Internazionale

címke rss

BL: hőssé válhatnak a mellékszereplők Barcelonában

Archívum2010.04.06, 10:41

A játékosok sokoldalúsága lehet a siker titka a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének barcelonai visszavágóján. Eltiltások és sérülések miatt ugyanis a Barcelonában és az Arsenalban is lesz olyan futballista, aki nem az eredeti posztján szerepel majd, vagy pedig cserejátékosként jut főszerephez, így mindkét edző csak találgatni tudja, mire számíthat az ellenfél részéről.

Gera, Hajnal és Dárdai csapattársa a világválogatottban

Sport2010.04.05, 13:42

A nemzetközi kupák negyeddöntőit követően nagyüzem volt a bajnokságokban. Heti álomcsapatunkban négy olyan labdarúgó is helyet kapott, aki két mérkőzést is játszott az elmúlt héten. Magyar játékost ugyan nem tudtunk beválogatni, de Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Dárdai Pál klubtársa is olyan teljesítményt nyújtott, mellyel bekerült a világválogatottba.

Balotelli bocsánatot kért Mourinhótól

Archívum2010.04.02, 07:19

Bocsánatot kért a vezetőktől Mario Balotelli, az Internazionale 19 éves labdarúgója, így akár vissza is térhet a csapatba.

Balotelli ülősztrájkolt az Inter BL-góljánál

Archívum2010.04.01, 15:34

Mario Balotelli rezzenéstelen arccal, kelletlenül tapsolva ünnepelte az Inter vezető gólját a CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő Milánóban rendezett első mérkőzésén. Az olasz válogatott támadót az Inter szakvezetője, José Mourinho még a keretbe sem jelölte, így a lelátóról kellett végignéznie a mérkőzést. Balotelli és Mourinho állítólag az egyik edzésen kaptak össze, de a részleteket senki nem ismeri, még az olasz sajtó is csak találgat. Mourinho kijelentette, a hét végi, Bologna elleni bajnokira sem viszi magával, hacsak nem kér bocsánatot a renitens csatár. Balotelli viszont úgy érzi, nincs miért bocsánatot kérnie, úúgyhogy ...

Fabregas törött lábbal rúgta be a tizenegyest

Sport2010.04.01, 18:19

A csütörtöki röntgenvizsgálat megerősítette, Puyol belépőjénél eltört Cesc Fabregas szárkapocscsontja, az Arsenal középpályása ennek ellenére ki tudott egyenlíteni a Barcelona elleni BL-negyeddöntő londoni mérkőzésén. Pep Guardiola szerint, amióta ő a vezetőedző a Barcelonánál, az eddigi legjobb első félidőt produkálta a csapata, Arséne Wenger pedig a "buta gólok" miatt mérgelődött. Az Inter edzője, José Mourinho kemény visszavágóra számít Moszkvában, és a CSZKA-nál is úgy készülnek, hogy megfordítják a párharcot.

Mourinho nem érzi jól magát az olasz futballban

Archívum2010.03.31, 18:31

Az Interben remekül elvan José Mourinho, azonban az olasz labdarúgás egészében nem találja a helyét. Egy hónapja nem beszél a sajtóval, az olasz szövetség pedig 40 ezer euróra (mintegy 10,6 millió forintra) büntette, mert kritizálta a játékvezetőket.

Egygólos előnnyel megy Moszkvába az Inter

Sport2010.04.01, 14:44

Diego Milito góljával 1-0-ra győzött a hazai pályán játszó Internazionale a CSZKA Moszkva ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán. A milánóiak végig irányították a mérkőzést, számos helyzetet kidolgoztak, de gólt csak az argentin csatár tudott szerezni. Az Inter az egygólos előny birtokában egyáltalán nem mehet biztosra Moszkvában, ahol egy sokkal támadóbb szellemű orosz csapatra számíthatunk majd.

Eltiltották az Inter négy kulcsjátékosát

Archívum2010.03.29, 20:11

Az Olasz Labdarúgóliga egy-egy mérkőzésre eltiltotta hétfőn az Internazionale négy játékosát.

Kapufára játszott az Inter, nyert a Roma

Sport2010.03.27, 22:45

Az AS Roma hazai környezetben 2-1-re nyert a címvédő, listavezető Internazionale ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati rangadóján. A találkozó győztes gólját Luca Toni szerezte. A fővárosiak így egy pontra megközelítették a tabellán a milánói alakulatot. A Palermo Fabrizio Miccoli mesterhármasával győzte le a Bolognát.

Krasicra vadásznak az olasz élcsapatok

Archívum2010.03.25, 13:03

A CSZKA Moszkva szerb szélsőjére, Milos Krasicra figyelnek a Seria A élcsapatai. A 25 éves játékost hírbe hozták a Milannal, az Interrel és a Juventusszal is.

Végre megint van izgalom az olasz bajnokságban

Sport2010.03.23, 11:20

Nagy lehetőséget szalasztott el a hét végén az AC Milan, hiszen győzelmével átvehette volna a vezetést a bajnokságban. Az olasz szurkolókra azonban így is az elmúlt évek legizgalmasabb bajnoki hajrája vár, hiszen az első három helyezettet csak négy pont választja el, amire évek óta nem volt példa.

