interjú
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szily Nóra
- média
- tévé
- Orbán Viktor
- magazin
- Legfrissebb
- Legrégebbi
"Ha egy pár külön kasszán él, nem tekintik egymást egyenlő félnek" - Interjú egy buddhista szerzetessel
Kiderítettük, hogyan lesz egy szegény, többgyermekes családból származó burmai kisfiúból Angliában és szerte a világon nagy tiszteletnek örvendő szerzetes, aki azt is elárulta, mit gondol arról, hogy sosem lehetnek gyermekei.
Az első világrekordot nem az úszóktól várják 2017-ben
Ha minden jól megy, éppen elkészül a 2017-es vizes világbajnokságra a Dagály uszoda, ugyanis a tervezett átadás után két hónappal már a világ legjobbjai veszik birtokba a több mint 20 milliárd forintos komplexumot. A kivitelezőkön nem múlik semmi, és eddig az időjárás is kegyes volt a munkásokkal, így óriási tempóban épül Magyarország jelenleg egyik legnagyobb beruházása. Fürjes Balázzsal, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal az Erdért SE egyik focipályáján felépített konténervárosban beszélgettünk arról, hogy állnak az építkezéssel.
Válságban van a világunk, mert önzők az emberek
Az amerikai Imagine Dragons minden idők egyik legbámulatosabb befutását hozta össze, a 2012-es bemutatkozó albumuk hatalmas rajtot vett, több helyen az év áttörésének választották, a Rolling Stone magazin az év rockslágerét is ezen találta meg, több milliót adtak el belőle, és rengeteg egyéb díjat nyertek vele. Az együttes most európai turnéra indult, januárban fellépnek a Sportarénában is, de előtte sikerült egy rövid interjúra elcsípni az énekest, Dan Reynoldsot.
- címkék:
- interjú
- zene
- Imagine Dragons
- Címkefelhő »
Robbie Williams: "Nem tartom magam jó énekesnek!"
A világhírű zenész az utóbbi két évtized egyik legsikeresebb előadója, aki már hetvenhétmillió eladott lemezzel büszkélkedhet. Azonban úgy tűnik, hogy a sztár a mai napig nem elégedett önmagával.
- címkék:
- Robbie Williams
- interjú
- kritika
- sztár
- énekes
- Címkefelhő »
A Fornetti erős márka, nincs szükség arculatváltásra
Öt éven belül 40 százalékkal növelné az értékesítést és Nyugat-Európában népszerűsítené a magyar pogácsát a Fornetti új tulajdonosa. Az alapító, Palásti József nem tűnik el, de nem lesz napi szerepe a cég jövőjében. Sebastian Goodinggal, a Fornetti ügyvezetőjével beszélgettünk.
- címkék:
- felvásárlás
- interjú
- Fornetti
- Címkefelhő »
A Barátok közt sztárja 35 évesen még nem volt a maga ura
A magyar tévénézők számára a Barátok közt Illés Júliája lehet az ideális háziasszony és családanya, holott az őt alakító Mérai Katalin egyáltalán nem ilyen. Vagyis ennél jóval összetettebb és izgalmasabb. A napi sorozat mellett is sokat dolgozik, a színházban kerüli a megszokott helyzeteket, a rosszindulatú kommentelőknek jópofán válaszol, vezetett sörözőt is, szerelmes volt Harrison Fordba, egyszer pedig úgy esett, hogy le kellett szúrnia egy őzet.
Saját lánya leplezte le! Cindy Crawford közel sem néz ki úgy, mint a címlapokon
Érdekes dolgok derültek ki abból az anya-lánya interjúból, amelyet a 49 éves szupermodell adott lányának, Kaia Gerbernek, és amelyben nem csupán Cindy Crawford beszélt.
Alex Honnold: „Elég ciki lenne beleesni egy gleccserszakadékba"
Az amerikai sziklamászó sztár, rendíthetetlen nyugalommal, biztosítókötél nélkül hódítja meg a legmeredekebb sziklafalakat, pedig tisztában van vele, egy rossz döntés, és abban a pillanatban véget ér az élete.
Szépségkirálynőnknek, Kiss Daniellának meggyűlt a baja az angollal
Nagyon elszomorodott a szépségkirálynő, mert nem úgy ment neki az első megmérettetés, amellyel a világversenyre készül, ahogy azt elvárta volna magától.
Két és fél évig gyalogolt az Amazonas mentén
Ed Stafford igazi kalandor, az első ember, aki végiggyalogolt az Amazonas teljes hosszán, ezzel bekerült a Guinness Rekordok könyvébe is. Szeptember 29-én a Discovery Channelön indul műsora Ed Stafford: út az ismeretlenbe címmel, melyben titokzatos, megmagyarázhatatlan jelenségeket mutató műholdfelvételeknek jár utána a világ távoli helyszínein. A műsorvezetőt telefonon kérdeztük, több külföldi újságíróval együtt.