Internazionale

címke rss

Inter-Lazio kupadöntõ a Madárfészekben

Sport2009.08.05, 16:39

Nemzeti sportnappá nyilvánították Kínában a 2008-as pekingi olimpiai játékok megnyitójának augusztus 8-i dátumát az egyéves évforduló alkalmából - jelentette be Liu Peng, az ország sportminisztere szerdán. A sportnap keretein belül kerül sor a Madárfészek-stadionban az olasz labdarúgó Szuperkupa döntõjére is, amelyet a bajnok Internazionale és a kupagyõztes SS Lazio vív majd.

150 ezer eurót fizet az Inter az MTK-nak Filkor miatt

Archívum2009.08.04, 09:02

Hosszú jogi procedúra végére tett pontot a Nemzetközi Sportdöntõbíróság (CAS), amikor úgy döntött, az olasz Internazionale nevelési költségtérítést köteles fizetni az MTK-nak Filkor Attila képzése után.

Nápoly argentin félistene kell az Internek

Sport2009.07.30, 12:06

Sokáig úgy tûnt, hogy az Internazionale és az FC Barcelona közötti üzlet része lesz Alekszandr Hleb is, aki a katalánok tervei szerint egy évre kölcsönbe került volna Milánóba. A transzfer az Internek sem jött volna rosszul, hiszen José Mourinho még szeretne egy kreatívabb középpályást igazolni, ám a két egyesület hiába állapodott meg: Hleb ellenállt, és inkább korábbi csapatához, a Stuttgarthoz igazolt.

Portugáliából vehet szélsõt az Inter

Archívum2009.07.28, 07:41

Az Internazionalénál Zlatan Ibrahimovic távozása és Samuel Eto'o érkezése volt a legfontosabb hír a napokban, de az átigazolási idõszak ezzel még korántsem fejezõdött be a milánói egyesület számára. A klub egyrészt szeretne megválni mindazoktól, akik már az elõzõ szezonban is alig kaptak játéklehetõséget José Mourinhótól, másrészt pedig tovább erõsítené a támadósorát. Eddig leginkább a Sampdoria csatárának, Antonio Cassanónak a leigazolásáról lehetett olvasni, de portugál lapértesülések szerint Mourinho inkább a hazájából igazolna.

Van élet a legnagyobb futballsztár eladása után is

Archívum2009.07.28, 10:40

Ritkán fordul elõ a nemzetközi labdarúgásban, hogy egyszerre három sztárklub is megválik a legjobb játékosától, márpedig idén éppen ez történt. A Manchester United, az AC Milan és az Internazionale szurkolóinak persze nem kell kétségbe esniük: a tapasztalat azt mutatja, hogy a legnagyobb klasszis eladása akár még hasznára is válhat a csapatnak, feltéve, ha az egyesület tudatosan készült a helyzet megoldására.

Eto'o már Milánóban, Moratti Cassanót is akarja

Archívum2009.07.27, 14:49

Samuel Eto'o hétfõn megérkezett Milánóba, hogy ott átessen az átigazolások elõtt szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírja szerzõdését az Internazionale labdarúgócsapatához.

Milito duplázott, Ronaldinho pirossal is pályán maradhatott

Archívum2009.07.27, 08:58

Lejátszották az idény elsõ milánói derbijét, igaz, a meccsre nem a San Siróban került sor, hanem Bostonban, ahol a World Football Challenge sorozat keretében találkozott egymással a két csapat. A tesztmeccs az Internek sikerült jobban, amely a Genoától megszerzett Diego Milito duplájával 2-0-ra nyert a meglehetõsen gyenge teljesítményt nyújtó városi rivális ellen.

Mourinho Milánóba költöztetné Cassanót

Archívum2009.07.26, 12:01

Miközben a Zlatan Ibrahimovic-Samuel Eto'o csere egyre valószínûbbnek tûnik az Internazionale és az FC Barcelona között, a hírek szerint a milánói egyesület a svéd csatárért kapott pénzbõl tovább erõsítené a keretét. Ibrával a csapat legkreatívabb futballistája távozhat, és úgy tûnik, hogy José Mourinho is érzi ezt, mert olasz lapértesülések szerint a portugál mester legújabb kiszemeltje nem más, mint a Sampdoria klasszisa, Antonio Cassano.