Balotelli Milan-mezben pózolt és odaszúrt egyet Mourinhónak

Archívum2010.03.23, 12:04

Egy olasz televíziós műsorban a városi rivális AC Milan mezében pózolt Mario Balotelli, az Internazionale játékosa. A csatár hetek óta rossz viszonyban van José Mourinhóval, akiről azt mondta, nem az ő érdeme volt a Chelsea elleni BL-továbbjutás.

Mourinho volt a meccs embere Londonban

Archívum2010.03.17, 13:44

A Chelsea négyéves hazai BL-veretlenségi sorozatának vetett véget az Inter kedden este a Stamford Bridge-en a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az olasz bajnok végig érvényesíteni tudta akaratát, az angolok nem tudtak mit kezdeni José Mourinho taktikájával. Massimo Moratti, az Inter elnöke szerint a portugál volt a mérkőzés hőse.

Végzetes Honda-lövés és Eto'o-mestermunka - a BL-kedd góljai

Archívum2010.03.17, 10:36

A Bajnokok Ligája keddi nyolcaddöntőjében a CSZKA Moszkva a cseh Necid 16 méteres góljával szerzett vezetést Sevillában, s Perotti ugyan még a szünet előtt egyenlített, a második játékrészben Palop elintézte, hogy ne legyen hosszabbítás: a spanyol kapus Honda szabadrúgását a kapuba bokszolta (a videón 11:50-nél látható). A CSZKA mellett az Inter is nyolc közé jutott, José Mourinho nyerő embere a kameruni Eto'o volt, aki remekbe szabott, spiccel lőtt góllal (3:20-nál nézhető meg) ejtette ki a portugál tréner excsapatát, a Chelsea-t.

Kiverte a Chelsea-t az Inter, Palop-lepkével búcsúzott a Sevilla

Sport2010.03.16, 22:53

Komoly helyzet nélkül esélye sem maradt az angol Chelsea-nek az Inter ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így a hazai 2-1-es siker után Samuel Eto'o hajrában szerzett találatával az olasz együttes kettős sikerrel jutott tovább. A másik keddi mérkőzésen a hazai 1-1 után meglepetésre Sevillában tudott győzni a CSZKA Moszkva, a győztes gólt a hazaiak kapusának, Palopnak kapitális bakija eredményezte.

Mourinho menekül az érzelmei elől

Sport2010.03.16, 11:45

José Mourinho a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján az Inter edzőjeként tér vissza egykori sikerei színhelyére, a Stamford Bridge-re, ahol várhatóan érzelemdús fogadtatásban részesül, de állítása szerint a 90 perc erejéig teljesen kizárja a külvilágot. Az első meccset hétszer megtekintő portugál Milánóban megnyerte a taktikai csatát Carlo Ancelottival szemben és abban bízik, hogy egyedülálló veretlenségi sorozata vendégként is folytatódik majd a Chelsea-stadionban. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés mellett szinte eltörpül, hogy a Sevilla és a CSZKA Moszkva közül az egyik biztosan ott lesz a legjobb nyolc között.

Alázó büntetővel fordított a Catania az Inter ellen

Sport2010.03.13, 00:28

Óriási meglepetésre a Catania 0-1-ről fordítva 3-1-re nyert a listavezető és a Chelsea elleni BL-visszavágóra készülő Inter ellen a Serie A 28. fordulójának nyitómérkőzésén.

Az Inter nagy, a Milan szerencsés gólokkal nyert, a Juve kikapott

Sport2010.03.01, 01:11

Megmaradt a négy pont távolság az Inter és a Milan között az olasz bajokságban, miután a címvédő 3-2-re nyert Udinében, Leonardo csapata pedig az Atalantát verte 3-1-re. A harmadik helyezett Roma két pontot Nápolyban hagyott, ahol a hazaiak kétgólos hátrányból álltak talpra. A Juventust Torinóban oktatta a Palermo.

Lampard: Mindenben jobb a Chelsea az Internél

Archívum2010.02.25, 15:07

Az Inter 2-1-re legyőzte a Chelsea-t szerda este a Bajnokok Ligájában, ennek ellenére Frank Lampard, a Chelsea középpályása azt állítja, csapata mindenben egyértelműen jobb volt az Internél. A nap másik találkozóján otthon ikszelő CSZKA trénere kijelentette: igenis örül a Sevilla elleni eredménynek.

Edzők presztízscsatája az Inter-Chelsea BL-meccsen

Sport2010.02.24, 11:41

Szerda este először találkozik egymással a Bajnokok Ligájában az Internazionale és a Chelsea. A felek már az első randevú előtt is jól ismerik egymást, edzőik révén: a Chelsea trénere, Carlo Ancelotti nyolc évig dolgozott az Inter városi riválisánál, míg a kék-feketék edzője, José Mourinho állítja: korábban ő tette le a Chelsea újkori sikereinek alapjait. A nap másik nyolcaddöntőjében a CSZKA Moszkva a Sevillát fogadja.

