innováció2017

címke rss
Ez a négy magyar startup megváltoztathatja a jövőt

Ez a négy magyar startup megváltoztathatja a jövőt

Vége a felesleges fűtésnek, nem kell többet a dugóban állni és attól tartani, elkésünk, ha nem találunk parkolóhelyet, közel nulla energiaigényű épületek épülhetnek a jövőben és a hőtárolásban is új korszak kezdődik. Ezekre a problémákra magyar fiatalok találták meg a megoldást, ők az első hazai energetikai startup, az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat nyertesei. Az MVM Csoport a sikereket látva úgy döntött, idén is lehetőséget ad azoknak, akiknek az energetikai szektorra vonatkozó innovatív megoldás lapul a fiókban, így ismét lehet pályázni az MVM Edison Light Up! programra. A négy nyertes csapat elárulta, mi kell a sikerhez.

Magyar találmány mentheti meg az életét

Techbázis2017.09.29, 12:45

A hirtelen szívmegállás világszerte vezető halálok, amelynek túlélési aránya mindössze 10 százalék, míg a stroke a második helyen áll. Ezeket szűrhetjük ki, vagy legalábbis ezek esélyeit jelezheti előre a magyar találmány.

Mindenkiből rendőrségi informátort faragna a Taser

Techbázis2017.09.29, 12:44

A polgárok feltölthetik majd a bűnesetekről készült fotóikat és videóikat a rendszerébe.

A levegőből kinyert ivóvíz mentheti meg a világot

Gazdaság2017.09.29, 17:39

Bár a tengerek vízszintje emelkedik, az emberiség fogyasztható vízkészlete eltűnőben van, ugyanakkor a tiszta víz elengedhetetlen az élethez. Ráadásul amíg nem egyértelmű, hogy a tiszta víz, kihez tartozik, és miképpen lehet megosztani, a világ káoszba is sodródhat.

Ezek a cégek nyertek a Telenor startup-versenyén

Archívum2017.09.28, 12:07

Kihirdették a Telenor startup-programjának nyerteseit, a 2017-es Telenor Accelerate programra 110 vállalkozás jelentkezett, amelyek közül végül három győztest választott a szakmai zsűri.

Pán-európai startup versenyt hirdetett az EIT Digital

Archívum2017.09.26, 10:27

Ötszázezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital, amelyre innovatív, különleges technológia megoldásokat kínáló vállalkozások pályázhatnak október 8-ig. A versenyre növekedési fázisban lévő és nemzetközi kiugrás előtt álló vállalkozások - scaleupok - jelentkezését várják, amelyeknek sikeres technológiai megoldást kínáló terméke vagy szolgáltatása van a következő öt terület valamelyikén: digitális ipar, digitális városok, digitális jóllét, digitális infrastruktúra és digitális pénzügyek.

Milliók is áldozatul eshetnek egy igazán brutális napkitörésnek

Gazdaság2017.09.22, 17:34

Addig jó, amíg csak a filmesek fantáziájában létezik az a gondolat, hogy milyen lenne az Egyesült Államok vagy éppen a világ akkor, ha a nyugati típusú civilizáció hirtelen elektromos áram nélkül maradna. A hollywoodi forgatókönyvírók legvadabb elképzeléseit is felülmúló, globális gazdasági és társadalmi összeomlás elé nézne az emberiség akkor, ha egy hirtelen jött katasztrófa kiiktatná a villamos energiát. Pedig több esetben megtörtént már, hogy egy hirtelen behatás következtében a villany egyszer csak lekapcsolódott.

Belépőjegy a nagyvállalati világba

Gazdaság2017.09.22, 12:30

A hazai vállalkozások tömegének jelent kihívást, hogy miként kerülhetnek ötleteikkel és megoldásaikkal a nagyvállalatok látókörébe. Ebben segít most a SAP szoftvercég programja.

Kóbor kutyák felügyelhetnék Bangkok utcáit

Techbázis2017.09.22, 11:58

Az ötlet szerint kamerás okosmellénnyel járőrözhetnének az ebek.

Egyetemisták adnak üzleti tanácsot multiknak

Gazdaság2017.09.21, 11:50

Lezajlott Magyarország legnagyobb nemzetközi üzleti esettanulmány-versenye Budapesten, melyen a világ vezető egyetemeinek és üzleti iskoláinak legkiválóbb diákjai vettek részt, köztük magyarok is. Az elmúlt években számtalan óriásvállalat kért üzleti tanácsot a világ top egyetemein tanuló diákoktól. A szereplőket egy magyar startup, a Case Solvers köti össze.

Itt az új ügyfélelégedettség mérő rendszer

Gazdaság2017.09.15, 11:56

A jövőben már a vásárlási élmény különbözteti meg a különböző márkákat, derül ki a Walker Customers jelentéséből. Magyarországon a Push'n Go saját fejlesztésű termináljával azonnal, egyszerűen, anonim módon szerez vásárlói visszajelzéseket.

A technológia és az innováció szerepe a gyógyításban

Tudomány2017.09.17, 16:06

Szeptember 12-én a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinikán tartott előadást az izraeli orvosi innováció eredményeiről Rafael (Rafi) Beyar professzor, az izraeli Rambam Egészségügyi Campus igazgatója.

