infláció

címke rss

Stagnálást vár idén az Ecostat

Archívum2010.03.22, 11:18

Az idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2010-ben 4,2 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz az Ecostat hétfőn ismertetett új konjunktúrajelentése szerint.

KSH: Nagyot ugrott a szerencsejátékok ára

Gazdaság2010.03.11, 10:05

A januári 6,4 százalékról 5,7 százalékra esett februárban az éves inflációs ráta Magyarországon, a szolgáltatások áremelkedése volt a legjelentősebb.

Kiábrándító adatok tartják fogva New York tőzsdéit

Archívum2010.02.19, 15:59

Meglepetést okozott az amerikai jegybank azzal, hogy szigorította a kereskedelmi bankoknak nyújtott hiteleket. A New York-i tőzsdék ennek megfelelően negatív irányban kezdték a kereskedést.

Tovább száguldott a brit infláció

Archívum2010.02.16, 11:22

Az előző havi gyorsulási rekord után ismét meredeken - ezúttal már jóval a kormány által megszabott 3 százalékos felső tűréshatár fölé - emelkedett a múlt hónapban az éves infláció Nagy-Britanniában.

Megugrott az infláció

Archívum2010.02.12, 09:29

A GDP adat meglepően jóra sikerült a tavalyi utolsó negyedévben, de az inflációs ráta éppen ellenkező irányban okozott meglepetést. A várt 5,8 százalékos árszínvonal-emelkedés helyett 6,4 százalékra nőtt az ütem.

Magasabb inflációs rátát ajánl az IMF

Archívum2010.02.12, 07:46

A Nemzetközi Valutaalap egyik fő közgazdásza nagyobbra engedné az áremelkedést, a kongresszus faggatná a Toyotát a visszahívások miatt - külföldi gazdasági lapszemle.

Áruhiány és zavargások a pénzreform miatt Észak-Koreában

Gazdaság2010.02.03, 11:59

Leváltották az észak-koreai nemzeti valuta újraértékelésének végrehajtásáért felelős pártfunkcionáriust Phenjanban, miután a "reform" nyomán áruhiány keletkezett és zavargások törtek ki az országban - jelentették szerdán dél-koreai források.

Növekvő árak és munkanélküliség az eurózónában

Archívum2010.01.29, 11:28

Egy százalékra nőtt az eurózóna inflációs rátája, és 10 százalékra a munkanélküliség. Az adatok nem lepték meg a piacot, így nem is mozdultak meg az árfolyamok.

Mi változik februártól?

Archívum2010.01.29, 07:58

Újabb áremelésekre számíthatunk az év második hónapjában a januári változások után. Többet kell fizetni a vasúton és a távolsági buszokon, drágul a BKV-jegyek és -bérletek nagy része is. Februárban jobban érezhető lesz a már bevezetett jövedékiadó-emelés hatása a cigaretták árában, drágább lesz a lottó, és bezárnak az átmeneti oltópontok.

A forint is figyeli az amerikai bankárválasztást

Gazdaság2010.01.27, 18:20

Csütörtökön eldőlhet, hogy a jövőben is Ben Bernanke lesz-e az amerikai jegybank elnöke. Bár a piac bízik abban, hogy a Fed-elnök posztján marad, ám az amerikai szenátusban vita robbant ki erről, így nem teljesen biztos a szavazás kimenetele. Ha esetleg nem hosszabbítják meg az elnök mandátumát, akkor felfordulásra lehet számítani, ami a forint árfolyamát is próbára tenné.

Még nem kell magyaráznia az inlfációt a brit jegybanknak

Archívum2010.01.19, 13:20

Alig 0,1 százalékpont mentette meg a Bank of England vezetőjét attól, hogy hivatalosan is magyarázkodnia kelljen az inlfáció elszabadulása miatt. A következő hónapban valószínűleg már írhatja a levelet a pénzügyminiszternek.

Örülnek a gyorsuló német inflációnak

Archívum2010.01.14, 09:15

Az előzetesnél gyorsabb volt az árak növekedése Németországban, de ennek éppen hogy örülnek, mivel ezzel már biztosra vehető, hogy sikerült elkerülni a gazdaság számára ártalmas deflációt, azaz az árak csökkenését.

Gyorsult az inflációs ütem decemberben

Archívum2010.01.14, 09:36

A KSH mérése szerint 4,2 százalékos volt tavaly az infláció éves üteme, ami megfelel a várakozásoknak. Decemberben gyorsult az árszínvonal emelkedése. Egy ideig még növekedhet az áremelkedési tempó, aztán 2010 második felében újra csökkenésnek indulhat az inflációs ráta.