Győzött az Inter, de a Chelsea sem elégedetlen

Sport2010.02.25, 00:00

José Mourinho jelenlegi csapatával legyőzte egykori klubját, az Inter ugyanis 2-1-re verte a Chelsea-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az olasz bajnok Diego Milito góljával már a harmadik percben előnybe került, de a bekapott gól után aktívabb Chelsea a második félidő elején Salomon Kalou révén egyenlíteni tudott. Az utolsó szó azonban az Interé volt, amely taktikusabban játszott, és szinte tökéletesen védekezett, így egygólos előnnyel készülhet a londoni visszavágóra.

Mourinhónak nem kellett az angol kispad

Archívum2010.02.24, 16:17

José Mourinho, az olasz Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője elárulta, hogy ő lehetett volna az angol válogatott szövetségi kapitánya.

Autóbaleset szenvedett az Inter brazil kapusa

Sport2010.02.22, 15:57

Autóbaleset részese volt vasárnap éjjel, ezért nem vett részt csapata edzésén Julio Cesar, az olasz labdarúgó-bajnokságban éllovas Internazionale kapusa.

A Milan és a Juve is nyert, csökkent az Inter előnye

Sport2010.02.21, 23:16

A Juventus 2-1-re nyert Bolognában az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának vasárnapi játéknapján, a győztes torinói gólt a csereként beállt Candreva szerezte. Az AS Roma a Catania ellen győzött 1-0-ra, így már csak öt pont választja el az éllovas Internazionalétól, amely szombaton gól nélküli döntetlent játszott a Sampdoriával.

Nem bírt a Parmával az Inter

Sport2010.02.11, 07:32

Egy gyors gólváltást követően 1-1-es döntetlent játszott egymással a Parma és az Inter a Serie A-ban szerda este.

A Roma megelőzte a Milant

Archívum2010.02.07, 23:02

A címvédő és éllovas Internazionale 3-0-ra verte a vendég Cagliarit, míg az AC Milan gól nélküli döntetlent játszott Bolognában az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az AS Roma megelőzte a Milant, miután 1-0-ra legyőzte idegenben a Fiorentinát.

Sokba kerül Mourinhónak az újságíró-fegyelmezés

Sport2010.02.05, 14:38

Tizenháromezer eurós büntetés megfizetéséről állapodott meg az illetékes testülettel José Mourinho, az olasz labdarúgó-bajnokságban első helyén álló Internazionale vezetőedzője egy újságíróval történt összeakaszkodása miatt. Az affér után a klubot is megbüntették.

Szűk Inter-előny az olasz kupaelődöntőben

Archívum2010.02.03, 22:55

Milito találatával egygólos győzelmet aratott az Inter a Fiorentina ellen az olasz kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Maicont Sagna válthatja az Internél

Archívum2010.01.31, 13:11

Az Inter brazil jobbhátvédjét, Maicont már régóta csábítja a Real Madrid, így az olasz klub végiggondolta, ki prótolhatja a játékost. A megoldás az Arsenal francia védője, Bacary Sagna lehet. A Fiorentinánál az eltiltás előtt álló Mutu pótlásán gondolkodnak.

Gödörben a Milan, már második a Roma

Sport2010.01.31, 23:03

Döntetlent játszott hazai pályán a Milan a Livornóval a Serie A-ban vasárnap délután. Ronaldinhóék már csak harmadikok a táblázaton, miután a Roma Okaka Chuka hajrában szerzett góljával felülmúlta a Sienát, s ezzel sorozatban 17. tétmeccsén maradt veretlen. Az Inter parmai vendégszereplése havazás miatt elmaradt. Alberto Zaccheroni hazai döntetlennel debütált a Juventus kispadján.

Toldo kinevette saját potyagólját

Archívum2010.01.28, 23:45

Az Internazionale 0-1-ről fordítva legyőzte a Juventust, így negyedik csapatként bejutott az olasz kupa elődöntőjébe.

Ledesma helyett Velosót vinné az Inter

Archívum2010.01.28, 11:32

Portugál szélsőjét, Ricardo Quaresmát is bevonná legújabb átigazolási ügyletébe az Inter labdarúgócsapata. Az olasz csapat letett Cristián Ledesma szerződtetéséről, az új célpont a lisszaboni Sporting játékosa, Miguel Veloso, akiért Quaresmát is beáldozná.

Otromba tréfát eszelt ki Materazzi

Sport2010.01.26, 11:18

Megbotránkozást keltett Olaszországban Marco Materazzi faragatlan tréfája: az Internazionale labdarúgója a vasárnap esti, AC Milan elleni 2-0-s diadal után Silvio Berlusconi kormányfő eltorzított maszkjában ugrándozott a gyepen.

Sneijdert elmeszelték, Mourinhóra fegyelmi tárgyalás vár

Archívum2010.01.26, 18:34

Jose Mourinhónak, a bajnoki éllovas Internazionale vezetőedzőjének meg kell jelennie az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) fegyelmi bizottsága előtt a vasárnapi, AC Milan elleni 2-0-ás győzelem után tett nyilatkozatai miatt.

