IMF
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdasági válság
- IMF-tárgyalás
- Európai Unió
- Görögország
- IMF-hitel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Már hétfőn megérkezik Magyarországra az IMF-delegáció
Hétfőn érkezik Budapestre az IMF-delegációt szállító gép - értesült az [origo]. A tárgyalások kedden kezdődnek, pontosan nyolc hónappal az után, hogy a kormány váratlanul az IMF-hez fordult. A magyar tárgyalódelegáció vezetője, Varga Mihály szerint ősszel születhet meg a megállapodás, és elképzelhető - ha az európai helyzet úgy alakul, hogy hozzá kell nyúlni a kerethez. Eddig a kormány mindig azt hangsúlyozta, hogy csak "elővigyázatosságról" van szó.
- címkék:
- Varga Mihály
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhő »
Az IMF elhalasztotta romániai látogatását
Egy héttel elhalasztotta a romániai felülvizsgálati látogatását a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége. Az IMF csak a román államelnök leváltásáról szóló népszavazás után érkezik Romániába.
- címkék:
- Traian Basescu
- Románia
- IMF-hitel
- IMF
- Címkefelhő »
Varga kitart az elővigyázatossági hitel mellett
Mire a falevelek lehullanak, meglesz a megállapodás - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter az IMF-tárgyalásokról. A miniszter elmondta, hogy az ingatlanadó ellen azzal érvelnének, hogy az Alkotmánybíróság egyszer már elkaszálta. Varga annak ellenére is elővigyázatossági hitelt kérne, hogy az IMF közölte, csak készenléti hitelről lehet szó.
Az IMF-nek nem tetszik a görög válságkezelés
Elmaradásokat tapasztal az IMF a hitelért kért intézkedések végrehajtásával kapcsolatban, és a megszorításokat tartalmazó intézkedéscsomag céljai nem változhatnak - közölte a szervezet.
- címkék:
- Görögország
- görög válság
- IMF
- Címkefelhő »
Matolcsy nyaralni megy, amikor az IMF jön
A jövő héten újraindulnak a két éve megszakadt egyeztetések az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, de Matolcsy György nélkül, mert a nemzetgazdasági miniszter épp akkor tölti szabadságát.
Csak a szigorú felügyeletbe megy bele az IMF
A kormány lemondhat a rugalmas hitelkeretről az IMF szóvivőjének csütörtöki nyilatkozata szerint. Gerry Rice kijelentette, hogy csak a szigorú felügyelettel járó készenléti hitelkeret jöhet szóba a magyar tárgyalásokon.
- címkék:
- IMF-hitel
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhő »
Változtathat az egykulcsos szja-n az IMF
A Népszabadság forrásai szerint a kormány nem tervezi bevezetni az ingatlanadót egy esetleges IMF-hitel kedvéért, de az egykulcsos szja-val kapcsolatban tehet engedményeket.
Ingatlanadót kérhet Brüsszel a hitelért cserébe
A hvg.hu birtokába került egy bizottsági dokumentum, amely tételesen felsorolja, mit kérhet az EU-IMF a 10-15 milliárd eurós hitelkeret-megállapodás megkötéséért. Olyan tételek szerepelnek benne, mint az alacsony jövedelműek adóterheinek mérséklése, az ingatlanadó bevezetése, vagy a még állami kézben lévő tömegközlekedési és energetikai vállalatok privatizációja.
Varga Mihály: Nem lesz sétagalopp az IMF-tárgyalás
Kemény tárgyalásokra számít az EU-val és az IMF-fel Varga Mihály, bár hogy pontosan miről lesz szó, arról csak sejtései vannak. A tárca nélküli miniszter az MTV Ma Reggel című műsorában azt mondta, hogy az IMF nem szívbajos, és elsősorban az adópolitika területén számít kemény tárgyalásra.
Szippantottak egy kis levegőt 568 nap lélegeztetőgép után az írek
Írország kimerészkedett a piacra, és tesztelte, hogy vajon bárki hajlandó-e neki bárki is kölcsönadni. A próba jól sikerült, így több mint másfél évnyi IMF-függés után az ír gazdaság elindulhat az önállósulás felé. Az elmúlt évek azért nyomott hagynak az írekben. Drágább élet, magasabb adók, megvágott szociális támogatások jelentették az ír bankok megmentésének árát.
- címkék:
- Írország
- IMF-hitel
- gazdaság plusz
- IMF
- Címkefelhő »
Milyen lesz a meccs az IMF-fel?