Adatbányászattal és külföldi utakkal spórolhatunk a drága benzinen

Gazdaság2010.01.05, 15:11

Hogyan védekezhetünk az egekbe szökő üzemanyagárak ellen? Megfelelő kútválasztással, kedvezményt nyújtó bankkártyákkal, illetve külföldi tankolással harcolhatunk a leghatékonyabban, de jó vezetési technikával is sokat lehet spórolni. Ukrajnába akár az ország közepéből is megéri átmenni, ha időmilliomosok vagyunk és csak a költségek számítanak. Gyakorlati tanácsok.

Szinte minden drágul Romániában

Archívum2010.01.04, 11:36

Szinte valamennyi termékért és szolgáltatásért többet kell fizetni Romániában januártól, miután drágult az üzemanyag és a villanyáram.

A legjobban a négynapos autópálya-matrica drágulhat

Archívum2009.12.19, 09:25

Legkorábban februárban drágulnak az autópályamatricák, de a közlekedési tárca több mint 13 százalékos emelési javaslatáról egyelőre még nincs döntés - írja a Népszabadság. A legnagyobb díjemelésre állítólag a négynapos e-matricát vásárló autósoknak kell felkészülniük.

Reuters: J�het a 6 sz�zal�kos kamat

Gazdaság2009.12.17, 19:36

A piac szerint�h�tf�n a jelenlegi 6,50 sz�zal�kr�l�6 sz�zal�kra cs�kkenti alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank�- der�l ki a Reuters h�r�gyn�ks�g felm�r�s�b�l, amely szerint a piac elemz�k a j�v� �vi gazdas�gi n�veked�st optimist�bban l�tj�k, mint a jegybank.

V�ls�gh�rad�: bankokat dorg�l� Obama, ukr�n seg�lyk�r�s

Gazdaság2009.12.14, 01:40

Fel van h�brodva az amerikai eln�k a nagybankok hozz��ll�sa miatt, Ukrajna s�rg�s seg�ts�get k�r az �sszeoml�s elker�l�s�hez. A�magyarorsz�gi infl�ci� legut�bb�kicsit magasabb volt a v�rtn�l, de az egyik nagy p�nz�gyi szolg�ltat�n�l ett�l m�g bezzegorsz�g vagyunk -�legal�bbis G�r�gorsz�g sz�m�ra. Hajnali v�ls�gh�rad�.

Alig emelkedtek az árak Szlovákiában

Archívum2009.12.11, 11:13

Októberben 1 milliárd euró fölé került a szlovák külkereskedelmi mérleg idei többlete - tájékoztatott a szlovák statisztikai hivatal, amely egyúttal közölte, novemberben 0,3 százalékkal emelkdtek az árak.

Nem alakult ki inflációs nyomás

Gazdaság2009.12.11, 11:57

A novemberi árindexet a változékony árú termékek, idényáras élelmiszerek és az üzemanyagok húzták fel, ami azt jelenti, hogy nem alakult ki inflációs nyomás Magyarországon - vélik piaci elemzők.

A vártnak megfelelően alakult a román infláció

Archívum2009.12.11, 10:39

Romániában 4,65 százalékra nőtt az éves infláció, miután novemberben a fogyasztói árak 0,7 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest.  

A benzin miatt gyorsult az infláció

Gazdaság2009.12.11, 09:36

Az októberi 4,7 százalék után novemberben 5,2 százalékkal emelkedtek az árak éves összevetésben - közölte péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal. A piaci várakozásokat enyhén meghaladó emelkedés elsősorban az üzemanyagok és az idényáras élelmiszerek drágulásával magyarázható  

Beszor�totta az infl�ci� az EKB alapkamat�t

Gazdaság2009.12.03, 16:09

Az Eur�pai K�zponti Bank (EKB)�1 sz�zal�kon tartotta az alapkamat�t, ahogy azt a piaci konszenzus val�sz�n�s�tette. A kamatot nem tudja emelni a jegybank, am�g az infl�ci�s r�ta ilyen alacsony.

Erősödött az eurózóna inflációja

Archívum2009.11.30, 11:32

Az eurozónában a fogyasztói árak az előzetes adatok szerint novemberben a várt 0,4 százaléknál is nagyobb mértékben, 0,6 százalékkal emelkedtek, miután az infláció öt hónapig csökkenést mutatott.

