interjú

címke rss

Zajlanak az egészségügyi fejlesztések Budapesten, a vidéki városokban és a falvakban is

Itthon2019.09.30, 13:39

A kormányzat egyik legfőbb célja az alapellátás megújítása, hogy a diagnózis a beteg lakóhelyén szülessen meg, és amennyire lehetséges, a betegek helyben kapják meg a megfelelő kezelést, vagyis a pácienseknek ne kelljen elutazniuk a következő szintet jelentő kórházig - mondta Kásler Miklós az Origónak adott interjújában. Az emberi erőforrás minisztere arról is beszélt, hogy a következő években százmilliárdok jutnak majd a budapesti egészségügyi intézményhálózat fejlesztésére, valamint, hogy jelenleg is tárgyalnak az orvosi fizetések növeléséről. Szólt arról is, a Tempus Közalapítvány szervezi továbbra is a 9. és 11. osztályos gyermeekek ...

Nem hiszi el, hol találtak meg egy elveszett Beatles-filmfelvételt

Kultúra2019.09.29, 15:53

Elveszett Beatles-filmfelvételt találtak Walesben egy kenyértartóban. A filmtekercsen az együttes tagjai viccelődnek egy újságíróval, aki próbál interjút csinálni velük.

Gyerekek tízezreinek életét teheti jobbá egy magyar kutatás

Tudomány2019.09.27, 20:39

Izegnek-mozognak, nehezükre esik figyelni, túl sokat beszélnek, egyfolytában közbevágnak; egy külső szemlélő bizonyára valódi rosszcsontnak látja ezeket a gyerekeket. Mivel zavarják társaikat és a tanárt is, nem ritka, hogy a szülők összefognak, a "rossz nebuló" eltávolításáért az osztályból. Pedig elképzelhető, hogy a gyerek nem szándékosan rendetlenkedik, hanem figyelemhiányos hiperaktivitással küzd, egyszóval ADHD-val. Ez az egyik leggyakoribb hazai gyermekpszichiátriai kórkép, illetve a tanulási nehézségek egyik leggyakoribb oka. A nemzetközi statisztikák szerint a gyerekek és fiatal felnőttek 15 százaléka szenved a rendellenessségtől, ...

Exkluzív interjúnk a világ legismertebb spanyol énekesével, Alvaro Solerrel

Life.hu2019.09.27, 16:20

A 28 éves spanyol énekes, Alvaro Soler többször járt már Magyarországon, világsikerének kulcsa a Sofia című dala lett, ami 600 milliós megtekintésnél jár a videómegosztón. Exkluzív interjúban mesélt a legismertebb spanyol énekes a Life.hu-nak, amiben többek közt azt is elárulta, jelenlegi életszakaszában a zene mellett mi a legfontosabb dolog, ami teljessé teszi az életét. 

„Járt-e Cecile a Török utcában?” - interjú Csiszár Imre rendezővel

Archívum2019.09.25, 10:47

Hamarosan egy izgalmas darabot láthatnak a színházkedvelők az Újszínház gondozásában. Herczeg Ferenc legsikeresebb művét a Kék rókát Csiszár Imre rendező visz ezúttal színpadra. Interjú a rendezővel.

Jennifer Lopez interjút adott legújabb filmje, a Hustlers, azaz A Wall Street pillangói kapcsán

Archívum2019.09.23, 13:14

Hamarosan láthatjuk Jlo legújabb filmjét, a Hustlerst, azaz a Wall Street pillangóit. Interjút adott a Joynak a világsztár.

Brad Pitt az űrállomáson dolgozó asztronautákat kérdezheti

Archívum2019.09.16, 14:49

Brad Pitt, aki a hamarosan a mozikba kerülő Ad Astra - Út a csillagokba című sci-fiben asztronautát alakított, hétfőn a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó Nick Hauge űrhajóssal beszélget - közölte a NASA vasárnap.

C. Ronaldo elsírta magát interjú közben - videó

Sport2019.09.16, 11:58

Érzelmes interjút adott a Good Morning Britain nevű tévéműsorban Cristiano Ronaldo. A Juventus sztárja Piers Morgannel beszélgetett, ám amikor édesapjáról látott egy videót, elérzékenyült.

