innováció

címke rss

Női innovátorok vitték a prímet

Gazdaság2017.11.21, 11:47

Női vállalkozók taroltak a kelet-közép-európai régió legígéretesebb társadalmi startupjait megversenyeztető találkozón. A startery budapesti döntőjére huszonöt társadalmi vállalkozó kapott meghívást a régióból. A három nyertes Berlinben csiszolhatja tovább ötletét, építheti vállalkozását, és találkozhat lehetséges befektetőkkel.

Lélegző csillár és algaszobor, így válik a környezetünk élővé

Gazdaság2017.11.19, 17:52

Az Exhale nevű bionikus zöld csillár olyan műanyagból készült, ami zöld mikroalgát tartalmaz – ennek fotoszintézise kiszűri a levegőből a szén-dioxidot és oxigént bocsát ki.

Rengeteg műhúst esznek a fiatalok. Mik lesznek a következmények?

Gazdaság2017.11.17, 16:03

Az ezredfordulós generáció híres arról, hogy rengeteg hagyomás területet sodor nehéz helyzetbe különös fogyasztási szokásaival. A sör, müzli, hagyományos szappan és a joghurt csak néhány azok közül a dolgok közül, amelyeket ők már egyáltalán nem fogyasztanak, vagy használnak. Azonban nem minden területen igaz ez. A megváltozott fogyasztói szokások miatt rengeteg új lehetőség nyílik a vállalatoknak, hogy kiaknázzák a Z generáció által kedvelt dolgokat.

Így lett egy angoltanárból a világ egyik leggazdagabb embere

Gazdaság2017.11.16, 17:27

Az Alibaba alig két évtized alatt a világ egyik meghatározó cégévé vált. Az e-kereskedelmi óriás nemcsak a kínai piacot hódította meg, hanem az olyan globális riválisokat is megelőzte, mint az Amazon. A cég vezére Jack Ma sok szempontból egy igen különös figurának mondható, de amit az Alibaba élén véghezvitt, az szakmailag és emberileg is kiemelkedő. A volt angoltanár, akit tízszer utasított vissza a Harvard, végre révbe ért.

A kkv-k innovációs képessége rendkívül alacsony

Gazdaság2017.11.16, 12:36

Bár Magyarország 2008 óta GDP-je egyre nagyobb hányadát fordítja K+F tevékenységre, európai összehasonlításban még mindig a lista végén állunk a tavalyi 1,22 százalékot kitevő 427 milliárd forinttal. Az európai innovációs teljesítményeket vizsgálva Dánia, Finnország, Németország, Hollandia és Svédország vezeti a sort, az európai uniós átlagot is jelentősen meghaladva. Idei adatok szerint hazánk az EU 28-as rangsorában a 23. helyet foglalja el.

Ez a cég emberi testrészeket nyomtat

Gazdaság2017.11.15, 17:48

Komoly áttörést jelenthet az orvostudománynak a 3D-s bionyomtatás. A Cellink arra készül, hogy 20 éven belül már transzplantációra is alkalmas emberi szerveket legyenek képesek alkotni. Erik Gatenholm, a vállalat alapítójának egyetlen célja az volt, hogy megreformálja az egészségügyet, és egyenlőre jó úton halad afelé, hogy a svéd Cellink világméretű legyen, és sokak életét mentse meg.

Magyar cégtől lesz okos az egész társasház

Gazdaság2017.11.07, 12:12

Egy magyar startup, a Chameleon Smart Home fejlesztésével a világon elsőként jöhetnek létre okos otthonokkal kommunikáló okos társasházak, vagy akár okos lakóparkok, az ingatlanberuházók pedig az eddigieknél jóval olcsóbban kínálhatnak okos megoldásokkal társasházi lakásokat - közölte a fejlesztést létrehozó Chameleon Smart Home.

