ingatlan

címke rss

Még mindig lábadozik az építőipar

Gazdaság2016.10.25, 11:27

1341 építőipari céget töröltek 2016 harmadik negyedévében, ami még mindig magasnak számít az ágazat nagyságrendjéhez képest, de az előző évek azonos időszakaihoz viszonyítva már kicsit szebb a kép.

Nincs gond, lesz elég új lakás

Gazdaság2016.10.24, 13:34

Országosan 155 ezer, ebből Budapesten 45 ezer adásvételi szerződés megkötése várható 2016-ban. Új lakásokból országosan 10 ezer, ebből Budapesten ötezer lakást adnak át idén. Budapesten a legnépszerűbb beruházási helyszín a XIII. és a XI. kerület, vidéken Győr, Sopron és Szeged – derül ki az Otthon Centrum legújabb, őszi elemzéséből.

Most érték el a 2008-as szintet a lakásárak

Gazdaság2016.10.19, 15:34

Nem állt meg az ingatlanárak növekedése: az év elején még 14,4 százalékkal voltak magasabbak a lakásárak mint egy évvel korábban, a drágulás azonban már kezd lecsengeni, derül ki a jegybank legfrissebb elemzéséből. A hitelezés meglódulása és az alacsony kamatszintek miatt továbbra is élénk a lakáspiac, főként Budapesten.

Jó hír a lakáseladás előtt állóknak

Gazdaság2016.10.18, 12:23

Az elmúlt 13 évben világszerte jelentős mértékben estek az ingatlanközvetítői jutalékok. Nálunk ez egyelőre nem igazán látszik, de a szakértők szerint hazánkban is a csökkenés irányába mutatnak a tendenciák. Van persze itthon is olyan iroda, amelyik az európai átlagnak megfelelő díjért nyújt ingatlanközvetítő szolgáltatást. 

Egy délután alatt elviszik a lakását

Gazdaság2016.10.17, 15:14

A Kelenföldi pályaudvar környékén épülhet meg Budapest új egészségügyi komplexuma, közismertebb nevén az új szuperkórház. A terület már ma is a beruházók közkedvelt helyszíne.

Már vannak, akik visszaköltöznek Budapestre

Itthon2016.10.14, 16:22

Már a 2008-as pénzügyi válság után megfigyelhető volt, hogy jelentősen csökkent az a kiköltözési láz Budapestről az elővárosokba, amely az ezredforduló után tetőzött az állami támogatású lakáshitelezés bevezetésekor, majd a devizahitelezés elterjedésével. A statisztika most azt mutatja, hogy Budapest évtizedek óta csökkenő népessége körülbelül annyival nő, mint amennyivel az agglomerációé. Vagyis, ha nagyon halványan is, de kirajzolódik a visszaköltözés trendje, amit azonban újra megfordíthat a 10+10 milliós csoktámogatás.

Továbbra is billeg a font! Kik vesztenek, és kik nyernek ezen?

Gazdaság2016.10.12, 14:52

A britek unióból történő kilépéséről szóló népszavazás óta már ötödével kevesebbet érő sterling nem a lejtő alja, állítják az elemzők. Szörnyű számok repkednek, összehasonlítások harmadikvilágbeli országok pénzügyi egészségi állapotával, az angol jegybank mosolya egyre kényszeredettebb.

Többmilliós különbségek vannak a hasonló lakáshitelek között

Gazdaság2016.10.11, 14:00

Az egyre bővülő lakáshitelezés miatt nagy a verseny a piacon, és így az ajánlatok között is jelentősek a különbségek, hívja fel a figyelmet a BankRáció.hu szakértője. Egy 15 évre felvett 7 millió forintos lakáshitelnél akár 3,5 millió forintos eltérés lehet a visszafizetendő összegben. Bár olcsóbbak a változó kamatozású konstrukciók, aki kiszámítható törlesztést szeretne, annak az akár 5–15 évre fix törlesztésű hiteleket érdemes igényelnie.

A vár- és a bulinegyed az ingatlanbefektetők célpontja

Gazdaság2016.10.10, 09:12

Az Otthon Centrum szerint az ingatlant vásárló ügyfelek 51 százaléka vidéki, 40 százaléka fővárosi és 9 százaléka a fővárosi agglomerációból való. Az eladók között viszont a legnagyobb arányban budapestiek vannak, mint a vidékiek. Korosztály szerint a vevők általában a 36-45 évesek, míg az eladók az 56 évnél idősebbek általában.

Ez a 4 legfontosabb dolog, ami meghatározza a lakás árát

Gazdaság2016.10.04, 11:45

Városban vagy falun? Lakás vagy ház? Kő vagy panel? Közel a buszmegálló? Messze a patika? Milyen a szomszéd? No és hányadik emeleten van? Ezek a tényezők befolyásolják leginkább az ingatlanárakat. 

Elszabadultak az árak Dunakeszin

Gazdaság2016.10.04, 11:52

Dunakeszin 40 százalékkal emelkedtek az árak az utóbbi időben, de az áremelkedés két-három hónapja megállt. Bár igény lenne rá, új lakások nem épülhetnek a településen. Ennek persze megvan az oka – írja elemzésében a Balla Ingatlaniroda.

Meglepő helyen pukkanna a legnagyobb ingatlan buborék

Archívum2016.09.28, 11:56

Az ingatlanpiac világszerte túlfűtött, azonban a UBS globális ingatlanbuborék indexe alapján talán meglepő, melyik városban a legdurvább a helyzet. London, Sydney és Hongkong sem tudta felküzdeni magát az első helyre.

Az ingatlanfejlesztők már félnek a csokosoktól

Gazdaság2016.09.27, 11:24

A lelkesedés óriási volt, egyelőre mégsem tűnik igazi sikertörténetnek a családok otthonteremtési kedvezménye. Az ingatlanközvetítő szakemberek szerint a legnagyobb gond az, hogy a várakozásokhoz képest lassan zajlik a támogatás odaítélése és kifizetése, ami miatt viszont a kivitelezők kerülnek rendkívül nehéz helyzetbe.

Lesz min osztozkodni – Íme, a luxusingatlanok, amelyeket Brangelináék az évek során felhalmoztak

Life.hu2016.09.27, 13:07

Emberek millióit lepte meg múlt héten a nagy hír, miszerint egy újabb tökéletesnek tűnő sztárházasság fuccsolt be. Brangelináék a jelek szerint igen csúnya válásnak néznek elébe – a következőkben azonban nem az állítólagos megcsalásról vagy gyerekverésről lesz szó. Szétnéztünk inkább a páros házai táján, és számba vettük azt a kiterjedt ingatlanportfóliót, amelyen valószínűleg osztozniuk kell majd. 

Csökken az agglomeráció népszerűsége

Gazdaság2016.09.26, 11:13

Évente 0,6 százalékkal növekszik Budapest népessége, miközben jelentősen csökkent az agglomeráció népszerűsége: az itt tapasztalt félszázalékos népességbővülés jóval alatta marad az ezredforduló utáni években jellemző 2,4 százalékos mértéknek – derül ki az Otthoncenterum elemzéséből.

Győr produkálta messze a legjobb adatot

Gazdaság2016.09.20, 11:45

Az első félévben átlagban 3,5 épített lakóingatlan - azaz lakás és családi ház - jutott tízezer lakosra, szemben az egy évvel ezelőtt mért 3,1 lakással, ez több mint 12 százalékos növekedést jelent. Az új lakások piacán szükség is van az építkezésekre, azaz a kínálat bővülésére, mivel a kereslet 24,6 százalékkal nőtt az idei évben - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amelyben több mint 20 ezer hirdetés adatai alapján vizsgálta az új lakások átlagos négyzetméterárát, valamint a hivatalos adatok alapján a lakásépítési kedv alakulását.

Nagyobb pörgést hozhat a csok módosítása

Gazdaság2016.09.16, 09:09

Lökést adhat az újlakás-fejlesztéseknek és a lakáshitelezésnek a családi otthonteremtési kedvezmény feltételeinek átalakítása. A lépés eredményeként 2017 végéig több mint 15-20 ezer új lakás kerülhet piacra, emellett a lakáshitelezésben is fokozottabb bővülés várható.

Rengeteg lakás áll üresen, miközben sokan zsúfoltan élnek

Itthon2016.09.15, 17:32

A magyarországi lakások csaknem 13 százaléka üresen áll, jelentős részük a falvakban. Az elmúlt években javultak ugyan a lakhatási körülmények, de még mindig 320 ezren élnek olyan otthonban, amelyben nincs vécé vagy vezetékes víz. A háztartások 61 százaléka nem elégedett a lakóépületének állapotával. 

100 milliót adtak a kapzsi ügyfelek a csaló ingatlanosnak

Itthon2016.09.15, 10:55

Végrehajtás alatt álló ingatlanok áron aluli megszerzését ígérő csoport tagjait ítélte el másodfokon csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla. Az ügy három vádlottját befolyással üzérkedés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a táblabíróság. Ezért három év és négy és fél év közötti börtönbüntetéssel sújtotta őket, emellett 6 és 46 millió forint közötti vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben.

A világ legdrágább otthona valaha királyi rezidencia volt

Life.hu2016.09.14, 15:04

Ha van a malacperselyedben egymilliárd dollár, azaz körülbelül 290 milliárd forint, akkor tiéd lehet a világ jelenlegi legdrágább lakóingatlana - vagyis egészen pontosan, ha hozzádobsz még potom 100 millió dollárt, ami ilyen magaslatokban már úgyis szinte aprópénznek számít.

Emlékezetes filmek még emlékezetesebb otthonai, 2. rész

Life.hu2016.09.13, 13:05

Filmes otthonokból sosem elég, legalábbis mi imádjuk mozizás közben – a szereplők játékán kívül – a helyszíneket, a díszletet is vizslatni. Éppen ezért jöjjön hát korábbi cikkünk folytatása!

A csokkal több szobát akarunk

Gazdaság2016.09.12, 11:36

Egyre több a 3 és 4 szobás, az állami lakástámogatásnak megfelelő ingatlan az új építésű lakások kínálatában. Az is látszik, hogy a vásárlók minél több szobát szeretnének ugyanakkora vagy alig nagyobb alapterületen.

Akár 5 millióval is többet érhet a lakása

Gazdaság2016.09.05, 09:27

A használt lakások piacán az ingatlanok állapota továbbra is jelentősen befolyásolhatja a végösszeget – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A nagyvárosokban értékesített lakások országos átlagai alapján a felújított téglalakások négyzetméterára az idei évben 441 ezer forint volt, ez 26 százalékkal haladja meg a felújítandó társaik átlagát. A felújított paneleket pedig 8 százalékkal drágábban, 279 ezer forintos négyzetméteráron lehet eladni, mint a felújítandókat.