Garázsból indult, ma 12 ezer négyzetméteren gyárt a magyar cég

Gazdaság2017.09.15, 14:31

Garázsból indult, ma már 450 főt foglalkoztat a speciális gépipari beszállító AQ Anton. A zalaegerszegi cég 25 év alatt lett fémsajtolóból műanyaggyártó, és globális vállalatok beszállítója.  

Új mezőgazdasági forradalmat hozhatnak az agro-tech megoldások

Gazdaság2017.09.13, 10:21

Hamarosan nincs menekvés a teheneknek az USA-ban sem: a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági vállalata, az amerikai Cargill bejelentette, hogy az Egyesült Államokban is bevezeti azt a digitális platformot, mely képes a szarvasmarhatartással összefüggő, nagy mennyiségű adat átfogó elemzésére. A spanyol és olasz termelőknél bemutatott alkalmazásban a jószágok életkörülményeit és élelmezését mutató adatok kiemelten fontosak, nem véletlenül. A cél, hogy az állatok minél több tejet adjanak, ehhez pedig az kell, hogy komfortosan érezzék magukat.

Fiatal magyarok, akik elhozzák nekünk az okos jövőt

Gazdaság2017.09.11, 18:29

Ünnepélyes díjátadó keretében, a budapesti Bálnában hirdették ki az MVM Edison LightUp! innovációs pályázat végső nyerteseit. Az első hazai energetikai startup pályázat utolsó fordulójába tizenkét pályamunka került be, közülük került ki a négy legjobb pályázat, kategóriánként egy-egy, melyet a négytagú zsűri választott ki. A legjobbak maximum 50 millió forint összegű magvető befektetésre és akcelerációs szolgáltatások igénybevételére kapnak lehetőséget, hogy a jövő meghatározó vállalkozásává váljanak.

Először kezeltek implantátummal szívelégtelenséget

Tudomány2017.09.11, 16:57

Egy izraeli startup cég által kifejlesztett egyedi eszköz új reményt ad a diasztolés szívelégtelenségben szenvedő betegeknek. A Rambam Kórház alkalmazta először ezt az implantátumot egy 72 éves kanadai férfin.

Feltalálták a gyerekkel együtt növő ruhát

Tudomány2017.09.08, 12:00

Minden szülő megerősítheti: a gyerekek gyorsan kinövik a ruháikat. Ezen a problémán próbál segíteni egy londoni székhelyű dizájner. Olyan tartós ruhákat tervezett, amelyek 4-től 36 hónapos korukig illenek a gyerekekre, mert különleges, pliszírozott anyaguk miatt együtt nőnek a viselőikkel.

Óriási potenciál van a robotszőlőben

Techbázis2017.09.08, 12:00

Például mentőalakulatok vehetnék hasznát a puhatestű eszköznek.

Önjáró autók enyhítik nemsokára a nagyvárosi forgalmat

Techbázis2017.09.01, 11:09

A Daimler az év elején állt elő a teljesen autonóm, a városi élethez igazodó járművekből álló gépkocsi-megosztó rendszer ötletével. A vállalat úgy tűnik nem beszélt a levegőbe, ugyanis a frankfurti autóbörzén már be kívánja mutatni a Smart EQ Fortwo koncepcióját.

Több milliárd dollárt spórolhat az áruházaknak a raktárellenőrző drón

Tudomány2017.09.01, 11:05

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökei olyan rendszert fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi kisméretű, biztonságos repülő drónok számára, hogy több méterről leolvassák az RFID címkéket a nagy áruházakban. A hibás raktárkészlet-nyilvántartás korrigálásával valószínűleg milliárdokat takarít meg a kereskedőknek.

Marson szükséges anyagokat állítanának elő emberi vizelettel

Tudomány2017.08.25, 15:47

Nincs kétség afelől, hogy a Mars-utazás hatalmas mérnöki és logisztikai kihívásokat jelent majd. Ezért is fontos, hogy néhány alapvető emberi salakanyag valójában segítheti a misszió megvalósítását. Nemcsak létfontosságú tápanyagot szolgáltatnak, hanem olyan anyagokat is, amelyek szerszámok készítéséhez is felhasználhatók.

Évről évre jobb fenntarthatósági jelentéssel pályáznak a cégek

Gazdaság2017.08.25, 11:57

Idén 17. alkalommal hirdette meg a Deloitte Magyarország a legjobb fenntarthatósági jelentések versenyét. A Zöld Béka Díjért a magyarországi vállalatok indulhatnak, az országos versenyen eredményesen szereplők automatikusan részt vesznek a regionális mérkőzésen is. A jelentkezők a részvétellel az idéntől hatályos uniós előírásnak megfelelés főpróbáját is letudhatják.

Új dimenzióba léphet a videóhamisítás

Techbázis2017.08.25, 11:33

Bármit a beszélő szájába adhatnak a jól betanított neurális hálózatok.