Már arra is több mint fél évet kellett várni, hogy egyáltalán leüljenek a kormánnyal az IMF tárgyalói, de mi jön most ez után? Mit akar a kormány, és mit vár el az IMF? Mik a buktatók, és mi a tét? Háttér a hamarosan megkezdődő tárgyalásokhoz.
Elfogadták az IMF-nek is tetsző jegybanktörvényt
A parlament megszavazta a jegybanktörvény módosítását, így még a nemzetközi szervezetek jelzése alapján is bármikor elkezdődhetnek a tárgyalások a magyar kormány és az IMF-EU-kettős között. Amelyek nem lesznek egyszerűek.
Varga: Október végére lesz IMF-megállapodás
Az Európai Unió és az Európai Központi Bank is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel a Nemzetközi Valutaalap is így vélekedik, "már csak a naptárak egyeztetésének kérdése", hogy a tárgyalások mikor kezdődhetnek - fejtette ki Varga Mihály az MTI-nek pénteken.
Július 17-én érkezik az IMF-küldöttség, kezdődhetnek a tárgyalások
A parlament pénteken megszavazta a jegybanktörvény módosítását, majd rögtön utána bejelentették, hogy az IMF és az Európai Bizottság delegációja Budapestre érkezik, és hamarosan megkezdődnek a tárgyalások.
Vargát veri majd ki az izzadság Matolcsy csomagja miatt
Több mint féléves küszködés után várhatóan még júliusban elindulnak a tárgyalások Magyarország és az IMF között, de a kormány új, 300 milliárdos csomagja miatt azok még nehezebbek lehetnek, mint amire eddig számítani lehetett. Az Európai Bizottság és a Valutaalap biztosan foglalkozni akar majd a jegybanki függetlenséggel és az újra veszélybe került költségvetési hiánycéllal.
Nem kérnek lazítást, inkább belehúznak a görögök
A nemzetközi szervezetektől érkező figyelmeztetések nyomán a görög kormány egyelőre feladta azt a szándékát, hogy a hitelekért cserébe vállalt stabilizációs program lazítását kérje - írta a Financial Times (FT) brit üzleti lap internetes oldala.
Az oroszok is megmentenék a ciprusi bankokat
Az EU-nál és az IMF-nél kedvezőbb hitelt kínál Oroszország a bankjai miatt nehéz helyzetbe került Ciprusnak. A szigetország miniszterelnöke szerint Moszkva nem szab feltételeket, és a kamat is alacsonyabb lenne.
Növelné a németek fizetését az IMF
Kiadta a német és amerikai éves gazdasági vizsgálatról szóló jelentéseit a Nemzetközi Valutaalap (IMF), és ezekben a szokásostól eltérő javaslatokkal is élt. Németország számára például azt írták, hogy a béremelés segítene a belső fogyasztás erősítésében, az Egyesült Államok számára pedig azt javasolták, hogy akár nagyobb eladósodás árán is, de növeljék a hazai állampapír-vásárlók arányát.
- címkék:
- német gazdaság
- IMF
- Címkefelhő »
Az IMF nem adott pénzt a palesztinoknak
Izrael nemrég azzal fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz, hogy adjon egymilliárd dolláros kölcsönt a súlyos pénzügyi válsággal küszködő Palesztin Hatóság számára. Az erről szóló hétfői sajtóértesüléseket egy magas rangú izraeli illetékes megerősítette.
Sínen a jegybanktörvény
Az Európai Központi Bank szerint az új jegybanktörvénnyel rendeződtek az MNB függetlenségével kapcsolatos legfontosabb aggályok, ugyanakkor problémásnak tartják még az elnökök és az alelnökök esküjét. Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerint az EKB pozitív véleménye után az országgyűlés már a jövő héten szavazhat a törvényről. Az IMF már csütörtökön közölte, hogy elégedett a törvénnyel, így készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal.
Tolongtak a befektetők a magyar adósságért
A két héttel ezelőtti aukcióhoz képest meredeken süllyedő hozamokkal zárult a magyar kötvényaukció, amelyen a tervezett mennyiség másfélszeresét sikerült eladni.
- címkék:
- kamat
- állampapír
- államadósság
- hozam
- IMF
- ÁKK
- Címkefelhő »
IMF: Tényleg leülhetünk tárgyalni
Az IMF megerősítette, hogy készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal.
- címkék:
- jegybanktörvény
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhő »
IMF: Az MNB-törvény módosítása után jön a tárgyalás
A Nemzetközi Valutaalap igazgatója levelet küldött, amelyben leszögezte: üdvözli az MNB-törvény módosítására tett kormányzati javaslatot, amely teljes egészében kielégíti a várakozásaikat.
