Inkubátor Program

címke rss
Eltűnt lányról és megvakuló családanyáról is készül film

Eltűnt lányról és megvakuló családanyáról is készül film

Breier Ádám, Hevér Dániel, Mayer Bernadett és Podhradská Lea rendezők első mozifilmjeire szavazott meg gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága. A pályaindító alkotások fejlesztése és gyártása a Filmintézet Inkubátor Programjának szakmai és anyagi támogatásával valósul meg.

Elsőfilmesek jelentkezését várja a Filmintézet

Film2021.09.06, 16:00

A Nemzeti Filmintézet (NFI) meghirdette a pályakezdő rendezők első egész estés filmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. A 7. alkalommal meghirdetett, nagy sikerű kezdeményezés célja a fiatal filmesek bemutatkozásának elősegítése. Évente 10 fiatal pályakezdő csapat kap lehetőséget, hogy első egész estés filmtervén dolgozhasson az NFI anyagi és szakmai támogatásával.

Gyógyszerkísérlet és időutazás: forog az új magyar romantikus sci-fi

Film2021.08.12, 06:45

Július végén Dunaújvárosban indult Baranyi Benő első nagyjátékfilmje, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások forgatása. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készülő alkotáshoz már több izgalmas akciójelenetet is felvett a stáb.

Két magyar elsőfilmes is bemutatkozik a CineFest-en

Film2021.08.09, 11:31

Két magyar alkotó első játékfilmjének hazai premierje is a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz. Mindkét film az NFI Inkubátor Programjának keretében készült.

Már 14 film készült a Filmintézet fiatal alkotókat támogató programjában

Film2021.05.31, 15:40

Már 14 elsőfilm elkészült a Nemzeti Filmintézet (NFI) fiatal alkotókat támogató Inkubátor Programjában, és június 4-én ismét megmozgatja a szakmát a Pitch Fórum, ahol bemutatják a legjobb elsőfilmterveket a pályakezdő filmesek. A 2015-ben indított páratlan sikerű kezdeményezés célja az innovatív alkotói bemutatkozások támogatása.

Ez a tíz fiatal magyar filmes készítheti el első mozifilmjét

Film2020.11.11, 12:19

Idén 68 pályakezdő rendező jelentkezett az Inkubátor Programra. A pályázatok közül mozgóképszakmai előzsűri választotta ki a 10 filmtervet, amelyek forgatókönyv fejlesztési támogatásban részesülnek - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel szerdán.

Szeptember végéig jelentkezhetnek az elsőfilmesek az NFI Inkubátor Programjába

Film2020.09.03, 12:18

A Nemzeti Filmintézet (NFI) ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés mozifilmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. A 6. alkalommal meghirdetett, nagy sikerű kezdeményezés célja a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása.

Magyar elsőfilm a HotDocs filmfesztivál válogatásában

Film2020.05.07, 09:53

NFI Inkubátor Program siker: Észak-Amerika legjelentősebb dokumentumfilm fesztiválja, a torontói HotDocs meghívta programjába Visky Ábel Mesék a zárkából című első mozifilmjét.

A Filmintézet kihirdette az Inkubátor Program nyerteseit

Film2020.04.30, 10:45

Kiválasztotta a szakmai zsűri a Nemzeti Filmintézet (NFI) fiatal alkotókat támogató Inkubátor Programjának nyerteseit: Baranyi Benő, Csoma Sándor, Miklós Ádám, Moldovai Katalin és Szabó Mátyás készítheti el első mozifilmjét. Az öt nyertes film gyártására a játékfilmekhez 67 millió, a dokumentumfilmhez 24 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program.

