informatika

címke rss

Az informatika ifjú titánjait díjazták

Techbázis2004.12.06, 13:09

Pénteken kiosztották az idén második alkalommal megrendezett <19 Szabadfogású Számítógép című verseny díjait. A megmérettetésen 19 év alatti fiatalok indulhattak bármilyen informatikával kapcsolatos pályaművel, a nyertes alkotásokat - melyek közt például táncoló robot vagy digitális iskolatáska-szoftver is megtalálható -  a Millenáris Parkban egy héten át szemlélheti meg a nagyérdemű.

Menekül a tőke Oroszországból

Archívum2004.12.10, 10:55

Két nap alatt mintegy 10 milliárd dollárt vontak ki külföldi befektetők az orosz tőzsdéről, miután a kormány a második legnagyobb orosz mobilcégen is adótartozást kér számon. A VimpelCom legnagyobb tulajdonosa konfliktusba került az orosz informatikai miniszterrel - magyarázzák elemzők a váratlan adótartozást.

Györfi László: A matematikusra a mérnök mellett van szükség

Vendégszoba2004.12.20, 11:49

Györfi László matematikus az információ tömörítéséről és védelméről tartott előadást a Mindentudás Egyetemén. A Társalgó vendégei a matematikatanítással kapcsolatos véleményéről, statisztikai szakkérdésekről faggatták.

Idén 2,5 százalékkal nőnek az informatikai kiadások

Archívum2005.01.14, 16:18

Harminc országban mintegy 1300 vállalati informatikai vezető körében végzett felmérés alapján a Gartner nemzetközi piackutató intézet az jósolja, hogy az idén az informatikai kiadások átlagosan 2,5 százalékkal növekednek majd, az elmúlt három év stagnálása, esetenként visszaesése után.

Konferencia: informatika gyerekeknek

Archívum2005.01.17, 10:17

"Belépés az informatika mesés birodalmába" mottóval kerül megrendezésre január 24-én 10 órától az ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszékén a II. Jávácska konferencia.

Informatika: amire idén számíthatunk

Techbázis2005.01.20, 12:40

Év elején megszaporodnak az évértékelő írások, s számos előrejelzés lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy vajon mit hoz az előttünk álló esztendő. Az egyik ilyen informatikai trendelemzésből mazsolázunk, amelyet az internetnews.com állított össze.

30 milliárd forint informatikai fejlesztésekre

Techbázis2005.02.03, 13:43

Az idén mintegy 20 milliárd forint hazai és 10 milliárd forint uniós forrás áll az informatikai tárca rendelkezésére különböző programok indítására - jelentette be az informatikai miniszter.

Magyar távközlési befektetőket vár Egyiptom

Gazdaság2005.02.08, 14:04

Egyiptom hamarosan privatizálja nemzeti távközlési társaságát, és nemcsak az eladással kapcsolatos magyar tapasztalatokat venné át, hanem szívesen látna magyar befektetőt is - mondta Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter.

Évente 15 százalékkal lett olcsóbb a mobilhívás

Gazdaság2005.02.16, 10:49

A verseny miatt a mobil távközlési szolgáltatás nettó átlagos ára 2002 és 2005 között, az idei előrejelzést is figyelembe véve évente 14,7 százalékkal, míg a vezetékesé 3,8 százalékkal csökken - mondta Kovács Kálmán informatikai miniszter.

Gyurcsány: Netezzen minden második magyar!

Archívum2005.02.24, 14:57

Az informatikai és hírközlési piac területén 2002 óta tapasztalható fejlődés Magyarország számára jó mintának tekinthető - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kormányfő az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban (IHM) tett csütörtöki látogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón