interjú

címke rss

Ursula von der Leyen kiállt a Közép- és Kelet-Európa országok mellett

Nagyvilág2019.07.18, 21:27

Megértést szorgalmazott Közép- és Kelet-Európa országaival szemben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke a Süddeutsche Zeitung című müncheni, liberális lapnak csütörtökön adott exkluzív interjújában, amelyben egyúttal bírálta, ahogyan ezeket az országokat eddig kezelték.

Balaton Sound 2019: interjú Alle Farbennel

Life.hu2019.07.18, 15:57

A berlini DJ, Frans Zimmer, művésznevén Alle Farben gyakori vendég a magyar klubéletben. Legutóbb éppen Zamárdiban, a Balaton Soundon lépett fel, ahol egy rövid interjúra a Life.hu is elkaphatta. Megtudhattuk tőle többek között azt is, ha már a neve „Minden szín”, igaz-e, hogy színmániás.

A mai napig meg tud lepődni azon, hogy mibe keveredett - interjú G-Eazy-vel

Kultúra2019.07.17, 12:43

Már az egyetemi évei alatt is nyakig merült a hiphop zene világában, olyannyira, hogy itt találtak egymásra a producerével is. 2010-ben tök ismeretlen előadóként lehetőséget kapott arra, hogy együtt dolgozzon Snoop Dogg-gal és Lil Wayne-nel. Innen felpörögtek az események, de olyannyira, hogy 2014-ben az első önálló albuma, a These Things Happen egészen a 3. helyig kapaszkodott az amerikai Billboard 200-as listáján. A mai napig több mint negyedmillió példányban kelt el. Kisebb-nagyobb balhéi (kábítószer-ügyek és némi bunyó) ellenére G-Eazy továbbra is robog előre, alapítványán keresztül pedig a fiataloknak segít az álmaik elérésébenn. ...

EFOTT 2019: Sub Bass Monster még nem érzi magát retró előadónak

Archívum2019.07.16, 11:46

A gyulafirátóti Eminem, vagyis Máté Szabolcs, közismert nevén Sub Bass Monster a '90-es évek végén elképesztő gyorsasággal söpört végig rapzenéjével az országos ismertség felé vezető úton. Legendás dalai, mint a Négy ütem vagy a Nincs nő, nincs sírás állandó kellékei a házibuliknak. Szabit az EFOTT-on megtaláltuk, ahol adta magát a kérdés, hová tűnt.

EFOTT 2019: Siklósi Örs, az AWS énekese az esküvője részleteiről beszélt a Life.hu-nak

Life.hu2019.07.16, 11:45

Soha nem csalná meg feleségét Siklósi Örs, az AWS énekese, de azt mondja, a rockerkedésnek megvannak a maga szabályai. Így a koncert utáni bulizás még belefér egy férj életébe is. Az Eurovíziót is megjárt AWS zenekar frontembere nemrégiben házasodott. Az EFOTT-on a Life.hu-nak mesélt az esküvő részleteiről, valamint arról is beszélt, hogy mikorra tervezik első gyermeküket.

Ezért van feltúrva a belváros már hónapok óta: mindenki jól jár vele

Gazdaság2019.07.11, 17:07

Az elképzelés szerint 2023-ra – akárcsak korábban Bécsben – Magyarországon is kiépülhet a fővárosi hőgyűrű. Ennek során a FŐTÁV Zrt. összeköti a külvárosi részeken található, szigetszerűen működő hőkörzeteket. Az így létrejövő gyűrűből vezeték halad majd a belváros felé is, és akár több tízezer lakás csatlakozhat majd a fővárosi távhőhálózatra a Kéménymentes Belváros projekt részeként. A tervről Herpai Attila, a Főtáv pr- és kommunikációs csoportvezetője beszélt az Origónak.

Balaton Sound 2019: exkluzív interjú Armin van Buurennel

Archívum2019.07.11, 11:51

Különleges esemény volt a Balaton Sound történetében, hogy Armin Van Buuren, a világon legtöbbször legjobbnak választott DJ fát ültetett a fesztivál kempingjében. Exkluzív interjút készítettünk a vilgásztárral, amelyben elmondja, miért volt fontos számára a faültetés, és az év fesztiválhimnuszáról, a Blah Blah Blah-ról is elárult pár kulisszatitkot.

Szabó Tünde: Legfontosabb célunk, hogy mindenki sportoljon!

Itthon2019.07.10, 17:16

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Dr. Szabó Tünde az Origónak nyilatkozott arról, hogy az élsport mellett kiemelt támogatást élvez a szabadidősport is. A legfontosabb célkitűzés, hogy ne csak sportnemzet legyünk, hanem sportoló nemzet is.

A Nervo DJ-formációval készített interjút a Life.hu: imádják Magyarországot

Life.hu2019.07.10, 14:19

A 100 legjobb DJ között mindössze 6 női formációt találunk, akik közül a legjobbak a Nervo testvérek. Idén a Balaton Soundon táncoltatták meg a tömeget, de előtte egy interjút is adtak a Life.hu-nak. Meséltek a világsztárokkal való közös munkákról, hogy miért épp Justin Bieberrel és Eminemmel szeretnének dolgozni, de azt is elárulták, hogy korábban már nyaraltak Magyarországon. Imádják az itteni zsíros ételeket. Ha azt is szeretnéd megtudni, milyen a nők helyzete ma a DJ-szakmában, akkor feltétlen nézd meg az interjút.

Az apa, aki DJ, és a lángok tövében ugrál

Kultúra2019.07.10, 09:55

A holland Armin van Buuren 1996-ban érte el első sikereit, azóta gyakorlatilag a világ élvonalába tartozik. Karrierje elmúlt negyed évszázada szinte csak felfelé ível. Jelölték Grammy-díjra, illetve a lemezlovasok világában mérvadónak számító DJ Mag magazin ötször választotta a világ legjobbjának. Lassan húsz éve hallható rádióműsorának 40 millió hallgatója van, a YouTube-on és egyéb felületeken több millióan követik, Amerikától Kínáig a legnagyobb fesztiválokon számít headlinernek. Nem volt ez másként az idei Balaton Soundon sem, ahol már nem először járt. Egyebek mellett legújabb lemezéről beszélgettünk, amit barátjával közösen allkottak, ...