Indiana Pacers

címke rss

Győzelemmel hangolt az NBA-rájátszás első körére az Indiana Pacers

Archívum2020.08.15, 10:07

Az Indiana Pacers csapata legyőzte a Miami Heatet az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján, ezzel biztosított maga számára a "hazai pálya előnyét" a rájátszás első fordulójára, melyben ugyancsak a Miamivel csap majd össze az egyik fél negyedik sikeréig tartó sorozatban.

20 éves Shaquille O'Neal bődületes NBA-rekordja

Archívum2020.06.10, 08:13

Magyar idő szerint 2000. június 10-én az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nagydöntőjének második mérkőzésén a Los Angeles Lakers az Indiana Pacerst fogadta. A találkozón a hazaiak legendás centere, Shaquille O'Neal máig fennálló playoffrekordot döntött azzal, hogy 39-szer dobhatott büntetőt.

Három testvér lépett pályára ugyanazon az NBA-meccsen - videó

Archívum2019.12.29, 11:56

A Dallas Mavericks 141-121-re verte idegenben a Golden State Warriorst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján, méghozzá Luka Doncic vezérletével. A New Orleans Pelicans és az Indiana Pacers összecsapása történelmi pillanatokat hozott.

Keménydroggal bukott le az NBA-sztár, két évre eltiltották

Archívum2019.05.18, 14:57

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) két évre eltiltotta az Indiana Pacers játékosát, Tyreke Evanst, mert megsértette a liga drogellenes szabályzatát.

A Celtics kisöpörte a Pacerst az NBA-ben

Archívum2019.04.21, 21:54

Elsőként a Boston Celtics jutott főcsoport-elődöntőbe, miután negyedszer is nyert az Indiana Pacers ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első körében.

Bemutatómeccset játszik Indiában az NBA két sztárcsapata

Archívum2018.12.20, 16:59

Az Indiana Pacers és a Sacramento Kings két bemutatómérkőzést játszik egymással az indiai Mumbaiban az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) jövő évi előszezonjában.

Először került be nő egy NBA-klub felső vezetésébe

Archívum2018.12.17, 21:07

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) történetében először került nő egy klub felső vezetésébe: az Indiana Pacers általános igazgató-helyettessé nevezte ki Kelly Krauskopfot.

LeBron James NBA-rekorddal pusztította el az Indiana Pacerst

Archívum2018.04.30, 09:34

A Cleveland Cavaliers együttese 105-101-re legyőzte az Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) első körének mindent eldöntő, hetedik mérkőzésén, így továbbjutott a második körbe, ahol a Toronto Raptors várja.

NBA: Vereségével ismét hátrányban a Cleveland

Archívum2018.04.21, 12:03

Vendégként alulmaradt az Indiana Pacersszel szemben a tavalyi döntős Cleveland Cavaliers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának legutóbbi játéknapján, és a párharcban hátrányba került.

NBA: Pontzuhatag és klubcsúcs a Charlotte hazai meccsén

Archívum2018.02.03, 10:01

A Charlotte Hornets 133-126-ra legyőzte a vendég Indiana Pacers csapatát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) pénteki játéknapján.

Vége a Cleveland sorozatának: Indianában kapott ki a James-brigád

Archívum2017.12.09, 09:24

Megszakadt a Cleveland Cavaliers 13 mézkőzéses győzelmi sorozata az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, miután a LeBron James vezette csapat 106-102-es vereséget szenvedett az Indiana Pacers otthonában. Nem járt jobban az eddig ligaelsőként menetelő Boston Celtics sem, amely San Antonioban kapott ki, köszönhetően Manu Ginobili meccsnyerő dobásának. Győzött viszont a Steph Curryt nélkülöző Golden State, két meccsen pedig hosszabbítás döntött.

Történelmi vereséggel kezdett a nagy múltú csapat

Archívum2017.10.19, 09:13

Súlyos kudarccal kezdte szereplését az az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) új idényében a Phoenix: az arizonai csapat 48 ponttal kapott ki otthon a Portlandtől.

Lemondott a Pacers elnöke, a korábbi Celtics-legenda

Archívum2017.05.01, 23:44

Lemondott klubelnöki tisztségéről Larry Bird, az NBA-ben szereplő Indiana Pacers eddigi vezetője.

NBA: Paul George-nak a hűség vagy a gyűrű ér többet?