Londonban már bíznak a magyar gazdaságban

Archívum2009.11.25, 20:12

A helyzet ugyan még "recessziósnak érződhet", a magyar gazdaság azonban már túljutott a nehezén, és 2010 elejétől egyre gyorsuló növekedés kezdődik - áll londoni felzárkózó piaci elemzők szerdán megjelent új előrejelzésében, amely szerint Magyarország államháztartási helyzete "a legerősebbek között lesz" a világon, és 2011-től már költségvetési enyhítés is lehetségessé válik.

MNB: Jön az alacsony infláció kora

Gazdaság2009.11.25, 10:31

A gazdaság gyenge teljesítménye miatt tartósan alacsony inflációs pálya alakulhat ki Magyarországon - derül ki a Magyar Nemzeti Bank előrejelzéséből, amely szerint a javuló nemzetközi környezet nem tudja kellőképpen ellensúlyozni a belső kereslet jelentős csökkenését, így a magyar gazdaság lassabban lábalhat ki a recesszióból, mint Európa legtöbb országa. A korábbi években felépült egyensúlytalanság miatt azonban ez az alkalmazkodás szükségszerű, és hosszú távon hozzájárulhat a gazdaság egészséges szerkezetének kialakulásához.

A kormány átírja a jövő évi makroszámokat

Gazdaság2009.11.20, 11:50

A korábbi 0,9 helyett csak 0,7 százalékos GDP-csökkenést vár jövőre a kormány.

Az árcsökkenés miatt aggódnak Japánban

Archívum2009.11.20, 07:28

Defláció alakult ki a japán gazdaságban - ismerte el pénteken a távol-keleti ország kormánya, amely aggasztónak tartja a hónapok óta tartó árcsökkenést.

Rossz hír az amerikai gazdaságból

Gazdaság2009.11.18, 16:36

A várt növekedés helyett jelentősen csökkent a megkezdett építkezések és az újonnan kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban októberben. Az infláció az energiaárak növekedése miatt emelkedett.

Még nem tört ki a deflációs csapdából az eurózóna

Archívum2009.11.16, 14:19

Az olcsóbb üzemanyag és élelmiszer éves összevetésben októberben immár ötödik egymást követő hónapja szorította negatív szintre az inflációt az euróövezetben. A tizenkét havi harmonizált infláció -0,1 százalékot mutatott októberben, és az elemzők is a fogyasztói árindex ilyen ütemű csökkenését valószínűsítették.

Maradt a szerb kamat, csökkent az infláció

Archívum2009.11.13, 14:22

A szerb jegybank nem változtatott az alapkamaton pénteken, miközben csökkentette a dinárban jegyzett kötelezettségek után képzendő tartalék mértékét. Ugyancsak pénteki közlés szerint látványosan csökkent az októberi éves szintű infláció szeptemberhez képest.

Gyengült a font a BoE inflációs jelentésére

Archívum2009.11.11, 12:48

Mervyn King jegybankelnök ismertette az angol jegybank (BoE) novemberi, harmadik negyedéves inflációs jelentését, amelyre a font-dollár árfolyam 1,6640 alá esett vissza, az euró jegyzése pedig 0,9040 font fölé ugrott.

Jövőre tolódik az infláció esése

Gazdaság2009.11.11, 15:09

Nem estek az árak a korábban tapasztalt meglepő mértékben októberben, a komolyabb csökkenésre jövő évben van esély a piaci elemzők szerint. Az októberi adat 4,7 százalék lett a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, ami alig kisebb a vártnál, de jövőre már 3 százalék alá kerülhet a ráta. Londoni elemzők szerint nincs akadálya a magyar jegybank további ütemes kamatcsökkentésének.

A piac jövőre várja az infláció zuhanását

Archívum2009.11.10, 11:25

Az egy hónappal korábbi szint körül várják az októberi magyarországi inflációs számokat londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban jövőre meredek dezinfláció kezdődik Magyarországon.

V�ls�gh�rad�: Kil�tt a forint �s a t�zsde, New York �ves cs�cson z�rt

Gazdaság2009.11.11, 23:21

Z�zott a forint �s a BUX h�tf�n. Nagyobb �sszeg adhat� lak�st�mogat�snak, t�bben kaphatnak �thidal� k�lcs�nt, maximaliz�lt�k a k�zalkalmazottak b�r�t. �tmilli�s PSZ�F-b�rs�got kapott az Union Biztos�t�. Megfelez�d�tt a Gazprom nyeres�ge, elad�sod�s fenyegeti Eur�p�t. Nem b�r a v�ls�ggal Ronaldo. Hajnali v�ls�gh�rad�.