A baloldal a bukott és káros ideológiáját próbálja meg újracsomagolva eladni

Itthon2019.09.16, 11:59

Jól látszik, hogy egyre több ember élvezi a növekedés gyümölcseit, az Innovációs és Technológiai Minisztérium feladatai a közös jövőnkről szólnak, hiszen mi, magyarok a jövő nyertesei szeretnénk lenni. Ezen kell dolgoznom nekem is - minderről Schanda Tamás, az ITM újonnan kinevezett parlamenti államtitkára beszélt az Origónak adott interjúban. 

Orosz Pál elárulta, milyen céljai vannak a Fradinak az El-csoportkörben

Sport2019.09.04, 18:37

Az elsődleges cél az El-csoportkörben a tapasztalatszerzés – mondta a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál.

Brüsszel liberális intézményeinek nincsen jövője

Itthon2019.09.04, 12:52

A jó családpolitika szükséges, de nem elégséges feltétele a népesedési problémáknak, el kell azt érni, hogy a nők és a férfiak ne érezzék büntetésnek a családalapítást - minderről Phillip Blond angol filozófus-teológus, a ResPublica think tank igazgatója beszélt az Origónak. Blond az Alapjogokért Központ meghívására érkezett hazánkba, hogy részt vegyen a csütörtökön kezdődő III. demográfiai kongresszuson. 

Egy magyar csapatot sem lehet félvállról venni az EMF Bajnokok Ligájában

Sport2019.09.03, 17:02

Szeptember 5-8. között az olaszországi Riminiben kerül megrendezésre a minifoci legrangosabb európai klubeseménye, az EMF Bajnokok Ligája és a senior BL. Összesen négy csapat képviseli majd Magyarországot, előbbiben a Mad Dogs és a Todor Pet Bau Team KFT., utóbbiban pedig a Masterplast -HL-Lab és az 1. FC Corrado. Ennek apropóján szólaltak meg a főszereplők.

Interjút adott Meghan Markle édesapja: úgy döntött, nem hallgat tovább

Archívum2019.09.01, 18:13

Az esküvő és az azt megelőző botrányok óta nem nyilatkozott senkinek Meghan Markle édesapja. Most megtörte a csendet, a Daily Mailnek adott interjút.

Ázsia Expressz 2: Gáspár Evelin és Zsolti összeomlottak - Interjú

Life.hu2019.08.29, 17:10

Folyamatosak a kalandok az Ázsia Expresszben, de az, hogy egy párosnak egy véletlen balszerencse hátráltassa a játékát, senki sem gondolta volna. A Gáspár család így járt. Erről mesélt nekünk Evelin.

Ázsia Expressz 2: Janicsák Vecáék az első napon nem ettek semmit

Life.hu2019.08.28, 17:41

Janicsák Veca és férje, Ladányi Jancsó Ádám együtt szerepeltek az Ázsia Expresszben. Srí Lankán interjúztunk velük: a megpróbáltatásokról és a realitybe való beilleszkedésükről meséltek. Íme, Vecáék kalandjai.

Exkluzív: Jason Derulo interjú – Videó

Life.hu2019.08.27, 22:49

Az amerikai szupersztár, Jason Derulo nemrégiben hazánkban járt, a Strand fesztivál látogatóit szórakoztatta, ahol a Life.hu-nak egy exkluzív interjúban mesélt arról, miért kezdett koreai énekesekkel dolgozni, bántják-e a Michael Jacksonra való visszaemlékezése miatt és hogy vajon az éneklést lecseréli-e Hollywoodra.

Ázsia Expressz 2: Gáspár Zsolti kalandjai Srí Lankán

Life.hu2019.08.26, 22:18

Gáspár Evelin játékostársa az Ázsia Expresszben nagybátyja, Gáspár Zsolti. A realityre szakosodott család nem mindennapi módon küzd a napi túlélésért. Zsolti a Life.hu-nak elmondta, hogyan vészelik át a napokat Srí Lankán.

A nagy álom a legjobb nyolc közé jutás a röplabda-Eb-n

Sport2019.08.21, 05:07

Augusztus 23-án kezdődik Budapesten a női röplabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott Észtországgal, Romániával, Azerbajdzsánnal, Horvátországgal és Hollandiával szerepel egy csoportban. Jan de Brandttal, a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitányával beszélgettünk a felkészülésről, az ellenfelekről és a hazai röplabda fejlődéséről.