Vihar előtti csend a San Siro öltözőjében

Archívum2010.01.24, 10:00

Olaszország már napok óta a milánói derbi lázában ég. A neves sportnapilap, a Gazzetta dello Sport betekintést engedett a két klub öltözőjébe. Láthatjuk, hogy a játékosok hol szoktak öltözni, zuhanyozni, és az is kiderül, hogy míg az Internél padon öltöznek a játékosok, addig a Milannál fotelekre ülhetnek le.

Inter-Milan: brazilos lendület a precíziós gépezet ellen

Sport2010.01.24, 10:52

Vajon Mourinho zsenialitása ezúttal is felülkerekedik az egyre jobb formába lendülő városi riválison, vagy pedig a bosszúvágytól fűtött trónkövetelő most el tudja kapni az elmúlt évek egyeduralkodóját? Érvek az Internazionale, illetve az AC Milan győzelme mellett a szezon talán legfontosabb olasz bajnoki mérkőzés előtt.  

Eto'o: Miért ne győzhetnénk le újra a spanyolokat?

Archívum2010.01.21, 14:31

Nyáron Samuel Eto'o öt év után elhagyta a Barcelonát és az Internazionale játékosa lett. A katalánok cserébe megkapták Ibrahimovicot, a kameruni támadó pedig Olaszországban is elkezdte termelni a gólokat. A World Soccernek adott interjújában Eto'o kijelentette: egy afrikai csapat vb-győzelme az álma, márpedig Kamerunnal a sydney-i olimpia döntőjében egyszer már legyőzték a spanyolokat.

Tarolt az Inter az olasz Oscar-gálán

Archívum2010.01.19, 12:02

A múlt nyáron Barcelonába igazolt Zlatan Ibrahimovicot választották meg a tavalyi év legjobbjának az olasz labdarúgó-bajnokságban.

Komanék kiengedték kezükből a győzelmet az Inter ellen

Sport2010.01.17, 00:11

Hiába vezetett a Koman Vladimirt a soraiban tudó Bari két tizenegyesgóllal 2-0-ra az Internazionale ellen a Serie A 20. fordulójában, a listavezető Goran Pandev és Diego Milito találataival egyenlíteni tudott. Komant a 77. percben lecserélték, de sem neki, sem az újoncnak nincs miért szégyenkezni, a Bari elmondhatja magáról, hogy veretlenül zárta a bajnok elleni meccseket.

Guti: Szívesen mennék az Interhez

Sport2010.01.15, 19:20

A Real Madrid örök kispadosa, José María Guti idén csak nyolc bajnokin lépett pályára, a héten elkésett az edzésekről, és már Madridból is elvágyik. A középpályás válságából egy Inter-szerződés jelenthet kiutat.

Tíz nap múlva a Fradié lehet Filkor

Sport2010.01.14, 21:22

A Ferencváros másfél hét múlva megszerezheti Filkor Attilát, az Internazionale tulajdonában lévő magyar játékost, aki jelenleg kölcsönben a Serie B-s Sassuolóban játszik.

Teljesen kivetkőzött magából a riporter az Inter győztes gólja után

Archívum2010.01.11, 12:12

Az internetes videomegosztó oldalak ismert figurája Tiziano Crudeli, olasz sportriporter, aki az Italia Gold 7 tévécsatorna Serie A-val foglalkozó műsorában a Milan meccseiről tudósít, és a csapat góljainál elképesztő gólörömöt szokott bemutatni. Az Internek is megvan a maga Crudelije, a fiatalembert Filippo Tramontanának hívják és a címvédő legutóbbi, Siena elleni 4-3-as győzelme alkalmával enyhén szóval sem fogta vissza magát a győztes gól megszerzése után.

Chivu elhagyhatta a veronai kórházat

Archívum2010.01.10, 22:42

Cristian Chivu, az olasz bajnokságban éllovas Internazionale labdarúgója vasárnap elhagyhatta a veronai kórházat, ahol koponyatörését követően megműtötték.

Hatalmasat kellett hajráznia az Internek a sereghajtó ellen

Sport2010.01.09, 23:41

A 88. percben még 3-2-re vezetett az utolsó Siena a listavezető Internazionale otthonában, a milánóiak azonban Sneijder második szabadrúgásgóljával egyenlítettek, majd az előrehúzódó Samuel találatával a maguk javára fordították a találkozót.

Vieira aláírt a Manchester Cityhez

Archívum2010.01.08, 14:34

Patrick Vieira, az Internazionale francia válogatott védekező középpályása pénteken a Manchester City labdarúgócsapatához szerződött. A megállapodás fél évre szól, mely további egy évvel meghosszabbítható.

Megbüntették a szurkolókat hergelő Balotellit

Archívum2010.01.07, 17:40

Hétezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta csütörtökön az olasz labdarúgóliga az Internazionale ghánai származású csatárát, Mario Balotellit, mert a szerdai, Chievo elleni bajnokin lecserélésekor megtapsolta az őt kifütyülő szurkolókat.

Vieira pénteken aláírhat a Manchester Cityhez

Sport2010.01.07, 16:06

Angol médiaértesülések szerint pénteken aláír a Manchester Cityhez Patrick Vieira, az Internazionale francia labdarúgója.