Az energiaárak tették olcsóbbá Európát

Archívum2009.11.04, 12:41

Az alacsonyabb energiaárak következtében szeptemberben az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkentek a termelői árak az euróövezetben - közölte szerdán az Eurostat.

Válsághíradó: gyengülő forint, kedvező inflációs adat, amerikai válságper

Archívum2009.10.14, 00:09

A pesszimista nemzetközi hangulat kedden rosszul érintette a forint árfolyamát, nem tudta viszont a mélybe lökni a pesti tőzsdét. Az infláció mérsékeltebbnek bizonyult, mint az elemzők várták, miközben a világpiacon újabb rekordra drágult az arany. Hajnali válsághíradó.

Féken az infláció Lengyelországban is

Archívum2009.10.14, 14:46

Lengyelországban 3,4 százalék volt a szeptemberi éves infláció. Ez kisebb a vártnál, és csökkenés az augusztusi 3,7 százalékhoz képest.

Kellemes meglepet�s az infl�ci�s adat

Gazdaság2009.10.13, 10:51

Mik�zben az elemz�k kor�bban j�val magasabb, b�ven 5 sz�zal�k f�l�tti infl�ci�t v�rtak, t�bbek k�z�tt az �faemel�s hat�s�ra, a hazai infl�ci� kedvez�en alakult szeptemberben. A fogyaszt�i �rak ugyanis 4,9 sz�zal�kkal emelkedtek az egy �vvel kor�bbihoz k�pest. Augusztushoz m�rten pedig cs�kkentek is az �rak.

Lassult az infláció Bulgáriában

Archívum2009.10.13, 15:05

Bulgáriában 0,2 százalékra csökkent a szeptemberi éves infláció az augusztusi 1,3 százalékról - közölte a bolgár nemzeti statisztikai hivatal kedden.   

London szerint gyorsulhatott a magyar infláció

Archívum2009.10.11, 16:51

Valamivel öt százalék fölé gyorsulhatott a múlt hónapban az éves összevetésű magyarországi infláció - jósolja a legtöbb londoni felzárkózó piaci elemző a szeptemberi inflációs adatok ismertetése előtt. Ez a várakozás azonban nem egyöntetű: a Cityben van olyan vélemény is, amely szerint folytatódhatott az infláció lassulása, mivel a gyenge kereslet miatt továbbra is mérsékelt az áfaemelés hatásának inflációs átszűrődése.

255 forintos eur�ra sz�m�t az Equilor 2010-re

Gazdaság2009.10.09, 11:47

A r�vid t�v� h�rek m�r megtett�k hat�sukat, hiszen a Standard and Poors hitelmin�s�t� m�lt p�nteki d�nt�se, mely szerint negat�vr�l stabilra m�dos�tott�k Magyarorsz�g kil�t�sait, l�tv�nyos forinter�s�d�st hozott. Ugyanakkor a h�ten napvil�got l�tott jap�n lemin�s�t�s �s a lett helyzet �jabb negat�v h�rei visszagyeng�tett�k a magyar deviz�t. Az Equilor Befektet�si Zrt. 255-56-os �rfolyamra sz�m�t 2010-ben.

Nem áll meg az árcsökkenés az eurózónában

Archívum2009.09.30, 13:00

Szeptemberben is folytatódott a fogyasztói árak nyáron megindult csökkenése az euróövezetben: a megélhetés költségei 0,3 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál, az Eurostat szerdán közölt előzetes becslése szerint.

Kitol�dott az eur�bevezet�s v�rt id�pontja

Gazdaság2009.09.28, 10:20

Apr� javul�st jelentenek a Reuters �ltal megk�rdezett, z�m�ben magyar elemz�k a hazai gazdas�gi mutat�kat tekintve. Az infl�ci� 2010 �v v�g�re 2,87 sz�zal�kra szorulhat vissza �ves �sszehasonl�t�sban. A v�lt eur�bevezet�s kitol�dott 2015 elej�re. A szak�rt�k t�bbs�ge szerint az MNB h�tf�n 50 b�zisponttal cs�kkenti majd az alapkamatot.

Nullás jövő évi növekedésre számít a GKI

Archívum2009.09.23, 11:59

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint jövőre se nem nő, se nem csökken a gazdaság kibocsátása az idei komoly esés után. A jövő évi választások kockázata megmozgathatja a forint árfolyamát, de 2010-ben 265 forint körül stabilizálódhat az euró, amelynek átvételére 2013-14-ben mutatkozik majd esély.