Luxusüdülőket varázsolnak Hitler álomprojektjéből

[origo] utazás2016.09.03, 21:14

Évtizedek óta pusztultak a tengerparton álló betonépületek, de az elsőt már felújították.

Az IT-szektor letarolta Budapestet

Gazdaság2016.08.31, 10:35

A gazdasági világválság előtt a pénzügyi szektor uralta a budapesti irodapiacot, a bankok bérelték a legtöbb új irodát, számukra épültek új, impozáns székházak, írja közleményében a CBRE. A tanácsadó cég szerint mára a helyzet megváltozott: Budapesten a legnagyobb szereplők, az infokommunikációs szektor vezető vállalatai építenek új székházakat, a világpiacon is jelentős magyar cégek pedig egyre nagyobb irodába költöznek.

Alig van már kiadó lakás a fővárosban

Gazdaság2016.08.30, 10:45

Az már nem hír, hogy óriási a kereslet a bérlakások iránt, ami érdekesebb, hogy sokan a belvárosban egyáltalán nem találnak lakást, de a külső kerületekben is jóval drágábban, mint két-három éve. Az albérletpiacon alig van már kiadó ingatlan.

Felmérték, milyen a jó lakáshirdetés

Gazdaság2016.08.26, 11:05

Az online ingatlankereső portálok és a közösségimédia-felületek a legnépszerűbbek, ha az eladó vagy kiadó ingatlan meghirdetéséről van szó. Egy felmérés szerint az emberek kereséskor kiemelten fontosnak tartják, hogy legyen alaprajz, fotó és elegendő tényszerű adat az adott ingatlanról, az elhelyezkedés, az ár és a méret pedig az elsődleges tényezők, amelyek a vásárlási döntést befolyásolják.

Egyre drágábbak a lakások

Gazdaság2016.08.25, 11:39

Idén eddig 60-70 ezer lakást adtak el országosan. Budapesten főleg 10-25 millió forint értékben keltek el a jellemzően 30-60 négyzetméteres használt lakások. Tizenhárom évvel ezelőtt ennek a négyszerese cserélt gazdát. Újépítésű ingatlanokra országosan 20-40 millió forint között költöttünk. A megyei jogú városokban és fővárosban a használt téglaépítésű társasházi lakások ára 20-30 százalékkal emelkedett egy év alatt.

8-12 nap alatt veszik ki a meghirdetett albérleteket

Itthon2016.08.25, 08:42

Az albérletárak tavalyi robbanásszerű növekedése az idén kicsit lassult ugyan a bővülő kínálat miatt, de nem állt meg az online ingatlanközvetítők statisztikája szerint. Az egyetemvárosok közül a legdrágább Győr, ahol viszont nem nőttek idén az árak, Pécsett pedig még mindig a legolcsóbb az albérlet.

Menekülnek a családok a bulinegyedből

Gazdaság2016.08.23, 09:12

Első pillantásra egy sétálóutcának van némi előnye az átlagos budapesti utcákkal szemben. Ilyen például, hogy nem túl zajos, hiszen autók helyett sétáló emberek töltik meg, ráadásul több az üzlet, jó a hangulata, kávézók, éttermek sorakoznak rajta. De vajon értékelik-e ezt az ingatlanvásárlók Budapesten? Mennyire vonzó számukra egy sétálóutca? Szívesebben választják-e, mint bármely más utcát egy adott környéken? Megkérdeztük erről az ingatlanközvetítőket.

A NAV tisztázta, az erkély mikor számít bele a lakásba

Gazdaság2016.08.22, 11:33

A NAV hivatalos állásfoglalása szerint az erkély, a pince, a terasz és a beépített tetőtér akkor számítanak bele a lakás hasznos alapterületébe, ha fedettek, és a belmagasságuk legalább 1,9 méter. Január 1-jétől az új építésű, 150 négyzetméternél kisebb lakások és a 300 négyzetméternél kisebb családi házak eladása után csak 5 százalék áfát kell fizetni, ezért nagyon fontos, hogy mi számít bele a hasznos alapterületbe, és mi nem.

A kutyának sem kell Tom Cruise luxusvillája - Eladhatatlan sztárotthonok

Life.hu2016.08.18, 10:35

Hiába a híres tulaj, hiába a megannyi luxus, az alábbi ingatlanokba valamiért senki nem szeretett még bele. Következzenek az eladhatatlan sztárotthonok.

Érdekességek és pletykák - Kitálal a hollywoodi sztárok ingatlanosa

Archívum2016.08.16, 20:17

Madarat tolláról, celebet lakásáról lehet megismerni – vallja ezt Dolly Lenz, a hollywoodi hírességek ingatlanügynöke, aki az elmúlt 25 évben számos sztárt segített már álmai otthonához. Az elmúlt évtizedekben átélt tapasztalatairól mesélt az amerikai Cosmopolitannek. 

Luxus a köbön - Ez lenne a világ legdrágább focistájának új otthona?

Life.hu2016.08.16, 10:26

A világ legdrágább focistájához milliárdokat érő luxusotthon illik – éppen ezért a külföldi sajtó már azon morfondírozik, hogy a francia középpályás Paul Pogba vajon milyen ingatlanra cseréli eddigi otthonát.