Ibrahimovic megegyezett a Barcelonával

Archívum2009.07.24, 17:14

A Bajnokok Ligája-gyõztes FC Barcelona labdarúgócsapata elviekben megállapodott Zlatan Ibrahimoviccsal, az Internazionale svéd támadójával - jelentette be pénteken Txiki Begiristain, a katalán klub sportigazgatója.

Mourinhót legyõzte volt csapata, a Chelsea

Archívum2009.07.22, 16:24

José Mourinho korábbi csapata, a Chelsea 2-0-ra legyõzte az Internazionalét a World Football Challenge elnevezésû kaliforniai felkészülési tornán szerda hajnalban.

Ibrahimovicról tárgyal a Barcelona

Sport2009.07.17, 12:42

Az FC Barcelona tárgyalásokat folytat az Internazionaléval Zlatan Ibrahimovicról.

Az Inter megszerezte Hlebet, elengedte Maxwellt

Archívum2009.07.17, 08:10

Az Internazionale az átigazolási idõszak elsõ napjaiban aktív volt a játékospiacon: a milánóiak szerzõdtették Diego Militót és Thiago Mottát a Genoától, ám ezt követõen csak pletykákat lehetett olvasni a klub kiszemeltjeirõl, új játékos nem érkezett a csapathoz. Egészen mostanáig.

Ibrahimovic szóban már a Barcáé

Archívum2009.07.17, 21:27

A Bajnokok Ligája-gyõztes spanyol FC Barcelona szóban már megállapodott az Internazionale vezetõivel Zlatan Ibrahimovicnak, a milánóiak labdarúgójának klubcseréjérõl.

Lúcio az Internazionaléhoz szerzõdik

Sport2009.07.16, 14:28

A brazil válogatott védõ Lúcio a Bayern München labdarúgócsapatától a Internazionaléhoz szerzõdik.

Ibrahimovic lehet a Chelsea nagy fogása

Archívum2009.07.13, 07:12

A Chelsea elnöke, Bruce Buck nemrégiben kijelentette, hogy a londoni egyesület a nyáron mindenképpen igazol egy olyan futballistát, akinek a szerzõdtetése nem csak a játéktudás alapján, hanem a marketingértéket tekintve is jelentõs. A sportvezetõ által beharangozott transzfer eddig még nem valósult meg, pedig a klubot kapcsolatba hozták többek között Patóval és Andrea Pirlóval is. Angol lapértesülések szerint a szóban forgó új szerzemény ugyan Milánóból érkezhet, de nem az AC Milanból, hanem az Internazionaléból - a Chelsea ugyanis állítólag bejelentkezett Zlatan Ibrahimovicért.

Nedved sem Juve-edzõ, sem Inter-játékos nem akar lenni

Archívum2009.07.12, 15:52

Pavel Nedved nem ír alá az olasz futballbajnok Internazionaléhoz, de nem marad eddigi klubcsapatánál, a bajnoki ezüstérmes Juventusnál sem.

Benítez rástartol Cambiassóra

Archívum2009.07.10, 08:03

A Liverpool az elmúlt szezonban közel állt ahhoz, hogy hosszú idõ után végre ismét bajnoki címet ünnepeljen, de a végül be kellett érnie az ezüstéremmel. A szurkolók így optimistán várták a nyarat, azonban az aktuális átigazolási hírek valószínûleg nem nyugtatják meg õket.

Chelsea-Inter meccs a tárgyalóasztalnál

Sport2009.06.25, 08:05

Amikor José Mourinho tavaly nyáron aláírt az Internazionaléhoz, sejteni lehetett, hogy a portugál edzõ megpróbálja majd néhány kedvencét magával vinni Milánóba a Chelsea-tõl, ám végül egy játékos sem követte. Idén a Kékekhez is új edzõ került Carlo Ancelotti személyében, akinek szintén megvannak a favoritjai, akiket szeretne exklubjától, a Milantól Angliába vinni, a Chelsea-keret több játékosához pedig nem ragaszkodik annyira. Ezt Mourinho ki is használná.

Deco vadul udvarol az Internek

Archívum2009.06.24, 07:51

Elhagyná a Chelsea-t, és újra José Mourinho irányítása alatt futballozna Deco, a portugál válogatott középpályása - olvasható a Corriere dello Sport keddi számában.