Nem lesz novemberben nyugd�jemel�s

Gazdaság2009.09.21, 11:10

V�rhat�an nem lesz novemberben nyugd�jemel�s, �gy az ell�t�sok id�n mintegy k�t sz�zal�kot vesz�tenek �rt�k�kb�l - �rtes�lt a N�pszabads�g.

Magyar menedzserek méretes mínuszban

Gazdaság2008.11.22, 23:03

A tőzsde idei összeesésének legnagyobb vesztese az OTP. A bank részvényeseinek - így a pénzintézet vezetőinek is - ez komoly érvágást jelent. Idén január elejétől a részvény értékének több mint 70 százaléka olvadt el - az infláció figyelembe vétele nélkül.

Meg�llt az �rzuhan�s az eur��vezetben

Gazdaság2009.09.16, 15:22

Augusztusban m�r harmadik h�napja cs�kkentek a fogyaszt�i �rak az eur��vezetben, a defl�ci� �ves b�zison 0,2 sz�zal�k volt, szemben a j�liusi 0,7 sz�zal�kkal - k�z�lte szerd�n az Eur�pai Uni� statisztikai hivatala. Az Eurostat �j adata megegyezik a k�t h�ttel kor�bbi el�zetes becsl�ssel. Magyarorsz�gon volt a legmagasabb tizenk�t havi infl�ci�.

Az infláció állhat a kilábalás útjába

Archívum2009.09.15, 11:40

Szalay-Berzeviczy Attila szerint az infláció alakulása meghatározó szerepet játszik abban, hogy mennyire húzódik el a gazdasági válság, az infláció gyors növekedése a válság elhúzódását okozhatja. A gazdasági válságból való kilábalás fontos kérdése, hogy "mi   következik be előbb: a növekedés beindítása és az extra pénztömegek kivonása a rendszerből, vagy az infláció váratlan beindulása" - írta Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) volt elnöke, az FN.hu-n kedden megjelent elemzésében, amely a Lehman Brothers csődjének egyéves évfordulója alkalmából jelent meg.

Igen a büdzsére, elkezdődött a szüret - hajnali válsághíradó

Archívum2009.09.13, 21:21

Hétfőn a mezőgazdasági árakról jelent a KSH, külföldön pedig az ipari statisztikákra érdemes figyelni. Pénteken meglepetést okozott az inflációs adat, elfogadta a kormány a költségvetést, eladták az Opelt és a hétvégén elkezdődött a szüret. Hajnali válsághíradó.

Londonban �t�rt�k a magyar kamatp�ly�t

Gazdaság2009.09.11, 11:15

Londoni piaci elemz�k szerint az �v v�gig legal�bb 1 sz�zal�kponttal cs�kkenhet a magyar alapkamat.

Meglepően jó lett az inflációs adat

Gazdaság2009.09.12, 15:21

Július után augusztusban is meglepetést okozott az inflációs adat. A KSH pénteken közzétett jelentése szerint augusztusban 5 százalékkal emelkedtek az árak, ami bőven elmarad a várakozásoktól. Az idényáras élelmiszerek árcsökkenése várható volt, de a mértéke meglepő lett, a jelek szerint pedig az áfa-emelést nem tudták érvényesíteni az eladók. A kedvező adat miatt tovább csökkenhet a kamatszint.

Nem tudja London, hogy áll a magyar infláció

Archívum2009.09.10, 17:58

Igen széles sávban mozgó előrejelzéseket adtak londoni feltörekvő piaci elemzők az augusztusi magyarországi inflációra, kiemelve, hogy nehéz kiszámítani a nyár közepi áfaemelés pontos hatását. Vannak, akik lehetségesnek tartják, hogy az infláció a jövő év végére elmarad a központi bank céljától, és így akár 3,5 százalékig csökkenő alapkamat sem zárható ki.

A szlovák infláció alulmúlta a becsléseket

Archívum2009.09.10, 10:11

Az elemzői várakozásoknál jóval alacsonyabb volt az éves infláció Szlovákiában. 

Hatéves mélypontra csökkent a cseh infláció

Archívum2009.09.09, 09:42

Az elemzői várakozásokban szereplő 0,3 százalékkal szemben augusztusban 0,2 százalékos volt a 12 hónapra visszatekintő infláció Csehországban. A szerdán publikált adat hatéves mélypontot jelent.

Tavalyhoz képest 6 százalékkal nőttek az ipari árak

Archívum2009.08.31, 09:21

Júniushoz képest csökkentek, éves szinten azonban 6 százalékkal nőttek a magyar ipar termelői árai júliusban.