Lenyűgöző luxusnyaralók - Pihenés és kikapcsolódás egész évben

Life.hu2016.08.15, 20:55

Bár az idei nyárnak lassan búcsút intünk, vakációzni még ezután is lehet, csupán csak olyan úti célt kell választani, ahol egész évben jól érezheted magad. A következőkben olyan luxusnyaralókat válogattunk össze, ahol az év 365 napján garantált a pihenés.

Furcsa nyár a londoni ingatlanpiacon

Archívum2016.08.15, 12:39

A nyári árcsökkenések ellenére is egyre tovább tart eladni a londoni ingatlanokat, ahogy a brexit keltette bizonytalanság kiegészül a nyári szezon hatásaival.

Gesztesi Károly elárulta: ebből futja 100 milliós ingatlanra

Archívum2016.08.15, 12:34

A sztár hosszú ideig kerülte a nyilvánosságot, sőt egyik sajtóorgánumnak sem adott interjút. Most viszont őszintén nyilatkozott a magánéletéről és a pénzügyeiről a Best magazinnak. 

Több millió dollárt bukhat David és Victoria Beckham

Life.hu2016.08.15, 06:20

Egy ingatlan miatt úszik el a család pár millió dollárja. 

Lehet itt élni? - Elképesztően keskeny lakóházak a nagyvilágból

Life.hu2016.08.12, 12:51

Ahogy a nagyvárosok egyre zsúfoltabbak lesznek, az emberek szépen lassan egyre kisebb, szűkebb otthonokba kényszerülnek. Az aprócska lakásokkal kapcsolatban sokakban ellenérzések vannak, a következő elképesztően keskeny házakat látva viszont garantáltan mindenkinek leesik majd az álla.

Egy lakatlan sziget megrendítő története

Life.hu2016.08.11, 10:50

Az Egyesült Államokbeli Maine tagállam területén található 16 hektáros kis sziget az amerikai polgárháború alatt népesedett be, 1911-ig pedig egy aprócska multikulti közösség élt rajta. Mára a sziget teljesen lakatlanná vált. 

Kezd veszélyessé válni a skandináv ingatlanlufi

Gazdaság2016.08.10, 15:22

Dánia legnagyobb jelzálogbankja figyelmeztette az ingatlantulajdonosokat, hogy a megállíthatatlannak tűnő áremelkedés véget érhet, és akár fordulat is beállhat a piacon.

Több mint félmillió lakás áll üresen Magyarországon

Gazdaság2016.08.09, 15:54

A KSH felmérést végzett a magyarországi lakásviszonyokról. 2,7 millió lakóépületben összesen 4,4 millió lakás található, ezek 12,7 százaléka (560 ezer) üresen áll. Az otthonok átlagos alapterülete 80 négyzetméter, fenntartásuk havi költsége átlagosan 40 ezer forint. A lakások mintegy 7 százaléka túlzsúfolt. Folyamatosan csökken a nem elfogadható minőségű lakások aránya. A lakások kevesebb mint 40 százalékában voltak a lakók maradéktalanul elégedettek az épület minőségével. A felmérés idején a háztartások 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy három éven belül szeretne lakást változtatni. Többségük önállósodni kívánó fiatal, sokan pedigg ...

Nem könnyű airbnb-zni, de megéri

Gazdaság2016.08.05, 13:50

Az airbnb-zők ötödénél talált problémát az adóhatóság a májusi adatok elemzésével. A közösségi szálláshelymegosztással kétszer-háromszor annyit ki lehet hozni egy lakásból, mint egyszerű bérbeadással, de ehhez át kell keveredni az ügyintézés labirintusán. Kell jegyzői igazolás, adószám és közösségi adószám, fizetni kell az idegenforgalmi adót, kétféle forgalmi adót (vagy egyfélét és átalányadót), egészségügyi hozzájárulást. 

Hét év átlagkeresete kell egy új lakáshoz

Gazdaság2016.08.03, 14:42

A régióban továbbra is Csehországban a legmagasabb a lakásárak, mégis a csehek hamarabb tudnak saját otthonhoz jutni, ha az átlagkereseteket vesszük alapul. Magyarországon több mint 7,6 évnyi átlagfizetést kell félretennie annak, aki egy 70 négyzetméteres új lakás vásárlására szánja el magát, míg a cseheknél 6,9 évig, a németeknél pedig kevesebb mint feleennyi ideig, 3,3 évig kell takarékoskodni.

Kitartóan erős Közép-Európa

Archívum2016.08.03, 11:12

A jelentős fellendülés a második negyedévben is folytatódott a főbb közép-európai országok kereskedelmi befektetési ingatlanpiacán – állítja a Cushman & Wakefield. A teljes befektetési volumen elérte a 2,6 milliárd euró összeget, mely 56 százalékos növekedés az első negyedévhez képest. Ezzel az elmúlt 12 hónap befektetési volumene 9,3 milliárd euró volt, mely megközelíti a 2007-ben mért legmagasabb összeget.

Kockázatos enyhülés a forró piacon

Archívum2016.07.29, 11:06

Négy éve először csökkent a lakossági hitelfelvétel júniusban, Svédországban. Ráadásul a lassulás mögött főként a jelzáloghitelek álltak, ami komoly változásokat vetít előre az igencsak forró ingatlanpiacon.