Digitálisan folytatódik a Filmintézet Inkubátor Programja

Film2020.04.16, 14:04

A Nemzeti Filmintézet fiatal alkotókat támogató Inkubátor Programjának 10 döntőse közül a szakmai zsűri április végén választja ki az 5 nyertest, akik leforgathatják első mozifilmjüket. A 2015-ben indított, páratlan sikerű kezdeményezés célja a pályakezdő filmesek innovatív alkotói bemutatkozásának támogatása. A program keretében már 24 fiatal csapat kapott támogatást, 9 elsőfilm elkészült és bemutatkozott, köztük Cannes-ban és Karlovy Vary-ban díjazott alkotások.

Ők az Inkubátor Program idei továbbjutói

Film2019.10.21, 11:55

A Filmalap által ötödik alkalommal meghirdetett Inkubátor Programra 60 pályakezdő rendező jelentkezett. A beérkezett pályázatok közül szakmabeliekből álló előzsűri választotta ki a 10 továbbjutó filmtervet. A gyártási támogatásban részesülő 5 nyertest ezúttal is a zsűri és a közönség fogja kiválasztani tavasszal az Inkubátor Program pitch fórumon.

Tallinnban lesz a Szép csendben világpremierje

Film2019.10.17, 13:57

Észak-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiváljának elsőfilmes versenyprogramjában lesz a Szép csendben nemzetközi premierje. Nagy Zoltán első mozifilmje a Filmalap Inkubátor Programjában készült, a tallinni premiert követően a koppenhágai East by Southeast filmfesztivál is műsorra tűzi, a hazai mozikban országszerte november 14-től lesz látható.

Szeptember 1-ig várja az elsőfilmesek jelentkezését a Filmalap Inkubátor Programja

Film2019.08.05, 11:54

A Filmalap ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés mozifilmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. Az immár 5. alkalommal meghirdetett, nagy sikerű kezdeményezés célja a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása. Idén már tévés referenciával is lehet jelentkezni és a támogatás összege is nőtt.

Magyar filmet támogat az amerikai Sundance

Film2019.06.04, 12:54

Bakony Alexa egész estés, Egy fiú címmel készülő dokumentumfilmje elnyerte a Sundance Intézet támogatását. A Filmalap Inkubátor Program keretében készülő alkotás ezzel bekerült a legjelentősebb amerikai filmfesztivál, a Sundance látóterébe.

Így forgott a magyar harmincasok útkereséséről szóló film - fotó

Film2019.05.09, 16:39

Május 3-án ért véget Grosan Cristina első mozifilmjének forgatása. A legjobb dolgokon bőgni kell című film Stalter Judit producer vezetésével, a Laokoon Filmgroup gyártásában, a Filmalap Inkubátor Programjában készül.

A halál közelsége változtat meg egy fiatal nőt az új magyar filmben

Film2019.04.24, 18:14

Mint megírtuk, a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programjának támogatásával forog Grosan Cristina első filmje, A legjobb dolgokon bőgni kell, aminek hősnője, Rainer-Micsinyei Nóra (Testről és lélekről) holtan találja egy idős rokonát, és amíg a holttest elszállítására vár, átértékeli az életét. Az alkotók bevallása szerint a mai harmincas nők furcsa élethelyzetéről szóló film különlegessége még az is, hogy a forgatókönyvet a rendező és a főszereplő közösen jegyzik. A forgatásra mi is kilátogattunk, Grosan Cristinát első nagyjátékfilmjéről, Rainer-Micsinyei Nórát első főszerepéről és forgatókönyvíróként is jegyzett filmjéről kérdeztük. 

Újabb öt fiatal magyar filmes készítheti el első mozifilmjét

Film2019.04.04, 16:32

A Filmalap Inkubátor Program tíz döntőse személyesen mutatta be filmterveit a szakmai közönségnek és a zsűrinek a Corvin moziban megrendezett teltházas pitchfórumon. A Filmalap célja a 2015-ben indított, páratlan sikerű kezdeményezéssel a pályakezdő filmesek innovatív alkotói bemutatkozásának támogatása.