Háromból két tizenegyest belőtt a Milan, Borriello megint gólt ollózott

Sport2010.01.06, 23:49

Az olasz bajnoki címvédő Internazionale szerdán 1-0-ra győzött a Chievo vendégeként a bajnokság 18. fordulójának nyitómérkőzésén. A Juventus, ha nehezen is, de nyert az újonc Parma otthonában, a Roma viszont hiába vezetett sokáig, a hajrában a Cagliari három perc alatt egyenlített. Feltámadt a Lazio, amely 4-1-re verte a Livornót, a Fiorentina viszont a fővárosiaknál is eredményesebb volt, Gilardinóék 5-1-re gázolták el a Sienát. A forduló zárómeccsén a Milan 5-2-re verte a Genoát, pedig az első félidő közepén még a vendégek szereztek vezetést, de a három büntetőből kettőt értékesítő piros-feketék fordítani tudtak.

Szerbre cserélné olasz védőjét az Inter

Archívum2010.01.05, 15:14

Ugyan az Internazionale tulajdonosa, Massimo Moratti korábban kijelentette, hogy a télen nem akarnak költeni, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy José Mourinho több új játékosra is számíthat tavasszal.

Érik az Inter-címvédés, Komanék meglepték Olaszországot

Sport2010.01.03, 15:34

Első ránézésre nem sok minden változott az olasz bajnokságban az előző idényhez képest: az Internazionale ismét nagy fölénnyel vezet, mögötte pedig az AC Milan és a Juventus áll. Mindez azonban csak a felszín, hiszen a három nagyágyú mögött nagy a változás, ráadásul a dobogós csapatoknál is sok minden történt a legutóbbi bajnokság vége óta. Meglepő az újoncok (Parma, Bari) remeklése, s nagy kérdés, hogy mire lesz képes a negyedik AS Roma Luca Toni érkeztével.

Mourinho cáfolja angliai visszatérését

Archívum2010.01.01, 14:17

José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az idény végén visszatérne Angliába.

Ingyen igazolt Lazio-csatárt az Inter

Archívum2009.12.31, 11:55

Az olasz bajnoki címvédő Internazionalében folytatja pályafutását Goran Pandev, az SS Lazio macedón labdarúgója.

Mourinho nem ünnepel, ha nyer a Chelsea ellen

Archívum2009.12.29, 13:40

Szívesen dolgozna újra Angliában José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Mourinho szerint Guardiolával tökéleteset húzott a Barca

Archívum2009.12.26, 17:59

José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője azt nyilatkozta, hogy Pep Guardiola, az FC Barcelona trénere nagyon sokáig a katalán futballcsapatnál marad.

BL-győztest csináltunk a Real Madridból

Sport2009.12.18, 20:50

Kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosításait, az előző évekhez hasonlóan most is összekerültek a végső győzelemre esélyes csapatok, elég csak a Milan-Manchester United és az Inter-Chelsea párharcot említeni. Az [origo] a nyolcaddöntőtől kezdve lejátszotta az összes meccset, a játékos tippelés során már az első körben elvérzett a MU és a Bayern München, a végén pedig a címvédő Barcelonán is túljutó Real Madrid ülhetett fel az európai trónra.

Inter-Chelsea és Milan-ManUnited csata a BL-ben

Sport2009.12.18, 20:59

Kettős olasz-angol csata lesz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: az Internazionale a Chelsea-vel, az AC Milan pedig a Manchester Uniteddel találkozik majd. A címvédő Barcelona a Stuttgarttal csap össze.

Újságíróveréssel vádolják Jose Mourinhót

Archívum2009.12.15, 20:51

José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője elismerte, hogy az Atalanta elleni vasárnapi bajnoki labdarúgó-mérkőzés után verbálisan inzultált egy újságírót, a tettlegességet azonban tagadta.

Az Aranylabda után a hét góljáért verseng Messi és Ronaldo

Sport2009.12.14, 14:03

Csodálatos gólokban nem volt hiány a múlt héten sem, összeállításunk tíz találata között négy védhetetlen szabadrúgás is akadt. Ezen kategórián belül ismét összemérheti erejét az Aranylabda-választás első két helyezettje, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo, előbbi a Dinamo Kijev, utóbbi a Marseille hálójába talált be. De akadt félpályáról lőtt bomba, ollózós olasz találat, sőt, egy kapusgól is. Gyönyörködjön kínálatunkban, majd szavazzon!

Pocsék hétvégét zártak az olasz BL-csapatok

Sport2009.12.14, 00:02

A Juventus szombati veresége után vasárnap további meglepetések születtek az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában: kikapott az AC Milan és a Fiorentina, illetve pontokat vesztett az éllovas Internazionale. A tizenhárom bajnoki óta veretlen Milan a vendég Palermótól szenvedett vereséget, a Fiorentina Veronában bukott el, az Internazionale pedig Bergamóban botlott.

A Loki meghagyná a Fradinak a rekordot

Archívum2009.12.09, 11:19

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a legtöbb izgalom az F csoportban várható, hiszen itt még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra, azaz bármelyik ki is eshet - ezzel együtt persze nagy szenzáció lenne, ha a Barcelona vagy az Inter búcsúzna. Igazi ki-ki meccset játszanak Stuttgartban is, ahol a hazaiaknak le kell győzniük az Unirea Urzicenit ahhoz, hogy a románok helyett ők kerüljenek a legjobb 16 közé. És persze véget ér a DVSC-TEVA BL-kalandja is: a Loki Lyonban próbálja megszerezni első pontjait.