A drónok lesznek a jövő postásai

Gazdaság2017.11.03, 17:41

Sok sci-fi rajongó bizonyára nem jött volna lázba a 80-as években, ha kedvenc írója arról írt volna, hogy 2017-ben a kocsik még a földön közlekednek, nem hódítottuk meg a Marsot, vagy hogy fél nap alatt lehet csak eljutni Európából Amerikába. Szerencsére azért nem egy helyben toporgott a technológia: az Apple-nek köszönhetően immár az arcmimikánkat is képes lemodellezni a kacsa emoji, míg a levegőben olyan távirányítós eszközök szállnak, amelyeket még a Hasbro is megirigyelne. Küszöbön a drónok térhódítása.

Jönnek a robotok, és ezeket a munkahelyeket fogják elvenni

Gazdaság2017.11.02, 09:27

A robotika fejlődése miatt rengeteg ember munkáját válthatják le a gépek a jövőben. Rengeteg olyan feladat van, amit a robotok sokkal olcsóbban és jobban képesek megcsinálni, viszont úgy tűnik, néhány munkát még ők sem lesznek képesek elvenni az emberektől. Megmutatjuk, hogy kik vannak a legnagyobb veszélyben, és azt is, hogy melyik munkáknál lesz mindig szükség emberi kézre és agyra.

Az 5G megjelenése robbanthatja ki a negyedik ipari forradalmat

Gazdaság2017.11.02, 19:19

Az okoseszközök korában különösen fontos, hogy megbízható, stabil és gyors internetkapcsolattal rendelkezzenek az emberek és a gépek egyaránt. A világ egyre nagyobb részét fedi le a mostani 4G hálózat, viszont a jövőben kevésnek bizonyulhat az általa biztosított sebesség. Az önvezető autók, a mesterséges intelligencia és a robotika fejlődése miatt egyre inkább kirajzolódni látszik egy olyan jövő, ahol az internet sebessége határozhatja meg az ipar fejlődését is. Néhány cég már megkezdte a fejlesztéseket, és 2020-tól elindulhat az internetezés egy új fejezete, ami sokak szerint a negyedik ipari forradalom legfőbb mozgatórugója lesz.

Nem csökken Kínában az állami nyomás

Gazdaság2017.11.02, 14:13

Egy friss tanulmány rámutatott arra, hogy a világ egyik legjelentősebb gazdasága jelenleg teljesen más úton halad, mint amit az állami irányítás 2013-ban vizionált. A gazdasági reformokat tartalmazó tervnek mindössze egy pontját sikerült megvalósítana, és a legtöbb területen semmilyen változás nem ment végbe. Ha a kommunista irányítás elengedi a gyeplőt, akkor pillanatok alatt dőlhet össze az eddig olajozottnak hitt rendszer.

Tesla: rekordgyenge negyedév, kezd kipukkadni a lufi

Gazdaság2017.11.02, 14:26

Nem telik el nap, hogy korunk egyik legnagyobb zsenije és üzletembere Elon Musk, ne szerepelne a médiában. Egy dolog viszont változott, ugyanis eddig túlnyomórészt pozitív hírek érkeztek a Tesla-vezérről. Rakéták, földalatti alagút, szupergyors sztráda és a Mars utazás kapcsán Elon Muskot vastaps fogadja, ha belép egy helyiségbe. Az utóbbi időben viszont egyre rosszabb hírek érkeznek a Teslától, főleg a Model 3 gyártásával kapcsolatban. Lehetséges, hogy eddig tartott Elon Musk varázsa? Nem valószínű, de nehéz hónapok várnak a Teslára.

A Nike felemelkedése és Sonny Vaccaro lenyűgöző története

Gazdaság2017.11.01, 09:51

A Nike a világ legismertebb márkái közé tartozik. Szurkolók milliói hordják a cég termékeit csak azért, mert a kedvenc csapatuk is a pipával ellátott mezben játszik. A sportruházatot gyártó vállalatok számára a legnagyobb reklámot és presztízst az jelenti, ha a népszerű sportolók az ő logójukkal ellátott cipőt, pólót, vagy éppen mezt hordják. Azt viszont kevesen tudják, hogy mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs Sonny Vaccaro, az ember, aki örökre megváltoztatta az egyetemi sportokat és azt, hogy a sztárok és a szurkolók milyen ruházatot hordanak.