Magyar film készül a harmincas nők furcsa élethelyzetéről

Film2019.03.29, 10:38

A Laookon Filmgroup gyártásában áprilisban kezdi forgatni első nagyjátékfilmjét Grosan Cristina, a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programjának támogatásával. A legjobb dolgokon bőgni kell c. film forgatása nagyrészt budapesti helyszíneken, május 3-ig tart. A forgatókönyvet a rendező és a főszereplő, Rainer-Micsinyei Nóra közösen jegyzik. A legjobb dolgokon bőgni kell leghamarabb 2020-ban kerül a magyar mozikba.

Megérkezett az első trailer a magyar gerillákról szóló filmhez - videó

Film2019.01.25, 11:26

Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla 2019. március 7-én kerül a hazai mozikba. 1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. A történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszögön keresztül, közeli perspektívából mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét, miközben kérdéseket tesz fel bátorságról és felelősségről. A Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készült Guerilla világpremierje holnap lesz a Göteborg Nemzetközi Filmfesztiválon. 

A Guerilla Göteborgba megy

Film2019.01.08, 14:34

Kárpáti György Mór a Filmalap Inkubátor Programjában készült alkotása Észak-Európa legnagyobb filmfesztiválján a legjobb elsőfilmnek járó Ingmar Bergman-díjért versenyez.

A közönség történeteit keresik a Kék Pelikan alkotói

Film2018.12.26, 22:52

Közösségi filmként készül a Kék Pelikan című egész estés animációs dokumentumfilm. Csáki László képzőművész-filmrendező régóta dédelgetett filmtervéhez a leendő közönség történeteit is keresik. Az alkotók személyes történeteket várnak olyanoktól, akik 1989 és 2000 között hamisított nemzetközi vonatjeggyel utaztak külföldre. A legjobb sztorik bekerülhetnek a felnőtteknek készülő animációs mozifilmbe. A projektről a rendezőt is megkérdeztük telefonon.

Újabb díjat kapott a Virágvölgy

Film2018.12.03, 16:11

Csuja László, a Filmalap elsőfilmeket támogató Inkubátor Programjában készült mozifilmjét választotta a legjobb alkotásnak a diákzsűri a pozsonyi nemzetközi filmfesztiválon. Az indoklásban az ifjú ítészek méltatták a Virágvölgy szereplőgárdáját, képi világát és a film humorát

Történelmi filmes siker: először nyert magyar alkotás a rangos fesztiválon

Film2018.10.20, 10:03

Első magyar filmként Szilágyi Zsófia alkotása nyerte a luxemburgi CinEast filmfesztivál nagydíját (Grand Prix). A Cannes-ban és Szarajevóban is díjazott, Európai Filmdíjra jelölt magyar elsőfilm a Filmalap Inkubátor Programjában készült.

Az Európai Filmdíjra is esélyes a Cannes-ban díjazott Egy nap

Film2018.10.11, 10:50

Hat film, közte Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása szerepel a legjobb elsőfilmeseket elismerő Európai Filmdíj jelöltjei között - közölte az Európai Filmakadémia (EFA) az MTI-vel.

Inkubátor Program: megvan a 10 döntős

Film2018.10.01, 18:40

A Filmalap által negyedik alkalommal meghirdetett Inkubátor Programra 57 pályakezdő rendező jelentkezett. A beérkezett pályázatok közül előzsűri – Bodzsár Márk, Gyárfás Eszter, Nagypál Orsi és Zabezsinszkij Éva – választotta ki a 10 továbbjutó filmtervet, melyek fejlesztését 2 millió forinttal támogatja a Filmalap. A gyártási támogatásban részesülő 5 nyertest ezúttal is a szakmai zsűri és a szakmai közönség fogja kiválasztani a márciusi pitch fórumon.

Szerelmesek még nem menekültek ilyen furán

Film2021.08.18, 10:26

A két főhős viszi a hátán a Virágvölgy című filmet: Berényi Bianka és Réti László, akik saját keresztnevükön szerepelnek Csuja László első filmjében. Az eredmény egy realista szerelmesfilm, amiből hiányzik a hollywoodi romantikus moziktól megszokott őrült szerelem, vannak helyette szokatlan, gyakran őrülten viselkedő karakterek.

