infarktus

címke rss

Összetört a nő szíve, rohammentővel vitték kórházba

Tudomány2017.10.22, 12:54

Egyik reggel a 62 éves Joanie Simpson iszonyú hátfájásra ébredt. Amikor meg akart fordulni, mellkasába is éles fájdalom nyilallt. Húsz perc múlva már a helyi kórház sürgősségi osztályán találta magát, majd helikopterrel a houstoni szív- és érgyógyászati klinikára szállították, ahol az orvosok arra készültek, hogy klasszikus tüneteket mutató infarktusos beteget kell kezelniük. Végül kiderült, valami egészen másról van szó.

Kiderülhet, mi vár ránk a halál után

Tudomány2017.10.08, 20:59

Az elmúlt időszakban mutatták be az Egyenesen át című mozifilmet, amely arról szól, hogy egy csapat orvostanhallgató szándékosan szívleállást okoz magának, hogy megtapasztalhassa, mi van a túlvilágon. A felelőtlen fiatalok döntésének – nem meglepő módon - váratlan és szörnyű következményei lesznek, a film pedig természetesen nem fukarkodik a fantasztikus elemek használatával. Az alapfelvetés ugyanakkor nem teljesen fikció, egyre több tudományos bizonyíték áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy az emberi öntudat nem azonnal huny ki a szív leállását követően. De mi történik a testtel és az aggyal, pillanatokkal az után, hogy leálll ...

Tömegével kaptak szívinfarktust egy tigristől

Tudomány2017.09.12, 16:47

Tizenkét majom tetemére bukkantak egy India északi részén található erdőben. Szakértők szerint az állatok egyszerre kaphattak szívrohamot, miután egy tigris halálra rémisztette őket – olvasható a Daily Mail weboldalán.

Cukorbetegség esetén gyakoribb a lábon kihordott infarktus

Tudomány2017.07.25, 15:36

A diabéteszesek fokozott kockázatnak vannak kitéve a szív- és érrendszeri megbetegedések vonatkozásában, vezető haláloknak számít náluk a szívinfarktus – mondja Dr. Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára.

Így pusztítja a stressz a szívet

Egészség2017.01.13, 17:34

Az állandó stressz – az agy mélyen fekvő régiójára hatva – nagymértékben növeli a szívinfarktus kockázatát – tárták fel amerikai kutatók a The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Másfél órát várt a mentőre infarktussal és agyvérzéssel

Itthon2016.09.30, 15:36

Infarktust és agyvérzést kapott egy nő az M0-son, és több mint másfél óráig várt a mentőre.

Hoppá! Kiderült a koffein nem okoz szívdobogást

Life.hu2016.01.27, 17:22

Nem kell többé rettegni a kávéivástól, mert egy tanulmány szerint, a szívre nincs hatással a koffein.

Infarktust és tüdőgyulladást élt túl Psota Irén

Archívum2016.01.21, 07:42

Egy infarktust és egy tüdőgyulladást is átvészelt a kórházban Psota Irén. A Nemzet Színésze hetek óta kórházban van, de csak annyit lehetett tudni, hogy valamilyen törés miatt kellett befeküdnie.

Ismét eszméleténél van a roma vezető

Itthon2016.01.19, 09:35

Jelenleg kielégítő az állapota Hegedüs István ORÖ-elnöknek, aki kora reggel infarktussal, eszméletlen állapotban kórházba került.

A második infarktus elvitte a 31 éves olimpikont

Sport2016.07.04, 13:56

Harmincegy éves korában elhunyt Laurent Vidal olimpiai ötödik helyezett francia triatlonista. Francia sajtójelentések szerint szívinfarktus okozta a halálát.