Csak az inflációs pálya kedvező

Gazdaság2009.08.26, 14:07

Megerősítette korábbi becslését a Magyar Nemzeti Bank legújabb gazdasági előrejelzése, azaz jövőre 4,1 százalékos inflációt és 0,9 százalékos GDP-visszaesést várnak.

A túlzott pénznyomástól óv az amerikai mágnás

Archívum2009.08.19, 19:12

Az amerikai gazdaságot a mélyebb recessziótól végső soron megóvó szövetségi dollárkibocsátás hosszabb távon ugyanolyan veszélyes lehet, mint maga a pénzügyi válság volt - figyelmeztetett a szerdai The New York Timesban megjelent véleménycikkében Warren Buffett üzletember.

Tarthat� hi�nyc�lt �s tov�bbi kamatcs�kkent�st l�t a piac

Gazdaság2009.08.18, 14:26

A Reuters Magyarorsz�gra vonatkoz� elemz�i becsl�se szerint 260 forintos eur� mellett l�p majd az orsz�g az eur�bevezet�s el�szob�j�t jelent� ERM-2 �rfolyamrendszerbe. A szak�rt�k v�lem�ny�nek �tlaga szerint 2009 v�g�re az infl�ci� 7 sz�zal�k al� cs�kken, m�g 2010 v�g�re 2,69 sz�zal�k v�rhat� �ves �sszevet�sben.

V�ls�gh�rad�: nagy bukta Pesten, kisebb New Yorkban, Soros az�rt optimista

Gazdaság2009.08.13, 16:52

R�g l�tott bukta a pesti t�zsd�n, a BUX csaknem 4, az OTP t�bb, mint 5,5 sz�zal�kkal esett, a forintot nem hatotta meg a v�rtn�l j�val alacsonyabb magyar infl�ci�. Soros Gy�rgy m�r optimista, Eur�p�ban az�rt m�g sz�m�tanak nagy elbocs�t�si hull�mokra, �s Kelet-Eur�p�ban is lesz m�g lejjebb. Hajnali v�ls�gh�rad� szerd�n.

Mérséklődött a román infláció

Archívum2009.08.11, 10:34

Romániában tovább mérséklődött az infláció: júliusban 5,06 százalékra a júniusi 5,86 százalékról, rendre az egy évvel korábbihoz viszonyítva, közölték kedden a román statisztikai hivatalban. A júliusi eredmény megfelelt a piaci várakozásoknak.

Bőven alulmúlta a várakozásokat az inflációs adat

Gazdaság2009.08.11, 11:28

A várt 6 százalékkal szemben mindössze 5,1 százalékos inflációt mért júliusban a KSH. Az üzemanyagok ára júliusban csökkent, a szolgáltatások viszont az átlagosnál lényegesen gyorsabban drágultak. A július elsejei áfaemelés hatásai egyelőre csak korlátozottan tükrözödnek az inflációban.

Az újraegyesítés óta nem látott árcsökkenés Németországban

Archívum2009.08.11, 08:38

Az újraegyesítés óta nem látott inflációs adatot mértek Németországban, az árak júliusban 0,5 százalékkal csökkentek.

Nagyot vágott az MNB, esett a forint

Gazdaság2009.07.27, 17:37

A jegybank hétfői ülésén 100 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatszintet. A piac 50 bázispontos csökkentésre számított, a forint rögtön érezhető gyengülésbe is kezdett, amiben az is szerepet játszhatott, hogy a lett kormánykoalíció egyik pártja bejelentette, hogy nem írja alá az IMF-szerződést. A forintárfolyam a későbbi kereskedésben nem változott lényegesen, fél hatkor 267,65 forintot ért az euró.

A válság enyhülését érzi a TakarékBank

Archívum2009.07.27, 08:50

Csökkenő recesszióra, 2009 első félévében még 6,7 százalékos, 2009 egészében már "csupán" 5,9 százalékos kibocsátás-csökkenésre, 2010-ben pedig már pozitív, 0,4 százalékos GDP-bővülést prognosztizál a magyar gazdaságra vonatkozóan a TakarékBank elemzői várakozásai alapján.

Gyorsult az amerikai infláció

Archívum2009.07.15, 15:52

Az Egyesült Államokban júniusban átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, tavaly július óta a leggyorsabban, oszlatva a deflációs aggodalmakat. Az elemzők csak 0,6 százalékos havi inflációra számítottak a májusi 0,1 százalékos átlagos áremelkedés után.

Tizenhét dollárral drágult az arany

Gazdaság2009.07.15, 22:06

Közel két százalékkal nőtt az arany ára szerdán New Yorkban.