A kormány hisz az egészségiparban

Gazdaság2017.10.27, 15:54

Orvos-diagnosztikai berendezések teljes körű fejlesztése, új technológiák kutatása és prototípus berendezések tesztelése céljából több mint egymilliárd forintból, önálló kutatási, fejlesztési és innovációs központ épült a 77 Elektronika Kft. budapesti székhelyén. A vállalat saját forrásból felépített központját Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Zettwitz Sándor ügyvezető-tulajdonos adták át.

A cégvezetők újabb generációja az innovációban hisz

Gazdaság2017.10.21, 08:18

A családi vállalkozások vezetőinek új generációja komoly terveket sző, ám jelentős akadályokba is ütközik a generációs különbségek és a kultúra változása miatt - derül ki a PwC témában végzett felméréséből.

Megérkezett a kutyasétáltatás Uberje

Gazdaság2017.10.18, 14:06

Az Uber nyomdokaiba lépett egy startup, viszont nem úgy, mint ahogyan azt sokan gondolnák. Ez a cég nem a tömegközlekedést vagy a taxizást szeretné forradalmasítani, hanem az ember legjobb barátjának és gazdájának az életét hivatott megkönnyíteni. A Wag alkalmazás segítségével gyorsan és egyszerűen találhat a gazdi olyan regisztrált felhasználót, aki egy meghatározott összegért cserébe elviszi a kutyáját sétálni. Nem véletlen, hogy az Ubert hoztuk példának, hiszen a nagy sikerek mellett, nem maradtak el a botrányok sem.

Ozone Zöld-díj 2017-ben is

Ozone Network2017.10.17, 15:15

Idén nyolcadik alkalommal talált gazdára az Ozone Zöld-díj, amellyel az OzoneTv a környezettudatos innovációkat megvalósító vállalkozásokat jutalmazta.

Nyolcadik alkalommal adták át az Ozone Zöld-díjat

Tudomány2017.10.14, 22:30

Idén már nyolcadik alkalommal adták át a májustól megújult Ozone Televízió, Magyarország egyetlen zöld tematikus tévécsatornája által 2010-ben alapított Zöld-díjat.

Vegyen bérletet repülőre is!

Gazdaság2017.10.12, 18:26

A Netflix, Spotify és az Amazon Prime sikere után nem kellett sok idő ahhoz, hogy a szórakoztatóiparon kívül is megjelenjenek az olyan szolgáltatások, amelyek korlátlan felhasználási lehetőséget kínálnak az előfizetőknek. A Surf Air havidíj ellenében azt ígéri, hogy az ügyfelek korlátlan mennyiségben repülhetnek járataikkal.

Magyar cégek a jövő robottervezői és okos gyárak fejlesztői lehetnek

Gazdaság2017.10.05, 10:18

Számos jó projektterv készül, de nagy a túljelentkezés a rendelkezésre álló forrásokra. Az Európai Bizottságnál pályázók kutatási projekt esetén 100 százalékos, innovációs projekt esetén 70 százalékos támogatást kaphatnak a beruházások megvalósítására, mondta Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője a kkv-k Horizont 2020 pályázati lehetőségeiről, az egyetemek és a cégek együttműködéséről és az Ipar 4.0 programról beszélt az Origónak.

A vacsora, amely megváltoztatta a pénzügyi világot

Gazdaság2017.10.04, 18:34

Ma már jól ismert a hitelkártya fogalma, viszont ez nem mindig volt így. Az 50-es évek elején az Egyesült Államokban egy cég vezetője gondolt egy merészet, és létrehozta a hitelkártya első változatát. A találmány meghódította a világot, és jelenleg is az egyik legtöbbet használt pénzügyi eszköznek számít. A hetente megjelenő cikksorozatunk második részében bemutatjuk a Diners Club és a hitelkártya történetét.