Sziget 2019: ezt imádja Magyarországban a W&W

Archívum2019.08.13, 19:53

A W&W egy holland DJ producer páros, a világ 100 legjobb lemezlovasa közül évek óta a 14. helyet birtokolják. Nem először járnak Magyarországon, ezúttal a Szigetre érkeztek, ahol exkluzív interjút is adtak nekünk.

"A szeretet az igazi szabadság" - interjú Xavier Rudd-dal a Szigeten

Kultúra2019.08.11, 19:33

Legalább egy ember biztosan békében van önmagával és a világgal. Ő pedig nem más, mint Xavier Rudd. Biztosan volt valaha bonyodalom az életében (mondjuk elvált), de ha végigfutunk az életén, kezdve onnan, hogy a földi paradicsomban kezdte meg pályafutását ezen a bolygón (Jan Juc-ben), egészen addig, hogy a békével mennyire vastagon nyakon öntött dalai vannak, akkor azt gondoljuk, hogy ő még a bökkenőkre is jótékony mosollyal tekint. Az emberen keresztülvilágító hihetetlenül tiszta és mély tekintetével meg tényleg nagyon nehéz mit kezdeni. Megilletődötten, de alapvetőn boldogan ültem le beszélgetni ezzel az ír-skót-aboriginal származzású ...

Exkluzív interjú Alan Walkerrel - Videó

Archívum2019.08.10, 18:40

A világ egyik legsikeresebb DJ-je a magyar stábok közül csak a Life.hu-nak adott interjút, amelyben elárulta, mennyire könnyű vele ismerkedni, és azt is, hogyan viszonyul a hírnévhez. Természetesen a védjegyévé vált maszkjáról is esett szó. 

Csak leül a padra, és nézi az embereket

Kultúra2019.08.09, 16:41

Jain nagy feladatot kapott 2019-ben a Szigeten: Ed Sheeran előtt kellett boldoggá tennie az egybegyűlt tízezreket egy szál magában, hangszerével és a looperével. A 27 éves francia lány a világot kiadta magából a Nagyszínpadon, és milyen jól is tette. Na meg hát volt mit: igaz még csak 2 albuma jelent meg, ám abba egész tinikorának minden élményét belesűrítette. Abból pedig nem volt kevés: 9 évesen már elhagyta a hazáját, éveket élt a Közel-Keleten és Afrikában, mielőtt visszatért Párizsba. Kifejezetten különleges, számtalan zenei elemmel és tapasztalattal megbolondított zenéjével kapcsolatban még azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogyy ...

Tovább harcol a Honvéd az UEFA felháborító döntése után

Sport2019.08.06, 07:30

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn abszurd indokkal utasította el a Budapest Honvéd óvását, amelyet a botrányos, a Craiova elleni tizenegyespárbaj után elvesztett El-mérkőzést követően nyújtott be a magyar csapat. Az UEFA döntéséről a kispesti klub tulajdonosa, Mendelényi Dániel beszélt az Origónak. 

Exkluzív interjú a milliárdos olasz DJ-vel, Gianluca Vacchival - Videó

Archívum2019.08.05, 20:21

Az 51 éves olasz milliárdost, Gianluca Vacchit ma már szinte az egész világ ismeri. Vagyonát 500 millió dollár köré tippelik, Instagram-követői pedig egyenesen odavannak érte – mind a 13 millióan. Sokoldalú, hiszen üzletember, de DJ-skedik is. Táncos videóit pedig rengetegen figyelik, van olyan, amit már több mint 2 milliárdan megtekintettek. Az olasz milliárdos egyszer azt mondta, csak akkora vagyont szeretne, amivel fenn tudja tartani saját, illetve barátai életszínvonalát. A gazdagságát az örökölt családi vagyonból alapozta meg. A sikeréről és életéről a magyar stábok közül kizárólag a Life.hu-nak nyilatkozott.

Szergej Rebrov: Tudunk modern, eredményes futballt játszani

Sport2019.08.04, 15:43

A Ferencváros labdarúgócsapatának edzője, Szergej Rebrov a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt.

Férjével adott közös interjút Demcsák Zsuzsa

Life.hu2019.08.01, 09:07

Most először szerepelt együtt a televízióban Demcsák Zsuzsa és nála fiatalabb indiai férje, Krishan. Joshi Bharatot engedték be budai otthonukba. Az interjút a TV2 Tények című adásában adták le szerda este.