Archívum2017.04.25, 21:48

A Cleveland Cavaliers elleni negyedik vereség könnyen lehet, hogy nem csupán az Indiana Pacers idényének, hanem Paul George indianapolisi karrierjének is véget vetett.

Egy egész stadion nevetett Mariah Carey-n

Archívum2017.01.03, 13:22

Az Indiana Pacers nem várt sokáig a gonoszkodással. Egy nappal Mariah Carey botrányt keltő szilveszteri fellépése után máris kifigurázták az énekesnőt. 

Januárban NBA-meccs lesz Londonban

Archívum2016.07.28, 22:10

A Denver Nuggets és az Indiana Pacers január 12-én Londonban játszik egymással az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának keretében.

Fordított a Heat a Pacers ellen

Archívum2014.05.25, 11:53

Magyar idő szerint vasránap hajnalban a Miami Heat 99-87-re legyőzte az Indiana Pacerst, ezzel már 2-1-re vezet a négy győzelemig tartó keleti döntőben.

Kiharcolta a hetedik meccset az Indiana

Archívum2013.06.02, 09:25

Az Indiana Pacers szombaton 91:77-re legyőzte a címvédő Miami Heat együttesét, ezzel 3-3-ra egyenlített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjében.

Egy győzelemre a nagydöntőtől az NBA kirakatcsapata

Archívum2013.05.31, 08:24

A címvédő Miami Heat hazai pályán magabiztosan, 90-79-re nyert az Indiana Pacers ellen, így összesítésben 3-2-re vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keleti döntőjében.

Az Indiana elképesztő meccsen egyenlített

Archívum2013.05.29, 08:24

Az Indiana Pacers fordulatos mérkőzésen 99-92-re nyert a vendég, címvédő Miami Heat ellen, így összesítésben 2-2-re áll az NBA keleti döntőjében, amely az egyik csapat negyedik sikeréig tart.

Otthon oktatták a címvédőt az NBA keleti döntőjében

Archívum2013.05.25, 10:08

Az Indiana Pacers vendégként nyert a címvédő Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a Keleti főcsoport döntőjének második mérkőzésén, így egyenlített a párharcban.

Hitchcocki izgalmak az NBA keleti döntőjében

Archívum2013.05.23, 08:32

A címvédő Miami Heat hosszabbítás után 103-102-re nyert a vendég Indiana Pacers ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoport-döntő első mérkőzésén.

Így kell kosárra dobni, ha egy másodperc van hátra

Archívum2012.11.28, 12:01

Kobe Bryant hiába dobott 40 pontot, a Los Angeles Lakers kikapott hazai pályán az Indiana Pacerstől az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján.

Hónapokra kidőlt az Indiana kulcsembere

Archívum2012.11.08, 07:32

Térdsérülése miatt várhatóan három hónapig nem léphet pályára Danny Granger, az NBA-s Indiana Pacers egyik legjobb játékosa.

Miamiban egyenlített az Indiana az NBA-ben

Archívum2012.05.16, 08:54

Az Indiana Pacers szoros csatában nyert a Miami Heat otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának keddi főcsoport-elődöntőjében, és ezzel egyenlített.

LeBron Jamest díjazták, aztán megszórta a Pacerst

Archívum2012.05.14, 10:58

A Miami Heat hazai pályán legyőzte az Indiana Pacerst az NBA rájátszásának vasárnapi főcsoport-elődöntőjében, ezzel vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

NBA: elődöntős a Pacers, otthon oktatták a Lakerst

Archívum2012.05.09, 09:01

Az Indiana Pacers legyőzte a vendég Orlando Magicet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának keddi játéknapján, így 4-1-es összesítéssel bejutott a Keleti főcsoport elődöntőjébe.

Győzelmet lopott Orlandóból az Indiana

Archívum2012.05.03, 08:51

Az Indiana, a San Antonio és a Memphis is simán nyert az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) főcsoport negyeddöntőinek szerdai játéknapján.

Tizenegy év után nyert az Indiana a Lakers otthonában

Archívum2010.11.29, 10:30

Tizenegy év és tizenegy vereség után először nyert a Los Angeles Lakers otthonában az Indiana Pacers az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján. A hazaiak ezt megelőzően soha sem kaptak ki a Staples Centerben riválisuktól. A címvédő sztárja, Kobe Bryant hiába jutott 41 pontig, ez most kevés volt a sikerhez.