Vieira a PSG-be tart

Archívum2009.06.23, 14:06

Patrick Vieira, az Internazionale francia válogatott középpályása tárgyalásokat folytat a Paris Saint-Germain vezetõivel esetleges klubcseréjérõl.

Ibrahimovic mehet, ha akar

Sport2009.06.22, 11:39

Az olasz futballbajnok Internazionale elnöke szerint ötven százalék az esélye annak, hogy a gólkirály Zlatan Ibrahimovic és a brazil hátvéd Maicon a milánóiak játékosa marad.

Carvalho és Deco kell Mourinhónak

Archívum2009.06.15, 12:00

José Mourinho, az Internazionale portugál vezetõedzõje szeretné, ha a jelenleg egyformán a Chelsea alkalmazásában álló két honfitársa, Ricardo Carvalho és Deco a következõ idényben már az õ csapatában futballozna. Errõl Massimo Moratti, a milánói klub elnöke nyilatkozott a La Gazzetta dello Sportnak, hozzátéve, hogy már meg is kezdték a tárgyalásokat.

Benzema pótolhatja Ibrahimovicot

Archívum2009.06.12, 07:51

Az elmúlt hetek egyik legtöbbet tárgyalt átigazolási "szappanoperája" Zlatan Ibrahimovic esetleges távozása volt az Internazionalétól. A svéd csatárt az FC Barcelona csábítja, és egyes spanyol források már azt is tudni vélték, hogy a katalánok a kameruni gólvágót, Samuel Eto'ót adnák oda a milánóiaknak Ibráért cserébe, s még valamennyi pénzt is fizetnének az aktuális olasz gólkirályért. A legutóbbi hírek szerint azonban az Inter nem megy bele az üzletbe, mégpedig azért, mert úgy vélik, hogy Eto'o túl magas fizetési igénnyel állt elõ.

Lavinát indíthat el Kaká távozása

Sport2009.06.10, 16:39

Miután a brazil világbajnok, aranylabdás Kaká a Real Madridhoz szerzõdött hétfõn, médiajelentések szerint többen is a távozáson gondolkodnak az Olaszországban futballozó játékosok közül.

A Madárfészekben lesz az olasz szuperkupa

Sport2009.06.09, 13:43

A pekingi olimpia központi stadionjában, a Madárfészeknek nevezett arénában rendezik meg augusztus 8-án a labdarúgó olasz szuperkupa-mérkõzést.

Csak az elsõ helyért nem volt szoros verseny a Serie A-ban

Archívum2009.06.04, 11:26

Az aranyéremért folytatott küzdelem megint nem hozott sok izgalmat a Serie A-ban, hiszen az Internazionale rendkívül magabiztosan utasította maga mögé riválisait, mögötte azonban mintha egy kicsit sûrûsödött volna a mezõny. Ugyan a dobogóra megint a megszokott nagycsapatok állhattak fel, de a Genoa remeklése jól mutatja, hogy megfelelõ szakmai munkával közel lehet kerülni az élmezõnyhöz.

Milliós prémiummal marasztalja gólkirályát az Inter

Sport2009.06.02, 11:07

Bõkezûen megjutalmazta az olasz bajnok Internazionale Zlatan Ibrahimovicot, miután a svéd futballista lett a Serie A gólkirálya.

Figo nem megy a távol-keletre, visszavonul

Archívum2009.05.30, 16:59

Karrierje utolsó mérkõzését játssza vasárnap, az Atalanta ellen Luis Figo, az olasz bajnok Internazionale portugál labdarúgója. "A vasárnapi lesz az utolsó napom profi futballistaként" - nyilatkozott az olasz klub honlapján a 36 éves játékos.

Mourinho: Az utolsó öt percben nekiállok imádkozni

Archívum2009.05.29, 15:52

Az Internazionale a nyáron nagy reményekkel szerzõdtette a kispadra a portugál José Mourinhót, akinek azonban elsõ nekifutásra nem sikerült felülmúlnia elõdjét, Roberto Mancinit. A Bajnokok Ligájában megint elvérzett a gárda, de az olasz bajnokságot azért az új mesterrel is fölényesen behúzták a milánóiak. Mourinho azt mondja, a kettõ közül számára a scudetto volt a fontosabb, az Inter pedig abban különbözik korábbi csapataitól, hogy egyedül itt nem kellett forradalmat csinálnia.