FINA Vizes világbajnokság 2019: így élte meg a győzelmet Kapás Bogi

Life.hu2019.07.31, 10:52

A kvangdzsui vizes világbajnokságon Kapás Boglárka megszerezte élete első felnőtt aranyérmét: világbajnok lett 200 méter pillangón. A fiatal úszónő a Life.hu-nak elmondta, mire gondolt az utolsó métereken azon a versenynapon, amikor az érem a nyakába került, de azt is megtudhatjuk, miként éli meg, hogy ennyire szereti őt az ország.

Harry herceg elárulta a Vogue magazin interjújában, hány gyereket szeretne

Life.hu2019.07.31, 08:38

Harry herceg interjút készített a brit Vogue magazin számára Jane Godall etológussal a környezetvédelemről. Ebből a beszélgetésből a többi között az is kiderült, hány gyereket tervez Vilmos herceg öccse.

Sós Csaba nyilatkozott Kenderesi Tamás ügyének következményeiről – Videó

Life.hu2019.07.30, 22:00

Néhány napja bombaként robbant a hír, hogy az olimpiai bronzérmes úszót, Kenderesi Tamást szexuális zaklatással vádolják. A Life.hu-nak az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba adott interjút a lehetséges következményekről.

Vajna Timi férje, Andy halála után napokig megmagyarázhatatlan hangokat hallott

Life.hu2019.07.30, 21:34

Vajna Timi elárulta, hogy férje, Andy halála után még napokig hallott egy hangot, amely segítséget kér tőle, és azt mondja, még nem akart elmenni.

Kiderült, miből él most Vajna Tímea

Life.hu2019.07.30, 21:00

A TV2 Tények Plusz című műsorának adott exkluzív interjút Vajna Tímea, aminek a második részét láthattuk ma. Andy Vajna özvegye elmondta, hogy miből van most pénze.

Vajna Timi élete legnehezebb interjújáról vallott

Life.hu2019.07.29, 18:16

Vajna Timi a TV2 riportjában szólal meg először Andy Vajna halála óta, azt azonban már elárulta követőinek, hogy nagyon nehéz volt számára az interjú. 

Különös dolgot látott Diana hercegné arcán az őt 38 éve meginterjúvoló riporter

Life.hu2019.07.26, 14:53

Egy brit újságírónő elárulta, különös dolgot vélt felfedezni Diana hercegné arcán egy nappal az esküvője előtt.

Vajna Tímea elárulta, mi történt Andy Vajna halálának éjszakáján

Life.hu2019.07.26, 13:31

A TV2-nek adott exkluzív interjút Vajna Tímea, amelyben olyan dolgokról beszélt, amire Andy Vajna halála óta egy ország kíváncsi.

Szijjártó Péter a trieszti kikötőről: Ezzel Magyarország erősödik

Itthon2019.07.26, 09:16

A magyar kikötő a magyarországi vállalatok számára megbízhatóságot és kiszámíthatóságot jelent majd, ami üzleti megtérülést garantál a magyar cégeknek, Trieszt pedig az egyik legközelebb fekvő tengeri kikötő Magyarországhoz képest - minderről Szijjártó Péter beszélt az Origónak adott interjújában. A külgazdasági és külügyminiszter szólt arról is, hogy úton és vasúton is elérhető 24 óra alatt, a kikötő kapacitása elég ahhoz, hogy a magyar exportáló vállalatok igényeit ki tudjuk elégíteni.  A globális migrációs paktumról azt mondta, a kormány minden eszközökkel harcol az illegális bevándorlás legalizálását célzó tervek ellen.

Like Locals: utazzon és lássa a helyiek szemével a világot

Gazdaság2019.07.23, 09:35

Nemrég öt országban mutatkozott be a a Like Locals mobilalkalmazás, amely célja, hogy a turisták ne csak a megszokott, mindenki által látogatott helyekre jussanak el egy utazás során, hanem az olyan kevésbe szem előtt lévő, eldugottabb helyeket is megtalálják, amelyeket a helyiek is gyakran felkeresnek. A Like Locals társalapítójával, Csányi Gabriellával beszélgettünk arról, hogy miben változtatja meg az új alkalmazás az utazási szokásokat, és miben képes újat mutatni a felhasználók számára.

