ingatlanadó

címke rss

Elzárta magát Orbán a Fidesz régi álmától

Gazdaság2012.07.17, 09:45

Egykor a Fidesz választási programjában is szerepelt, mára mégis a párt egyik első számú tabuja lett az ingatlanadó. Az Orbán-kormány három elődje is belevágott, van előnye is bőven, mégsem lett belőle soha semmi Magyarországon. Most az IMF és az EU újra forszírozza.

Varga kitart az elővigyázatossági hitel mellett

Gazdaság2012.07.13, 10:18

Mire a falevelek lehullanak, meglesz a megállapodás - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter az IMF-tárgyalásokról. A miniszter elmondta, hogy az ingatlanadó ellen azzal érvelnének, hogy az Alkotmánybíróság egyszer már elkaszálta. Varga annak ellenére is elővigyázatossági hitelt kérne, hogy az IMF közölte, csak készenléti hitelről lehet szó.

Orbánt nem érdeklik az IMF céljai

Itthon2012.07.11, 08:51

Mindenképpen kivetik a tranzakciós adót, a Brüsszel által felvetett ingatlan- és vagyonadó pedig nem szolgálja az ország érdekeit - jelentette ki Orbán Viktor a Hír Tv-nek adott interjújában. A miniszterelnök szerint a tranzakciós adó kivetése korszakos döntés, és a jövő egyik legfontosabb államháztartási bevétele lehet. Az interjúból is kiderült, hogy Orbán milyen ruhában kormányozna, ha tehetné.

Változtathat az egykulcsos szja-n az IMF

Gazdaság2012.07.11, 07:51

A Népszabadság forrásai szerint a kormány nem tervezi bevezetni az ingatlanadót egy esetleges IMF-hitel kedvéért, de az egykulcsos szja-val kapcsolatban tehet engedményeket.

Nagy kudarcok után lesi a lakástulajdonosok zsebét a kormány

Gazdaság2012.05.17, 08:26

A Medgyessy-kormány az ötletig jutott, Gyurcsányék luxusadóját és Bajnaiék vagyonadóját az Alkotmánybíróság kaszálta el. A Fidesz a 2010-es választások előtt hadakozott az általános ingatlanadó ellen, de tavaly már szabadabb kezet adott volna az önkormányzatoknak a lakástulajdonosok megadóztatásához.

Semmiféle központi ingatlanadó nem lesz a kormányszóvivő szerint

Gazdaság2012.05.17, 12:39

Nem tervez központi ingatlandót a kormány, Giró-Szász András szerint akkor kellene az ingatlanok eladása után adót fizetni, ha valaki például termőföldet vásárolt, amelyet később belterületté minősítettek, és így az ingatlan értéke a sokszorosára nőtt.

Lakásokat és telkeket fenyeget az adóötlet

Gazdaság2012.05.17, 15:43

A kormány megadóztatná azokat az ingatlanokat, amelyek értéke megnő egy-egy önkormányzati döntéssel vagy beruházással. Az értéknövekedési hozzájárulást roppant drága bevezetni, kétséges, hogy mennyit hozna a költségvetésnek, ráadásul hosszú és bonyolult viták egész sorát indíthatja el. Bár az általános ingatlanadótól eddig távol tartották magukat a kormánypártok, ennek megvalósítása is közelebb kerülhet a javaslattal.

Elfogadta a görög törvényhozás az ingatlanadót

Gazdaság2011.09.27, 20:44

Újabb lépéssel került közelebb az euróövezeti mentőcsomag következő részletének kifizetéséhez Görögország: az athéni törvényhozás elfogadta az ingatlanadó bevezetéséről szóló törvényt.

Ingatlanadót ajánl az iparűzési adó helyett az MDF

Itthon2010.02.23, 15:08

Megszüntetné az iparűzési adót, de helyette bevezetné az ingatlanadót az MDF. A párt programja szerint ez helyi adó lenne és minden ingatlan után fizetni kellene, sávos rendszerben. A Bajnai-kormány által kitalált, központi ingatlanadót tavaly nyáron fogadta el a parlament, de nem lépett életbe, mert az Alkormánybíróság megsemmisítette.

Törölte az APEH a vagyonadó-kalkulátor adatait

Archívum2010.01.29, 14:26

Törölte az APRH a vagyonadó-kalkulátor által rögzített adatokat. A nagy értékű ingatlanról bevallást benyújtó adózókat külön is értesíti a hivatal.