Három magyar fejlesztés van Európa legjobbjai között

Archívum2017.10.04, 11:18

Három magyar kis- és középvállalkozás bekerült az Európai Bizottság egyik legrangosabb innovációs versenyén, az Innovációs Radar Díj 2017-es seregszemléjén a legjobb 48 innovációs projektbe - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

Az önvezető autók örökre megváltoztatják a közlekedést

Gazdaság2017.10.02, 20:39

A UBS tanulmánya szerint az önvezető autók megjelenése örökre megváltoztatja majd a tömegközlekedést. A "robotaxik" a következő néhány évben jelennek majd meg és felforgatják a hagyományos közlekedési szektort. A változás elkerülhetetlen és már az ajtón kopogtat.

Így lett milliomos egy munkanélküli játékfejlesztő

Gazdaság2017.10.02, 16:01

Brendan Greene maga sem gondolta, hogy az élete milyen éles fordulatot vesz majd három év leforgása alatt. A fotózással és weboldal fejlesztéssel foglalkozó Greene karrierje egy pontján olyan szegény volt, hogy nem tudott hazautazni Brazíliából és mindössze havi 300 dollárt keresett. Ma már ő az egyik legmenőbb játékfejlesztő, nincsenek anyagi gondjai és cége 4,6 milliárd dollárt ér.

A legjobb startupokat keresi a MOL

Gazdaság2017.09.29, 16:30

Innovációs programot indít startupoknak a MOL és a Design Terminál. A vállalat a mobilitás, hűségmarketing és big data, kiskereskedelem, valamint a csomagszállítás és elosztás területén megoldásokat kínáló, prototípussal rendelkező statupoknak kínál lehetőséget.

A Roku nagy sikerrel robbant be a tőzsdére

Gazdaság2017.09.29, 10:46

A multimédiás set-top boxok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégnek az a célja, hogy egyre több ember álljon át a kábeltévéről az alternatív megoldásokra. A "cord-cutting" mozgalom azokat a cégeket foglalja magába, melyek a hagyományostól eltérően kínálnak tévézési élményt, mint többek között a Netflix, Hulu, Roku és az Amazon.

Három év múlva már 5G-t akar a kormány

Archívum2017.09.27, 12:54

A magyar kormány kiemelt feladatának tartja, hogy segítse az innovatív magyar startup vállalkozások kilépését a nemzetközi térbe - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Startup Campus Singapore rendezvényen. A Hock Lai Chia-val, a Singapore FinTech Association elnökével közösen megnyitott tanácskozáson kijelentette: Magyarország komoly erőket mozgósít annak érdekében, hogy a termelésben és a szolgáltató ágazatokban minél magasabb részarányt képviseljenek a modern technológia adta megoldások.

Starbucks: a cég, mely megváltoztatta a kávézást

Gazdaság2017.09.27, 08:36

Új, hetente megjelenő cikksorozatunkban olyan vállalatokat mutatunk be, amelyek megváltoztatták a világot és az iparágukat. Az első részben a ma már mindenhol ismert és közkedvelt Starbucks kávézóláncot ismerhetik meg, amely vitathatatlanul megváltoztatta az emberek kávézási szokásait, és felforgatta a kávépiac állóvizét.

Megnyitotta kapuit a Tudományok Fővárosa

Tudomány2017.09.23, 14:58

A természettudományt és technológiai innovációt népszerűsítő interaktív kiállítás nyílt szombaton a fővárosi Várkert Bazárban. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a megnyitón hangsúlyozta, a Tudományok Fővárosa 2017 elnevezésű rendezvény célja a természettudományos pálya népszerűsítése a fiatalok között.

Belépőjegy a nagyvállalati világba

Gazdaság2017.09.22, 12:30

A hazai vállalkozások tömegének jelent kihívást, hogy miként kerülhetnek ötleteikkel és megoldásaikkal a nagyvállalatok látókörébe. Ebben segít most a SAP szoftvercég programja.