Campus Fesztivál 2019: az AK26 próbálja elkerülni a balhékat

Life.hu2019.07.22, 20:46

Az elképesztő népszerűségnek örvendő, és rövid idő alatt óriási ívet felfutó AK26 zenekar Debrecenben a Campus Fesztiválon interjút adott nekünk. A testvérpárból álló együttes egyik tagja, Django Giajjenno elmondta, szerinte mi a népszerűségük titka, és a beszélgetésből az is kiderült, hogy a csajok mit szólnak a nekik szánt, szókimondó szövegeikre.

Számunkra minden hang: élet vagy halál

Kultúra2019.07.22, 19:16

Hétéves korától hegedül, a Zeneakadémia legendás korszakában Kovács Dénes, Rados Ferenc és Kurtág György voltak a tanárai, Salzburgban pedig Végh Sándor tanítványa volt. 1983-ban megnyerte a Hubay hegedűversenyt, majd Ferencsik János meghívására az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere, emellett az Országos Filharmónia szólistája lett. 1984-től a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestere volt, 1987-ben pedig megalapította a Keller Quartettet, amellyel három év múlva megnyerték a világ két legjelentősebb vonósnégyes versenyét: az Evianit és a Reggio Emiliai Borcianit. A kamarazenei együttest világhírűvé tette, több mint hetven elssőrangú ...

Ursula von der Leyen kiállt a Közép- és Kelet-Európa országok mellett

Nagyvilág2019.07.18, 21:27

Megértést szorgalmazott Közép- és Kelet-Európa országaival szemben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke a Süddeutsche Zeitung című müncheni, liberális lapnak csütörtökön adott exkluzív interjújában, amelyben egyúttal bírálta, ahogyan ezeket az országokat eddig kezelték.

Balaton Sound 2019: interjú Alle Farbennel

Life.hu2019.07.18, 15:57

A berlini DJ, Frans Zimmer, művésznevén Alle Farben gyakori vendég a magyar klubéletben. Legutóbb éppen Zamárdiban, a Balaton Soundon lépett fel, ahol egy rövid interjúra a Life.hu is elkaphatta. Megtudhattuk tőle többek között azt is, ha már a neve „Minden szín”, igaz-e, hogy színmániás.

A mai napig meg tud lepődni azon, hogy mibe keveredett - interjú G-Eazy-vel

Kultúra2019.07.17, 12:43

Már az egyetemi évei alatt is nyakig merült a hiphop zene világában, olyannyira, hogy itt találtak egymásra a producerével is. 2010-ben tök ismeretlen előadóként lehetőséget kapott arra, hogy együtt dolgozzon Snoop Dogg-gal és Lil Wayne-nel. Innen felpörögtek az események, de olyannyira, hogy 2014-ben az első önálló albuma, a These Things Happen egészen a 3. helyig kapaszkodott az amerikai Billboard 200-as listáján. A mai napig több mint negyedmillió példányban kelt el. Kisebb-nagyobb balhéi (kábítószer-ügyek és némi bunyó) ellenére G-Eazy továbbra is robog előre, alapítványán keresztül pedig a fiataloknak segít az álmaik elérésébenn. ...

EFOTT 2019: Sub Bass Monster még nem érzi magát retró előadónak

Archívum2019.07.16, 11:46

A gyulafirátóti Eminem, vagyis Máté Szabolcs, közismert nevén Sub Bass Monster a '90-es évek végén elképesztő gyorsasággal söpört végig rapzenéjével az országos ismertség felé vezető úton. Legendás dalai, mint a Négy ütem vagy a Nincs nő, nincs sírás állandó kellékei a házibuliknak. Szabit az EFOTT-on megtaláltuk, ahol adta magát a kérdés, hová tűnt.

EFOTT 2019: Siklósi Örs, az AWS énekese az esküvője részleteiről beszélt a Life.hu-nak

Life.hu2019.07.16, 11:45

Soha nem csalná meg feleségét Siklósi Örs, az AWS énekese, de azt mondja, a rockerkedésnek megvannak a maga szabályai. Így a koncert utáni bulizás még belefér egy férj életébe is. Az Eurovíziót is megjárt AWS zenekar frontembere nemrégiben házasodott. Az EFOTT-on a Life.hu-nak mesélt az esküvő részleteiről, valamint arról is beszélt, hogy mikorra tervezik első gyermeküket.