Taps miatt tiltották el Mourinhót

Archívum2009.12.08, 07:13

Egymeccses eltiltást kapott José Mourinho, az Internazionale mestere, mert a szombati, Juventus elleni labdarúgó-bajnoki rangadón gúnyolódott a bíró egyik ítéletén.

Megcsappant az Inter előnye a rangadók után

Sport2009.12.05, 23:34

Összerázódott a Serie A élmezőnye, miután szombaton a Juventus legyőzte a listavezető Internazionalét, s a Sampdoriát 23 perc alatt elintéző  AC Milan is közelebb került városi riválisához.

A rasszista bekiabálásoktól féltik a Juve-Inter rangadót

Sport2009.12.01, 11:21

Akár 10 percre is megszakíthatják, végső esetben pedig el is halaszthatják a Juventus és az Internazionale szombati mérkőzését az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, ha a szurkolók rasszista bekiabálásokkal sértegetik a futballistákat, mondta Giancarlo Abete, az olasz szövetség elnöke.

Koman kezdő volt, az Inter kiszenvedte, a Juve zakózott

Sport2009.11.29, 22:40

Az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában az Inter egy büntetővel csikarta a ki a győzelmet a Fiorentina ellen, a Juventus viszont kikapott Cagliariban. A Roma fordítani tudott Bergamóban, csakúgy mint a Koman Vladimirral felálló Bari, amely a Sienát verte 2-1-re. A magyar középpályás a szezonban először volt kezdő, és a 83. percben, 1-1-es állásnál cserélték le.

Bolognában nyert az Inter

Sport2009.11.21, 22:49

A címvédő és éllovas Internazionale 3-1-re nyert Bolognában az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A Debrecennel azonos BL-csoportban szereplő Firenze némi meglepetésre kikapott hazai pályán a Parmától.

Mourinho sorozatban 150. hazai meccsén maradt veretlen

Archívum2009.11.09, 12:29

Egyedülálló rekordot állított fel vasárnap José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője: az AS Roma elleni 1-1-es döntetlen volt a szakember sorozatban 150. veretlen hazai mérkőzése.

Kevésbé előzékenyek egymással a csatárok

Sport2009.11.07, 14:33

A támadókat elsősorban a góljaik alapján szokták megítélni, pedig az előkészítés éppen anyira a feladtuk, mint a befejezés. Egy jól működő csatárduó - amelynek tagjai megértik és támogatják egymást - nagyon sokat érhet a csapat számára, ám a jelenlegi szezonban sztárklubok támadói közül csak kevesen szolgálják ki társukat a kapu előtt.

A nap sportképe: BL-szurkolás maszkban

Archívum2009.11.05, 12:54

Az ukrajnai H1N1-járvány miatt a szerdai Dinamo Kijev-Internazionale (1-2) Bajnokok Ligája-mérkőzésen minden szurkolónak maszkot kellett viselnie. Sokan így is tettek, ám akadtak olyan drukkerek, aki nem törődtek az influenzavírussal, míg mások sállal védekeztek - a hideg ellen.

Maszkban szurkolhatnak a Kijev-Inter BL-meccsen

Sport2009.11.02, 19:12

Előfordulhat, hogy a szoros versenynaptár miatt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az Ukrajnában tomboló H1N1-járvány ellenére sem halasztja el a Dinamo Kijev-Internazionale Bajnokok Ligája-csoportmeccset. Ukrajnai hírek szerint a szurkolókat csak akkor engedik be a szerdai mérkőzésre, ha védőmaszkot viselnek.

Elmaradhat az Inter ukrajnai BL-fellépése

Archívum2009.11.02, 12:11

Az Ukrajnában tomboló H1N1-járvány miatt elmaradhat a szerdán esedékes Dinamo Kijev-Internazionale Bajnokok Ligája-találkozó.

Gólzáporos meccsen nyert az Inter

Archívum2009.10.29, 22:39

Ugyan az első félidő 4-0-s vezetése kiütéses Inter-győzelmet sejtetett, de az olasz bajnoknak meg kellett szenvednie a győzelemért a Palermo ellen a Seria A tizedik fordulójának utolsó mérkőzésén.

Csak pár óráig volt listavezető a Sampdoria

Sport2009.10.24, 23:05

A Sampdoria szombat délután 4-1-re legyőzte a Bolognát, így élre állt a Serie A-ban, ám mindössze pár óráig (mintegy 165 percig) vezette a tabellát, mivel este a címvédő Internazionale is győzött. A milánói csapat hazai pályán 2-1-re verte meg a Cataniát.

Visszavonult Christian Vieri

Archívum2009.10.22, 18:18

Bejelentette visszavonulását az olasz labdarúgó-válogatott és az Inter volt csatára, Christian Vieri.