Hat dolog, ami forradalmasítja a nyaralást

Gazdaság2017.09.19, 00:26

A modern technológia és a különböző alkalmazások nemcsak a hétköznapokat könnyítik meg, hanem az utazást, a nyaralást, de még az autóbérlést is forradalmasítják. Összeszedtük, hogyan teheti még élvezetesebbé és egyszerűbbé a nyaralást.

Szingapúr lehet a startupok keltetője

Archívum2017.09.18, 11:59

Szingapúr a világ egyik vezető technológia központja és méltán nevezhető világvárosnak és az innováció fővárosának. Az egyik helyi cégvezető viszont figyelmeztette az ott élőket, hogy a sikerhez nagyban kell gondolkozni.

Itt az új ügyfélelégedettség mérő rendszer

Gazdaság2017.09.15, 11:56

A jövőben már a vásárlási élmény különbözteti meg a különböző márkákat, derül ki a Walker Customers jelentéséből. Magyarországon a Push'n Go saját fejlesztésű termináljával azonnal, egyszerűen, anonim módon szerez vásárlói visszajelzéseket.

Mibe fektet most Bill Gates?

Gazdaság2017.09.14, 10:22

Három fő csomópont köré rendezi el Bill Gates, a Microsoft alapítója és korábbi vezetője az energiaiparral kapcsolatos befektetéseit. Vélhetően nem okoz meglepetést, hogy a világ leggazdagabb embere a környezetkímélő és klímabarát megoldásokat részesíti előnyben. De fantáziát lát a nukleáris energiában is, és szerinte az Egyesült Államok tanulhatna Kínától az energiaellátás biztonságát tekintve.

Nyolc dolog, amit nők találtak fel

Gazdaság2017.09.06, 16:03

Ha találmányokról van szó, Nikola Tesla vagy Leonardo da Vinci neve merül fel, de mi van Mary Andersonnal vagy Ann Tsukamotóval? Talán a nevük még nem ismerős, de a találmányaik ma már a hétköznapok részei.

Az év eddigi legnagyobb startup bukásai

Gazdaság2017.09.05, 16:43

A sikersztorik hallatán sokan gondolnák azt, hogy aki startup cégbe fektet, az hamar milliomos lehet. Azonban idén is akadt jónéhány oyan cég, amelyek egyáltalán nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A Roku jelentheti a kábeltelevízió korának végét

Gazdaság2017.09.05, 17:52

Az internet korában egyre több techcég próbál szerencsét a tőzsdén. A Roku több országban is népszerű, és úgy tűnik, a cég komoly összegeket kíván mozgósítani a siker érdekében.

A Mercedes új fuvarmegosztó szolgáltatást indít

Gazdaság2017.09.05, 14:08

A Daimler AG még idén új fuvarmegosztó szolgáltatás bevezetését tervezi Londonban. A Mercedes anyavállalata az amerikai startup céggel, a Via Trasportationnel (Via)közösen tervezi a jövőt. A Via Amerikában egy hónap alatt egymillió fuvart bonyolított le Chicagóban, Washingtonban, valamint New Yorkban.

Amerikában hatalmas üzlet a marihuána

Gazdaság2017.09.05, 10:48

Kalifornia államban a marihuána legalizálása után nemsokkal teljesen felpöröghet a gazdaság. Léteznek olyan becslések, amelyek szerint akár 5 milliárd dollárt is hozhat az állam gazdaságának az új üzletág. Az Eaze nevű startup cég szeretne piacvezetővé válni és forradalmasítani akarják a marihuána-fogyasztást.

Így változtatják meg világunkat az önvezető autók

Gazdaság2017.08.30, 10:28

A Ford és a Domino's nevű amerikai pizzéria közösen próbálják megreformálni a házhoz szállítást. Michigan államban ezentúl önvezető autókkal tesztelik, hogy az emberek hogyan viszonyulnak az új technológiához. Ez csak egy kis lépés afelé, hogy a jövőben az eddig ember által végzett munkákat átvegye a mesterséges intelligencia és a robotika. A változások megkönnyíthetik az emberek életét, viszont teljesen átszabják majd az autóipart.