Ezért van feltúrva a belváros már hónapok óta: mindenki jól jár vele

Gazdaság2019.07.11, 17:07

Az elképzelés szerint 2023-ra – akárcsak korábban Bécsben – Magyarországon is kiépülhet a fővárosi hőgyűrű. Ennek során a FŐTÁV Zrt. összeköti a külvárosi részeken található, szigetszerűen működő hőkörzeteket. Az így létrejövő gyűrűből vezeték halad majd a belváros felé is, és akár több tízezer lakás csatlakozhat majd a fővárosi távhőhálózatra a Kéménymentes Belváros projekt részeként. A tervről Herpai Attila, a Főtáv pr- és kommunikációs csoportvezetője beszélt az Origónak.

Balaton Sound 2019: exkluzív interjú Armin van Buurennel

Archívum2019.07.11, 11:51

Különleges esemény volt a Balaton Sound történetében, hogy Armin Van Buuren, a világon legtöbbször legjobbnak választott DJ fát ültetett a fesztivál kempingjében. Exkluzív interjút készítettünk a vilgásztárral, amelyben elmondja, miért volt fontos számára a faültetés, és az év fesztiválhimnuszáról, a Blah Blah Blah-ról is elárult pár kulisszatitkot.

Szabó Tünde: Legfontosabb célunk, hogy mindenki sportoljon!

Itthon2019.07.10, 17:16

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Dr. Szabó Tünde az Origónak nyilatkozott arról, hogy az élsport mellett kiemelt támogatást élvez a szabadidősport is. A legfontosabb célkitűzés, hogy ne csak sportnemzet legyünk, hanem sportoló nemzet is.

A Nervo DJ-formációval készített interjút a Life.hu: imádják Magyarországot

Life.hu2019.07.10, 14:19

A 100 legjobb DJ között mindössze 6 női formációt találunk, akik közül a legjobbak a Nervo testvérek. Idén a Balaton Soundon táncoltatták meg a tömeget, de előtte egy interjút is adtak a Life.hu-nak. Meséltek a világsztárokkal való közös munkákról, hogy miért épp Justin Bieberrel és Eminemmel szeretnének dolgozni, de azt is elárulták, hogy korábban már nyaraltak Magyarországon. Imádják az itteni zsíros ételeket. Ha azt is szeretnéd megtudni, milyen a nők helyzete ma a DJ-szakmában, akkor feltétlen nézd meg az interjút.

Az apa, aki DJ, és a lángok tövében ugrál

Kultúra2019.07.10, 09:55

A holland Armin van Buuren 1996-ban érte el első sikereit, azóta gyakorlatilag a világ élvonalába tartozik. Karrierje elmúlt negyed évszázada szinte csak felfelé ível. Jelölték Grammy-díjra, illetve a lemezlovasok világában mérvadónak számító DJ Mag magazin ötször választotta a világ legjobbjának. Lassan húsz éve hallható rádióműsorának 40 millió hallgatója van, a YouTube-on és egyéb felületeken több millióan követik, Amerikától Kínáig a legnagyobb fesztiválokon számít headlinernek. Nem volt ez másként az idei Balaton Soundon sem, ahol már nem először járt. Egyebek mellett legújabb lemezéről beszélgettünk, amit barátjával közösen allkottak, ...

Lepukkant kocsmákból került a lánglövetű nagyszínpadokra

Kultúra2019.08.07, 12:11

A mindössze 25 éves holland DJ már öt éve az elektronikus zenei világ legmenőbb kiadója, a Spinnin' Recrods kötelékéhez tartozik. 2015-ös Show me Love című slágerével nagyjából világszerte ismertté vált, azóta a legnagyobb headlinerek közé tartozik. Ám nem csak a lemezeket pörgeti: Sam Feldt tavaly hozta létre saját alapítványát, a Heartfeldt Foundationt, amellyel a fenntartható fejlődést szeretné támogatni. A Balaton Soundon beszélgettünk vele. 

A térdrúgó falusi MMA-sztár, aki meghódította New Yorkot

Sport2019.07.09, 08:30

A New York-i Madison Square Gardenben rendezett júniusi Bellator-gálán Borics Ádám a második menet negyedik percében egy repülő térdrúgással padlóra küldte az esélyesebbnek tartott Aaron Picót, ezzel megszerezte a 13. profi győzelmét. A magyar MMA-harcos a hatalmas sikere után úgy érzi, a határ a csillagos ég, azaz 66 kilogrammban a UFC világbajnoki öve. Borics Ádámmal beszélgetett az Origo.