Brazil irányító érkezhet az Interhez

Archívum2009.05.29, 07:45

A Manchester City a szezon során végrehajtott sztárigazolások ellenére sem harcolta ki a nemzetközi kupaszereplés jogát, ám az egyesület arab tulajdonosai egyelõre még türelmesek. A következõ idényben azonban a minimális cél az elsõ hat közé kerülés lesz a gárda számára, ezért a klub alighanem rendkívül aktív lesz a játékospiacon. Alig akad olyan nevesebb futballista, akivel ne hozták volna már kapcsolatba a manchesterieket, ezzel együtt bizonyára távozók is akadnak majd, ezek egyike a brazil középpályás, Elano lehet, aki az Internazionaléban folytathatja.

Mourinho 2012-ig hosszabbított az Interrel

Archívum2009.05.26, 09:36

Egy évvel, 2012-ig meghosszabbította szerzõdését hétfõ este José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetõedzõje. A Chelsea-tõl tavaly érkezett portugál mester idén sorozatban negyedik bajnoki címükre vezérelte a milánóiakat.

Mourinho szinte biztosan marad az Interben

Archívum2009.05.22, 07:32

A Real Madrid megkeresése ellenére, szinte biztos, hogy marad az Internazionalenál José Mourinho vezetõedzõ. A 46 éves szakemberért a spanyolok elsõ számú elnökjelöltje, Florentino Perez jelentkezett be.

Az Inter lecsapott a Serie A egyik legkeresettebb csatárára

Sport2009.05.21, 13:58

Az olasz bajnok Internazionale már most megkezdte az erõsítést a következõ szezonra. A Genoa két játékosa, az idén eddig 20 gólt termelõ Diego Milito és a védekezõ középpályás létére már 6 gólnál járó Motta jövõre José Mourinho csapatát erõsíti.

Mourinho: A Barca, a Chelsea és a MU is megelõzi az Intert

Archívum2009.05.20, 07:42

José Mourinho szerint jelenleg a Barcelona, a Chelsea és a Manchester United is jobb csapat az Internazionalénél. "Az igazság az, hogy ezek az együttesek jócskán elõttünk járnak" - nyilatkozta az A Bola címû sportnapilapnak a milánói gárda portugál mestere.

Figo a portugál szövetség elnöke lenne

Archívum2009.05.18, 21:19

Szívesen lenne a jövõben hazája labdarúgó szövetségének elnöke Luis Figo, az Internazionale aranylabdás portugál futballistája.

Buszos ünneplés Milánóban, ötven sérült Barcelonában

Sport2009.05.17, 14:56

Éjszakai busztúrával ünnepeltek vasárnapra virradóra az Internazionale labdarúgói, miután a második helyen álló AC Milan szombat este vereséget szenvedett, így a városi rivális megnyerte az olasz Serie A 2008/2009-es kiírását.

Crespo Firenzébe, Vieira Párizsba tart

Archívum2009.05.16, 12:18

Az Internazionale alighanem ebben a szezonban is begyûjti a bajnoki címet Olaszországban, azonban a Bajnokok Ligájában José Mourinho sem tudta sikerre vezetni a milánóiakat. A portugál szakember éppen ezért állítólag jelentõsen átalakítja a klub játékoskeretét, és elsõként az idõsebb futballistákat szeretné elküldeni, akik egyébként sem kaptak túl sok lehetõséget tõle. Az egyik biztos távozó az argentin támadó, Hernán Crespo, akinek lejár a szerzõdése a milánóiaknál, így ingyen igazolható.

Bajnok lehet a MU, a Barca és az Inter a hétvégén

Archívum2009.05.15, 12:34

Három topligában is bajnokot avathatnak a hétvégén, a Manchester Unitednek ehhez egy pontot kell szereznie az Arsenal elleni rangadón, és ugyanez - a Milan eredményétõl függõen - elég lehet a Sienát fogadó Inter számára is. A Barcelona akár már a saját, Mallorca elleni meccse elõtt bajnok lehet, amennyiben  Real Madrid nem tud nyerni a Villarreal otthonában. A Bundesliga hajrája ezzel szemben annál nagyobb izgalmakat ígér, hiszen két fordulóval a vége elõtt még öt csapat is odaérhet az elsõ helyre.