NBA: legyőzhetetlennek tűnik a Boston

Archívum2008.12.08, 11:59

A ligaleső Boston Celtics hosszabbításos mérkőzésen 122-117-re nyert idegenben az Indiana Pacers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A címvédő csapat sorozatban a 12. (összesen a 20.) győzelmét aratta, többek között a 35 pontig jutó Ray Allen jóvoltából.

NBA: a dudaszóig örülhetett a Lakers Indianában

Archívum2008.12.03, 10:08

Az Indiana Pacers eredményes hajrával 118-117-re legyőzte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A negyedik negyed elején még a vendég kaliforniaiak vezettek 101-86-ra, Troy Murphy végső dudaszó pillanatában elengedett dobása viszont már az Indiana sikerét jelentette.

Granger két fogát, a Boston a veretlenségét vesztette el

Archívum2008.11.02, 13:21

Harmadik mérkőzésén elszenvedte első vereségét a címvédő Boston Celtics az NBA-ben a gárda az Indiana Pacers otthonában kapott ki simán, 16 ponttal. Hogy a Pacers-játékosok mennyire elszántan harcoltak a bajnok ellen, azt jól példázza, hogy a 20 pontot dobó Danny Granger két fogát vesztette el, amikor egy elveszettnek tűnő labdáért vetődött a második félidőben. A Celtics tavaly tizenkét győzelem után szenvedte el első vereségét, most már a harmadik meccsen kénytelen volt fejet hajtani, aminek fő oka a 24 eladott labda és a pocsék büntetőzés (21/35) volt.

Thomas kirúgása lendíthet a Knicksen

Archívum2008.04.17, 12:55

Az Indiana Pacers hazai pályán 132-123-ra nyert a New York Knicks ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A vendégcsapat az 59. vereségét szenvedte el az idényben, ami e tekintetben csúcsbeálltás a klubnál. Az újabb kudarc Isiah Thomas vezetőedző menesztését vonhatja maga után.

NBA: öröm az öltözőben, bánat a parketten

Archívum2008.04.15, 10:57

Az Indiana Pacers vendégként 117-110-re kikapott a Washington Wizardstól az NBA legutóbbi játéknapján, s ezzel eldőlt, hogy a Keleti főcsoport utolsó, rájátszást érő helyét az Atlanta Hawks szerzi meg. Az Atlanta 1999 óta először szerepel majd a playoffban. Hasonló történet zajlott nyugaton is, a Phoenix Suns 122-116-ra legyőzte a Golden State Warriorst, amely ezzel lemaradt a folytatásról. Nyolcadikként a Denver kerül a rájátszásba.

James ötvenet szórt, a Houston menetel

Archívum2008.03.06, 10:53

LeBron James szenzációs játékával a Cleveland Cavaliers legyőzte a New York Knickset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A fiatal sztár 50 pontot 10 lepattanót és 8 gólpasszt jegyzett New Yorkban, ahol csapata 14 ponttal verte a hazaiakat. Közben a Houston Rockets 16. meccsét is megnyerte sorozatban, ezzel új klubcsúcsot állított fel. A Rockets a vendég Indiana Pacerst győzte le nagyon könnyedén, 18 ponttal.

Átkot tört a Miami, elkapták a Spurst

Archívum2008.01.27, 12:21

Tizenöt zsinórban elszenvedett vereség után tudott nyerni a Miami Heat kosárlabda-csapata, a floridaiak hazai pályán két ponttal gyűrték le az Indiana Pacers együttesét az NBA legutóbbi játéknapján. A New Orleans Hornets idegenben könnyedén verte a címvédő San Antonio Spurst, míg a Memphis Grizzlies hazai pályán a hosszabbításban kerekedett felül a Los Angeles Clippersen.

Amare Stoudemire: 42 pont, 13 lepattanó

Archívum2007.12.05, 08:51

A Phoeinx Suns elsősorban Amare Stoudemire parádés teljesítményének köszönhetően győzte le nagy csatában a hazai Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A 208 centi magas és 113 kilós center 42 pontot és 13 lepattanót szerzett a 121-117-re megnyert találkozón.

Drogot találtak az Indiana kosarasánál

Archívum2007.09.12, 07:18

Kábítószer-birtoklás miatt őrizetbe vették Shawne Williamst, az észak-amerikai profi bajnokságban (NBA) szereplő Indiana Pacers kosarasát.