Minimális áremelkedés az euróövezetben

Archívum2009.07.15, 14:28

Júniusban 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben az előző hónaphoz képest - közölte az Eurostat szerdán. A tizenkét havi infláció -0,1 százalék volt júniusban. A 27 uniós országban tavaly júniushoz képest 0,6 százalék volt a tizenkét havi infláció, a májusi 0,8 százalék után. Magyarországon júniusban 3,7 százalék volt a tizenkét havi harmonizált infláció.

A vártnál szerényebb a júniusi infláció

Gazdaság2009.07.14, 16:57

Júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1 százalékos volt, 2008. júniushoz viszonyítva az árak 3,7 százalékal növekedtek - közölte a KSH. Az elemzők magasabb (3,9 százalékos) értékre számítottak, a jelek szerint az árusok nem hozták előre a júliusi áfa-emelést.

V�ls�gh�rad�: remek�l hajr�z� OTP, nyugodt forint, al�rt Nabucco-szerz�d�s

Gazdaság2009.07.14, 00:03

A h�tf�i keresked�sben minim�lis mozg�st bemutat� forint kedden izgalmasabb keresked�sre sz�m�that. A BUX gyenge kezd�s ut�n a j�l hajr�z� OTP miatt tetemes pluszt hozott �ssze. H�tf�n al��rt�k a Nabucco-szerz�d�st, Br�sszel z�ld jelz�st adott a magyar lak�shitel-t�mogat�si rendszernek, New York pedig a bankok miatt jelent�s pluszban v�gzett.

London gyorsuló magyar inflációt vár

Archívum2009.07.13, 14:59

A magyarországi infláció további gyorsulását jósolja a londoni feltörekvő piaci elemzők zöme.

Szinte mindennek új ára van a boltokban

Gazdaság2009.07.01, 09:35

Boltbezárásokkal, éjszakai munkával és az informatikai rendszer átalakításával oldják meg az üzletláncok a július 1-jétől érvénybe lépő áfaemelést. Az [origo] kérdésére mindenhol elmondták, hosszú hetekig tartott az átállás, sok ezer terméket kellett csoportosítani és újraárazni.

Előre hozott drágulás a budaörsi áruházakban

Gazdaság2009.06.27, 17:55

Elkészült az [origo] legfrissebb árkörképe, amelyből kiderül, hogy a Budaörs és környékén lévő három szupermarket közül kettőben több mint 5 százalékkal emelkedtek az árak. Ez arra utal, hogy az áruházak megkezdték a felkészülést a júliustól érvénybe lépő áfaemelésre. A keménydiszkontokban éppen fordított volt a helyzet, a háromból kettőben csökkentek az árak.

Nem okozott meglepetést a Fed

Archívum2009.06.24, 22:18

Az amerikai jegybank (Fed) szerdán a várakozásoknak megfeleően nem változtatott alapkamaton. Az egynapos kamat célsávja 0 és 0,25 százalék között maradt.

Eltűnhetnek a segélypénzek inflációs hatásai

Archívum2009.06.23, 15:39

Az ING csoport nemzetközi vagyonkezelője, az ING Investment Management szerint eltűnhetnek - a jegybankok és kormányok által - a tőkepiacoknak biztosított likviditás inflációs hatásai. A következő két-három évben az árak emelkedésének volumene a jegybankok által megcélzott szinteket jóval alul fogja múlni és megközelíti majd a zéró szintet. Ez a lehetséges forgatókönyv igen jelentős kihívást jelent majd a globális pénzügyi politika számára, hiszen a kamatszintek a vártnál is tovább maradhatnak a mostani extrém alacsony szinteken.

A piac szerint marad a kamat

Gazdaság2009.06.18, 15:11

A piaci szakértők szerint hétfőn nem változik a magyar alapkamat - derül ki a Reuters legfrissebb felméréséből.

Zuhanórepülésben az amerikai infláció

Gazdaság2009.06.18, 17:34

A vártnál lényegesen gyorsabban esett a drágulás üteme egy év alatt az USA-ban, májusban a 0,9 százalékos előrejelzéshez képest 1,3 százalékkal estek az árak - ez 59 év óta a legnagyobb mértékű esés. Egy hónap alatt 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Szinte nincs is szlovák infláció

Archívum2009.06.16, 12:01

Májusban minden idők legalacsonyabb inflációs adatát jegyezték fel Szlovákiában, miután már az egymást követő nyolcadik hónapban csökkentek az árak. Az infláció mérséklődése egyebek mellett annak tulajdonítható, hogy a szlovák üzlettulajdonosok árleszállításokkal igyekeztek visszahódítani a Magyarországra és Lengyelországba átpártolt vásárlókat.