Semmi luxus, semmi giccs - El sem hiszed, hogy ebben a házban valaha Donald Trump élt

Life.hu2016.07.29, 10:21

Nem minden milliárdos született bele a luxusba – még egy ingatlanmogulból lett amerikai elnökjelöltnek is el kellett kezdenie valahol. Azt már megmutattuk, milyen körülmények között él jelenleg a republikánusok igencsak megosztó jelöltje, Donald Trump, most lássuk, honnan indult.

Milliókat spórolhat, ha jó kerületet választ

Gazdaság2016.07.28, 15:28

Akár milliókat is lehet spórolni az egyetemekhez közel, derült ki az OTP Ingatlanpont közleményéből. Mint írják, sokan az albérlet helyett lakásvásárlásban gondolkodnak.

30 milliót is fizetnek egy panelért

Gazdaság2016.07.27, 13:29

Az elmúlt egy-két évben megnőtt a kereslet a panellakások iránt, ami végül jelentős – minden más szegmenst meghaladó – áremelkedéshez vezetett. Igény mindig is volt a panellakásokra, hiszen könnyű eladni őket, de a rezsiköltségek miatt még mindig a drágán fenntartható lakások közé tartoznak.

Ennyi pénz a világon nincs - Íme, 2016 legdrágább otthonai

Life.hu2016.07.23, 23:35

Mindig arról fantáziáltál, hogy egyszer te leszel az a szerencsés, aki elviszi a lottóötöst? Álmaidban már százszor elképzelted, mi mindenre költenéd azt a temérdek pénzt? Nos, szívből szurkolunk, hogy összejöjjön egyszer a nagy álom, ám el is kell kicsit keserítenünk. Az ötös lottó valaha volt legnagyobb nyereménye is kevés lenne az alábbi otthonok megvásárlásához. Jöjjenek a világ legdrágább lakóházai.

Újabb piacot fenyegetnek a negatív kamatok

Archívum2016.07.22, 13:41

A legnagyobb dán jelzálogbank szerint az ország elveszítheti a kontrollt az ingatlanpiaca fölött, ahogy a befektetők egyre önteltebbé válnak az alacsony kamatkörnyezetben. Dánia esete azért fenyegető, mert a világon senkinek sincs akkora tapasztalata a negatív kamatok terén, mint a skandináv országnak.

Kiemelkedően sok új lakás épülhet

Gazdaság2016.07.21, 09:06

A több lakásos, új építésű társasházakra kiadott engedélyek száma Magyarországon 2010-hez képest 12 százalékkal nőtt, ami sokkal jobb a 15 százalékos csökkenést mutató uniós átlagnál. Az ingatlan.com előrejelzése szerint az új lakásokra kiadott engedélyek számában látható növekedés folytatódhat, és a fejlesztések befejeződése után jelentősen nőhet a kínálat az új építésű lakások piacán.

Nyitnak a világ felé az ázsiai szupergazdagok

Archívum2016.07.19, 14:12

Az ázsiai szupergazdagok hátrahagyták régi rajongásukat az ingatlanbefektetések iránt, és a hazai részvényeket is dobták a külföldi papírokért – derül ki egy friss kutatásból.

Pillants be a szupergazdagok életébe - Káprázatos képek

Life.hu2016.07.16, 22:04

A CNBC amerikai gazdasági hírcsatornán futó „Secret Lives of the Super Rich”, azaz magyarul Millimosok titkos élete című sorozatban a nézők bepillantást nyerhetnek burzsuj honfitársaik nem mindennapi életébe - no meg luxusvityillóiba. Az alábbiakban a szupergazdagok káprázatos otthonaiból mutatunk be néhányat. 

A Kádár-rendszer drága és rossz minőségű válasza

Tudomány2016.07.17, 12:12

Fülbemászó zene fényben úszó panelházakkal. Egy jól ismert világ sajátos lenyomata. A Szomszédok című tévésorozat a gazdagréti lakótelepen élők mindennapjairól szólt. Egymás alatt, mellett és felett lakó emberekről, akik örültek vagy szomorkodtak, de mindig történt velük valami. Ötven évvel ezelőtt épült az első magyar házgyár, amely ontotta magából a gazdagrétihez hasonló paneltelepekre szánt lakások elemeit.

Szakad a londoni ingatlanpiac

Gazdaság2016.07.14, 17:24

A válság csúcsa óta nem látott mélységbe süllyedt a londoni lakásárak változását mérő mutató. A brexit sokkja az egész Egyesült Királyságon végigsöpört.

Nem tud felpörögni az új építésű lakások piaca

Gazdaság2016.07.13, 09:45

Fokozódik az érdeklődés az új építésű lakások iránt: idén júniusban 31 százalékos volt a növekedés tavalyhoz képest. A legtöbben azonban még mindig használt lakásokat keresnek.

Különleges otthonok szemétből

Life.hu2016.07.09, 22:25

Az gondolnád, hogy újrahasznosított anyagokból csak szakadt hippikunyhókat lehet összetákolni? Nagyon tévedsz! A fenntarthatóság és a környezetvédelem szerencsére egyre több dizájnert megihlet, lásd az alábbi példákat.