Itt a lehetőség az enerigaipari startupok számára

Gazdaság2017.08.24, 11:08

Több mint száz startup érdeklődött már az InnoEnergy PowerUp! pályázata iránt, amely Közép-Európa legnagyobb versenye olyan vállalkozók számára, akik a fenntartható energia megoldásokon dolgoznak. A döntő Budapesten lesz.

Az üzletek jelentős részét érinti az egyszerűen megoldható probléma

Gazdaság2017.08.23, 12:56

Évente nagyjából 20 millióval emelkedik Magyarországon a kártyás tranzakciók száma, egyre többen bíznak a készpénzmentes fizetésben. Baj csak akkor van, amikor a kasszánál sorra kerülve közlik: nem működik a terminál, a vásárlónál pedig nincs elég készpénz. A heti nagybevásárlást több kisgyermekkel, bámulatos logisztikai képességgel intéző szülők ilyenkor bosszankodnak csak igazán.

Innovációs versenyt hirdet az SAP

Gazdaság2017.08.18, 17:27

15 ezer eurós összdíjazású, kétfordulós régiós innovációs versenyt hirdet az SAP, a világhírű Techstars accelerátorral közösen.

Dől a pénz az állatok levágása nélkül előállított hús piacára

Techbázis2017.08.18, 10:53

Egyre több startup vállalat vonz egyre nagyobb befektetéseket az olyan alternatív proteinok előállítására, melyeknek semmi köze az állatokhoz. A jövő húsai növényekből lesznek, vagy elképesztően bonyolult tudományos módszerek eredményeként jönnek majd létre.

Októberben Berlinben gyülekeznek a legjobb régiós startupok

Gazdaság2017.08.18, 11:58

A német kormány is támogatja Berlin városának erőfeszítéseit azért, hogy az mind vonzóbb szolgáltatásokat kínálhasson az innovatív vállalkozásoknak. Támogatói hálózatok, inkubátori lehetőségek, mentorálás és coworking terek várják most a magyar vállalkozásokat is. Kicsit többnek kell lenni mint ötletnek, jó, ha a startup már a befektetőkkel is tud miről tárgyalni.

Sajtolásos technikával jutottak át az M1-es autópálya töltésén

Gazdaság2017.08.11, 14:45

Etyektől Tarjánig épül kerékpárút a Pannónia Szíve programban, mely Bicskénél keresztezi az autópálya 8 méter magas töltését. A meglévő közúti alagút nem elegendő a kerékpárosok számára, ezért a kivitelező Sycons Kft. úgy döntött, sajtol egy másikat. A kivitelezési technológiát most először alkalmazták ilyen hosszú szakaszon.

5 érv az okosredőnyök mellett

Techbázis2017.08.10, 12:10

Azon biztosan senkivel nem kell vitába szállnunk, hogy az okosredőny egy menő dolog. A tűző napsütés közben nappal leeresztve gátolják a napsugarak betörését, de például reggel önműködően felhúzódnak, így a napfelkelte látványára ébredhetünk.

Újabb versenyt hirdetnek a megújuló energiával foglalkozó startupoknak

Gazdaság2017.08.11, 11:36

Az InnoEnergy európa vezető fenntartható energiagazdálkodást támogató vállalata pályázatot hírdet a startupok számára.

Soha többé nem tudnak majd romlott tejet ránk sózni?

Techbázis2017.08.04, 11:16

Mobillal leolvasható NFC chip kerülhet a bolti termékek csomagolásába.

Mechanikus bogarak dobhatják fel a ruhákat

Techbázis2017.08.04, 11:17

Viselés közben megváltoztathatják a ruhadarabok formáját és mintázatát.

Minek vegyek Legót? Kinyomtatom otthon!

Tudomány2017.07.30, 13:30

Amerikai tech guruk jóslatai szerint a 3D nyomtatás teljesen át fogja formálni a játékpiacot: ahelyett, hogy megvennék a gyakran túlárazott szetteket, az emberek otthon fogják maguknak legyártani a műanyag elemeket.

Bécsben már fával gipszelnek

Gazdaság2017.07.28, 11:31

Míg Magyarországon még mindig csak felárral lehet műanyag rögzítést kérni a nehéz és bumfordi gipsz helyett, ha a gyerek eltöri a kezét-lábát foci közben, addig Bécsben már ez a technológia is elavultnak számít.

Óbudán dől el a szervizrobotok jövője

Gazdaság2017.07.28, 11:16

A legújabb ember-központú robotikai szabványok kialakításán dolgozik 17 ország csaknem száz akkreditált szakértője Budapesten, az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központ szervezésében zajló ISO/IEC robotikai ülésen.

Fejlesztés alatt a nemi erőszakot észlelő matrica

Techbázis2017.07.28, 11:15

Az Intrepid egy mobilalkalmazáson keresztül próbálja elijeszteni a támadót.

Indul a hajómegosztás a Balatonon

Gazdaság2017.07.24, 13:13

Gőzerővel dübörög nyár és ezzel párhuzamosan a vitorlások is ellepik a Balatont. A Boatly nevű magyar startupnak köszönhetően mostantól bárki pofonegyszerűen, néhány kattintással bérelhet magának vitorlás, vagy elektromos hajót a neten.

A működtetés valamennyi ellátó-feladatát átveszi a napenergia

Gazdaság2017.07.21, 14:22

Lassan de biztosan Indiában is végleg búcsút inthetnek a kazánfüttyös mozdonyok húzta vonatok békebeli hangulatának, de a dízelnek is leáldozóban van, legalábbis a menetrend szerinti közlekedésben. A néhány éve még szénfelhasználó-nagyhatalomnak számító Indiában megjelentek az első, megújuló energiát hasznosító vonatos megoldások.

Energiát termel az „okos járda” Londonban

Tudomány2017.07.21, 11:54

Egy nap valószínűleg kivitelezhető lesz, hogy az utcai lámpák energiaszükségletét a városi járdák termeljék meg. Egy Londonban elkészült interaktív installáció megteszi az első lépést a futurisztikus gondolat megvalósítása felé. Interaktív lapokkal fedtek egy kis járdaszakaszt, hogy energiatermelő „okos utcává" alakítsák azt.

Ez a két nő viszi a világ legmenőbb hírlevelét

Gazdaság2017.07.19, 12:23

Piaci rést találni a startupok világában nem könnyű, ám Danielle Weisbergnek és Carly Zakinnak ez sikerült egy olyan hírlevélküldő szolgáltatással, amelynek mára már 5 millió aktív előfizetője van.

Könnyebb a lépcsőzés az energia-újrahasznosító lépcsővel

Tudomány2017.07.17, 16:33

A lépcsőn való felfelé és lefelé haladást megkönnyítő, energia-újrahasznosító eszközt fejlesztettek ki az amerikai Georgia állambeli Atlanta két egyetemének kutatói.

A lengyel piacon tarol a hazai utazási startup

Gazdaság2017.07.14, 11:52

Lengyelországban is piacra lépett a hazai utazási szektorban sikeresen debütáló online utazási iroda, a Beontrips. A vállalkozás az utazók által egyszerűen összeállítható és testreszabott utak azonnali online foglalását teszi lehetővé.

Átköltözik végre a pénztárcánk a mobiltelefonunkba?

Techbázis2017.07.14, 11:51

A különböző mobiltárcás megoldások már egy ideje velünk vannak, idénre azonban az érintéses mobilfizetés vált az új slágerré. A helyzet kívülről nézve kicsit kaotikusnak tűnhet, pedig ha jól használható mobiltárcára és érintéses fizetésre van szükségünk, valójában elég kevés, de legalább kiforrottnak és stabilnak tűnő szolgáltatást vehetünk igénybe.

Már a magyaroknál is terjed az új közösségi finanszírozási forma

Gazdaság2017.07.11, 11:59

A közösségi finanszírozás hazánkban sem ismeretlen, ám a Patreon nyújtotta lehetőségeket még csak kevés kreatív alkotó használja, ám ez a trend megváltozni látszik a közeljövőben, hiszen a világon egyre elterjedtebbé válik ez az alternatíva.

Hamar megtérülne, ha így tárolnák a hőenergiát

Gazdaság2017.07.07, 15:39

Újszerű megoldást dolgoztak ki magyar energetikai mérnökök, rengeteg előnye van.

Óriáspanda alakú naperőművet építettek Kínában

Tudomány2017.07.07, 12:45

Az ország egyik legnagyobb újrahasznosítható energiatermeléssel foglalkozó cége szakított a napelemek monoton, rácsszerű elrendezésével, és legújabb naperőművüket óriáspanda alakúra építette. A jövőben több hasonló formabontó erőmű létesítését tervezik.

A Google Térképe már az akadálymentes helyeket is jelzi

Techbázis2017.07.07, 12:07

A Google mától Magyarországon is elérhetővé tette azt a funkciót Térkép alkalmazásában, amelynek segítségével a felhasználók már utazásuk megtervezésénél láthatják, mely épületek, liftek, éttermek, azok, amelyek akadálymentesen megközelíthetőek.

Magyar cég különdíja a startupok rangos londoni versenyén

Gazdaság2017.07.11, 13:52

A hét európai elődöntőből bekerült csapatok között két magyar döntős is szerepelt. A MagikMe és a HeatVentors közül az utóbbi nyert különdíjat, amely Angliából egyenesen a három legjelentősebb kínai városba repíti őket, ahol olyan befektetők előtt kapnak soron kívüli prezentációs lehetőséget, mint Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa.

Hipermarketeknek segítenének spórolni az energián

Gazdaság2017.07.04, 12:11

Képesek irányítani hiper- és szupermarketek fagyasztó és hűtő berendezések villamos energia felhasználását.

A gyógyszeripar többet költ a kutatásra az IT-szektornál

Gazdaság2017.07.04, 09:50

A magyarországi gyógyszeripar négyszer annyit költ a kutatás-fejlesztésre, mint az IT-szektor, ami a háromszorosa, annak amit autóipar képes rááldozni - írta a Világgazdaság, Bodrogi József egészségügyi közgazdász tanulmányára hivatkozva.