Eto'o luxusszállodában húzta meg magát

Archívum2009.10.15, 16:23

Az Internazionale nyáron szerződtette Samuel Eto'ót, de a zsúfolt versenynaptár miatt a kameruni világklasszisnak még mindig nem volt ideje megfelelő házat találni. A csatár így - jobb híján - luxusszállodában húzza meg magát, a Hotel Bulgariban tölti az éjszakákat, napi 550 euróért, azaz közel 150 ezer forintért. A számlát természetesen a klub fizeti, annak ellenére, hogy például Milánó Brera kerületében havi 10 ezer euróért álomlakást bérelhetne.

Adriano folyton iszik exe szerint

Archívum2009.10.07, 07:31

Volt menyasszonya szerint Adriano, a Flamengo brazil válogatott labdarúgója állandóan iszik.

Forró BL-meccs vár Mourinhóra Kazanyban

Archívum2009.09.29, 07:04

A Bajnokok Ligája keddi játéknapjának rangadóját a Debrecen csoportjában játsszák, ahol a Fiorentina és a Liverpool csap össze. Nagy érdeklődés előzi meg az Internazionale oroszországi vendégjátékát, Romániában pedig még az Unirea Urziceni vezetősége is az ellenféllel próbálja a stadionba csábítani a szurkolókat.

BL: ikszelt az Inter, gázolt a Sevilla

Sport2009.09.29, 23:04

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában az olasz Inter az orosz Rubin Kazany otthonában 1-1-es döntetlent játszott. A Sevilla 4-1-re nyert a Glasgow Rangers otthonában, a Barcelona és az Arsenal egyaránt otthon győzött 2-0-ra.

Genovában kapott ki az Inter

Sport2009.09.26, 22:44

A címvédő Internazionale egygólos vereséget szenvedett szombaton Genovában, az olasz labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában, a Sampdoria vendégeként. Jose Mourinho csapata először kapott ki ebben az idényben. A mérkőzés egyetlen találatát Giampaolo Pazzini szerezte a 72. percben. A Fiorentina, a Debrecen BL-ellenfele egy góllal nyert Livornóban.

A Juve után az Inter is Genovában botolhat

Sport2009.09.25, 14:58

A címvédő Internazionale genovai vendégjátéka emelkedik ki az olasz labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának programjából: a listavezető milánóiak a tabellán harmadik Sampdoriához látogatnak. Csütörtök este a Juventus hagyott két pontot a kikötővárosban, a Genoa vendégeként. Spanyolországban közös rekordot dönthet a Barcelona és a Real Madrid, Németországban a rangadók hétvégéje lesz, Angliában szökhet a Chelsea.

Eto'o hárommillió eurót követel a Barcelonától

Archívum2009.09.22, 12:39

Egyeztető tárgyalásokat kezdenek Samuel Eto'o, a spanyol bajnok FC Barcelonától a nyáron az olasz bajnok Internazionaléba átigazolt kameruni csatár és a katalán klub képviselői, miután az afrikai futballista hárommillió eurót követel volt egyesületétől.

Mourinho kihagyja a Napoli elleni csatát

Sport2009.09.21, 20:33

Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott José Mourinho, az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Így cselez egy brazil kapus

Archívum2009.09.18, 09:55

Az edzéseken gyakran előfordul, hogy a kapusok a mezőnyben is kipróbálják magukat. Így tett az Internazionaléból Júlio César is, aki a jelek szerint nem csak kézzel bánik ügyesen a labdával, a Marco Materazzi ellen bemutatott cselét sok mezőnyjátékos is megirigyelhetné. Persze nem kell meglepődni a trükkön, hiszen Júlio César Brazíliában tanulta a sportág alapjait.

Loki-fegyverek a Liverpool ellen

Sport2009.09.16, 09:49

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a világ futballdrukkerei többnyire az Internazionale-Barcelona rangadóra figyelnek majd, a magyarok számára viszont Liverpoolban rendezik a legfontosabb mérkőzést. Közel 14 év után ismét magyar csapat játszik a BL-ben, a Debrecentől már a pontszerzés is óriási bravúr lenne az Anfielden.

Sneijder szerint gyerekként kezelték őt Madridban

Archívum2009.09.04, 11:38

A Real Madrid egyénileg jobb labdarúgókból áll, az Internazionale azonban mint csapat jobb a spanyol együttesnél - állítja Wesley Sneijder, a holland válogatott középpályása, a múlt héten szerződött az olasz bajnokcsapathoz.

Az Inter kiütötte a Milant a városi derbin

Sport2009.08.30, 00:55

Az Internazionale 4-0-ra kiütötte az AC Milant az olasz labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának a szombat esti rangadóján. A címvédő már a szünetig három gólt szerzett - az első félidőben kiállították a Milan-középpályás Gennaro Gattusót -, majd Stankovic bombagólja tette igazán fölényessé az Inter diadalát.

Robben a Bayerné, Sneijder az Interé

Sport2009.08.28, 16:22

Immár hivatalosan is megvált két holland játékosától a Real Madrid: Arjen Robben a Bayern Münchennél, Wesley Sneijder pedig az Internazionalénál írta alá új szerződését pénteken.