A Spotify megállapodott az utolsó zenei óriással is

Gazdaság2017.08.25, 14:12

 A cég megállapodott az utolsó hiányzó zenei kiadóval is, így a Warner összes előadójának zenéi és albumai elérhetőek lesznek a Spotify kínálatában.

Bértisztító üzem épül Magyarországon

Gazdaság2017.08.21, 15:54

Az EXIM Exportösztönző Magántőkealap több lépésben közel 1,5 milliárd forintot fektet a RotaChrom magyar startupba. Az innovatív vállalkozás egyedi gyógyszerhatóanyag-tisztítási technológiájamár jelen van a nemzetközi piacon, a mostani tőkeinjekcióval át akarják alakítani a teljes szektort. A eljárásnak köszönhetően sokkal hatékonyabb és gazdaságosabb lesz a gyógyszergyártás folyamata. 

Innovációs versenyt hirdet az SAP

Gazdaság2017.08.18, 17:27

15 ezer eurós összdíjazású, kétfordulós régiós innovációs versenyt hirdet az SAP, a világhírű Techstars accelerátorral közösen.

A legkisebbeknek is megéri az innováció

Archívum2017.08.18, 09:55

Versenyképességének javítására és kutatásfejlesztésre 101 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el összesen 4,5 milliárd forint támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében. A támogatással összesen közel 8 milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára a távirati irodának.

Ozone Zöld-díj

Ozone Network2017.09.28, 13:30

Jelentkezz az Ozone Zöld-díjra 2017-ben is!

A jövő utazási innovációja! - Szálloda, mely átszeli Amerikát

Life.hu2017.06.26, 20:14

Az idei Radical Innovation Awards, vagyis a koncepcionális szállodai design verseny győztese, az utazás jegyében tárta a zsűri elé elképzelését. Lényegében a luxus vonatokat gondolta tovább, melyből megszületett – egyelőre még csak elméletben – a Hyperloop Hotel.

Londonban és Berlinben nyit irodát a magyar Startup Campus

Gazdaság2017.06.23, 13:06

A londoni és berlini állomásokkal zárult a Hiventures szakmai együttműködésében megvalósuló Startup Campus program hazai és nemzetközi roadshow-ja. A program célja, hogy ösztönözze az egyetemeken születő innovatív ötletek piacra lépését és szakmai mentorálással segítse a fiatal innovátorokat. A Startup Campus fél éven belül a brit és a német fővárosban helyi központot hoz létre, elősegítve a magyar és közép-kelet-európai startupok globális piacra lépését.

Komoly összeg akkumulátoros energiatárolás K + F projektjére

Gazdaság2017.06.21, 09:24

Innováció és házon belül fejlesztés: ezek voltak a legfontosabb szempontok a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán. Az ALTEO kutatás-fejlesztés projektje 500 millió forintot nyert. Cél a magyar villamosenergia-rendszert támogató akkumulátoros tároló megoldások kidolgozása.

Sikerek a magyar nagyvállalat stratégiájának első évében

Itthon2017.06.02, 14:06

Több százmillió forintot fizetünk ki jó ügyeket támogatva évente, ezt pedig minden esetben saját forrásból – a piacról származó bevételeinkből – fedezzük - mondta Dr. Bentzik Réka, a Magyar Villamos Művek Kommunikációs és Külügyi Kapcsolatok igazgatója az Origónak adott interjújában.

A japánok a legagyasabbak, tőlük jön a legtöbb találmány

Gazdaság2017.05.29, 17:51

A szellemi tulajdonokkal foglalkozó világszervezet felmérése szerint a 2011–2015-ös időszakban összesen 950 ezer szabadalmat fogadtak el. A kutatásból kiderült, hogy Japán, Kína és a Szilícium-völgy hajtja a világ innovációs motorját.