Magyar fejlesztésű okos evezőgéppel készülnek a szerb kajak-kenusok

Techbázis2017.06.30, 11:35

A közelmúltban Szerbiában megrendezett Ifjúsági és U23-as Kajak-Kenu Európa Bajnokságon a magyar csapat az éremtáblázat élén végzett. Azonban nemcsak a sport terén értünk el átütő sikert az eseményhez kapcsolódóan: a magyar fejlesztésű KayakFirst „okos" evezősgép gyártója együttműködési megállapodást kötött a Szerb Kajak-Kenu Szövetséggel.

Az antik ingaórák elvén tárolna és termelne energiát

Gazdaság2017.06.30, 11:14

Három terület van, ahol hasznát lehetne venni az ilyen elven működő berendezéseknek.

Új remény a zöld autózásnak

Tudomány2017.06.30, 10:35

A hidrogénes üzemanyagcellánál aligha álmodhatunk tisztább járműhajtó erőforrást, hiszen működése során pusztán elektromosságot és vizet termel. A technológia viszont mindeddig platina-katalizátort igényelt, ami az egekbe hajtja a cellák árát. Íme egy olcsóbb alternatíva, amely új lendületet adhat a fejlesztésnek.

A hőség ellenére sem futott még csúcsra a nyári áramfogyasztás

Gazdaság2017.06.29, 11:34

A júniusi hőség alaposan felpörgette a hazai energiafogyasztást: vízből és elektromos áramból is jócskán többet használtunk, mint az átlagos, nem kánikulai hőmérsékletű nyári napokon. A korábbi fogyasztási rekord azonban még nem dőlt meg, bár nem sok kellett hozzá.

Harmadszor rendezik meg Európa legnagyobb innovációs versenyét

Gazdaság2017.06.29, 11:02

Idén harmadik alkalommal hirdeti meg Európa egyik legnagyobb innovációs versenyét a fenntartható energiagazdálkodás vezető támogató vállalata, az ImmoEnergy. Az idei rendezvényre 23 országból várják a jelentkezőket.

A napenergiával bűvészkednek a fiatal innovátorok

Gazdaság2017.06.27, 15:54

Azt mondják, képesek napelem parkok másnapi energia termelésének a becslésére.

Gyorsan felépülő ház, ahol olcsó az élet

Gazdaság2017.06.23, 18:20

Hamarabb felépülne az átlagosnál, és olyan helyeken is érdemes lenne belevágni az autonóm otthonok kialakításába, ahol a közműellátottság még alacsony.

Online piacteret indítottak felvidéki kistermelőknek

Gazdaság2017.06.23, 14:25

A magyar őstermelők megsegítésére indított online piacteret a Libertate polgári társulás. Az oldalon ingyen hirdethetnek a kistermelők, a vásárlók pedig első kézből kapnak információt az őstermelőkről.

Magyar megoldás az internetes fizetési csalások ellen

Gazdaság2017.06.23, 14:37

Becslések szerint éves szinten világszerte közel 7 ezer milliárd forintnyi kárt okoztak tavaly az online bankkártyás fizetési visszaélések. A hazai internetes fizetési piac meghatározó szereplője, a Barion a problémára válaszul bevezette a magyar SEON megoldását, mely a kártyás csalások több mint 80 százalékát előre jelzi az online kereskedők számára, így a visszaélések nagy része megelőzhető.

Igazi csodabogár a készülő szupergyors helikopter

Tudomány2017.06.23, 11:54

A nagysebességű helikoptereknek nem kell üzemanyagot habzsoló, hangos bestiáknak lenniük, megépíthetők környezettudatos, csöndes masinákként is. Erre jó példa az Airbus tervezett légi járműve, amelyet a napokban mutattak be Párizsban.

Egy év múlva mindenhol szélessávú internet lesz

Gazdaság2017.06.21, 13:04

Az MVM célja az, hogy ott is legalább 30Mbit/s sebességű internet-hozzáféréshez jussanak, ahol egyébként nincs szélessávú lefedettség. A hálózatot 10 milliárd forintból építik ki, a Szupergyors Internet Program pedig szinte mindenhová elér majd.

Ezzel többé nem fog feleslegesen fűteni

Gazdaság2017.06.20, 16:02

Egy új ötlet segítségével olcsóbb és hatékonyabb lehet az otthoni fűtés.

Áttörés a bioüzemanyagok fejlesztésében

Tudomány2017.06.20, 14:28

Az ExxonMobil és a Synthetic Genomics Inc. ma áttörést jelentett be a fejlett bioüzemanyagok előállítását célzó közös kutatásukban. Sikerült genetikailag módosítani egy algatörzset úgy, hogy annak olajtartalma több mint a duplájára emelkedett anélkül, hogy lényegesen csökkent volna a törzs növekedési üteme.

Ha csak sétál, már azzal energiát termelhet

Gazdaság2017.06.16, 18:13

Alternatív energiát termelő járólapot hoznának létre magyar innovátorok.

Londont és Berlint is beveszik a magyar startupok

Gazdaság2017.06.16, 11:45

Hat hazai várost követően az Enterprise Hungary Nonprofit Kft., a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő támogatásával rendezi meg a Startup Campus Roadshow határokon átívelő utolsó két állomását, Londonban és Berlinben. Az események elsődleges célja a német, angol és hazai startup közösség kapcsolatának szorosabbra fűzése, valamint a közép-kelet-európai és magyar startup vállalkozások piacra lépési lehetősége, német és angol színtéren.

