Serie A, amely ezt követően sem lett unalmasabb, sőt!
Az UEFA felfüggesztette a fegyelmi eljárást a Szuperliga alapító klubjaival szemben
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felfüggesztette a fegyelmi eljárást az európai Szuperliga (ESL) alapítói közül megmaradt három klubbal szemben.
Nem bírt egymással a címvédő Inter és az Atalanta
A címvédő Internazionale 2-2-es döntetlent játszott otthon az Atalantával az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombati játéknapján.
- címkék:
- Dzeko
- Internazionale
- Serie A
- Atalanta
- Címkefelhő »
Sztárparádé: játszik a ManCity, a Liverpool, az Inter és az Atlético Madrid is
Olaszországban és Spanyolországban hétközi bajnoki fordulót rendeznek, többek között pályára lép az Internazionale, az Atalanta vagy éppen az Atlético Madrid. Angliában a Ligakupa küzdelmei folytatódnak, a Liverpool és a Manchester City meccs is képernyőre kerül. A magyar női labdarúgó-válogatott Spanyolország ellen lép pályára vb-selejtezőn. A foci mellett kerékpársport, tenisz és baseball is színesíti a programot.
Ötgólos Inter-siker hazai pályán a Bologna ellen - videó
A várakozáshoz képest jóval simábban vette az Internazionale a Bologna elleni akadályt szombaton az olasz labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában.
Lukaku mindenkinek hazudott
Az olasz bajnoki címvédő Internazione korábbi játékosa, Diego Milito élesen kritizálta Romelu Lukakut, amiért a Chelsea kedvéért elhagyta a milánói együttest a nyáron.
Messi és a PSG totális csődje volt a BL-forduló legnagyobb szenzációja
Mindenki azt hitte, hogy a Messivel, Neymarral és Mbappéval felálló PSG simán győz a belga Brugge otthonában. Nem ez történt, az 1-1-es végeredmény a francia sztárcsapat szemszögéből óriási blama. A tavalyi döntős Manchester City hazai pályán 6-3-ra legyőzte a három magyarral felálló RB Leipziget. A Liverpool fordulatos meccsen nyert a legrangosabb európai kupasorozatba 2014 után visszatérő AC Milan ellen, míg a Real Madrid a hajrában tudta csak legyőzni az olasz bajnok Internazionálét. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a szerdai játéknap további érdekességei.
Kínos bukás lett Messi első BL-meccse a PSG-ben, összeomlott a Lipcse
A három magyar válogatott futballistát, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató RB Leipzig 6-3-ra kikapott a Manchester City otthonában a Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. A lipcsei védők óriási hibáinak köszönhetően már az első félidőben két góllal vezetett a City. A német együttes háromszor is felzárkózott egy gólra, de a City rendre góllal válaszolt és végül magabiztos győzelmet aratott. Pep Guardiola 300. alkalommal irányította az angol csapatot, amely klubcsúcsot álított be, miután egymást követő nyolcadik hazai meccsét nyerte meg a BL-ben. A végső győzelemre esélyesnek gondolt Paaris ...
Három rangadó a BL-ben, a lipcsei magyarok a Manchester City ellen
A Bajnokok Ligája első fordulójának második napjára több rangadó is jut. Ezek közül talán a legkevésbé a Manchester City és az RB Leipzig összecsapása tartozik, de számunkra mégis az a legfontosabb, hiszen a német csapatban Gulácsi Péter és Willi Orbán a kezdőben kapott helyet, míg Szoboszlai Dominik a kispadról vár bevetésre. A végső győzelemre esélyes csapatok közül a Paris Saint-Germain a Messi, Neymar, Mbappé támadó trióval kezdett a Club Bruegge otthonában, míg az Inter az előző idény két vereségéért vágna vissza a Real Madridnak. Egy BL-klasszikust is rendeznek: a Liverpool az AC Milant fogadja az Anfielden. Kövessék velünk a ...
Szoboszlai Dominik az egyik legnagyobb esélyes ellen mutatkozhat be a Lipcse mezében a BL-ben
A három magyar válogatott futballistát, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató RB Leipzig az előző idényben döntős, angol bajnok Manchester Cityhez látogat a Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján.
Gyönyörű gólokat lőtt az Inter, de nem tudott újra nyerni - videó
Az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a címvédő Inter 2-2-es döntetlent játszott a Sampdoria otthonában.
Folytassák, uraim! - Serie A szemle
A világbajnoki selejtezők után a harmadik fordulóval folytatódik a Serie A. Az idei szezonban talán még a tavalyinál is nagyobb izgalmakat tartogat a nyáron történt változások és az eddig látottak alapján az olasz bajnokság.
Az argentin válogatott támadó két góllal mutatkozott be az Interben
Az olasz labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának nyitómérkőzésén a Verona hazai pályán 3-1-re kikapott a bajnoki címvédő Internazionale csapatától.
A Fradi focicsapata ellenfeleket kap az Európa-liga csoportkörében
A labdarúgó Európa-liga pénteki sorsolásán kiderül, hogy a Ferencváros milyen ellenfeleket kap csoportkörben. Az NB I 5. fordulójának nyitómeccsén a Zalaegerszeg és a Budapest Honvéd csap össze. A német Bundesligában Dortmund, az olasz Serie A-ban az Inter játszik. A Formula-1-ben délelőtt és délután is szabadedzések lesznek.
Argentin válogatott focistát igazolt az Inter
Az olasz bajnoki címvédő Internazionale labdarúgócsapata kölcsönvette a Laziótól Joaquin Correát.
Egy mez, és ami mögötte van
A kezdődő szezon egyik legizgalmasabb pillanata a szurkolók számára minden évben kedvenc csapatuk új mezeinek bemutatása. Ezért összegyűjtöttünk pár mezt az idei kínálatból, amelyek között akad bajnoki cím inspirálta dressz, de a múlthoz való visszatérés is előkerül.
Magabiztos győzelemmel kezdett az Inter az olasz bajnokságban - videó
A címvédő Internazionale 4-0-ra legyőzte a Genoa csapatát az olasz labdarúgó-bajnokság 1. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Megható üzenettel búcsúzott el a szurkolóktól az Intertől távozó Lukaku
A belga labdarúgó-válogatott egyik legnagyobb sztárja, Romelu Lukaku idén nyáron az Intertől a Chelsea-hez szerződött. A gólerős támadó a közösségi oldalán megható üzenettel búcsúzott el a milánói csapat szurkolóitól.
Az Interhez igazolt Mourinho legjobb játékosa
Az AS Roma labdarúgócsapatától az előző idény olasz bajnokához, az Interhez igazolt a bosnyák válogatott csatár, Edin Dzeko.
A belga válogatott sztárja a Chelsea-nél folytathatja
Romelu Lukaku, az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő Internazionale belga labdarúgója brit és angol sajtóértesülések szerint a Chelsea-nél folytatja pályafutását.
Jó hírek érkeztek Christian Eriksennel kapcsolatban
Az Internazionale labdarúgócsapatának edzőkomplexumában találkozott szerdán az olasz klub vezetőivel, az edzőkkel, a játékostársakkal és a stábtagokkal a dán válogatott Christian Eriksen, akinek a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság második játéknapján, június 12-én megállt a szíve mérkőzés közben.
Az újraélesztett dán focista visszatért Olaszországba
Visszatért kedden az Internazionale labdarúgócsapatához a dán válogatott Christian Eriksen, akinek a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság második játéknapján, június 12-én megállt a szíve mérkőzés közben.
Az újraélesztett dán focista fél évig biztosan nem léphet pályára
Az Európa-bajnokságon újraélesztett dán futballista, Christian Eriksen hamarosan visszatér klubjához, ahol az Inter orvosai fogják tesztelni, hogy kiderüljön, játszhat-e még profi szinten a milánói együttesben.