Berlusconi: Ancelotti a hibás

Archívum2009.05.12, 14:40

Egyedül Carlo Ancelotti vezetõedzõt hibáztatja az elmaradt bajnoki címért Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa.

Robog a MU, ikszelt az Inter és a Barca, Dzsudzsák góllal zárt

Sport2009.05.10, 23:32

A Manchester United Cristiano Ronaldo és Carlos Tévez góljaival könnyedén, 2-0-ra nyert a városi rivális City ellen, és ezzel nagyot lépett a címvédés felé, hátralévõ három bajnokiján ugyanis négy pontra van szüksége az aranyéremhez. A Chelsea 4-1-re kiütötte az Arsenalt a BL-elõdöntõben bukott angol csapatok londoni derbijén. Olaszországban az Inter, Spanyolországban pedig a Barcelona már vasárnap bajnoki címet ünnepelhetett volna, ám az elért döntetlen helyett ehhez nyerni kellett volna. A holland bajnokság utolsó fordulójában Dzsudzsák Balázs, saját rekordját megjavítva, idénybeli 11. gólját szerezte (és két gólpasszt is kiosztottt), ...

Adriano Brazíliában focizik tovább

Archívum2009.05.07, 08:25

Korábbi együttesénél, a brazil Flamengónál folytatja pályafutását Adriano, akivel áprilisban bontott szerzõdést az Internazionale labdarúgócsapata. A hírt szerdán jelentette be Brazília legnépszerûbb együttese, melynél 2001-ig játszott korábban a világbajnok csatár.

Az Inter nyert, a Lyon kikapott

Archívum2009.05.03, 00:54

Az éllovas és címvédõ Internazionale két góllal nyert a vendég Lazio ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában.

Inter-Juve párharc Diego Militóért

Archívum2009.04.27, 06:55

Az Internazionale nyári erõsítési tervei között minden bizonnyal az elsõ helyen szerepel egy gólerõs csatár megvétele, hiszen a milánói klubnak nagy szüksége lesz új játékosokra. A brazil Adrianóval máris szerzõdést bontott az Inter, és az idény végén szinte biztosan távozik a két argentin, Hernán Crespo és Julio Cruz is, akiknek ugyancsak lejár a kontraktusuk.

Lazio-Sampdoria döntõ lesz az olasz kupában

Sport2009.04.24, 05:55

A Sampdoria 3-0-s hazai gyõzelmét követõen a milánói visszavágón 1-0-ra kapott ki az Internazionalétól, így jobb gólkülönbségével bejutott a labdarúgó olasz kupa döntõjébe. A genovai csapat ellenfele a Juventust búcsúztató Lazio lesz.

Mourinho két év múlva Spanyolországban folytatná

Sport2009.04.23, 16:29

Az Internazionaléval kötött szerzõdésének 2011-es lejárta után Spanyolországban kívánja folytatni pályafutását José Mourinho, a bajnoki címvédõ milánóiak vezetõedzõje.

Felbontotta Adriano szerzõdését az Inter

Archívum2009.04.22, 12:38

Az olasz bajnoki címvédõ Internazionale szerzõdést bontott a brazil Adrianóval, mivel a futballista önkényesen szabadságra ment. A Serie A jelenlegi éllovasának vezetése már megállapodott Gilmar Rinaldi menedzserrel, hogy a 27 esztendõs csatár nyolc év után távozik a kék-feketéktõl.

Van még csapat, amely képes játékost adni Quaresmáért

Sport2009.04.21, 08:17

A tavaly nyári átigazolási szezon egyik legdrágább transzfere a portugál Ricardo Quaresma klubcseréje volt, a szélsõt az Internazionale csillagászati összegért vette meg az FC Portótól.

Rasszista Juventus-szurkolók után nyomoz a rendõrség

Archívum2009.04.20, 12:49

Nyomozást indított a milánói rendõrség a hétvégi Internazionale-Juventus olasz labdarúgó bajnoki mérkõzésen történt rasszista bekiabálások miatt.

Tíz emberrel mentett pontot a Juve az Inter ellen

Sport2009.04.18, 22:43

A Juventus a rendes játékidõ utolsó percében, emberhátrányban egyenlített, és szerzett pontot az éllovas Internazionale elleni hazai rangadón az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. A másik szombati mérkõzésen a Lazio egy góllal nyert a Genoa otthonában.

Mourinho: Senki sem fog 100 milliót adni Ibrahimovicért

Sport2009.04.18, 15:26

José Mourinho meg van gyõzödve róla, hogy az Internazionale svéd csatára, Zlatan Ibrahimovic a milánói együttes labdarúgója marad.

Az Inter felbontaná Adriano szerzõdését

Sport2009.04.15, 18:38

Az Internazionale vezetõi azt tervezik, hogy felbontják a brazil Adriano szerzõdését, mivel a futballista önkényesen szabadságra ment.

Adriano egy idõre felhagy a focival

Sport2009.04.10, 16:09

Az olasz bajnok Internazionale brazil csatára csütörtök este bejelentette, ideiglenesen felhagy a labdarúgással, mert a magánéleti problémáira szeretne koncentrálni.

Filkor miatt fizethet kártérítést az Inter

Archívum2009.04.09, 14:01

Az MTK Budapest a nemzetközi Sportdöntõbírósághoz (CAS) fordult azért, hogy kártérítést kapjon korábbi játékosát, Filkor Attilát 2006-ben szerzõdtetõ Internazionale együttesétõl. A testület várhatóan két héten belül dönt az ügyben.

Kis ütésért nem büntetik Mourinhót

Sport2009.04.09, 19:39

Nem indít eljárást a brit rendõrség José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetõedzõje ellen, aki megütött egy szurkolót a Bajnokok Ligájában a Manchester Unitedtõl elszenvedett idegenbeli 2-0-s vereség után.

Mourinho nem véletlenül dicsérte Quagliarellát

Archívum2009.04.08, 07:21

Az Internazionale jó úton halad afelé, hogy sorozatban negyedszer is megnyerje az olasz bajnokságot, azonban mivel a nemzetközi porondon ismét leszerepelt a csapat, így aztán Milánóban nem lehetnek maradéktalanul elégedettek a szezon történéseivel. A csapat szakvezetõje, José Mourinho nagy változásokat ígért a játékoskeretben a következõ idényre, elmondása szerint az Internek mindegyik csapatrészt meg kell erõsítenie.

Adriano megkerült

Archívum2009.04.07, 11:26

A brazil futballválogatott, egyszersmind az olasz Internazionale múlt szerdán eltûnt csatára, Adriano jól van, és többnapos búfelejtés után visszatérhet Milánóba, klubcsapatához.

Ibrahimovic visszaadná a Juventus bajnoki címeit

Archívum2009.04.02, 09:54

Zlatan Ibrahimovic, az Internazionale svéd labdarúgója szerint a Juventusnak vissza kellene kapnia azt a két bajnoki címet, amelyektõl a 2006-os bundabotrányt követõen fosztották meg a klubot.

Súlyosan megsérült az Inter játékosa

Archívum2009.03.31, 17:29

Súlyos lábsérülést szenvedett Maicon, az Internazionale brazil válogatott labdarúgója az Ecuador elleni vasárnapi világbajnoki selejtezõn.

Mourinho játékosokat adna el és fiatalítana

Archívum2009.03.26, 07:20

Jose Mourinho vezetõedzõ azzal fordult Massimo Morattihoz, az Internazianale labdarúgócsapatának elnökéhez, hogy néhány játékostól meg kell válni, ha valóban cél a Bajnokok Ligája megnyerése.

Mourinhót díszdoktorrá avatták

Archívum2009.03.24, 07:29

A Lisszaboni Mûszaki Egyetem dísztoktora lett hétfõn José Mourinho, az olasz labdarúgó-bajnokságban listavezetõ Internazionale portugál vezetõedzõje.

Portóból vehet védõt az Inter

Archívum2009.03.22, 14:37

A Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé mindössze egyetlen olyan csapat jutott be, amely nem valamelyik topligában szerepel. Az FC Porto az elõdöntõbe kerülésért majd a Manchester Uniteddel játszik, és ez a két találkozó remek alkalom lehet a megfigyelõk számára, hogy még alaposabban szemügyre vegyék a portugálok játékosait. A legkeresettebbnek a válogatott középhátvéd, Bruno Alves számít, aki iránt többek között az FC Barcelona és a Real Madrid is érdeklõdik, a legújabb hírek szerint pedig az Internazionale is bejelentkezett érte.