Szakemberképzéssel a magyar film sikeréért: tudásátadás és közösségépítés

Film2018.07.26, 14:57

A Magyar Nemzeti Filmalap nagy hangsúlyt fektet a magyar filmipar és filmkultúra lendületes fejlesztésére, amibe az utóbbi időben kiemelten beletartozik a filmes szakképzés. A hazai filmgyártás versenyképességének megőrzése érdekében ugyanis elengedhetetlen az ágazati munkaerőhiány felszámolása, a filmes szakemberek utánpótlásának elősegítése, de a szaktudás elmélyítése is. A Filmalap képzési és innovációs igazgatójával, Lányi Eszterrel beszélgettünk.

Most forgatják a legújabb magyar sikerfilmeket

Film2018.07.20, 16:41

A nyár Magyarországon tipikusan a filmforgatások ideje, például azért, mert ilyenkor érnek rá az évad közben színházi munkáik miatt lekötött színészek. Összeállításunkban beszámolunk az épp most készülő, vagy már leforgatott, utómunka stádiumába érkező filmekről.

Újabb magyar filmsiker: a Virágvölgy elnyerte a zsűri díját Karlovy Varyban

Film2018.07.07, 19:39

Csuja László menekülő szerelmesekről szóló első mozifilmjét díjazta a zsűri szombat este Karlovy Vary nagyszabású nemzetközi filmfesztiválján. A Filmalap pályakezdő tehetségeket támogató Inkubátor Programjában készült road movie az „East of the West" zsűri díját nyerte el, melyet a rendező személyesen vett át Közép-Európa legnépszerűbb és egyetlen „A kategóriás" fesztiváljának záróünnepségén.

Nagy sikert aratott a Virágvölgy Karlovy Varyban

Film2018.07.03, 16:32

Nagy sikert aratott Csuja László Virágvölgy című első mozifilmje hétfő délutáni világpremierjén az 53. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon - mondta el a vetítés után az MTI-nek a film producere, Muhi András.

Újabb díjat kapott a Cannes-ban is elismert Egy nap

Film2018.06.25, 11:39

Az Egy nap című filmben nyújtott alakításáért a kassai Art Filmfesztivál nemzetközi zsűrije Szamosi Zsófinak ítélte a legjobb színésznő Kék Angyal díját. Az elmúlt héten 200 filmet felvonultató kassai fesztivál versenyprogramjában 13 alkotás szerepelt, a díjakat hétvégén adták át.

Újabb magyar fesztiválsiker

Film2018.06.03, 12:11

Nagy Bálint és Lőrincz Nándor Garázsmenet című filmtervét díjazta a kolozsvári Transilvania nemzetközi filmfesztivál szakmai fóruma, a Transilvania Pitch Stop. A párkapcsolati dráma, amely az áldozathibáztatás témáját járja körül a Filmalap pályakezdő alkotókat támogató Inkubátor Programjában készül. A díj a Chainsaw Europe utómunka stúdió 25 000 euró értékű felajánlása.

Karlovy Vary-ban lesz Csuja László filmjének világpremierje

Film2018.05.29, 12:44

Csuja László a Filmalap pályakezdő tehetségek támogatására létrehozott Inkubátor Programjában készítette el első mozifilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával. A menekülő szerelmesekről szóló road movie világpremierje a régióban készült első és második filmeket felvonultató „East of the West" (A Nyugat Keletje) elnevezésű versenyprogramban lesz Karlovy Vary-ban.

Folytatódik az Inkubátor Program: szeptember 2-ig jelentkezhetnek a Filmalapnál az elsőfilmesek

Film2018.05.25, 11:44

A Filmalap ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés animációs, dokumentum- vagy játékfilmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. Az idén 4. alkalommal meghirdetett, nagy sikerű kezdeményezés célja a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása.