A Magic egyre közelebb a rájátszáshoz

Archívum2007.04.15, 14:07

Az Orlando Magic majdnem húsz ponttal diadalmaskodott Philadelphiában, a floridai gárda így még közelebb került a rájátszáshoz. A hazaiak viszont újabb kudarcukkal már biztos befejezik az idényt az alapszakasz végeztével, s így az Indiana Pacers maradt az Orlando egyetlen riválisa a rájátszást illetően.

Nem tud hibázni a Philadelphia az NBA-ben

Archívum2007.03.11, 11:05

A Philadelphia 76ers sorozatban hetedik sikerét aratta az NBA legutóbbi játéknapján, ellenfele, a hazai környezetben játszó Indiana Pacers viszont megszakítás nélkül nyolcadszor kapott ki.

NBA: ismét nyert a Dallas

Archívum2007.01.05, 08:45

A ligaelső Dallas Mavericks sorozatban 12. győzelmét szerezte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, miután hazai pályán kilenc ponttal verte az Indiana Pacerst.

Sztriptízbár előtt lövöldözött a Pacers-sztár

Archívum2006.10.07, 13:29

Egy sztriptízbár előtt verekedett és lövöldözött Stephen Jackson, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Indiana Pacers sztárja.

Idén sem nyernek vb-t az NBA-sztárok

Archívum2006.09.01, 15:00

A 2002-ben Indianapolisban, tehát hazai pályán elért hatodik helyet az elődöntőbe jutással már felülmúlta az NBA jelenlegi sztárjaira épülő amerikai válogatott a Japánban zajló férfikosárlabda-világbajnokságon, ezzel azonban aligha boldogok LeBron Jamesék, főleg hogy a vb pénteki elődöntőjében 101-95-ös vereséget szenvedtek az Európa-bajnok görög válogatottól. A másik döntőbe jutásért vívott összecsapáson Spanyolország 75-74-re verte az olimpiai bajnok Argentínát.

A Nets otthonában szerzett előnyt a Pacers

Archívum2006.04.24, 10:08

Az Indiana Pacers tudott elsőként idegenben győzni az NBA rájátszásában, miután 90-88-ra verte a New Jerseyt. A Detroit, a Dallas és a Phoenix hazai diadallal kezdte a playoffot.

Zakóval jutott playoffba a Pacers és a Bucks

Archívum2006.04.16, 11:28

A Milwaukee Bucks és az Indiana Pacers is bejutott a rájátszásba az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Egy győzelemre a Pistons a klubrekordtól

Archívum2006.04.10, 12:28

A Detroit Pistons hazai pályán könnyedén nyert az Indiana Pacers ellen, így megszerezte 62. győzelmét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszában. A michigani együttes ezzel egy győzelemre van a klub 1988-1989-es szezonban felállított klubrekordjától.

Idegenben nyert a Suns és a Spurs

Archívum2006.03.31, 09:03

A Phoenix Suns az Indiana Pacers, míg a címvédő San Antonio Spurs a Los Angeles Lakers otthonában győzött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

NBA: Artest megégett, Bryant feléledt

Archívum2006.01.28, 14:40

A Memphis Grizzlies sem tudta megállítani a ligaelső Detroit Pistonst, amely így sorozatban tizedik, összesen pedig 36. győzelmét aratta az NBA legutóbbi játéknapján. Az elmúlt napokban nagy visszhangot kiváltott Ron Artest-Peja Stojakovic csere óta először játszott új csapatában az Indiana Pacerstől érkezett Artest, ám bemutatkozása nem sikerült jól, miután a Sacramento Kings kikapott a Boston Celtics otthonában.

NBA: botlott az Indiana, remekelt McGrady

Archívum2006.01.24, 10:55

Az Indiana Pacers tízpontos vereséget szenvedett a liga egyik leggyengébb mérlegével álló Atlanta Hawks otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Bryant nem adja alább 45 pontnál

Archívum2006.01.10, 12:30

Sorozatban negyedik mérkőzésén dobott legalább 45 pontot Kobe Bryant, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő (NBA) Los Angeles Lakers klasszisa. A 27 éves játékos - aki ezúttal az Indiana Pacers ellen vezette győzelemre csapatát - Wilt Chamberlain 1964-es teljesítménye óta az első, akinek sikerült ez a bravúr. Bryant előző három meccsén 45, 48 és 50 pontig jutott.

Előző
Következő