Az Internek elég volt tíz perc a Reggina ellen

Sport2009.03.22, 23:45

Az éllovas Internazionale három góllal nyert a vendég Reggina ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Mourinho pénzbüntetést kapott

Archívum2009.03.17, 16:27

Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága tízezer euróra büntette José Mourinhót, a Serie A-ban listavezetõ Internazionale vezetõedzõjét.

Mourinho állítólag megütött egy drukkert

Sport2009.03.12, 17:24

A manchesteri rendõrség nyomozást indított José Mourinho, az Internazionale edzõje ellen, aki a Manchester United elleni szerdai BL-vereség után állítólag rátámadt egy szurkolóra.

Edzõóriások presztízsharca is lesz a ManUnited-Inter

Sport2009.03.11, 16:45

Az Internazionale és Manchester United nem csupán a világ két talán legerõsebb klubcsapata, de sokak szerint a világ két legjobb edzõjének az irányítása alatt állnak. A Manchesterrel szinte összenõtt Sir Alex Ferguson és a sikereit Európa különbözõ tájain arató José Mourinho két élesen különbözõ karakter, de azért vannak köztük hasonlóságok is, például hogy szívesen foglalkoznak a másik személyével. A két edzõóriás különmeccse 2004-ben kezdõdött, két évvel ezelõtt vált személyeskedõvé, szerda este a MU-Inter BL-nyolcaddöntõn pedig újabb fordulatot vehet.

Esélytelen volt az Inter Manchesterben

Sport2009.03.12, 16:40

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján az Internazionale ugyan kétszer is kapufát találta el az Old Traffordon a Manchester United ellen, a címvédõ Vörös Ördögök a mérkõzés képe alapján simának mondható 2-0-s gyõzelemmel jutottak a BL legjobb nyolc csapata közé. A Barcelona hazai pályán 4-0-s vezetés után kis híján visszaengedte a meccsbe a Lyont, az Atlético Madrid pedig nem tudott betalálni Portóban, így a portugálok több idegenben rúgott góllal jutottak negyeddöntõbe. Rómában tizenegyespárbajba torkollt a Roma-Arsenal meccs, a szétlövésben pedig az Ágyúsok bizonyultak jobbnak.

Crespo nyáron távozik az Intertõl

Archívum2009.03.03, 15:03

Hernán Crespo megerõsítette, hogy nyáron távozik az Internazionale labdarúgócsapatától.

BL: nem bírt egymással az Inter és a Manchester

Sport2009.02.25, 11:18

Az Arsenal egy büntetõvel 1-0-ra verte az AS Romát, az Inter viszont gól nélküli csatát vívott a Manchester Uniteddel a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntõjének az elsõ mérkõzésén. A leggólgazdagabb találkozón, az Atlético-Porto összecsapáson 2-2 lett az eredmény, míg a Lyon-Barcelona 1-1-re végzõdött, ám a meccs Juninho pazar szabadrúgása miatt sokáig emlékezetes marad.

A nap sportképe: labda nélküli fejpárbaj

Archívum2009.02.25, 11:04

Rio Ferdinand és Adriano a keddi, 0-0-ra végzõdött Internazionale-Manchester United mérkõzésen látszólag labda nélküli fejpárbajt vívott - ha kíváncsi, hová bújt, tekintse meg a BL-játéknapról készített képgalériánkat!

A MU tartalékos védelemmel indul csatába az Inter ellen

Sport2009.02.24, 17:03

Már a legjobb nyolc közé jutásért is igazi csillaghullásra kerül sor a Bajnokok Ligájában, hiszen a nyolcaddöntõben több olyan párviadalt is rendeznek, amelyek akár döntõnek is beillenének. Kedden például az Internazionale és a Manchester United csap össze, az olasz és az angol éllovas csatájának külön pikantériát ad José Mourinho és Sir Alex Ferguson találkozása.