Kitört az építkezési láz

Gazdaság2016.07.07, 04:10

Az év eleji kivárás után a második negyedévre a magánerős építkezők és a fejlesztők is aktivizálódtak a lakáspiacon. Májusban több mint a duplájára, 1400 fölé emelkedett az új építési engedélyek száma az előző év hasonló időszakához képest - írta csütörtökön a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

A politikuscsemeték sem nyomorognak – Less be Clinton és Trump gyerekeinek luxuséletébe

Life.hu2016.07.01, 17:31

Korábbi cikkeinkben már bemutattuk a két amerikai elnökjelölt otthonát: Hillary és Bill Clinton holland gyarmati stílusban épült családi házát és Donald és Melania Trump meglehetősen giccses luxus penthouse lakását. Na de mi a helyzet a politikuscsemetékkel? Vajon az elnökjelöltek ivadékai milyen körülmények között tengetik életüket?

Érdemes várni, mert eltűnhetnek a magas ingatlanárak

Gazdaság2016.06.28, 09:26

Győztesei voltak az elmúlt éveknek a most már 10-15 éves, újszerű lakóparki lakások, hiszen aki nem talált magának újépítésű ingatlant, az újszerűt vásárolt. Az elkövetkező egy-két évben a piacon megjelenő újépítésű ingatlanok viszont komoly konkurenciát jelentenek majd számukra, és elképzelhető, hogy leverik a mostani magas árakat.

Öt sztárotthon, ahol szívesen vakációznánk idén

Life.hu2016.06.25, 19:21

A nyári kánikulát csak egy módon lehet elviselni: ha vakációzik az ember. A következőkben olyan nyári lakokat gyűjtöttünk össze, ahova szó nélkül elfogadnánk a meghívást. Te melyik sztár otthonában töltenéd a legszívesebben a nyarat?

Újabb fordulat Brad és Angelina házasságában

Life.hu2016.06.23, 15:18

Hónapok óta az álompár kapcsolatának megromlásáról írnak a lapok - most egy ingatlan miatt van konfliktus közöttük. 

Balatonon elfogytak a slágernyaralók

Gazdaság2016.06.21, 10:04

A Balatonon nagy kereslet van a slágeringatlanok iránt, emelkednek is az árak. A Velencei-tó ingatlanpiaca kicsit más, nyugodtabb képet fest. De a jelek szerint úgy tűnik, hogy hamarosan az utóbbit is fel fogják fedezni maguknak a budapesti vevők.

Töltsd a vakációdat a legnagyobb sztárok egykori otthonában

Life.hu2016.06.17, 17:17

Mindig is arra vágytál, hogy úgy élj, akár egy hollywoodi sztár? Itt az alkalom, kezdhetsz gyűjtögetni! Tölts el pár napot a legnagyobb legendák otthonában. 

Érdekességek Hillary és Bill Clinton családi fészkéről

Life.hu2016.06.15, 12:16

Ha már korábbi cikkünkben közelebbről is bemutattuk, sőt néhány meglepő érdekességet is elárultunk a republikánus elnökjelöltté lett ingatlanmogul, Donald Trump káprázatos luxusotthonáról, akkor most jöjjön a másik oldal is – lássuk, milyen házban éldegél a demokrata elnökjelölt Hillary és az exelnök Bill Clinton.

Menekülnek a családok a bulinegyedből

Gazdaság2016.06.14, 09:27

Némi megnyugvás érzékelhető a belvárosi ingatlanpiacon a tavalyi őrület után. Az árak stabilizálódtak, de sok tulajdonos nincs tisztában a realitásokkal. A befektetők jelenléte továbbra is meghatározó, a bérleti piacot pedig változatlanul az óriási hiány jellemzi.

Átmeneti rettegés a brit ingatlanpiacon

Gazdaság2016.06.09, 14:20

Először csökkenhetnek a lakásárak a legendás brit ingatlanpiacon 2012 óta. Mi több, a híresen drága Londonban a kutatások szerint már májusban is zsugorodás volt tapasztalható.

Újabb piac van túl a válságon

Gazdaság2016.06.09, 11:56

A fővárosi irodapiac túljutott a válságon, a teljes piaci kihasználatlansági ráta 11,3 százalékra csökkent, ami minden eddiginél alacsonyabb - mondták nemzetközi ingatlan-tanácsadók.

Vége a találgatásnak: erre a vityillóra cseréli a Fehér Házat Obama és családja

Life.hu2016.06.03, 12:20

Nincs több kétely és álmatlan éjszaka, végre valahára kiderült, hova költözik Barack Obama és családja, miután 2017 januárjában véget ér majd az amerikai államfő második elnöki ciklusa. Nem éppen a Fehér Ház, de azért megteszi.

Elképesztő luxus: nézz be Jennifer Lopez újonnan vásárolt álomotthonába!

Life.hu2016.05.31, 13:13

Az énekesnő a képek tanúsága szerint megtalálta Los Angeles leggyönyörűbb házát és birtokát. Nézd meg, hol éli mindennapjait JLo!

Ingatlanfejlesztés hitelből: így működik

Gazdaság2016.05.31, 09:54

Sikeres és kevésbé sikeres vállalkozókat tömegével vonz napjainkban az ingatlanfejlesztés. A lakásárak elmúlt másfél évben tapasztalt jelentős emelkedése, az áfacsökkentés, a 10+10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezmény rengeteg ember üzleti fantáziáját megmozgatta. Az egyik legnagyobb kérdés ma az ingatlanfejlesztéseknél hitelezési oldalon jelentkezik: ki hogyan és mennyi hitelt kaphat a bankoktól? Elengedhetetlen gyakorlati információk a Bankmonitor.hu-tól.

