interjú

címke rss

Kásler Miklós: Az egészségügy a történelmi terhelés mellett sem ingott meg

Itthon2021.05.12, 09:20

Hosszú hónapok óta folytatnak az orvosaink mellett ápolóink is hősies küzdelmet a magyar ellátórendszer intézményeinek valamennyi szintjén - mondta Kásler Miklós az Origónak az ápolók nemzetközi napján. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett és részt vesz a koronavírus-járvány elleni védekezésben. A miniszter szólt arról is, hogy folyamatos a nővérszállók felújítása, illetve az újak építése, aktuálisan 8,8 milliárd forintos beruházás folyik 13 kórház, 16 helyszínén, amelynek eredményeképpen több mint 1500 szakdolgozó komfortos lakhatásáról gondoskodnak.

Bereményi Géza nyerte a Libri irodalmi díjat

Itthon2021.05.11, 10:07

A Libri irodalmi díj nyertese 2021-ben Bereményi Géza Magyar Copperfield című regénye, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete kapta. 

Várhelyi Olivér: Több időt nem veszíthetünk

Nagyvilág2021.05.10, 13:43

A bővítéssel haladnunk kell, több időt nem veszíthetünk - mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős EU-biztos.

Fürjes Balázs üzent Karácsony Gergelynek: tanuljon meg angolul!

Itthon2021.05.08, 16:12

A nyelvtanulást nem lehet megspórolni, anélkül nem lehet egy országot, vagy egy várost sikeresen képviselni - üzente közösségi oldalán Fürjes Balázs Karácsony Gergelynek a tegnapi Economist-interjú kapcsán. Az államtitkár kifogásolta, hogy Budapest vezetője tolmáccsal adott interjút a brit lapnak. Szerinte az a vezető politikus, aki nem tud angolul, kirekeszti magát a nemzetközi politikai körökből. Reagált Karácsony interjújára Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda politikai államtitkára is.

A személyre szabott mandala nemcsak csodaszép, hanem a lelkedet is gyógyítja

Life.hu2021.05.04, 17:26

A mandalák nem csak gyönyörűek, hanem gyógyítanak is, főleg azok, melyeket kifejezetten nekünk címezve készülnek el. Csontos Mariann "használható" mandalákat készít, olyanokat, amelyek nem csak szépek, de egyéni életünkre is hatással vannak. Vele beszélgettem arról, milyen fokozatai vannak a mandala színezésnek és hogyan zajlik, ha személyre szabott mandalát szeretnénk magunknak készíttetni.

Szaktanári vélemény a magyarérettségiről - videó

Sulilife.hu2021.05.04, 07:51

Íme a videó, melyben szaktanárunk válaszol a legfontosabb kérdésekre a mai magyarérettségivel kapcsolatban.

Itt van a legfrissebb szaktanári vélemény a magyarérettségiről!

Sulilife.hu2021.05.04, 07:50

Túl vagy a magyarérettségin? Az első nap már meg is van! Még ne dőlj hátra, vidd tovább a lendületet a többi napra is! Addig is, elhoztunk nektek egy szaktanári véleményt a mai magyar feladatsorról!

Hitted volna, hogy létezik egy terápia, mely két órán belül megváltoztathatja az életedet?

Life.hu2021.05.05, 10:56

Cs. Tóth Ibolyával, ultrarövid terápiás konzulenssel beszélgettünk arról, mit is jelent az ultrarövid terápia, miben rejlik a varázsereje és miben különbözik más módszerektől.

Akrobatikus torna: Kitartás, fegyelem, megjelenés, erő

Sportslife.hu2021.04.30, 20:41

Az akrobatikus tornát sok mindenhez lehetne hasonlítani, csak a kisasszonysporthoz nem. Látványos elemek, rengeteg erő, hajlékonyság, szép tartás jellemzi, ám ami a legfontosabb, kitartás és elképesztő mennyiségű munka van mögötte. Ferenczi Fanni többszörös magyar bajnok párosban Jung Beával, illetve hármasban Európa-bajnoki 8. hellyel is büszkélkedhet. Őt faggattuk a sportágról.

Harry már most bánja a botrányos Oprah-interjút?

Life.hu2021.04.30, 08:32

A herceg egyik közeli ismerőse arról beszélt, hogy Harry már most megbánhatta a botrányos Oprah-interjút, ami miatt a jövőben sok konfliktus lesz közte és Meghan között.