Tinilányok terveztek napelemes sátrat hajléktalanoknak

Techbázis2017.06.16, 11:45

Az amerikai iskolások olyan innovatív projekten szerettek volna dolgozni, amellyel közvetlenül képesek segíteni a rászorulókon. De kirándulóknak, túrázóknak is hasznos lehet.

Kerékpárral járna dolgozni, de nem akar izzadni?

Gazdaság2017.06.14, 12:22

Egy új megoldással sokkal többen kezdhetnek biciklizni városi környezetben is, és közben környezettudatosak maradhatnak. Még a víz sem fog szakadni róluk az értekezleten.

Minden eddiginél sikeresebb volt a startup cégek Airbnb fesztiválja

Gazdaság2017.06.13, 15:45

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a startup cégek legnagyobb budapesti fesztiváljára, a Budapest Startup Safary-ra. Az április végi rendezvény különlegességét nemcsak a témája, hanem formátuma is adta, hiszen Airbnb formátumban mutatkozhattak be a cégek.

Magyar startupok Európa digitális fővárosában

Gazdaság2017.06.09, 14:46

Három magyar startup mutatkozik be a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programja keretében a hétvégén Párizsban, a Future en Seine eseményen a francia digitális ökoszisztéma legjelentősebb szereplői előtt. A Kereskedőház szervezésében panelbeszélgetésre is sor került, melyen európai befektetők, iparági szereplők és döntéshozók ismerhették meg a Visegrádi Négyek innovációs törekvéseit és a mintegy 65 millió fős piacban rejlő üzleti potenciált.

Batmobilra hasonlít a NASA új marsjárója

Tudomány2017.06.09, 11:50

 Az autógyártók minden évben előállnak több futurisztikus modellel. A NASA marsjárója azonban lepipálja a legtöbb tervező fantáziáját. A Kennedy Űrközpont Látogatókomplexuma a Parker Brothers Concepts céggel összefogva megtervezett egy Batmobilra hajazó marsjárót.

Ígéretesnek tűnik az elem nélküli pacemaker

Techbázis2017.06.09, 11:49

Az elmúlt körülbelül hat évtizedben a szívritmus-szabályozók sok millió szívbeteg pácienst mentettek meg világszerte, tették élhetővé a hétköznapi életüket. Ugyan a mellkasba ültetett implantátumok az évek során óriási fejlődésen mentek át, azonban akad még néhány problémájuk, amelyeket csak az elkövetkező években sikerülhet megoldaniuk a kutatóknak.

14,5 milliárd forint támogatást kapnak a kkv-k

Gazdaság2017.06.09, 10:28

Összesen 14,5 milliárd forintot nyert el 590 mikro-, kis és középvállalkozás a versenyképességének erősítésére, beruházások végrehajtására, illetve kutatásfejlesztésre. A fejlesztéseik összértéke eléri a 28,5 milliárd forintot - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

A közel nulla energiaigényű épületeket tennék elérhetővé

Gazdaság2017.06.07, 12:56

Az MVM Edison Light Up! 12 díjazott ötletéből az egyik az ECObuilderé, amely energiahatékony könnyűszerkezetes építési rendszerekkel foglalkozik. Nézze meg a videót!

A Z generáció 40 százaléka indítana saját projektet

Gazdaság2017.06.07, 12:36

Budapest Youth Challenge címmel rendezték meg 16 és 25 év közötti fiatalok részvételével azt a vállalkozói workshopot, melyen a kiválasztott pályázók nemcsak releváns tudással gazdagodhattak, hanem üzleti kreativitásukat is próbára tehették. Saját projektötletüket, a sokszínűség témakörében, előadók és mentorok segítségével dolgozhatták ki.

Bemutatták az első virtuális sínen haladó villamost

Tudomány2017.06.06, 17:13

A CRRC kínai vasúti közlekedési vállalat „okos busznak" nevezi a járművet, de az jóval többet tud, mint egy autóbusz. A villamoshoz hasonlóan moduláris felépítésű és plusz kocsikkal lehet bővíteni. A buszokhoz hasonlóan azonban az úton halad, nem kell neki sínpálya.

A napelem életet ment és pénzt takarít meg

Tudomány2017.06.03, 17:16

A Michigani Műszaki Egyetem kutatói kiszámították, hogy évente mintegy 52 000 életet lehet megmenteni az USA-ban azzal, hogy ha napelemekkel váltanák fel a szén alapú áramtermelést. A korai halálozás évi 2,5 millió dollár kárt okoz halálesetenként, de csak fejenként 1,1 millió dollárt kellene befektetni a megelőzésére.

Intelligens fémvegyületek Szegeden

Tudomány2017.06.02, 11:51

A fémvegyületek kémiai sajátságait és biológiai szerepét több tudományág szemszögéből is tanulmányozzák a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A daganatos betegségek, továbbá az idős kori elbutulással járó biológiai leépülés, illetve a genetikai rendellenességek gyógyításában a fémionok alkalmazásának hatásosságát javítja, módszereit fejleszti az SZTE által irányított projekt, amelyet a Széchenyi 2020 program több mint 878 millió 900 ezer forinttal támogat.