Stagnál a lakáspiac a fővárosi elitkerületben

Gazdaság2016.05.24, 16:17

Sok a túlárazott ingatlan Budapest egyik legfelkapottabb kerületében, a CSOK egyelőre nem sokat segített ezen. Szinte csak új családi házakat éri meg építeni, ezért csak az üres telkek fogynak, a meglévő társasházak felújítása, lakások eladása továbbra sem éri meg a tulajdonosoknak.

Gyilkos otthonok, ahol még ma is élnek, 3. rész

Life.hu2016.05.19, 19:06

Bemutattuk már a Los Angeles-i La Bianca-házat, ahol 1969-ben Charles Manson és bandája végzett brutális mészárlást, de a Simpson-rezidenciáról is volt szó, ahol O. J. Simpson exfeleségét és annak szeretőjét végezték ki kíméletlenül - most jöjjön újabb három horrorház, amelyben a szörnyűségek után is folytatódott az élet.

Ingatlanonként 4 milliót sem fizetnek az adósoknak

Gazdaság2016.05.18, 14:56

Több mint 23 ezer ingatlanra eddig körülbelül 90 milliárd forintot költött a Nemzeti Eszközkezelő. A legtöbb lakást, házat Kelet-Magyarországon vette meg a NET, amely szerint összesen 140 ezer ember lakhatását biztosították. Az eszközkezelő programjának köszönhetően az adósok ténylegesen lezárhatják, visszafizethetik hitelüket, és hat éven belül annyiért vásárolhatják vissza az ingatlant, amennyiért az állam a banktól megvásárolta. 

Már nem állnak sorba a lakásokért

Gazdaság2016.05.17, 10:01

Az eladók az elmúlt negyedévben is a reálisnál magasabb árakon hirdették meg lakásaikat, így nőtt a választék a VII., VIII. és XI. kerületek ingatlanpiacán. Ez viszont azzal jár, hogy a tulajdonosok nehezebben tudják értékesíteni ingatlanaikat, mint néhány hónappal ezelőtt. Ráadásul egyre kevesebb az olyan vevő, aki gyorsan és „mindenáron” szeretne vásárolni. 

Pert nyertek Rogánék a Portik-ügyben

Itthon2016.05.13, 12:45

A Blikk, a Hír 24, az ATV és a Demokratikus Koalíció ellen is pert nyert Rogán Antal és az V. kerületi önkormányzat.

Érdekességek Donald Trump káprázatos luxusotthonáról

Life.hu2016.05.13, 17:55

Az ingatlanmogulból és realityshow-pápából lett republikánus elnökjelölt még édesapjától örökölte az ingatlanszakma szeretetét, pályafutása alatt pedig rendkívül kiterjedt ingatlanportfóliót épített ki maga körül. Birodalma egyik ékköve a Trump Tower. A grandiózus épületben az üzlethelyiségek és különféle apartmanok mellett Trumpék bensőséges családi kuckója is helyet kapott. 

Gyömrőn elszaladtak a telekárak

Gazdaság2016.05.12, 14:19

A családi ház építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterára a fővárosban 13 százalékkal, 39,5 ezer forintra emelkedett december vége óta. Az ország többi részében azonban vegyesen alakultak a telekárak: Vas megyében drágultak, Pest megyében stagnáltak, míg Győr-Moson-Sopronban olcsóbbak lettek. Továbbra is jelentős a különbség a lakóövezeti és a külterületi telkek árai között.

Árzuhanás jöhet a használtlakás-piacon

Gazdaság2016.05.10, 11:07

Miközben a csok megjelenése elbizonytalanította a vevőket az elmúlt hónapokban, a támogatás hatására beindult az új lakások régóta várt fejlesztése. Az igény irántuk óriási, az első projektek éppen most kerülnek piacra, ez pedig várhatón nem hagyja érintetlenül a használt lakások árait sem – írja a Balla Ingatlanirodák elemzése.

Szoftpornóval dobta fel hirdetését egy ingatlaniroda

Life.hu2016.05.10, 10:24

Egy Los-Angeles-i ingatlaniroda újraértelmezte az ingatlanhirdetéseket: felkért egy szexi modellt, aki lelkesen megmutatta a popóját, majd csókolózott egy másik nővel, mindezt pedig egy 12,5 millió dollár (3,5 milliárd forint) értékű eladásra kínált luxusházban.

Négy éve nem volt ennyi adásvétel az ingatlanpiacon

Gazdaság2016.05.09, 15:05

Nem csak az idei, de az elmúlt 4 év legmagasabb-, illetve a válságot követő évek második legmagasabb forgalma vagyis 12 632 adásvételt történt áprilisban az ingatlanpiacon. Egy évvel ezelőtt 4 százalékkal volt gyengébb a forgalom – írja a Duna House elemzése.

A jó tömegközlekedés vonzóvá teszi a vidéki életet

Gazdaság2016.05.09, 11:10

Nem csak Budapesten lendült fel a lakáspiac, a fővároson kívül közel harmadával több ingatlan cserélt gazdát 2016 első negyedévében, mint 2015 végén. A vidéki városokat is elérte a kereslet élénkülése, és egyre-másra indulnak új beruházások is – derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.