- címkék:
- jegybanktörvény
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhő »
Így telt az IMF-dráma 222 napja
Tavaly ősszel még arról beszélt a kormány, hogy nem kell az IMF segítsége, a tél kezdete óta viszont fordult a kocka. A magyar politikusok először még januári tárgyalásokról beszéltek, aztán eljutottunk az augusztusi kezdési jóslatokig is.
Hosszabbítást kérnek a görögök
A görög kormány azt szeretné elérni, hogy a hitelcsomag fejében a költségvetést rendbe hozó intézkedések végrehajtására megszabott határidőt két évvel, 2016-ig kitolhassák.
Az IMF vizsgálja a jegybanktörvény módosítását
A Nemetközi Valutaalap közölte, megkapta a magyar jegybanktörvény módosításáról szóló, Varga Mihály miniszter és Simor andrás jegybankelnök által küldött levelet.
Reformok is kellenek az IMF-hitel mellé
Az egyik londoni elemzőcég szerint az IMF-hitelkeret csökkenti a magyar kockázati felárat, de a tartós bizalomhoz gazdaságpolitikai reformokra is szükség lesz.
- címkék:
- hitel
- makrogazdaság
- IMF-tárgyalás
- IMF
- EU
- Címkefelhő »
Nem jött be Orbán terve, igyekszünk az IMF-hez
Több mint féléves huzavonát zárhat le napokon belül az a törvényjavaslat, amelyeket a kormány ma nyújtott be a parlamentnek. Úgy tűnik, hogy az elfogadásával most már tényleg elhárulhatnak az utolsó akadályok is az elől, hogy elkezdődhessenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal.
Öt levéllel küzd a bizalomért a kormány
Csütörtökön nyújthatja be a kormány a jegybanktörvény új módosítását, amit két héten belül elfogadhat a parlament. A módosításról több nemzetközi szervezetet is levélben informált a kormány.
Varga: Az elefántok mellett nem biztos, hogy elférünk
Varga Mihály miniszter és Simor András jegybankelnök kedden levelet küld az IMF-nek, amelyben tételesen ismertetik a jegybanktörvényről szóló megállapodást. Ezt követően megindulhatnak a tárgyalások, amelyek során elővigyázatossági hitelt fog igényelni Magyarország. Varga szerint az ország finanszírozható, az igényelt védőháló egy biztonsági tartalék arra az esetre, ha kiszáradnának a pénzpiacok.
Varga Mihály az IMF-tárgyalásokért hétvégézett
Varga Mihály szerint sikerült egy olyan kompromisszumot elérni, amivel az IMF és az EKB is elégedett lesz. A hétvégén Simor András jegybankelnökkel is egyeztetett.
Sokkal több muníciót kaphat az IMF
A legjelentősebb feltörekvő országok - köztük Oroszország és Kína - feltételekkel adna több pénzt a Nemzetközi Valutaalapnak. A lépéssel duplájára növekedhet a pénzügyi szervezet hitelkasszája.
Támaszt épít a kormány a forintnak
Bő egy hét múlva semmi akadálya nem lesz annak, hogy elinduljanak a tárgyalások az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, amennyiben a parlament elfogadja a jegybanktörvény legújabb változatát. Ezzel lezárulna egy fél évig tartó huzavona, és a forint végre egy kicsit védve lenne, ha a nyáron az európai adósságválság újra fellángol.
Júliustól bármikor megkezdődhetnek az IMF-tárgyalások
A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint jövő hónaptól akár már indulhatnak is a tárgyalások, miután a kormány a jövő héten terjeszti a parlament elé a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítására tett új javaslatát.
Mégsem enged a kormány a jegybanktörvény ügyében
A Magyar Nemzeti Bank harmadik alelnökének kinevezésében és a monetáris tanács bővítésében sem akar engedni a kormány az IMF-nek - írta szombaton a Népszabadság.
Újratárgyalhatják a görög mentőcsomagot
Egy német üzleti lap szerint Brüsszelben arra számítanak, hogy a görögök újra akarják tárgyalni a hitelcsomag feltételeit, engedményeket akarnak kialkudni maguknak, ez elől pedig nem lehet kitérni. Attól is tartanak, hogy az IMF kiszáll Görögország megmentéséből.
- címkék:
- Görögország
- görög válság
- euróválság
- IMF
- Címkefelhő »
Az IMF-vezér szerint három hónap maradt az euró megmentésére
Ahhoz, hogy az eurót megmentsék, három hónapnál rövidebb idejük maradt, véli az IMF vezérigazgatója, aki szerint a görögöknek be kell fizetniük az adókat. Angela Merkel német kancellár pedig rendkívül erős vezető és bátor nő egy férfiak által uralt világban.