London: folytatódhat a magyar kamatcsökkentés

Archívum2009.06.12, 18:38

Londoni feltörekvő piaci elemzők a várakozásokat meghaladó múlt havi infláció ellenére is jó esélyt látnak a magyarországi jegybanki kamatcsökkentési kurzus újrakezdésére az idei második félévtől.

Megszelídített infláció a régióban

Gazdaság2009.06.12, 08:18

Májusban majdnem mindegyik visegrádi országban mérséklődött az infláció, csökkentve a további kamatvágások esélyeit. Ez a jellemző tendencia Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban, de Magyarország most éppen kivétel.

Durva élelmiszer-drágulás Magyarországon

Gazdaság2009.06.11, 16:44

A várt 3 százaléknál jóval magasabb, 3,8 százalékos volt a májusi éves áremelkedési ütem Magyarországon - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszerek havi szinten csaknem 5 százalékkal lettek drágábbak, ami tíz éve nem látott drágulási szintet jelent. Az elemzők szerint az év második felében akár 8 százalék fölé is emelkedhet a drágulás üteme, a jegybank pedig nehéz helyzetbe kerülhet.

Nem változik a PM inflációs prognózisa

Gazdaság2009.06.11, 16:08

A kiugróan magas májusi inflációs adat sem készteti idei előrejelzésének megváltoztatására a Pénzügyminisztériumot. Oszkó Péter miniszter nem támogatja a vagyonadó levonhatóságát a személyi jövedelemadóból.

Hat százalékra gyorsult a román infláció

Archívum2009.06.10, 10:24

Romániában 6 százalék volt az éves szintű infláció májusban az áprilisi 6,5 százalék után. Az áremelkedés üteme a vártnál kissé nagyobb mértékben lassult.

Nincs infláció Németországban

Archívum2009.06.10, 08:42

Németországban májusban 22 év óta első ízben nem emelkedtek éves szinten az árak. Legutóbb 1987 májusában fordult elő, hogy az árszínvonal stabil maradt.

London lassuló magyar inflációt jósol

Archívum2009.06.10, 17:53

Londoni feltörekvő piaci elemzők a 3 százalékos célszint környékére, néhány esetben az alá visszalassuló éves magyarországi inflációt jósolnak májusról. #

Árcsökkenésre számít az EKB

Archívum2009.06.03, 10:53

Az Európai Központi Bank csütörtökön, kamatdöntésével egyidejűleg, új előrejelzéseket ad ki az euróövezeti gazdaság és a fogyasztói árak várható alakulására, és azok "sajnos nem lesznek nagyon jó számok", mondta szerdán a bank kormányzótanácsának osztrák tagja, Ewald Nowotny.

A konvergenciajelentés csak 2011-ben vár növekedést

Gazdaság2009.06.02, 11:16

A Pénzügyminisztérium elkészítette a féléves konvergenciajelentést. A Brüsszelbe pénteken elküldött előrejelzés szerint a gazdaság teljesítménye idén és jövőre 6,7, illetve 0,9 százalékkal eshet vissza, és csak ezt követően, 2011-ben várható GDP-növekedés.  

Megállt az euróövezeti drágulás

Gazdaság2009.05.29, 21:45

A tizenkét havi infláció 0,0 százalékos, azaz zéró volt ebben a hónapban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként. Ilyen először fordult elő a térség történetében. Az elemzők átlagosan 0,2 százalékos tizenkét havi inflációra számítottak. A részletes adatokat június közepén adják majd közre.

Recesszi�ra sz�m�t j�v�re is az MNB

Gazdaság2009.05.29, 21:00

Konjunktur�lis szempontb�l azonban mind a p�nz�gyi szektor, mind a k�lts�gvet�si politika prociklikus viselked�se m�ly�ti �s elny�jtja�a recesszi�t, �gy a magyar gazdas�g csak 2011-ben �llhat �jra hat�rozott n�veked�si p�ly�ra. Az infl�ci� az ad�int�zked�sek els�dleges hat�s�t lesz�m�tva visszafogott maradhat - fogalmaznak az MNB szak�rt�i friss infl�ci�s jelent�s�ben.

Egyformán számol a kormány és az MNB

Gazdaság2009.06.02, 14:06

Az idén 6,7 százalékos GDP-visszaeséssel és 4,5 százalékos éves átlagos inflációval számol a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank hétfőn közzétett inflációs és GDP előrejelzése szerint a GDP jövőre 0,9 százalékkal csökken, 2011-ben pedig már 3,4 százalékkal nő.