Lassult a lakásárak emelkedése

Gazdaság2016.05.04, 10:01

A hazai lakáspiacon folyamatosan emelkednek az árak 2014 második negyedéve óta, a drágulás üteme ugyanakkor jelentősen csökkent 2015 negyedik negyedévére, derült ki az FHB legújabb lakásárindex-kiadványából.

Jövőre jöhet az igazi lakásdömping

Gazdaság2016.05.03, 14:48

A kormányzati intézkedések hatása 2017-től jelenik majd meg erőteljesen a lakáspiacon, jövőre 20 ezerre emelkedhet az átadott új lakások száma - mondta Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property Zrt. vezérigazgatója.

A lakásépítések harmada a kormánynak köszönhető

Gazdaság2016.05.03, 14:47

Az MNB szerint két év alatt körülbelül 30 ezer új lakás épülhet 2017 végéig, aminek a harmada, körülbelül 10 ezer lakás a kormányzati intézkedéseknek köszönhető.

Egyedülálló ingatlanok - aprócska hibával

Life.hu2016.05.01, 14:18

Ingatlanvásárláson, esetleg bérlésen töröd a fejed? Valami különlegességre vágysz, és van mit a tejbe aprítanod? Akkor mutatunk három olyan nem mindennapi álomotthont, amelybe beköltözve az élet császárának érezhetnéd magad – már ha eltekintesz néhány aprócska problémától. 

Alkoholistákat vert át az ingatlanos csaló

Itthon2016.04.30, 16:08

Jogerősen hét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy zalai férfit, aki mentálisan sérült emberek tízmilliókat erő ingatlanjait szerezte meg csalárd módon - tájékoztatta a törvényszék szóvivője szombaton az MTI-t.

Nagyítóval keresik a csokot

Gazdaság2016.04.26, 09:22

Akárcsak a magasabb árszintű kerületeket, a X., a XIX. és a XX. kerületeket is a bővülő kínálat, a túlárazottság és a stagnáló eladási árak jellemzik. Új lakások hiányában a csok hatása nem érezhető, de az árak várhatóan itt is csökkenni fognak jövőre.

Billenés az albérletpiacon

Gazdaság2016.04.21, 10:52

Az albérletárak emelkedése a múlté, sőt, a legnagyobb piacon, Budapesten áprilisban - éves szinten - 2,5 százalékkal havi 156 ezer forintra mérséklődtek az átlagárak - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A lakóingatlanok piacán egyre többen fordulnak a vásárlás felé.

Az MNB alapítványai közzétették, mennyiért vettek ingatlanokat

Gazdaság2016.04.20, 12:42

A jegybank Pallas Athéné alapítványai 2014 óta 11 ingatlant vásároltak és vettek át, összesen 18 milliárd forintért. Az alapítványok a jegybanktól összesen 266 milliárd forintnyi vagyont kaptak, aminek a nagy részét állampapírban tartják.

A kis javulásnak is örülni kell

Archívum2016.04.13, 16:58

Bár még mindig kevesebb működő cég van Magyarországon, mint egy évvel korábban, a változás mértéke kevesebb, mint fele a 2014 és 2015 első negyedéve között tapasztalhatónak, továbbá a 2016-os első negyedév végén több cég működött, mint 2015 végén – derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.

Fehérítik a lakásbérbeadók piacát

Gazdaság2016.04.13, 10:07

Átláthatóbbá és nyomon követhetővé válik jövőre a rövid és hosszú távra szóló lakásbérbeadással foglalkozó ingatlantulajdonosok tevékenysége.

Ősszel már a felújított épületében oktatna az MNB alapítványa

Gazdaság2016.04.12, 16:39

Javában zajlik a régi budai városháza felújítása: nettó 1,2 milliárdért hamarosan szerkezetkész az épület, azonban a felújítás második szakaszára még nem kötöttek szerződést. Mindezek ellenére a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány úgy tervezi, hogy 2016 szeptemberében már taníthatnak a jegybank alapítványának Oktatási központjában.

Milliárdokért újítják fel az MNB-alapítványok ingatlanjait

Gazdaság2016.06.06, 12:10

A jegybanki alapítványok több épületét a Magyar Építő Zrt. újíthatja fel. A munkálatokért összesen 3,7 milliárd forintot kapnak. 

Rárepültek a gazdag kínaiak a pesti luxuslakásokra

Gazdaság2016.04.06, 10:03

Ha nem is nagy számban, de folyamatosan jelennek meg a kínai, orosz, ukrán és közel-keleti vevők a hazai ingatlanpiacon.

Kiszámíthatóbb lakáspolitikát szeretne az ingatlanpiac

Gazdaság2016.04.05, 16:07

A hosszú távú, kiszámítható lakáspolitika fontosságára hívták fel a figyelmet az építőipar és az ingatlanpiac szereplői a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület keddi parlamenti szakmai rendezvényén, ahol a parlamenti pártok szakpolitikusai is részt vettek.

Elvehetik Lagzi Lajcsi ingatlanjait

Life.hu2016.04.01, 19:09

A Budaörsi Járásbíróság zár alá vételt rendelt el az ingatlanok egy részére  Galambos  Lajos és társai ügyében.

Elvehetik Lagzi Lajcsi ingatlanjait

Itthon2016.04.01, 18:52

A Budaörsi Járásbíróság zár alá vételt rendelt el az ingatlanok egy részére  Galambos  Lajos és társai ügyében.