Jönnek a fiatalok: ilyen magyar filmeket nézhetünk majd a moziban

Film2018.04.22, 13:53

Mi már tudjuk, milyen friss magyar filmekre fog beülni pár év múlva a moziba. A Filmalap Inkubátor programjának pitch-fórumán jártunk, ahol ízelítőt kaptunk arról, milyen terveik vannak a következő filmes generációnak. Etnohorror, animációs dokumentumfilm, örkényi komikum és sok személyes indíttatású dráma van születőben.

Készülhet Dobó Kata első rendezése és az első Z generációs magyar film

Film2018.03.29, 14:27

Balla Eszter és Haumann Máté főszereplésével készül a Kölcsönlakás, Dobó Kata rendezői debütje. A pályakezdő Hartung Attila elsőként forgat filmet a Z generációról a budapesti éjszaka forgatagában.

Magyar startupoknak is jó lehetőség a japán Rakuten pályázata

Gazdaság2018.03.20, 15:09

A tíz győztes Szingapúrban szerezhet tapasztalatot az online kereskedőcég szakembereitől.

Alapítónként 5 ezer eurós támogatás életminőség-javító startupoknak

Gazdaság2018.03.20, 12:59

Március elején indult a 'Sparklab by NN' hazai inkubátorprogram második köre, ahova a világ minden tájáról jelentkeztek olyan innovatív vállalkozások, amelyek az életminőség javításán dolgoznak. Az NN Csoport 2017 tavaszán Hollandia után Magyarországon indította el második innovációs laborját. Ennek keretében a bekerülő startupok mentorálást, kapcsolati hálót, bemutatkozási lehetőséget, valamint alapítónként 5000 euró támogatást kapnak az NN Biztosítótól azzal a céllal, hogy a program végeztével egy validált prototípust hozzanak létre.

Tíz új cég került be a K&H inkubátor programjába

Gazdaság2018.02.16, 14:54

Öt iparág képviseletében 10 startup került be a Start it @K&H inkubátorba, ahol fél éven keresztül, üzleti tanácsadást, dedikált iparági mentorokat belvárosi irodát, és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét vehetik igénybe ahhoz, hogy akár nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás válhasson belőlük.

115 ezer euró támogatás vár magyar zöld startupokra

Gazdaság2018.02.07, 11:05

Az Y-generáció több mint 80 százaléka tartja fontosnak az üzleti szerepvállalást a fenntarthatóságban. A Climate-KIC inkubációs programja ezúttal olyan magyar vállalkozások jelentkezését várja, amelyek a klímaváltozás kihívásaira keresik a megoldást. A 115 ezer euró összdíjazású programban kiválasztott legígéretesebb ötlet 40 ezer euró, vissza nem térítendő támogatást kap. A programra február 28-ig lehet jelentkezni.

Nem tudtunk nevetni az új magyar vígjátékon

Film2017.09.27, 16:48

Azt mondják, vígjátéknemzet a miénk, manapság mégis ritkán kerül magyar vígjáték a mozikba. A hiányt a Hetedik alabárdos igyekszik pótolni, ami a magyar színházi életből farag szatírát: Nagy Ervin a hiú színészmacsót, Ujlaki Dénes az öreg alkeszt figurázza ki, Sárközi-Nagy Ilona pedig – akit anno a magyar Uma Thurmannek kiáltottunk ki – tele van rejtéllyel. Bánki Gergely és Bezerédi Zoltán még azt is viccesen adják elő, hogy levizelnek a zsinórpadlásról. Mégis, mi mehetne itt félre?

Ez az öt fiatal magyar csinálhat filmet

Film2016.11.24, 12:46

Bakony Alexa Egy fiú, Hartung Attila Senki nem megy sehova, Kárpáti György Mór Guerilla, valamint Visky Ábel Mesék a zárkából és Nagy Zoltán Impromtu című filmterve kap gyártási támogatást a Filmalap Inkubátor Programjának keretében.

Előző
  • 1
Következő