Melyik a leggyorsabban növekvő hazai tech cég?

Gazdaság2017.06.02, 11:50

Ismét lehet nevezni, egészen július 31-ig a leggyorsabban növekvő technológiai cégek versenyére. A megmérettetés során rangsorolják, végül külön kategóriákban díjazzák mind az évek óta működő, mind pedig a feltörekvő technológiai vállalatokat. A korábbi évek díjazottjai között olyan, ismert cégek is szerepelnek, mint a Szállás.hu, a Balabit, a Solvo Biotechnology vagy az NNG.

Óriási úszó naperőmű lépett működésbe Kínában

Tudomány2017.06.01, 14:46

Működik a világ legnagyobb vízen lebegő naperőműve Kínában. A Sungrow cég által épített létesítmény 40 MW teljesítményű és egy 4-10 méter mély tavon foglal helyet.

Kaland lehet a budapesti közlekedés

Gazdaság2017.05.30, 15:50

Egy dinamikus, állomások nélküli elektromos robogó hálózatot képzelt el nyolc fiatal Budapestre, amely megengedhető áron kínálna korlátlan mobilitást felhasználói számára. Ez a projekt - a neve BuGO - az első hazai energetikai startuppályázat, az MVM Edison Light Up! 12 díjazott ötletéből az egyik.

Designgondolkodás: a sikeres startup egyik titka

Gazdaság2017.05.30, 10:56

A környező országok közül a magyar startup ökoszisztéma ma a legerősebb, ezt igazolják objektív mérések is. Nagyon sok jó ötlet van a piacon, ám nem mindegyik jut el a fogyasztóig. Az IBM szakemberei szerint a sikerhez elengedhetetlen elsajátítani a design thinking, vagyis designgondolkodás módszertanát. Most ezt a módszertant tanítják meg az MVM Edison program 12 nyertes pályázójának.

A németalföldi látcsőtől az űrteleszkópok birodalmáig

Tudomány2017.06.01, 09:48

Már az ókori keleti birodalmakban is megbecsült tudománynak számított a csillagászat. Az óegyiptomi tudós papok például a Sirius állásából számították ki a Nílus várható áradásának idejét, Mezopotámiában pedig hatalmas csillagvizsgálókat építettek. Az égitestek vizsgálatánál azonban egészen a 16. század végéig, kizárólag a szögmérő műszerekre és órákra, valamint a puszta szemükre hagyatkozhattak az asztronómusok. A távcső feltalálása alapjaiban rengette meg a hagyományos világképet.

A magyar cégek is kedvelik a körforgásos gazdasági modellt

Gazdaság2017.05.26, 13:01

A hulladék nemcsak környezeti probléma, hanem gazdasági is, ezért a lineáris gazdasági modellről egy körfolyamatokra épülő, körforgásos gazdaságra kellene átállni - mondta Kriza Máté, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Közölte, magyar cégeknél is terjed a körforgásos gazdasági modell.

Szolgálatba állt az első dubaji robotzsaru

Techbázis2017.05.26, 09:13

Kártyaleolvasót is kapott, a közbenjárásával gyorsan kifizethetőek a közlekedési bírságok.

Saját magát is megöntözi az okos veteményes

Techbázis2017.05.26, 09:16

Levegőhőmérsékletet, páratartalmat és a talaj nedvességtartalmát is monitorozza az okoságyás, amelyet Bécsben fejlesztettek ki elfoglalt hobbikertészeknek.

Saját magunk áramellátói leszünk?

Gazdaság2017.05.26, 12:46

Az előrejelzések szerint 2035-re a világ energiaigénye a három évvel ezelőtti szinthez képest 34 százalékkal emelkedik majd. De nem pusztán az energia iránti éhség, hanem az átalakuló fogyasztói igények is komoly kihívások elé állítják az energetikai piac szereplőit. A következő évtizedekben a digitalizáció, az alternatív hajtású járművek elterjedése, a technológiai fejlődés, az okosmérés lehetősége jelentősen formálja majd a piacot.

Díjazták a fiatal feltalálókat

Gazdaság2017.05.24, 16:26

A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre több mint száz műszaki, informatikai és természettudományos pályázat érkezett. A munkákat olyan erősnek ítélték, hogy 4 első díjat osztottak ki.

Két magyar pályázat a legjobb európai kutatási programok között

Gazdaság2017.05.19, 16:21

Két hazai kiválósági központ is bekerült az EU Horizont 2020 keretprogramának legnagyobb presztízsű együttműködési pályázata, a „Teaming” kutatási kiválósági program tíz nyertese közé. Az egyik pályázat a hazánkban népbetegségnek számító szív- és érrendszeri, valamint daganatos és gyulladásos betegségek molekuláris diagnosztikájával, a másik az ipari gyártásban nélkülözhetetlen gyártó és logisztikai rendszerek fejlesztésével foglalkozik majd. A tíz győztes pályázatból kettő magyar lett. Ez óriási siker, tekintve, hogy egész Európából 169 pályázat érkezett.