Az IMF-re foghatja a kormány a vonalbezárásokat
Az IMF-tárgyalásokra vár a kormányzat egyes vasúti vonalbezárásokkal egy pénteken készült felvétel szerint. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tagadja, hogy a felvétel a kormány álláspontját tükrözné, pedig a minisztérium képviselője a felvételen arról beszél, hogy ezt Völner Pál államtitkár mondta el neki zárt körű beszélgetésen.
- címkék:
- vasút
- vonalbezárás
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhő »
Varga 2013-tól szeretné az IMF biztonsági hálóját
A jegybanktörvény végszavazásának elhalasztása Varga Mihály szerint jót tesz az IMF-tárgyalásoknak. A miniszter szerint idén biztosított az ország finanszírozása, és 2013-tól lenne szükség az IMF biztonsági hálója.
Őszig mindenképp elfogadják az elcsúszott jegybanktörvényt
A Fidesz frakcióvezetője azt nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor dönthet az Országgyűlés a jegybanktörvényről, miután ma Varga Mihály kérésére levették a napirendről, de mindenképpen szeretnének vele nyáron végezni. Rogán Antal azt is elmondta, eddig az Európai Bizottság bírálata szerint módosították a jegybanktörvényt, de most az Európai Központi Bank újabb kritikát fogalmazott meg.
Júliusban módosítják a jegybanktörvényt
Rogán Antal szerint az Országgyűlés még a nyári szünet kezdete előtt elfogadja a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását. A Fidesz frakcióvezetője szerint addig tudnak egyeztetni az IMF-fel az esetleg szükséges módosításokról.
Elhalasztatná a jegybanktörvény végszavazását Varga Mihály
Az IMF-EU tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter arra kéri a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy fontolják meg a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását. Varga szerint erre az IMF-EU tárgyalások előkészítése miatt van szükség.
Még 330 milliárdba kerül az IMF-tagság
Mintegy 330 milliárd forinttal kell megemelnie Magyarországnak azt az összeget, amely az IMF-tagsággal jár. A pénz jelentős része itthon marad, az MNB-nél vezetett számlán kell elkülöníteni.
- címkék:
- Matolcsy György
- IMF-tagság
- IMF
- Címkefelhő »
Varga: 15 milliárd eurós lehet a csomag
Varga Mihály szerint "nincs túlságosan messze" a magyar kormány várakozásaitól az a piaci elemzői vélemény, miszerint Magyarország egy 2-3 évre szóló, 15 milliárd eurós csomagról köthet megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal.
- címkék:
- Varga Mihály
- válság
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhő »
Az IMF is többet vár a kormánytól
Az EKB után a Nemzetközi Valutaalap is közölte, hogy további lépésekre van szükség a magyar jegybank függetlenségének a biztosításához.
- címkék:
- Washington
- hitel
- jegybank
- IMF-hitel
- IMF
- MNB
- Címkefelhő »
IMF: Nem készül spanyol mentőcsomag
Bár a Wall Street Journal úgy tudja, Spanyolországnak készít mentőcsomagot az IMF, a szervezet azt állítja, erről szó sincs.
Számokba fulladnak Orbánék
Egyelőre adós maradt a kormány a két évvel ezelőtt kitűzött fő gazdasági célok megvalósításával. Az államadósság a magánnyugdíjvagyon államosítása ellenére ugyanott áll, ahol a kormányváltás után volt. A két évvel ezelőtt ígért lendületes gazdasági növekedés helyett recesszió közelében van a gazdaság, a munkanélküliség növekedett.
Matolcsy veszélyesnek tartja a gyors IMF-tárgyalást
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint nem szabad túl gyorsan lefolytatni a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal, mert az azzal járhat, hogy az ország gazdaságpolitikája gyámság alá helyeződik. Matolcsy szerint ezért a kormány a lépésről lépésre taktikát követi.
- címkék:
- Matolcsy György
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhő »
Több időt adna a görög reformoknak az EP-elnök
Martin Schulz szerint rendkívül veszélyes lenne, ha a nagy nehezen kiharcolt megállapodást a görög fél rúgná fel. A politikus szerint probléma, hogy sokat beszélnek Görögországról, de magukkal a görögökkel keveset.
Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója újból világossá tette, Görögországnak végre kell hajtania a megszorításokat. Szerinte a görögök egymáson tudnak segíteni azzal, hogy rendesen fizetik az adót.