Adriano új szerzõdést kaphat az Internél

Archívum2009.02.21, 14:04

Az Internazionale hívei számára a múlt héten játszott AC Milan elleni derbi nemcsak a rangadó megnyerése miatt volt örömteli, a fekete-kékek szurkolói számára legalább ekkora boldogság volt, hogy a csapat sokat szidott brazil támadója, Adriano egykori önmagát idézve futballozott.

Van Persie érdekli Mourinhót

Archívum2009.02.15, 18:20

Az Arsenal ebben a szezonban eddig elmarad a várakozástól, hiszen az Ágyúsok jelenleg csak az ötödik helyen állnak a Premier League-ben, és hátrányuk öt pont a negyedik Chelsea-vel szemben. Márpedig az elsõ négy közé kerülés létfontosságú a londoniak számára, akik aligha engedhetik meg maguknak, hogy lemaradjanak a Bajnokok Ligájáról.

Agnellik, Sensik, Sanzok - elnökdinasztiák a labdarúgásban

Archívum2009.02.15, 16:07

A futballklubokkal kapcsolatban a szurkolók elsõsorban a játékosokat, illetve az edzõket ismerik, de az utóbbi idõben az elnökök személye is legalább olyan fontossá vált a labdarúgásban. A legnagyobb egyesületeket irányítók nevét nagyon sokan ismerik, és akad olyan klub, ahol évek óta nem kellett új nevet megjegyezni, hiszen ugyanazon család tagjai irányítják az együttest évek óta.

Megint a Real Madrid kaszálta a legtöbbet

Gazdaság2009.03.13, 16:51

A Manchester United pazar szezonja ellenére sem tudta letaszítani a Real Madridot a legtöbb pénzt termelõ futballklubok listájának élérõl - mégpedig a font gyengülése miatt. A gazdasági válság hatásai azonban a 2007-2008-as idény számain még nem látszanak, és a szakértõk szerint az óriásklubok késõbb is jól viselik majd a krízist.

Figót visszakövetelik a válogatottba

Archívum2007.12.04, 13:52

Mintegy ötezer aláírás gyûlt már össze annak elõmozdítására, hogy Luis Figo visszatérjen a portugál labdarúgó-válogatottba.

Figo még nem megy levezetni

Archívum2007.06.11, 11:44

Marad az Internazionalénál és további egy esztendeig a milánói elitalakulatnál rúgja a labdát Luis Figo.

Ismeretlen kupahõsök a világválogatottban

Sport2007.05.14, 07:08

A nemzetközi kupaporondon ugyan nem volt forduló a múlt héten, de a nemzeti kupákban sok helyen pályára léptek a csapatok, és álomtizenegyünkben több olyan labdarúgó is akad, aki a kupamérkõzésen nyújtott teljesítményének köszönhetõen került be. Ezúttal is van egy nem Európában futballozó játékos az álomcsapatban, de a brazil Zé Robertót aligha kell bemutatni az öreg kontinens futballdrukkereinek.

Szigorú feltételekkel folytatódik az olasz bajnokság

Archívum2007.02.07, 22:25

Az olasz kormány rendkívüli ülésén szerda este elfogadta a stadionokra vonatkozó megszigorított biztonsági elõírásokat, így hétvégén folytatódhat a labdarúgó-bajnokság, de nézõket csak azokba az arénákba engedhetnek be, amelyek teljes mértékben megfelelnek az új szabályoknak.

Fõleg csatárposzton erõsítene az AS Roma

Archívum2006.07.26, 08:32

A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan már a topligákban szereplõ egyesületek is megkezdik a felkészülést a következõ szezonra. Mostantól egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy sztárklubnál miként zajlik a felkészülési idõszak - ma az AS Roma került sorra.

36 éves a szerb szabadrúgáskirály

Archívum2005.02.20, 13:24

Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt február 20-án!  

1972: elgázolta a Celticet a Dózsa

Archívum2004.11.08, 10:36

Focirégész nevû új sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt november 8-án!

Félbeszakadt a római futballderbi

Sport2004.03.22, 08:21

Röviddel a második félidõ kezdete után, 0-0-ás állásnál a stadionon kívüli rendbontások miatt - amelyek a közbiztonságot veszélyeztették - félbeszakadt az SS Lazio-AS Roma olasz bajnoki labdarúgó-mérkõzés.

Elõzõ
Következõ