Szakmai zsűri előtt mutatkoznak be a cleantech startupok

Gazdaság2017.05.19, 12:13

A Climate-KIC partnereként a Pannon Pro Innovációs Kft. Demo Day-t szervez 2017. május 24-én, a Climate-KIC Akcelerátor programban résztvevő startup csapatok számára. Az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. és a Quantum Leap Innovációs és Iparfejlesztési Kft. együttműködésében megvalósuló rendezvényen az akcelerátor programba bekerült startup csapatok pitch versenyen, szakmai zsűri előtt mutatják be innovációs fejlesztésüket.

Nyomtatnál egy szemüveget, kérlek?

Techbázis2017.05.19, 12:25

Ez a kérdés nemhogy a nem annyira távoli jövőben hangozhat majd el, hanem konkrétan pillanatokon belül a mindennapjaink része lehet. Képzeljük el azt, hogy beülünk az optikushoz, beszkenneli a fejünket és 3d-s nyomtatóval nyomtat egy tökéletesen hozzánk és ránk passzoló szemüveget. Na egy ilyen rendszert fejlesztettek ki. Hogy kik? Naná, hogy a japánok.

Második lett a magyar startup a hétvégi kínai versenyen

Gazdaság2017.05.15, 15:44

Az Enterprise Hungary és a kínai Tusstar inkubátor szervezte Get in the Ring! csengdui versenyén második helyezést ért el a hightech ékszereket gyártó Liber8 Technology csapata. 

Életre kelti a színezőlapok figuráit egy mobilos app

Techbázis2017.05.12, 12:28

Megelevenednek a készülékek kijelzőjén a kiszínezett figurák.

Négy magyar startup világhírre tör

Gazdaság2017.05.15, 11:41

Szecsuán fővárosában, Csengduban ma kezdődött a Get in the Ring! startup verseny kínai fordulója. Az Enterprise Hungary és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) és a kínai TusStar inkubátor szervezésében megvalósuló startup eseményen négy magyar innovatív vállalkozás versenyez a kínai csapatok mellett, a nemzetközi és kínai befektetők előtt.

Okosabb lesz a városunk, mint mi?

Gazdaság2017.05.12, 11:25

Dugóban ücsörögve nehéz elképzelni, hogy létezik már olyan közlekedési megoldás, amely érzékeli, ha sűrűsödik a forgalom, és ez alapján vezérli az adott útszakaszok jelzőlámpáit. Amikor egyre magasabb a téli fűtésszámla, igencsak távolinak tűnik az, hogy valahol a nap és a szél termeli a háztartások fűtéséhez szükséges hőt. Egy átlagos idősek otthonában járva szinte hihetetlen, hogy van olyan ország, ahol a demens időseknek külön falut építettek fel, saját bolttal, szépségstúdióval, autók nélkül. 

Pénzügyi szolgáltatót vásárolt a KPMG

Gazdaság2017.05.11, 15:37

A KPMG megvásárolta a világ egyik vezető fintech társulási platformját, a Matchi-t, mely technológiai megoldások alkalmazásában úttörő pénzintézeteket, többek között bankokat és biztosító társaságokat kapcsol össze világszerte fintech megoldásszállítókkal. Segítségével a KPMG bevált piaci innovációkkal támogathatja pénzügyi szolgáltatások terén működő ügyfeleit az átalakulóban levő piaci környezetben.

Hamarabb megtérülhet, ha napenergiába fektet

Gazdaság2017.05.09, 13:54

A tapasztalatok szerint a ma megépített kisméretű (pl.: lakás, iskola tetején működő) napelem parkok tervezésénél az elsődleges cél, hogy helyileg használják fel a megtermelt teljesítményt. A magas beruházási költségek miatt a még éppen megtérülő legkisebb méretben indulnak meg a fejlesztések, mert a többletkapacitás még nem értékesíthető hatékonyan. Itt az ötlet, ami a megoldás lehet erre.

Akár 20 milliárddal is megugorhat a gazdák hiteligénye

Gazdaság2017.05.05, 13:30

A Takarékbank várakozásai szerint több tízmilliárd forint értékben igényelhetnek támogatási előleg visszafizetési garanciát az agrárvállalkozások a Vidékfejlesztési Programban elnyert támogatáshoz - közölte a Takarékok agrárszakmai műhelye, a Takarék Agrár Központ.

Kamera segíti az újfajta műkéz gyors használatát

Techbázis2017.05.05, 11:56

Képelemzéssel ismeri fel a tárgyak körvonalait, ezzel felgyorsítva azok megfogását.

Megkönnyíti a hajótulajdonosok életét a magyar cég

Techbázis2017.05.05, 11:55

Egy sikeres cég elindításához elég lehet egy jó ötlet, ahhoz azonban, hogy a vállalat meg is álljon a lábán, precíz tervezés és körültekintő kivitelezés is kell. Úgy tűnik, ez a három tényező összeállt a Dockstar esetében.

Előző
  • 1
  • 2
Következő