Muszlim vezető bírálja Mourinhót

Sport2009.08.27, 12:58

Élesen kritizálta José Mourinhót, az Internazionale vezetőedzőjét a ramadánra tett megjegyzései miatt egy olaszországi muszlim vezető.

Madridból igazolt középpályást az Inter

Archívum2009.08.26, 21:49

Olasz sajtóértesülések szerint Wesley Sneijder a Real Madridtól az Internazionale labdarúgócsapatához igazolt.

Kutuzov kibabrált az Interrel

Sport2009.08.23, 23:01

Rosszul kezdte a szezont vasárnap a címvédő Internazionale, miután nagy meglepetésre csak döntetlent játszott hazai pályán az újonc Bari csapatával az olasz labdarúgó-bajnokság első fordulójában. A legutóbbi ezüstérmes Juventus visszafogott játékkal nyert a vendég Chievo ellen, míg az AS Roma fordulatos mérkőzésen kikapott a Genoától.

Burdisso az AS Romában folytatja

Archívum2009.08.22, 17:04

Az AS Roma együttesében folytatja pályafutását Nicolas Burdisso, az olasz bajnoki címvédő Internazionale argentin futballistája.

Serie A: szűk élcsoport, erős középmezőny

Sport2009.08.21, 11:47

Néhány évvel ezelőtt a Serie A-t az angol és a spanyol ligával együtt emlegették, amikor a legrangosabb európai bajnokságokról volt szó, de az angol és a spanyol mezőny anyagi tekintetben mintha kissé ellépett volna az olasztól. A nyáron újabb két világsztár távozott, azonban a középcsapatok megerősödése a korábbinál sokkal kiegyensúlyozottabb küzdelmet ígér a hét végén rajtoló Serie A-ban.

Ismét eljött a Zidane-féle játékmesterek ideje

Sport2009.08.20, 03:24

A klasszikus irányító középpályást az elmúlt években elavult posztnak tekintették, hiszen a csapatok ma már nem engedhetik meg maguknak, hogy egy középpályásuk csak a támadással foglalkozzon. Az új idény azonban a szerepkör reneszánszát hozhatja: a Juventus, az Internazionale, a Bayern München és a Chelsea is beépít egy-egy "10-est" a taktikájába.

A Chelsea és a ManCity még robbanthat az átigazolási piacon

Sport2009.08.20, 18:00

Az átigazolási időszak utolsó napjai általában rendkívül izgalmasan telnek, és az elmúlt években gyakran megtörtént, hogy a legnagyobb sztárklubok ekkor kötötték a legdrágább üzleteket. Idén kicsit más a helyzet, de azért nem lehet kizárni, hogy augusztus végén is születik pár szenzációszámba menő klubváltás, arról nem is beszélve, hogy jó néhány klasszis - például Sol Campbell vagy Jan Vennegoor of Hesselink - ingyen megszerezhető.

A Genoa a pályán kívül már lehagyta a Juventust és a Milant

Archívum2009.08.17, 17:12

Az olasz bajnokságot hosszú évek óta négy csapat, az Internazionale, a Milan, a Roma és a Juventus uralja. A legjobbak nagyrészt az előnyösebb anyagi helyzetüknek köszönhetik a sikereiket, a mostani átigazolási időszak alapján azonban változhatnak az erőviszonyok. A nyáron a Genoa is kitett magáért, a piros-kékeknél egyedül az Inter költött többet a holtszezonban, de a Napoli is megelőzte a Milant és a Romát.

Gourcuffért bejelentkezett az Inter

Archívum2009.08.14, 09:29

Támadó középpályást keres José Mourinho, így került a képbe az Internazionalénél a bordeaux-i Yoann Gourcuff. A Hertha még egy szezonra kölcsönkérné a Liverpooltól Andrij Voronyint.

Kiborultak a kínaiak az olasz focisták viselkedése miatt

Sport2009.08.12, 13:05

Nem élsportolóként, hanem gazdag turistaként viselkedtek Pekingben a kupagyőztes Lazio és a bajnok Internazionale labdarúgói, akik múlt szombaton az olasz Szuperkupáért a kínai fővárosban játszottak egymás ellen.

Mourinho: Buta vagyok, ha nem örülök Eto'ónak

Sport2009.08.09, 11:53

José Mourinho első olaszországi idényében megnyerte a bajnoki címet, a nyáron azonban jelentősen átalakult az Internazionale kerete. A sokak számára váratlan Zlatan Ibrahimovic-Samuel Eto'o csere alighanem azt jelenti, hogy változik majd a csapat játéka is, és a portugál edző azon dolgozik, hogy az eredmények még jobbak legyenek.

Az idény első trófeájáról lemaradt az Inter

Sport2009.08.08, 18:50

A Pekingben rendezett olasz Szuperkupa-döntőben a kupagyőztes Lazio némi meglepetésre 2-1-re legyőzte a bajnok Intert, amelyben a Barcelonától érkező Samuel Eto'o megszerezte első gólját.

Mourinhót kiakasztotta a Chelsea

Archívum2009.08.06, 17:49

Panaszkodik José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője, mert szerinte korábbi klubja, a Chelsea az egekbe emeli azoknak a játékosoknak árát, akiket szeretne Olaszországba csábítani.